ESTI MESE LENINRÕL

(12 éven aluliaknak és öregedõ - ortodox - bolsevikoknak)

ol volt, hol nem volt, a Kárpátokon is túl, de az Urálon innen, a minden oroszok cár-atyuskájának irdatlan nagy birodalmában,- egy Szimbirszk nevû városka, ahol 1870-ben, a bolondok havában (április 22-én), a jóravaló Uljánov család második gyermeke látta meg a napvilágot, és a keresztségben a Vlagyimir nevet kapta.

okan állították, hogy az új jövevény, méreten felüli (XXXL-es) kopasz fejjel született, de takaros kis (hegyes) szakálla volt, és már kéthetes korában folyékonyan beszélt, sõt az ó-orosz nyelv használata sem okozott gondot neki. A mamácska vagy papácska szavak helyett, a „proletárdiktatúra” volt az elsõ szó, amelyet - szülei legnagyobb meglepetésére - kiejtett (a cumival együtt) a szájacskáján, de még a helybéli nagy tudású pópa sem volt képes értelmezni a csöppség mondanivalóját.

ég a hatodik életévét sem töltötte be, amikor egy piciny, de ütõképes pártalapszervezetet hozott létre játszótársai körében, majd bolsevicskákra és mensevicskékre osztotta õket, és egymásra uszította a két csoportot. A durcáskodó pártonkívülieket pedig „gyermekkolhozkákba” és/vagy „gulágocskákba” rekesztette ki,- rájuk ragasztván a burzsujka, kulákocska, eszerke, kadetka és más gúnyneveket. Ezekkel építtette meg az elsõ homokvárát is, amelyet „vöröske-grádnak” nevezett, és apró sarló-kalapácsos figurákkal díszített.

skolai tanulmányai során, tanárai sokaságával sajátíttatta el a legkorszerûbb humán-és reáltudományok minden csínját-bínját, a dialektikus-és történelmi materializmus csalhatatlan módszerének alkalmazásával.

1887-ben 1000 (azaz ezer) karátos aranyéremmel fejezte be gimnáziumi tanulmányait, és a Kazáni Jogi Egyetem hallgatója lett, de a mérhetetlen gonosz cári adminisztráció felfigyelt a diákok körében kifejtett forradalmi aktivitására, ezért kizárták az egyetemrõl és Kokuskino falucskába számûzték. 1888-ban visszatérhetett Kazánba, de mivel az egyetem nem fogadta vissza, ezért Szamarába költözött, és a Peterburgi Egyetem jogi karának magántanulójaként - 1891-ben - olyan káprázatos vizsgaeredményeket ért el, hogy a legmagasabb fokozatú diploma tulajdonosa lett. Közben arra is volt ideje, hogy megszervezze az elsõ szamarai marxista csoportot, amely késõbb felbecsülhetetlen hatással volt a fiatalok politikai mozgalmára.

z 1893-as évben már a peterburgi marxisták vezetõjévé avanzsált, és tovább fejlesztette politikai-irodalmi-forradalmi tevékenységét. Betonacél keménységgel lépett fel a cár-atyuska (és holdudvara) ellen, gyújtó hatású hordószónoklatai nyomán úgy lobbant fel a forradalmi tûz szerte a birodalomban, mint hajdanában, Néró császár idejében Róma épületei, a gyújtogatók által eldobált égõ fáklyák és szalmacsóvák sokaságától. Ideológiai ellenfelei úgy hullottak porba vaslogikával telített (érthetetlen) érveinek sokaságától, mint a kalandozó magyarok nyílvesszeitõl az ellenséges harcosok. El is terjedt a mondás a hithû pravoszlávok körében: „Vlagyimir Iljics recsegõ hangjától és zagyva szövegétõl,- ments meg Uram, minket!”.

minden oroszok cárjának türelme kb. két évig tartott, majd rettenetes haragra gerjedt Uljánov ellen, és 1895-ben börtönbe záratta, 1897-ben pedig Szibériába számûzette a nagy hasbeszélõt. A kegyetlen zsarnok képes volt harmadosztályú vagonban(!) kizsuppoltatni Peterburgból a proletárok vezérét, egy bojár házába elhelyeztetni, és csupán azt engedélyezte számára, hogy írogatással, olvasással, vendégeskedéssel és vadászgatással morzsolgassa sivár napjait.

