Gyermek voltam még, amikor egyszer édesapám nagyon csúnyán megvert, mert hazudtam. Akkor még nem is tudtam mélységeiben értelmezni a hazugság és az igazmondás közötti lényeges különbséget, egész egyszerűen nem éreztem. Jóval később a legidősebb lányom kapott tőlem egy életre szóló leckét, szintén a hazugság miatt. Ma is emlegeti, de neheztelés helyett hálával. Így megy ez nemzedékeken át, ha egészséges a család. Ha egészséges. Ha ép lelkű és ép elméjű. Ma azonban a magyar társadalom túlnyomó része nem egészséges. Lelkileg és szellemileg alultáplált, satnya, csökevényes, beteges. Így aztán a hazugság és igazság közötti különbséget sem tudja társadalmi szinten kezelni. Elveszítette a magyar társadalom a józan ítélőképességét, s míg a tudatosan pusztító érdekek egyre jobb hatásfokkal ölik nemzedékeken át a magyart, az emberek nagy többségének még csak fel sem tűnik.

A módszer alapját a hazugság képezi, eszköze pedig a média.

Az eljárás roppan egyszerű, nincs benne semmi titok. Hazudni kell, de úgy, hogy szépen szóljon, érthetetlen legyen, de egyszerre vonzó is, amit el akarnak fogadtatni velünk. A többit már megoldják egymás között az emberek. A szó szoros értelmében a szellemileg, lelkileg alultáplált emberek fogadtatják el egymással a legvadabb idiotizmust is, a média csak kezdi és felügyeli a folyamatot. Azok pedig, akik lelki-szellemi igényekkel is bírnak és az önálló gondolkodásról sem mondtak még le, kisebbségbe kerültek.

Így foszlik szép csendben a több ezer éves dicső múltunk az egyenruhába öltöztetett, idiotizmuson, hazugságon nevelkedő Európa kellős közepén.

Noha az utóbbi években a magyar társadalomban mutatkozik egyfajta önvédelmi éledés kibontakozása, még mindig óriási a zűrzavar, mert a legjobb szándékkal induló társadalmi kezdeményezések is zsákutcába fulladnak a már zsiger szintre beépült hazudozási reflex talaján. Odáig jutottunk, hogy a valamikor még egyértelmű közösségi, társadalmi normákat inkább elkezdik újraértelmezni, mint sem egész egyszerűen betartani.

A szó csűrése-csavarása, a mondjunk sokáig semmit magatartás súlya alatt pihegve küzd létéért az igazság. S míg valaki pusztán azért, mert a „mi kutyánk kölyke” mentesülhet minden féle számonkérés alól, addig óriási a baj.

A magyar társadalomnak több szintű küldetése van, a MAG népe vagyunk az ezzel járó felelősséggel együtt. Mi nem tehetjük meg azt, hogy hazugságokra építkezzünk.

Hazugság mindaz, ami a teremtett világ természetes rendjével szemben áll, ami azt akarja velünk elhitetni, hogy az ember mindenható.

Hazugság a hitvesi csók, mely alatt másra gondolunk. Hazugság a gyermekek hitegetése, hazugság a barátunknak tett és be nem váltott ígéret, hazugság az el nem végzett munka, hazugság az önmagunk Isten fölé való helyezése. Hazugság minden, ami bennünket mások fölé helyez érdemtelenül és hazugság a másokon való élősködés, a mások hiányos ismereteinek a kihasználására épülő önérvényesítés.

Nekünk a Teremtő olyan nyelvet adott, mely pontosan meg tudja különböztetni a hazugságot az igazságtól. A magyar nyelv a Teremtő által az emberek számára érthetővé tett teremtési elv. Ezt rombolja a média eszközével tudatosan az a világhatalomra törő sátáni szűk kis érdekcsoport, mely pontosan tudja helyettünk is, nálunk sokszor jobban, hogy milyen talentumot őrzünk. A mi felelősségünk visszatalálni őseink hagyatékához, a világ világosságba való kivezetéséhez. Addig egyetlen, még oly jó szándékú társadalmi kezdeményezés sem tud életben maradni, nem tud egészségesen fejlődni, amíg az igazsághoz vissza nem tér. Amíg meg nem érti minden magyar, hogy véred a vérem, sorsod a sorsom, hazád a hazám Isten tenyerén.

Udvarhelyi Róza