Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

A rómaikori főtér romjai
2008.12.07, 12:49                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

A rómaikori főtér romjai

Amikor az idén nyáron – hetenként kétszer-háromszor – biciklivel meg-megálltunk a város főterén, ott, ahol a modern napszámosok túrkálnak, hogy egyre újabb rómaikori romokat „fedezzenek fel”; nos, egyre mélyebben elgondolkoztam: van-e valamiféle előremu­ta­tó fejlődés, „társadalmi haladás” a mi kis Magyarországunkban? Mert hogy a nagyvilágban nincs, attól még minálunk lehetne.

Mintha csak a Phare-program, meg a Világbank ködös rendel­te­té­sű, és még ködösebb felhasználású illetve hatékonyságú pénzeiből épült-épülő közműhálózatok építkezéseit, munkálatait nézném: az em­­ber fia külső szemlélőként nem látja célszerű tevékenység, ne­tán átfogó, perspektivikus előrelátás, takarékosság vagy egyéb ra­cionalitás nyomait sem. Mondom, hasonló a szituáció itt is, ott is.

A semmi készül itt lázas iramban, mint a Luca széke – mintha az len­ne a legfőbb cél, hogy minél tovább tartson, hogy a végén minél nagyobb összeget lehessen rész- vagy végszámlázni. Kihányják az anyaföldet, majd másnap „meggondolják magukat”; - nesze neked te rómaikori fal, döntsd el magad, hogy föld alatt, vagy föld felett „jobb” neked. Mondom, „fejlődésnek”, valamiféle kibontakozásnak a leghalványabb nyoma sincsen: évek óta várnak valami engedély­re, ami talán soha nem jön meg, - de addig is hányni kell a földet oda-vissza, hogy nőjön a teljesítmény. Minálunk, a tajgán, a civili­zá­ció legszélén - ahol már évek óta a pipacs helyett is csak a par­lagfű virágzik, hosszú-tömött csomókban, mintha törvény meg ön­kor­mányzat nem is lenne – legalább „kitettek ma­gukért” az okta­lan építők: a phare-pénzből még a magányos lóis­tállót – vagy in­kább téli-nyári szalmatároló lenne? – is körbeoszlo­pozták széles­sá­vú távközlési (internet) hálózattal, nehogy már a ló, a kóbor ku­tyák, meg a hajlék­talan-szakadtruhások kimaradjanak abból az információ-özönből, amelyet a Kormány meg az EU jóvoltából fel is használhatnának, ha tudnának (hol) internetezni. Azért itt sem olyan rózsás a helyzet, mert az „építsd a gázvezetéket, gyarapítsd a gázszolgáltató tőkéjét a magad pénzéből” mozgalom keretében 4 éve térdig járunk a sárban-latyakban, hisz’ az árkokat kedden be­temetik, csütörtökön meg újra kiássák; - hátha arra jön valaki a sö­­tétben, oszt’ essék belé a szerencsétlen, hogy törje kezit-nyakát-lábát legottan. Az elmúlt hónapban az egyik kutyám nem bírta to­vább az éktelen szilveszteri durrogtatást -– ámbár a frissen hozott törvény megtiltotta, a helyi betyároknak mégsem szóltak -, s noha előrelátóan folyamatosan, de módjával sevenalt adagoltam neki: a kerítésen kifúrva magát, világgá szökött. Jó 8 nap múlva találtam rá, bár étlen-szomjan, mégis igen jó általános állapotban az éppen a szomszéd dombról levezető, nyitva-felejtett gázvezeték-árok­ban, ahonnan az ölemben vittem haza. Nos: lőttek ám itt az éjjel rende­sen, akárcsak az oroszok 1956 novemberében Budapestet. Habár légvonalban úgy kb.150-200 méterre lehetünk a petárdázó világ­ál­lami körzeti meg­­bízott stra­tégiai magaslatnak kijelölt dombjától – ugye, ez kurva jól hangzik? -, igen, attól, ahol a kutyám 8 napon belül gyógyuló epilepsziás rohamát töltötte: mégis, a boldog új év el­ső délelőttjén 7 darab petárda-maradványt szedtem össze a kert legkülönbözőbb rejtett zugaiból, ékes bizonyítékául annak, hogy a világbéke azért minden expressz-gyorsaságú társadalmi haladás dacára – még odébb van.

