Szómagyarázat; Rásá ( héber) rossz, gonosz embert jelent, olyant, aki meggondolatlanságból embertársának rosszat tesz.

A magyarországi ellenzéknek már évekkel a rendszerváltozás elõtt több szekértábora volt, ezért meg kell nevezni azt az ellenzéki kört, amelyet különös felelõsség terhel azért a kilátástalannak tûnõ helyzetért, amelyben a jelenlegi magyar gazdaság "dagonyázni" kénytelen. Bizonyára lesznek olyanok, akik azt mondják a dagonyázás nem is olyan rossz dolog. Valóban kellemes elfoglaltságnak tûnik a disznók számára, de nem a magyar nemzet számára, amely ebben a dagonyában napi szintû iszapbirkózást folytat. Az adósság szorításából csupán a dagonya iszapos síkossága miatt tud egyre másra kicsúszni. Ebben a tragikomikus helyzetben, ott áll száraz lábbal a parton és még most is nagyképûen tanácsokat osztogat, meg "Orbánozik és sopánkodik és hecceli a nyugati sajtót" az egykori Szabad Kezdeményezések Hálózatából verbuválódott magyar liberális ellenzék SZDSZ néven hírhedté vált egykori kormányzati tényezõ, látszatra szétszéledt csapata. Még most is Õk, akik a " tutit" megmondják! Pedig az Õ " tutijuk" egy fabatkát sem ér!
"A múltat végképp eltörölni
Rabszolga-had indulj velünk!"
1978-1980 között a hazai külgazdasági hiány jelentõsen megnövekedett. Az akkori politikai vezetés hitelek felvételével próbált egyensúlyt teremteni.
(Megyessy Peter ekkor - elmondása szerint- játszotta a James Bond, illetve a 007 ügynök szerepét, miközben valójában 209-es ként tartották nyilván a III/III-as ügyosztályon és az azt felügyelõ KGB-s rezidentúrán)
Ekkor kezdõdtek el a csatlakozási tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal. Az oroszok mindenrõl tudtak, mivel nélkülük semmit nem lehetett tenni a keleti blokkban. Azzal, hogy hazánkat beléptették egy nemzetközi pénzügyi rendszerbe, a Nemzetközi Valutaalap úgynevezett készenléti vagy kisegítõ hiteleket nyújthatott Magyarországnak. Az IMF határozta meg azokat a feltételeket, amelyekhez ezen hitelek nyújtását kötötte. Lényegében az IMF irányította ezen országok gazdaságpolitikáját. Belépésünktõl kezdve a hazai-gazdasági pénzügyi folyamatok irányítását csak az IMF szigorú ellenõrzésével lehet megvalósítani. Az IMF-nek elsõsorban adósságbehajtó szerepe van, hitelt csak akkor ad, ha elkerülhetetlen.
Az IMF csatlakozás nagy terve Fekete János névéhez köthetõ.
(Fekete János és Horn Gyula befolyása úgy erõsödött a magyar politikai és gazdasági életben, ahogyan Kádár János és csapatáé gyengült)
Következménye az lett, hogy a magyar gazdaság iszonyatos adósságcsapdába került, amelybõl szinte lehetetlen mind a mai napig kilépni. Az 1983-as csatlakozástól 1990-re már több, mint 20 milliárd dollár lett az ország adóssága. Azokban az idõkben hatalmas mennyiségû erõforrás áramlott ki az országból, amely a rendszerváltozás után tovább folytatódott, miközben az adósság nemhogy csökkent, hanem drasztikusan növekedett. A nemzetközi pénzügyi hatalomnak óriási érdeke fûzõdött ehhez, mert ezáltal hatalmas erõforrásokat és tõke erõforrásokat tudtak kivonni az országból. Egészen biztos, hogy az 1990 elõtti idõkben az oroszokhoz is került a pénzbõl, de azt nem lehetett megmondani, hogy ez mekkora érték volt. A hitelek igen komoly része be sem jött az országba. Az sem igaz, hogy Magyarország lakosai felélték az átmeneti hiteleket. Ezek a hitelek jórészt az (MSZMP) akkori elit zsebeibe vándoroltak.
