Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Szegény gazdagok
2008.12.10, 18:16                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

Szegény gazdagok

Egyszer összevitatkoztam egy levelezőtársammal.

Azt állította, és ehhez az álláspontjához hevesen ragaszkodott, hogy vannak ‘jó’ gazdag emberek, akik biztos, hogy üdvözülnek, mert mindenkivel csak csupa jót tesznek. Hozzáteszem, én magam is ismerek ‘hasonló gazdag embert’, aki szép, humánus célokat, rászoruló szegényeket, alapítványokat sok pénzzel támogat...

Ámde felmerülnek ‘keresztkérdések’... Például: honnan, miből is származik ez a bizonyos, tárgyi gazdagság? (Nem találkoztam még olyan gazdag emberrel, aki ne követelte volna meg szigorúan, tőlem is, elvitathatatlan nagyszerűségének azonnali és maradéktalan elismerését, hisz ‘teljesen természetes’, hogy az életét ő oldotta meg, ‘rendezte be’ az egyedül üdvözítő, abszolút sikeres módon, mely sikereit nyilvánvalóan csakis kimagasló tudásának, stratégiai érzékének, egyéb más kiváló adottságainak köszönheti. Van olyan gazdag barátom is, aki ‘páratlan szerencséről is’ említést tesz meggazdagodása kapcsán, de természetes, hogy ez a szerencse is csak különleges erényeinek egyike. Mindegyikük egyformán hittel vallja, hogy ‘megérdemelte’, rengeteget dolgozott érte ‘profi módon’; s mások is megpróbálhatták volna, de bennük nem volt elég tehetség és kitartás, stb.) Mert mégis: milliárdok egyetlen ember - maximum 15 év tőkés viszonyok közötti - munkájából egészen biztosan nem származhattak. Akkor meg hát miből?!

Mondják: kereskedelemből, részvényárfolyam-nyereségből, termelési profitból, tőzsde-spekulációból, üzleti vállalkozásból, ügyes tranzakciókból, osztalékból, jutalékból, valutaváltásból, csencselésből - ‘mit tudom én’: ugye hányféle-fajta lehet a munka, a valós teljesítmény nélküli meggazdagodás lehetősége, útja?!

De a leggyakrabban csak ennyit mondanak: tőke-jövedelemből...

Friedrich Engels mondta: „A kereskedelem intézményesített csalás.”

Mert a profit (a tőkejövedelem) minden esetben abból származik, hogy valamit többért adnak el, mint amennyi a valódi értéke. És ez még csak a legegyszerűbb, legklasszikusabb, viszonylag hétköznapi eset, illetve a kapitalizmus törvényes működési módja. Mert a tőkés jövedelemszerzés minősítettebb esetei színtiszta hazárdjátékok. A tőzsde például milliárdosok „itt a piros, hol a piros?” játéka...

Hallgatom délelőtt a közszolgálati televíziót. Valami mindentudó a számvitelről tart tudományos igényű előadást, fiatal, leendő vállalkozóknak. Felteszi a költői kérdést: kit is tekinthetünk vállalkozónak; és mindjárt fel is sorolja hozzá azokat a ‘kötelező kritériumokat’, amelyek együttes megléte, teljesítése definiálja csak ‘a vállalkozót’. Van közöttük egy ‘kakukktojás’, illetve furcsa, kizárólagos meg-fogalmazás: „Vállalkozó, aki nyereségvágyból, profit-és vagyonszerzés céljából folytat üzleti tevékenységet.” És mi a helyzet azzal a szerencsétlennel (kényszer-vállalkozóval), aki egyáltalán nem akar üzletelni, nem akar profitra és vagyonra szert tenni, hanem egész egyszerűen csak meg szeretne élni (!) a saját két keze (esze) munkájából, mint a maga ura?! Aki csakis azért, csakis arra vállalkozik, hogy munkájának a gyümölcséből egyszerűen és szerényen, ámde tisztességesen családjával együtt, megéljen? Lám, - az ilyen vállalkozó(k) létezését a tudós már per definitionem, tehát eleve kizárja. Furcsa világban élünk; mintha önkéntesen, vagy kényszer hatására, de két kasztra oszlana a világ népessége: profittermelő kamatrabszolgákra és profitelsajátító tőkésekre - szegényekre és gazdagokra...

S valóban: a hivatalos ENSZ-statisztikák szerint ma a Föld népességének 20 %-a sajátítja el és ki az előállított javak, termékek, szolgáltatások (s a vagyon) 86 %-át, - míg a négyötödnyi, meghatározó többséget kitevő 80 %-nak csak a javak 14 %-a jut. Jó-e, humánus-e, gazdaságos-e, előremutató-e, igazságos-e mindez így? Jézus mondta: „Akinek ugyanis van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; - de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” A gazdagság vonzza a pénzt.