Elnézést kérek kedves olvasóimtól, de az előbb néhány percre fél­be kellett szakítanom a gondolatmenetemet, mivel megint felhívott a Fletó, hogy grandiózus, távlatos autópálya-építő terveiről a ma­ga közvetlen, kéretlen módján-stílusában, személyesen engem is tá­jékoztasson. Abban reménykedve, hogy kapcsolatunk a mo­dern kor követel­mé­nyeinek megfelelően „kvázi titkosszolgálatilag” – a csa­l­ád politikai és szociális hangulatát mintegy ekként felmérendő – interaktív; nem vártam meg, míg egy-egy magvas és előremutató körmondatát befejezi, hanem azonnal, „csípőből” rámondtam vá­lasz­ként a ma­gam véleményét, elősegítve ezzel a liberális demok­rácia fejlődését. Kérem, ne higgyék, hogy valami „turáni átokkal” válaszoltam volna felvetéseire, dehogyis! Ilyeneket mondtam neki: „Gratulálok, Fletó, csak így tovább, előre, már most sokkal jobb vagy, mint a Viksi!” Nem, nem bolondultam meg. Csupán a közvetett megoldások híveként, mandinerrel igyekeztem kezelni az előttünk tornyosuló problémát. Mint tudjuk: a politikai vereség oka – a má­­sik oldalon is az (volt) lehet – az önhittség. Hogyha el­bízzák magukat, hallván, hogy elismerőleg nyilatkozom – ta­lán könnyebben megbuknak… Egyébként szerintem rajta lehe­tek valamilyen „ajánlott meggyőzendő véleményformálók lis­táján”, mert a Fletó immár negyedszer hívott fel, mindig újabb prog­ram-variációkkal bolygatva fel a családi nyugalmunkat.

Hogyha ez nem zaklatás, kutya legyek, ha tudom, hogy mi…

Tévedés ne es­sék, korántsem vagyok én részrehajló; egyszer, még nagyon régen a Viksi is felhívott valami kampányszerű meggyőzési kísér­­lettel – nos, ar­ról­ ugyanez volt a véleményem, bár ha jól em­lékszem, ő nem annyira ver­bá­lis típus: szívesebben írogatott.

A telefon előtt tehát ott tartottam, hogy csak állunk a padnak tá­masztott biciklink kormányát fogva – az újságárushoz jöttünk, a Nemzetőrért; lássuk, csak: benne vagyok-e? -, és bámuljuk a már évek óta kiá­sott monumentális rómaikori gödröt, melybe, ha másképp nem, képletesen lassan a soványodó ország is bele­fér. A munkások ásnak is meg nem is, betemetnek is, meg nem is – néhány lépésre tőlünk a püspök úr magyarázza az osztrák turis­táknak, hogy mi az, ami itt európai úniós pénzből, a „sikeres” pályázat dacára talán (hál’Istennek) soha nem fog megépül­ni. A munkavezetőkkel nap, mint nap tanácstalanul beszélgető is­meretlen identitású puncionáriusok szemlátomást nem tudják el­dönteni, hogy a múlt, vagy a fényes jövő az, ami az aktuális napiparancs szerint fontosabb a jelennél. Tisztogatják, lustán simogatják az előbukkanó újabb és újabb rómaikori falrész­le­te­ket és kamrákat, amelyek a mai patríciusok számára bármilyen tevékenységre teljesen alkalmatlanok. Akármi volt is régen a most előbukkanó „építmény” – sem pénztárszobának, sem banknak, se gőz­fürdőnek, vagy szaunának, szoláriumnak, de még autószalon­nak vagy római tévéstúdiónak, pártközpontnak sincs semmi nyo­ma, így a legcélszerűbb lenne feltűnés nélkül, mondjuk halloween éj­szakáján visszatemetni az egészet, mintsem idegenforgalmi lát­vá­­­nyosságként (németül: sehenswürdigkeit, maholnap denkmal) kerülgetni esetleg még egy politikai cikluson át.

Furcsa gondolatok jutottak az eszembe.

