Gavallér János


Az emberi tartás
(avagy miért nem fog össze a magyarság)


Menekültek, mint süllyedő hajóról a patkányok: Magyar hős disszidens-társadalom, a ti talpatokat nyalják a megmaradt szennyből nőtt egzisztencia-tudomány huszárok! Sokan vagytok. Az nem ember az igazak szemében, aki ha kell, halni nem mer: Igen nekünk Mohács kell és sose hisszük, hogy Deák mellé melléállhat a gondolat. – mormogtam álmomban az igazat, mit kimondani senki sose mert, hogy az árulók évszázadok óta dicsfényben élnek!

(A török szultán megölette az árulókat, mondván, ha testvéreit elárulta, el fogja árulni ellenségeit is!)

Menekülni, futni könnyű, de csak a halál az elfogadható, ha alkut ajánl az ördög, mert fiaink szívére, életére mocskot, hazugságot nem hagyhatunk! Nem hallgatott rátok senki, azért volt könnyű menni a világba szerteszét; máshol sírni el, hogy bűnt követtek ellenetek, hogy a rendszer tönkretette családotok, országotok, hogy emberi mivoltotokban aláztak, hogy úgy élni nem lehet, ahogy magára hagytátok testvéreiteket! Mert itt maradtak mind, akiknek fontos a család, az otthon, akiknek nem volt más csak ősük és utóduk, akik nem mehettek és nem mehetnek el soha, mert tisztelik őseiket és áldják a földet, mely életet adott, mely lelket, érzelmet teremtett reggel, délben este és éjjel a mindennapjaikban. Veletek nem tud azonosulni e nép, ti púp vagytok a nemzet hátán, mert az ember azért születik bárhova, hogy ott járja be lelke az élet útvesztőit, ahol meglássa a napot. Harag nincs bennünk, bárki is keresi élete nyugalmát, a Kárpát-medence nyitott, itt a szeretet, a béke ringatja lelkét.
Magyarok Világszövetsége, Világ magyarjai, csak itt élő a magyar, csak itt a Kárpát-medencében dobban az igazság szíve egyszerre, a ti létetek a mi gyengeségünk mintapéldánya. Most is elhangzott „El lehet menni!”, de az az ember, aki itthon kitart, régen is, meg most is. Nem lehet egyesség megfutamodott és gyötrelmet vállaló emberek között.

Képtelenné vált így azonosulni a világirodalom győztes imádó kérlelhetetlenségeivel az egyszerű magyar ember. A fehér, vagy európai gondolkodás nem tudott éket verni lelkébe.

Megmaradtak nagynak a „Deáki tettek” (Kiegyezés), feltétlen engedelmesség az erősebbnek látszó, de embertelen hódítóknak, Magyarország gyakorlati és lelki megszállóinak a talpnyalása, az alávetettség. S nőtt egzisztencia, kurázsi-magyarság az ártatlan, életvággyal, senkinek sose ártó, sose bűntető nép nyakán. A fokozhatatlan csalódottság, Trianon, a büszke (csonka emberi érzések elnémításával telt) Horthy-kor, a Moszkoviták és a dilettantizmus kádári hiénaizmusa megszülték az árulás stáció hagyományait. A lelkek igazságával nem foglalkoztak, nem foglalkoznak politikai árulóink, csak a világnak akartak és akarnak megfelelni és eszükbe se jut, hogy a kimondatlan fájdalmaknak sokkal fontosabb eleget tenni!
Nincs tisztelet a „politikai szakembereinkben” a nép, a dolgozó emberek iránt, csak hatalmi játékaik grádicsköveinek tekintik az emberi érzést, ezért a nagytöbbség, hagyományaihoz méltón, semmiféle párthoz nem tartozott, nem tartozik, ezt a legközelebbi választáson fényesen bizonyítani fogja passzivitásával.

Hová terelhető még e nép? Megfelelési kényszeretekben, hová, meddig akartok még elmenni hazaárulás, embergyalázás és lélekfosztás terén? Kimondva, kimondatlanul az igazság bajnokai mi vagyunk; élve, vagy halva, de méltó érzésekkel a lélekben Jézus Krisztushoz!

2008,12.07.