A magyar kormánynak minden évben 1998-ig jelentést kellett készíteni a gazdaság állapotáról, ezzel kiszolgáltatták az országot. A belépés pillanatától nem lehettek önálló gazdasági törekvései az országnak, csak akkor, ha az IMF által meghatározottakat teljesíthette. Ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy további hiteleket kapjunk, ami viszont azt jelentette, hogy újabb és újabb pénzek nem a gazdaság élénkítésére, hanem a kamatok törlesztésére mentek el, miáltal soha nem csökkent a tényleges adósság. 1990 elején a magyar államadósság már mintegy 22 milliárd dollár volt. (Ma 135 milliárd dollár.)
Személy szerint kik ezért a felelõsök ?
A hitelfelvételeket milyen kormányzati döntések elõzték meg?
Miután az MSZMP által irányított Magyarországon 22 milliárd dollár államadósságot halmoztak föl, 1990-ben a "rendszerváltás" után Soros György és Andrew Sarlós felajánlja Antall József leendõ miniszterelnöknek, hogy megvásárolják Magyarország adósságállományát, pontosan 22 milliárd dollárt.
Mit kértek cserébe?
"Mindössze" a magyar nemzeti vagyon értékesebb darabjait.
Itt gondoljon mindenki, amire akar. (A magyar energetikai szektort, az infrastruktúrát, a kommunikációs cégeket, a stratégiai cégeket, közlekedés, pénzügyi szektor, egészségbiztosítók, stb.)
Antall József ezt nem vállalta !
Tehát maradt az IMF!
Az IMF nagyon szigorú elõírásokat fogalmazott meg, vagyis ha Magyarország hitelt akart felvenni, akkor folytatnia kellett azt a törvénytelen utat, amit a spontán privatizáció indított el, majd az állami vagyon teljes széthordásával tetõzõdött be.
Most megint tekintsünk vissza!
"Ahol a dolgok összeérnek és átjárhatóvá válnak"
Olvassuk együtt, hogy mit írt a liberális ellenzék "Szabad Kezdeményezések Hálózata ", a késõbbi SZDSZ, 1988-ban a "BESZELÕ" c. szamizdat 23. száma, 46. oldalán.
Idézet:
"Magyarország nemzetközi pénzügyi helyzetének jövõje a magyar politikai vezetõk tisztánlátásán múlik. A legtöbb magyar politikus még nem értette meg, hogy az ország jobban járna, ha engednének az IMF követeléseinek, és alapos gazdasági átalakulást hajtanának végre. "
1970-1987 között az ország nettó adósságállománya a minimális 0,5 milliárd dollárról 13,7 milliárdra nõtt. Ugyanekkor 1980 és 1995 között ez több mint nyolcszorosára nõtt. A bruttó adósságállomány elérte a 35 milliárd dollárt. Eközben az 1980-ig felvett adósságállomány többszörösét, 1995-ig mint egy tízszeresét fizette vissza az ország.
Emlékezzünk csak, mit írtak a "Beszélõben" ?
"A legtöbb magyar politikus még nem értette meg, hogy az ország jobban járna, ha engednének az IMF követeléseinek, és alapos gazdasági átalakulást hajtanának végre."
Ki járt jól? ( nézzenek körül!)
Az IMF valamint a Világbank két olyan szervezet, amely Magyarországnak nemhogy a jólétét nem segítette elõ, hanem annak tönkretételében játszott kiemelkedõ szerepet.
"A gazdagoknak kedve-kénye
erõnkbõl szívja ki a vért,
csaló az államok törvénye,
mert minden bajt szegényre mért. "
Az ország problémáit már a rendszerváltás elõtt az IMF nélkül is meg lehetett volna oldani! Például úgy, ha nem visznek ki a szovjet piacra a tényleges érték töredékéért hatalmas mennyiségû erõforrásokat. Vagy az ideiglenesen itt állomásozó szovjet hadsereg nem használhatott és kaphatott volna meg mindent szinte ingyen. Magyarországot fel lehetett volna virágoztatni, mégpedig úgy, hogy ehhez nem kellett volna alacsony szinten tartani a béreket. Ilyen értelemben az akkori hatalom képviselõi és mai leszármazottjai feláldozták az országot és ma is ennek nyögjük a terhét.