Miért nem ezzel a képtelen főtéri helyzettel – hiszen 2-3 éve már a nor­málissal ellentétes irányban sem tud közlekedni se a helyi, se az átmenő forgalom - foglalkozik például az újból felállt környe­zet­védelmi társaság, miután annyi keserves és szégyenteljes év után végre sikerült leváltani (?!), ha nem is az özvegy fiát, de leg­alább a 129 tévés liberális kirúgásáért felelős személy bátyját. Hát nem sokkal fontosabb lenne, hogy végre európai kisváros képét nyújt­sa, lega­lább a városka barokk főtere? Ha már egyszer sikeres volt a pá­lyá­zata? Miért kell, kellett évekig hiába hadakozni a Cement­mű ellen, ha egyszer utólag úgyis kiderült, hogy nemcsak a hatás­tanulmány volt kamu, hanem a veszélyes hulladék égetése elleni környezetvédő kampány is? Néhányan tanulmányúton jártak, ná­lunk alig 8-10-szer gazdagabb és 20-30-szor tisztább úniós or­szá­gokban, míg százak-ezrek betegedtek meg felső és alsó légúti be­teg­ségekben – a lényeg, hogy az egészségügyi statisztikák titkosak - csak, hogy az összefonódott úniós-multinacionális, politikai, tőkés és belföldi országos és helyi lobbyk még gyor­sabban gazdagod­hassanak, akár a lakosság megbetegedése, károsodása árán is. A Greenpeace előrelátóbb volt, ők eleve fel sem vették a program­juk­ba „a Cementmű-projektet”; naná, hogy bennfentes infójuk volt: lé­nyegesen sikeresebb lehet, több politikai profitot hoz­hat a zen­gői NATO-radarállomás építése elleni tiltakozás, no meg egyébként is – há­zinyúlra (gyengébbek kedvéért: a mi özvegy kutyánk kölykére) nem lö­vünk. Szóval: mi értelme volt egy olyan gazdasági-politikai gó­lem, egy összeurópai érdekű-érdekeltségű monstrum környezet­szen­nyezése ellen demonstrációkat, gyűléseket, polgári tiltakozást szervezni, amely egyrészt a fél világot ellátja cementtel – építeni min­denütt kell, de a levegőt szennyezni csak Magyarországon sza­bad, ahol pénzért mindent el lehet intézni -, másrészt, amelynek a gazdasági tevékenységéből az egész önkormányzat és – közvet­le­nül vagy közvetve - a fél lakosság él, működik? Bár e tekintetben a fényességes Únió jobb keze sem tudja, mit csinál a balkéz. Ugye ismeretes, hogy az Úniós adójogszabályok tiltják a helyi iparűzési adó fenntartását, márpedig a város lényegében a Cementmű által befizetett iparűzési adóból (80 %!) működik. Legalábbis eddig…

Összefonódás és lobbyk.

Multinacionálisok és hazaiak.

Pénz és ha­talom. Mindenütt amerre a szem ellát: rombolás és gát­lástalan környezetszennyezés – a magasabb profitráta érdekében.

Önfeledt osztozkodás – 4 évig 70:30, azután 30:70 %-arányban - a profiton és az országon. Vagy legvégső esetben a nagykoalíció.

Csodálom is Dávid Ibolya merészségét, hogy most már legalább 1 éve folyamatosan a 70 – 30-ra, most pedig már effektíve a nagyko­alíció fokozódó veszélyére figyelmeztet. No nem, mintha személy szerint neki, vagy a pártjának szólna a csodálatom, hanem éppen ellenkezőleg. Hogy lehet valakinek bátorsága ahhoz, hogy miután meggyújtotta a tüzet, jóval később, mintegy a veszett fejsze nyelének markolásáért ácsingózva – elkezdjen tűzoltók után kiabálni?

Hát nem épp az MDF volt-e az a hamis, ügynökök által meg­ha­misított ál-rendszerváltó párt, amely – miután megnyerte az 1990. évi parlamenti választásokat -, azonnal titkos pak­tumot kötött az SZDSZ-szel? Most pedig suttyomban pont az MSZP-vel próbál választási előszövetséget kötni, annak ér­de­kében, hogy az MDF tovább­ra is az a politikai farok ma­rad­hasson, mely már 15-(20) éve – történeti folyamatában Aczél­lal kezd­ve, An­tallon és Hornon át, egészen Gyurcsány Fle­tó­ig – csó­vál­ja, mint „kutyákat”, az összes par­la­menti pár­tot? Tán azt hiszi Dávid Ibolya, hogy sokkal nagyobb büszke­ség­re ad okot az antalli örökség letéteményesének lenni, mint mond­juk a kádári örökségének?!