A számûzöttek keserû kenyerének majszolgatása közben, Uljánov feleségül vette Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkaját (elvhû munkatársát), de nem hanyagolta el az önmagára kiszabott „házi feladat” teljesítését sem, mert 3 év leforgása alatt, nem több-és nem kevesebb, mint 30 (azaz harminc) olyan elméleti munkát vetett papírra, amelyet késõbb több tízmillió példányban jelentettek meg a Szovjetunióban, majd pedig a szocialista táborban.

ikkeinek, tanulmányainak és minden mûvének közös vonása volt: a redundancia, a mellébeszélés, a kétértelmûség, az ötletszerûség, a tudálékoskodás és a mérhetetlen primitívség. „Veretes” tételeinek (megállapításainak) döntõ többsége hibásnak, tévesnek vagy valótlannak bizonyult. Nem következett be a kapitalizmus pusztulása, nem egyesültek a világ proletárjai, nem építettek aranyból nyilvános vécéket, megbukott a hadikommunizmus, tönkrementek a kolhozok és a szovhozok, nem jött el a mindenkit tejben-vajban fürdetõ kommunizmus, nem teljesítették küldetésüket az általa kiválasztott bolsevik fõguruk, stb., stb.

számûzetés keserves napjainak elteltével, Vlagyimir Iljics úgy gondolta, hogy jobb lesz a bûzlõ kapitalizmusban tengõdni, mint az embertelen cári rezsimben, ezért a proletáriátus és a muzsikok összekuporgatott kopejkái segítségével, London, Párizs, Zürich, München, Genf, Prága, Krakkó, Zimmerwald, Stuttgart, Koppenhága és más európai városok szállodáiban „nyomorgott” feleségével, majd Inessa Armand (francia származású) szeretõjével.

Sokan azt terjesztették róla, hogy Rolls-Royce gépkocsiban utazgatott, de ezek a pletyka szintjén mozgó, rosszindulatú hírközlõk arról hallgattak, hogy a kerékpárt sem vetette meg, sõt (állítólag) Krakkóból átkarikázott az akkoriban magyar területnek számító Felvidékre is.

Ami pedig Inessát illeti,- elméletileg igen jól képzett marxista volt, sokat segített Leninnek, idõnként még helyettesítette is ideológiai vezérét, sõt Krupszkaja helyettesítésétõl sem zárkózott el… Érthetõ tehát, hogy Lenin Peterburgba majd Moszkvába is magával vitte Inessát, és az így létrejött trojka a legnagyobb egyetértésben élt (és dolgozott) a Kreml ódon falai között, csupán Krupszkaja ragaszkodott a külön hálószobához…

Inessa Moszkvában hunyt el 1920-ban, elhagyott férje és négy gyermeke gyászolta (az ötödik, „Vlagyimir”/!/ nevû gyermeke, tüdõbajban halt meg).

ljánov, a kényszerû emigrációban vette fel a Lenin nevet, alaposan megnehezítve ezzel,- az Uljánov után kutakodó - együgyû - cári OHRANKA (politikai titkosrendõrség) munkáját… Lenin utolérhetetlen és utánozhatatlan szervezési/vezetési tevékenységére jellemzõ, hogy telefon, fax, Internet, valamint rádió kapcsolat nélkül is képes volt irányítani az oroszországi forradalmi mozgalmakat és eseményeket. Ezt a tényt szajkózta minden lehetséges eszközzel a szovjet propaganda, ez tükrözõdik a mese világában is.

