AZ ESETE ADÁSA, MÁRCIUS 24..
Higgadtan, ám mégis olykor-olykor belehevülve, kíméletlenül érvelve gyalázza alkotmányozási ügyben a FIDESZ -KDNP- t Schiffer András, az LMP elnöke, parlamenti frakcióvezetője.
A kedves műsorvezető -, miközben Schiffer még rátesz egy lapáttal, szómágiájával győzködi a nézőket arról, itt semmiféle egyeztetés nem történt a lakossággal – finoman közbeveti: „ …hiszen éppen ma is Zuglóban lakossági fórumon vitatták meg az alaptörvény szüséges és célszerű módosításait stb.”
A szocdem és miegyéb atyai tanokon szocializálódott elnök lesöpri ezt az enyhe érvet, s köbevág:
„ _Éppen most, adás előtt hívott zuglói önkormányzati képviselőnk( LMP ), aki elmondta, kivezényelt diákokkal együtt talán harmincan lézengtek a zeneiskola színházteremében.
A műsorvezető s maga a szómester, Schiffer András is elköszön.
Lejárt az idő.
Erre bizonyság: az egyik előadó kedves barátom, alapítványunk létrehozója dr. Horváth Attila egyetemi docens, jogtörténész visszahív:
- Hogy alig lézengtek?! Telt ház előtt tartottuk meg előadásunkat s beszélgettünk a zuglóiakkal Rétvári Bence, Papcsák Ferenc polgármester társaságában az érdeklődő közönséggel! Még a karzat is tele volt! – tudósított
Azért megnéztem az Echo TV és az ATV híradójá,így volt. Ezért hát : legnagyobb sajnálatomra ezúton közlöm Schiffer András a Legyen Más a Ploitika frakcióvezetőjével, elnökével:
Lejárt az idő!
A hazudozások ideje.
Lassan majd az övéké is.
Kiváltképpen, különös figyelemmel efféle bűnös nyilatkozataira.
M.Szabó Imre
---------------------------------------------------------------------------------
M.Szabó Imre dokumentumfilmes,
Az Október 23. Bizottság Alapítvány az Ember Jogaiért elnöke m.sz.i.1@externet.hu, www.mszaboimre.hu;
+36 306327348;
Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse öt igazán. (Goethe) |