A rendszerváltásnál serénykedõ marxizmus gazdasági tanain nevelkedett liberális SZDSZ közeli közgazdászaink nem hallották meg Thomas Jefferson intõ szavát, aki azt üzente az embereknek;
"Õszintén hiszem, hogy a banki intézmények sokkal veszélyesebbek szabadságunkra, mint a zsoldoshadseregek"
Megoldás még mindig van!
A gazdasági és pénzügyi területen teljes nagytakarítást kellene végezni. Még véghez lehetne vinni a privatizáció teljes újravizsgálását. Természetesen most már sokkal nehezebb, mint a kilencvenes évek elején.
Az a különös helyzet állt elõ, hogy a 22 milliárd dollár adósságunk megháromszorozódott, pedig évente 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk és ráadásul az a nemzeti vagyon, amit Antall József nem adott oda Sorosnak és Sarlósnak, napjainkra mégis idegen kézbe került. (ezért minimum vagyonelkobzás és maximális börtön járna a felelõsöknek)

2010-ben hazánk 2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollárt fog fizetni csak kamatokra! Ennek a felfoghatatlanul hatalmas összegnek nincsen meg a magyarországi értékképzõ bázisa! De ezt már jóval korábban tudták, a magukat közgazdasági tudományokban tudósoknak tartó szélhámos liberális közgazdászok is! De akkor miért voltak ezen gazdaság és pénzügyi folyamatok hajtómotorjai? Hiszen már az 1980-as évek közepétõl tudni lehetett a világgazdasági folyamatok alakulását, (az erõforrások beszûkülését, a termelõ beruházások Ázsiába való koncentrálásának tendenciáját, stb.), ezzel összefüggésben Magyarország várható lehetõségeit. A liberális közgazdászok rossz, helytelen diagnózist és prognózist adtak a folyamatokról és az eseményeket is ezek szerint kezelték, magyarázták és hajszolták a magyar gazdaságot a "halál" a kilátástalanság állapotába. Ha ezt egy orvos teszi az bûncselekmény, ha egy közgazdász, pénzügyi szakértõ, akkor tévedés?
Ne higgyünk nekik! Pontosan tudták a következményeket!
Miért?
"Kínlódás most a munka bére,
de már ebbõl elég, elég!
Szerszámot hát az úri kézbe
s ide a jognak a felét! "
Itt van példának okáért egy általuk közelmúltban alkalmazott trükk!
A multinacionális komprádor pénz oligarchia és azok lakájai a devizakölcsönök felvételével, illetve annak reklámozásával, meggyõzéssel, hitegetéssel rászedték az embereket. Miközben propaganda gépezetüket olajozták, átmenetileg irreálisan magason tartották a forintot árfolyamát. A hiszékeny emberek tömegeit szédítették meg. Közben a hitelbrókerek kihelyezték a devizakölcsönöket. Miután az elõirányzott deviza tömeg kikerült, azonnal kidurrantották a forint léggömbjét. A lufi gyorsan elszállt. Ide-oda cikázott, majd földre esett. A zuhanást a világgazdaság pénzügyi folyamatai még szánalmasabbá tették. Ezek a folyamatokat már jóval az események bekövetkezte elõtt prognosztizálni lehetett, Illetve kellett volna! De a levantei pénzügyi mágusoknak ez nem állt érdekükben! A tonna számra kiosztott pénznek nevezett papírcsomók mögé, csak ezáltal és ebben a folyamatban kerülhetett valóságos érték. A bedõlõ hitelek által pedig két bõrt is le lehetett nyúzni. Az egyiket az adósról, a másikat a közhangulattól rettegõ politikáról. Egyszerre vált zsarolhatóvá, az ilyen módon eladósított (beetetett) polgár és az egyébként is óriási adóságcsapdában vergõdõ állam is. A pénzoligarchák összezártak, mint a ragacsos nyálú húsevõ növények levelei, hogy emésztõnedveikkel felszívják Magyarország még megemészthetõ javait. Jelenleg is nyugodtan emésztenek, hiszen minden kilométerkõnél ott vannak lakájaik és a velük kollaborálók. Ott vannak, ott bizony, akiket a baloldalról és a liberális hasadékokból magának összeverbuvált és céljai szolgálatára kitaníttatott. Most ott lihegnek, csaholnak, hátha jut nekik is a koncból. Mit lehet üzenni nekik? Azt, hogy ne örüljetek elõre, mert a szájuk, ahogy felfelé, úgy lefelé is görbülhet majd.