gyanakkor bizonyítható, hogy Lenin,- a sokrétû felelõsségteljes szervezési és irodalmi elfoglaltsága következtében lekéste az 1905-ös forradalmat, majd a cári rezsimet megdöntõ(!) 1917-es februári forradalmat, de áprilisban már Peterburgban volt, és közétette az ún. "Áprilisi téziseit". Minden hívét a forradalom továbbfejlesztésére buzdította, majd letartóztatásától félve, Finnországba menekült, és csak akkor tért vissza, amikor Trockij vezetésével a bolsevikok puccsal megbuktatták a polgári (Kerenszkij-féle) kormányt, és kezükbe kaparintották a hatalmat. Utólag – természetesen – egy hatalmas fegyveres forradalmat kreáltak az Auróra cirkáló két vaktölténnyel leadott lövésébõl és a senki által nem védett Téli Palota „ostromából”.

bolsevikok bûvészmutatványának következtében lett Leninbõl annak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomnak a vezére, hõse, szervezõje és irányítója, amelyik: (1) nem volt nagy, (2)nem októberben zajlott le, (3)nem volt szocialista és (4)nem volt forradalom. Mesebeli hõsünk a kezébe markolta a hatalmat és megvalósította mindannak az ellenkezõjét, amit korábban (szóban és írásban) ígért a hallgatóinak és olvasóinak.

öldhöz juttatta a parasztokat, majd "másnap" elvette tõlük, és a lehetõ legnagyobb nyomorba döntötte a parasztságot. A hadikommunizmus bevezetésével elérte, hogy milliók haltak éhen, és kannibalizmus ütötte fel a fejét egyes vidéki körzetekben (ez megismétlõdött Sztalin „uralkodása” alatt is).

Békét ígért az embereknek, de elfuserált kül-és belpolitikájának következtében évekig tartó véres polgárháború dúlt a világ „elsõ szocialista államában”. Szabad önrendelkezési jogot ígért a cári Oroszországban élõ népeknek, de már az elsõ elszakadási szándékot (Finnország esetében) katonai erõvel próbálta megakadályozni, a továbbiakban pedig tûzzel-vassal fojtott el minden önállósodási törekvést.

A világon elsõként hozta létre a munkatáborokat (GULAG-ok), ahová bírósági ítélet nélkül bárki, bármilyen indokkal és tetszõleges idõtartamra kaphatott „beutalót”. Érdemes megjegyezni, hogy a GULAG-okra irányítottakat nem harmadosztályú vagonokban szállították, mint a cári idõkben a számûzötteket, hanem ún. marhavagonokba zsúfolták be az embereket, kitéve õket a hõségnek vagy a fagynak, minimális mennyiségre vagy nullára redukálva az élelemmel és ivóvízzel való ellátásukat, valamint a tisztálkodási lehetõségük biztosítását. Az egypártrendszer és a proletárdiktatúra bevezetésével, a kegyetlen cári rendszerben sem ismert (alkalmazott)) lelki terrornak, kínzásoknak és "ötletes" kivégzési módszereknek lettek szenvedõ alanyai az állampolgárok.

enin, a proletárdiktatúrára való hivatkozással véres hajtóvadászatot indított a papság, a parasztság és az értelmiség ellen. A helyi szovjetek, a CSEKA (Csrezvicsájnaja Komisszija – Rendkívüli Bizottság), a Vörös Hadsereg és a KOMSZOMOL (Kommuniszticseszkij Szojuz Mologyozsi – Kommunista Ifjúsági Szövetség) segítségével rettegésben tartotta az embereket, egyházi létesítményeket raboltak ki, ingatlanokat és ingóságokat sajátítottak ki mindennemû kárpótlás nélkül. Túszokat szedtek a rendszer ellenségeinek tartott személyek körébõl, és nyilvános kivégzéseket rendeztek (többek között) olyan vétségekért, mint a közös gazdaság takarmányának megdézsmálása, a kijelölt vasúti szakasz karbantartásának (pl. a hótól való megtisztításának) elmaradása vagy a takarmány beszolgáltatás megtagadása. Lenin közvetlen parancsára 800 (azaz nyocszáz!) embert lõttek agyon 1918-ban Moszkvában és Peterburgban, mert egy merénylõ agyonlõtte a CSEKA vezetõjét, Mojszej Szolomonovics Urickijt.

