Gavallér János

Fuldoklunk


Vérgőzt eresztünk március idusán,
- Brutus-rügyeket metszünk – a fán
csilingelő harmatot szedő itatás zajlik,
s akaratunk a földig hajlik
- hivatkozások vészerdejében -,
labirintus-hitbe vész az ész
- Ma már nem küzd igazáért
az igazság -, félelem uralt a lét!
S te sírsz? – Százalékarányok között ezrelék!
Hátára fordult a gyáva
- álmodni képtelen remény,
s csak fogócskázó árvák
kenyerén hízott a féktelen.

Hatalomgyakorló molinóba bújt
a diktatúra, - lehányni az embert,
s hordani a zászlót, körbe-körbe…
Serényen súgja a fülekbe,
megélni kell, s ne vizsgáldd: Megérte?
Most még a must ízét ízlelve,
mámorba fojtsd a szesztestvérek ígéretét,
- így is, úgy is meg kell dögleni,
miért kellene, lélekemésztve,
- hazudjak vihogva férgek kedvére?-
a keresztfát kikerülve, élni,
gödröt ásva a reménynek!

Zúg habzó tengerek fojtó imája
- merjek é, alámerülni a mába?
Hisz mindenkort másként is lehet hazudni!
Nibiruért kiáltok!
S a rendező elv hiányzik.

2009.03.15.