Kádár János az ’56-os forradalom szégyenteljes eltiprása után leg­alább több évtizedes biztonságot, nyugalmat és viszonylagos jólé­tet hozott az ország lakosságának. Kádár csak az ellenségeit tette tönkre, az MDF közvetlenül és közvetve – romlást hozott az egész országra. És most épp be akarja zárni a bűvös vargabetűt, amit az országgal 15 éve járat a feketére vakolt erdő sűrű sötétjében: koa­­lí­­cióra akar lépni jobb híján az MSZP-vel, azzal az MSZP-vel, amely „ellen” eredetileg-állítólag az egész rendszerváltás le­zajlott. Ez a legfőbb bizonyíték arra, hogy az MDF-et már a meg­ala­­kulásától áthatotta a paktumos szellemiség, a beépített MSZP­ügynökök aknamunkája, hiszen a hatalmat csak ideiglenesen ad­ták át az általuk még idejében létrehozott, és uralt ellenzéknek.

Vagy az MSZP-t és az MDF-et egy közös, „harmadik ős” irányítja…

Az az igazság, hogy az MDF 1990-ben elárulta a rendszerváltást.

Az az igazság: ha nincs ez az eredeti árulás, talán nem követ­kezik be a többi sem. S még erre büszke valaki, mint antalli örökségre?

Az az igazság, hogy az eredeti árulás óta Magyarország politikai kény­szerpályán mozog: csak idő kérdése, hogy mikor jön létre az a sokat, egyre többet emlegetett nagykoalíció.

Az az igazság, hogy erre én már évek óta figyelmeztetek - többek kö­zött a Nemzetőr hasábjain is írtam a témáról a közelmúltban néhány cikket -, tehát mindezt előre lehetett látni.

Nem is az a legnagyobb baj, hogyha a nagykoalíciót ténylegesen is megkötik, hanem egyrészt az, hogy mindez az MSZP vezeté­sével fog megtörténni, és akkor nemcsak hogy visszatér, de örökre be is betonozódik a mostani, szélsőségesen vadkapi­ta­lista kommunizmus. Másrészt az, hogy miközben ez a - mint a majom a köszörűkövön csücsülő, a saját dicsőségében a tükör előtt magát páva­ként illegető, tetszelgő, dollárral előnevelt - politikai elit tett egy öncélú tiszteletkört a rendszerváltásnak elkeresztelt totem­állat, vagy pontosabban pogány bálvány előtt, addig az országot kira­bolták, eladósították – az összesített adósságunk immáron 140 milliárd USA-dollár! -, és reményünk sem maradt a bajokból való ki­lábalásra, még az esetleges nagykoalíció árán sem…

Noha jól jönne már az országnak a béke, a békés építés nyugodt, gyarapodó korszaka – semmiképpen nem olyan áron, hogy a béke feltételeit a már teljesen liberálissá vált kommunisták diktál­ják, és némi végkielégülés reményében „a teljes jobboldal” visszaomol­jon szü­­lőanyja, a reform-kommunista álnemzeti Grand-Orient ke­belére. Orbán – Aczél utódainak a kebelére. Szörnyű rágondolni…

Szóval: Dávid Ibolyának tán nem is az fáj, hogy esetleg nagyko­alí­ció lesz, hisz’ Antall József – nyugodjék békében – pontosan tudta ezt előre: minden így volt előre (mesterterv = szponzorált „link”, ez a mes­terterv pedig az antalli örökség szerves része!) kitervelve Bil­der­bergben; hanem az, hogy egyrészt nem ő lehet a nagykoalíció nászasszonya, másrészt esetleg meg sem hívják a menyegzőre.

Bár ilyen szörnyűség, szerintem - nem történhet.

Legfeljebb – mint ahogy a Fidesznek is van keresztény tagozata - az MSZP-nek lesz egy nemzeti szekciója, Dávid Ibolya vezetésével.

És akkor újra egypárt-rendszer lesz, csak jólét és remény nélkül.

Vác, 2006. január 14.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
Kurultaj 2008. 08. hó. magyar - madgar törzsi találkozó Vukics Ferenc 1.
Hej Dunáról
Én istenem
Legfrissebb írások:
2017-09-12 Nyílt levél a gyűlölködő románoknak
Meghívó: Országos Kisgazda Egységesítő Küldöttgyűlésre
Egy korábbi iszlám invázióról Példa a magyar történelemből
BG/Geri: Hogyan kell ellökni a kinyújtott kezet....
AHOGY A FIA LÁTTA BARTÓKOT
FELHÍVÁS a 2017-es MAGYAR SZER résztvevőihez
Emlékeztető: Mit jelent augusztus 15. és 20. a történelmünkben
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014