Csupán az összehasonlítás kedvéért: II. Sándor cár meggyilkolása után (1881-ben), részletes rendõrségi vizsgálat következett, majd bírósági tárgyalás, illetve ítélethozatal alapján 5 (azaz öt) személyt ítéltek halálra. Így aránylott (1:5) egy az öthöz,- a cári rezsimben, és (1:800) egy a nyolcszázhoz,- a világ elsõ szocialista államában.

enin „bölcs” éleslátásának, emberismeretének, valamint intuíciójának köszönhetõ, hogy elkezdett mûve – halála után - kiteljesedett a sztalini éra alatt, amikor is: az osztályharc címén tízmilliókat likvidáltak, megnyomorítottak, kisemmiztek, korlátoztak szabad munkavállalásukban, utazásukban, vallásuk gyakorlásában, családtagjaikkal, munkatársaikkal vagy barátaikkal való kapcsolattartásban és gondolkodásukban.

öbb mint 80 évig funkcionált az a példátlan terrorral fenntartott rendszer, amelyet a nagy mesehõs megálmodott, megalapozott és útjára bocsátott. 1924-ben bekövetkezett halálával kezdetét vette az utódlási harc, a hatalomra törõk permanens viszálykodása, uralkodóvá ált a frakciózás, az intrikálás, a képmutatás, a hajbókolás, a megalkuvás és a rettegés. A legfelsõbb vezetõk ritkán haltak meg természetes halállal, ágyban és párnák közt, de olyan szovjet család is ritkaság számba ment, akit ne érintett volna közvetve vagy közvetlenül, az évtizedekig dühöngõ bolsevik terror.

enki sem érezhette magát biztonságban: kolhozparaszt, munkás, mérnök, orvos, író, katona, Lenin-díjas, a Szovjetunió hõse vagy érdemes sportoló, operaénekes vagy buszvezetõ, párttag vagy pártonkívüli, senki, senki, senki! Az esztelen és/vagy megmagyarázhatatlan terror hullámai átcsaptak a Szovjetunió határain, és megfertõzték a „fél világot”! Tömegével jelentek meg és jelennek meg az új Leninek: Sztalin, Hruscsov, Pol Pot, Mao-Ce-tung, Ho-apó, Kun Béla, Rákosi, Kádár, Ceausescu, Tito, Honecker, Gomulka, Szaddam, Husák és mások képében (bõrében). Átvitt értelemben talán hasonlítanak a mesebeli Hétfejû Sárkányhoz, azzal a különbséggel, hogy annál sokkalta veszélyesebbek,- és eddig 100 000 000 (azaz százmillió) ártatlan ember halála terheli a számlájukat!

okozza a veszélyt, hogy mindig vannak szépszámmal olyan agyalágyultak, akik sem a mások, sem a maguk kárán nem tanultak semmit a történelembõl. A bárgyúság egyértelmû jeleként büszkén vallják magukat kommunistáknak (bolsevikoknak), nosztalgiáznak a gyilkosok után, „életüket és vérüket” adnák egy embertelen rendszert szimbolizáló jelképért.

ddig tartott az elbeszélés, mesének indult, de a mondanivalóját tekintve, véresen komoly igazságokat tartalmazott! Nem árt emlékezni és ébernek lenni, mert a Lenin és Sztalin félék (eszement követõik) a vírusokhoz hasonlóan nem pusztulnak ki, csak átalakulnak. Az Orosz Föderációban is bontogatják szárnyukat a neokommunisták, hazánkban is visszasompolyogtak a közéletbe a Thürmer-féle kommunista párt és a Kádár baráti társaság infantilis tagjai, akik a fasizmus veszélyével riasztgatják a polgárokat, miközben hason csúsznak a vértõl csöpögõ kezû Kun Béla, Szamuely Tibor és Kádár János emléke elõtt.

Érdemes megemlíteni, hogy Gyurcsány és bandája egy árva szóval sem reflektált arra, hogy a Munkáspárt felvette a kommunista melléknevet, de tombolnának és világgá üvöltenék, ha egy (bármilyen) kis párt a hungarista vagy nemzeti szocialista nevet felvenné.

/Prof. Dr. Bokor Imre/

a Justitia Bizottság elnöke