Ja! .. és Simort miért védik? Mert ö az egyik pénzügyi helytartójuk, akinek annak idején Fekete János volt a mentora és talán kínévezõje is. Simor a globális pénzoligarchia magyarországi defterdárja, mint egykoron vala az Ottomán idõkben!
"A tõke még a húsunk marja,
de már a gyáva had remeg –
kelõben már a munka napja
s ragyogni fog a föld felett"
Villám leltár !
1988-ra Magyarország a KGST második legeladósodottabb
országa volt.
Mi történt húsz év elmúltával?
Fekete Jánost az MSZP- SZDSZ kormány a Köztársasági Érdemrenddel tüntette ki.
2008- ra Magyarország a EU legeladósodottabb országává vált.
Eközben a liberális ellenzék, SZDSZ néven a legutolsó pillanatig a Magyar Köztársaság kormányzati tényezõje maradt. Majd váratlanul ellenzéki szerepet öltött, -- tekintettel arra, hogy az IMF a hitelek megadását ellenzéki támogatáshoz kötötte--.
Na most üljünk még egy darabig és gondolkodjunk!
(az itt a piros, hol a piros szerencse játéknak nevezett szélhámosságban is van mindig beetetõ személy, személyek. Találjuk ki kik ezek!)
A pénzváltók üzenete;
"…. Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát, javul külsõ pénzügyi helyzete........"
Állapította meg a közelmúltban az Európai Bizottság , a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttmûködésben készített helyzetértékelésében. (taps...). "(…..) Az elfogadott 2010-es költségvetés összhangban van a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, és jelentõs tartalékok vannak benne. "A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a 2009-es államháztartási hiány, azaz a GDP 3,6 százaléka."
Akkor most nézzük!
1. A magyar államháztartás 2009 és 2010 között stagnál, azaz nem változik. (tekintsünk el a pár tízed százalékos ingadozástól)
2. a fenti tényadatból így könnyen kiszámítható, hogy a magyar költségvetés 1%-ka ezáltal 255 milliárd forinttal egyenlõ.
3. Idén 2010-ben 5,3% lesz az államháztartás elsõdleges többlete. Azaz 5,3-szer 255 milliárd, vagyis 1352 milliárd forint. Ez az elsõdleges egyenleg. Vagyis 2010-ben ennyi pluszt termel MAGYARORSZÁG. Tehát 1352 milliárd forintot.
4. A 2. hír szerint mégis tartható lesz a 3,8%-os hiány!!! Ezek szerint 3,8-szer 255 milliárd, azaz 969 milliárd forint lesz a hiány.
5. Kérdés! Hová tûnt az 1352 milliárd többlet és mibõl keletkezett a 969 milliárdos hiány. Ez összesen 2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollár.
De hol van ez a pénz? Ez a pénz a KAMAT !!!!!, Amit mi MAGYAROK, 2010-ben fizetünk! 2321 milliárd forint, azaz 11,6 milliárd dollár.

Hogy azt érzékeltessem ez mennyi pénz, álljon itt néhány példa:
* 2321 milliárd forint az öt darab teljes és felépített 4-es METRO,
* vagy 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., és 21. havi nyugdíj,
* vagy a teljes jelenleg már meglevõ magyar autópályák felépítésének költsége,
* vagy mintegy 50-szer annyi pénz, mint amennyit az eltörölt vagyonadóból várt a kormány,
* vagy 150 darab Grippen vadászgép, ( a térség katonai mini nagyhatalma lennénk)
* vagy 2321 darab Combino villamos, ( a térség legkényelmesebb és legtisztább fõvárosa kennénk)
* vagy 46420 darab Zuschlag és általa ellopott pénz (ehhez nem tudok mit hozzá tenni)
* vagy minden magyarnak a csecsemõtõl az aggastyánig 232000 forint.
