Turul fõ a fazekadban?


Turul fõ a fazekadban?




Ezzel a kérdéssel is megvádolhatta volna az aczélos hangú MSZP-s elnök asszony Sólyom László köztársasági elnököt az október 22-i Mûszaki Egyetemen elmondott beszéde miatt.


„Elnök Úr a nemzet közös érzéseit kifejezõ szép szavakkal emlékezett az 1956-os forradalomról. De beszédében pártpolitikai vitákba is beleszólt, minõsítette a parlamenti többséget, ami már nem közös véleményt fejez ki.” Magyarra fordítva: a maszop szerint, az olykor sólyomszárnyakon is repkedõ Sólyom és mindenki más ferde szemmel nézi a szegény szocialistákat és még össze is kacsintanak a gaz, náci, fasisztákkal. És ez mind semmi! De nem hagyják õket rendesen lopni, hazudni, csalárd módon ismét hatalmat szerezni. Nahát!


Ilyenformán úgy tûnik: már a magyar emberek 90 százaléka fasiszta vagy náci, hiszen alig várják, hogy lopkovicéknak lejárjon a mandátumuk. A legtöbben a Jobbik és a Fidesz megemlékezésén vettek részt. (A MIÉP rendezvényérõl nem tudósítottak, holott a Turulnál is összegyûlhettek elegen.)


Miként a Magyarok Szövetségének az alkotmánnyal kapcsolatos kezdeményezését is agyonhallgatják és ez természetes a mai hivatalos politikai konstellációban sziklára, történelmi tradíciójú alaptörvényre építeni a házat és hazát: lopkovicéknak ez ördögi tömjénfüst.


Mécs Imre az eredeti akolba visszatérõ ’56-os bárány Szentesen például azt mondta és nem esett, szakadt le a ház teteje a környezetében sehol sem: 1989. október 23-án a harmadik köztársaság kikiáltásávalolyan alkotmányos rendszert sikerült létrehozni, amely kiállta az idõk próbáját, úgy is, hogy többször finomításra szorult.” Na tessék! Mécs szerint minden jó, ha a vége jó. De ezzel nincs vége!


Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum szóvivõje az eltelt 20 esztendõt poszt kádárizmusként értékelve nem mondott újat, hogy rendszerváltáskor elmaradt a történelmi igazságtétel, és kevés érdemi lépés történt a valódi rendszerváltás irányába. Egyúttal a negyedik Magyar Köztársaság létrejöttét vizionálta.


(Ezek szerint az elsõ: a ’18-as Károlyi-féle, majd a szovjetek által megszállt országban a’46-os, végül az ugyanilyen körülmények között kikiáltott ’89-es természetes örököseként(?) lenne a negyedik.)


Ehhez képest Navracsics Tibor a magukat antifasisztákként meghatározók között akár fasisztaként is szerepelhetne, hiszen a Fidesz parlamenti frakcióvezetõje este Veszprémben a kommunistának nevezett diktatúráról kifejtette, hogy az programszerûen tûzte ki célul "társadalmi osztályok és csoportok, közösségek, egyének megsemmisítését, az egész társadalom szétzúzását". Szocialista demokráciának hívták azt, ami csak a nyilas diktatúrával összehasonlíthatóan ocsmány, aljas diktatúra volt. A mostani diktatúra részletes elemzésével ezúttal adós maradt.


Úgy tûnik: Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a fideszesek között a legfineszesebb. Megérezve az idõk szavát, a lényegre tapintott: hazugságban, az 56-os forradalom tagadásában született a Kádár-rendszer, és hazugságban született a demokráciánk, hiszen bölcsõjét az MSZMP ringatta. Hazugsággal nem lehet demokráciát csinálni, márpedig ma Magyarországon az alapértékek eltorzítása, az igazság kimondhatóságának megkérdõjelezése folyik.



Vona Gábor a Jobbik több ezres résztvevõs rendezvényén megígérte a párt és személy szerint õ maga is két szélsõség ellen fog küzdeni: akik tönkretették az országot, és akik asszisztáltak ehhez.


A küzdelem azonban csakis az alaptörvény rendbetételével kezdõdhet. Ennek a meglátása, ígénye a Magyarok Szövetsége számomra a legnagyobb érdeme. Az, hogy az alapot, az alaptörvényt, az újraindulás, a valódi váltás lényegének tekinti. Mert mindaddig, amíg ez nem történik meg, a váltásnak csak a lehetõsége, ígérete marad. Ígéretekkel tele a padlás. Az emberek immár csak valódi és teljes rendszerváltást tudnak elfogadni.




2009. október. 24. Wéber Tünde