Tehát igen tisztelt honfitársaim nnyit fizetünk csak kamatra 2010-ben.
Mit is mondott Abraham Lincoln?
"A pénzhatalom békeidõben harácsol, balsors idején padig ellenünk ármánykodik. Sokkal despotikusabb, mint a monarchiák, sokkal szemtelenebb, mint a zsarnokság és sokkal önzõbb, mint a bürokrácia" (Milyen igaza volt!)
Kedves pártállástól független magyarországi barátaim!
Ezt nevezik a XXI. századi kamatrabszolgaságnak, ha akarjuk akkor marxi, ha akarjuk, akkor " egyszerû Lehel csarnoki " megközelítéssel, de a lényeg nem változik. Itt mindenki - az összes párt jobbról balra, az égtájak minden irányában- szép lehet, de okos az nem!
Mi a megoldás?
Nem tudom, mert ha tudnám, akkor írásomnak is más címet adtam volna! De álljunk meg egy pillanatra, valami eszembe jutott.
Talán mégis tudom!
Talán van megoldás!
Ugyanis a zsidóság 613 törvényében (halacha) szerepel, hogy hét évente, azaz a hetedik sabbati esztendõben el kell engedni az adós tartozását! Hiszen az adósság egy idõ múltán adósságot szül, ez pedig megbénítja az egyént, a családot, a társadalmat és magát a hitelezõ is maga alá temeti! A zsidóság törvényeit ezer évek tették próbára, csupán alkalmazni kellene. Ha hittõl eltávolodott zsidó származású pénzügyi oligarchák leírnák az államok és egyének adósságát, ez olyan hatalmas világgazdasági prosperitást, teljes megújulást eredményezne, amely újabb gazdagság forrása lehetne és nem csupán az emberiségnek, de az Örökkévalónak is tetszõ lenne De, ahogy azt a nagy próféta Jesájá is megmondotta, a zsidóság fele intézett dorgáló szavai által "Rombolóid, pusztítóid közületek valók..".(Pszát)
A zsidóság egy része a "Dirsut" sem veszi figyelembe, mert talán nem is tud róla, hiszen mesümeddé, hitehagyottá vált. Jeremiás az Örökkévaló szavával inti a zsidóságot, hogy "keressétek a város, ország jólétét, ahol laktok, és munkálkodjatok javára!". Az a pénzügyi politika, amelyet jelen idõk zsidó származású pénzügyi körei folytatnak, mindenrõl szól csak nem a fentiekrõl. De reméljük megvilágosodnak
Azért fel a fejjel! Eddig elmúlt ezer év, ezután is el fog múlni!
Mert "a kõ meg marad, mert a kõ mindig marad.." (Wass Albert)
Ezt a követ pedig mi magyarok nem a fejünk helyett, hanem a zsebünkben hordjuk!
No de ne feledkezzünk meg a "baloldal" indulójáról se!
"Ez a harc lesz a végsõ
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!"

Utóirat: Sokat tanultam gyermekkoromban az akkori Dohány utcai zöldségestöl, aki befõzés idején olcsóbban adta a gyümölcsöt, mint bárki más a környéken. Ezért többet is vittek tõle. Nagyobb volt a forgalma. Nekem mindig adott valami finomságot. Amikor egyszer megkérdeztem, hogy miért ilyen rendes, azt válaszolta, hogy azért, hogy ha megnövök emlékezzek rá és az unokáim is majd az Õ unokáihoz járjanak vásárolni, no meg egyébként is kedvel. Nos az ilyenek, mint ez a Dohány utcai zöldséges kihaltak. Kihaltak különösen a pénzügyi világban, meg a tisztesség területén!
Bodó Kirchsteuer Attila

A barnával szedett idézetek, az Internacionálé, a nemzetközi munkásmozgalom legelterjedtebb mozgalmi dalából származnak.( a magukat "baloldali MSZP tábor kedvéért)