Most nézzünk, olvassunk egy másik idézetet az újszövetségi evangéliumból!

A szegény asszony két fillérje. Leült a templompersellyel szemben, és figyelte, hogyan dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag ember sokat dobott be. Jött egy szegény özvegyasszony is és két fillért dobott be, ami épp egy krajcárt ér. Akkor Jézus odahívta tanítványait, és így szólt: „Bizony mondom nektek: ez a szegény özvegy többet dobott a perselybe, mint a többiek. Azok ugyanis mindnyájan a fölöslegükből adtak, - ő azonban azt a keveset is odaadta, amire szüksége volt: az egész megélhetését.”

Mert ez a lényeg: még a legjobb gazdag sem adakozik úgy és olyan mértékben, hogy emiatt a ‘fényűzési kellékei’, vagy ‘kedvenc időtöltései, játékai’ legkisebb hányadáról le kellene mondania. A gazdag ember lényege, hogy nem ismeri az önkorlátozást. Luxus-igényei kielégítését mindennapos szükségletnek tekinti és cseppet sem érdekli, hogy a Földön mellette milliárdok éheznek, munka nélkül, önhibájukon kívül. A gazdag megnyugtatja a lelkiismeretét: a szegény azért az, mert lusta, trehány, buta, megbízhatatlan, szakképzetlen, magatehetetlen, nincs önbecsülése, igénytelen és persze - szerencsétlen is. Mert a szerencse is csak a magabiztosakhoz, az erősekhez szegődik, akik minden percben siker-orientáltak, mindig tudják, mit kell tenni, és hidegvérrel cselekszenek is. A csepűrágóknak nincs helyük - a gazdag szerint - ezen a Földön, az élhetetlenek haljanak éhen...

A gazdagokkal - úgy általában - tehát az a baj, hogy látványosan és ténylegesen gazdagok, mely (a többiektől megkülönböztető) gazdagságukat gyakorlatilag a fösvény, smucig, a filléreket is fogukhoz verő életmódjuknak, a profithajhász és élvezethajhász szenvedélyüknek köszönhetik. Éppen azon tulajdonságaiknak, amelyek gátlástalan érvényesítése, önkontroll nélküli kiélése homlokegyenest szemben áll, ellenkezik Isten, Krisztus parancsolataival. A gazdag embereknek - csak egy részüknek! - persze ‘vannak rossz érzéseik is’ a saját gazdagságukkal kapcsolatosan, amit nevezhetünk frusztrációnak vagy lelkiismeretfurdalásnak is, a lényeg az: nem biztosak benne, hogy megérdemlik a gazdagságot, hisz valahol a lelkük mélyén ‘tudják’, nem dolgoztak meg érte...

Gondoljuk csak meg! Az egyik ember napi 16 órát gürcöl, látástól-vakulásig, de még a legelemibb fizetési kötelezettségeit (pl. közüzemi számlák, banktartozás, kamatok, hiteltörlesztés) sem képes kiegyenlíteni, nemhogy ‘ötről hatra’ jutna... A másik, a milliárdos gyáros, aki valamilyen elvtársi privatizációs banktrükkel egy egész vállalatot kaparintott meg a közös nemzeti tulajdonból, egyetlen saját fillérje kockáztatása (vagy pláne befektetése) nélkül: havi 7-8 millió forintot is keres, akár egy bankvezér, aki ugyancsak nem töri össze magát a munka frontján és szintén a világon semmit nem kockáztat. (Apropó: ki ne ‘szeretne’ véletlenül, önhibáján kívül Tocsik Márta, Máté László, Princz Gábor, Kulcsár Attila vagy Gyurcsány Ferenc lenni? Azzá válni a megfelelő helyen és pillanatban?) Ezek a gazdagok tehát ‘rosszul érzik magukat a saját gazdag bőrükben’, - főnek a saját levükben, vagy a zsírjukban, és igyekeznek képzelt vagy valós bűneiket naponta ‘jóvá tenni’. Ezt a pótcselekvési kényszert nevezzük ‘karitatív tevékenységnek’, vagy szponzorálásnak. Mindezeknek az a lényege, hogy ez a ‘jó érzésű’ gazdag, tehetős ember ‘lelkiismereti kötelességének’ tekinti szegény művészek, tudósok, feltalálók, írók, zenészek és gondolkodók anyagi támogatását, akkor és olyan körülmények között, ami egyrészt a számára semmilyen politikai kockázattal nem jár, másrészt feltűnő előnyt, erkölcsi elismerést, társadalmi tekintélyt is szerez, jelent; - azáltal, hogy a ‘jó hírnév’, a személyes image szerves része, ha a gazdag emberről ‘elterjed’, hogy szeretettel segít a rászorulókon, támogatja a tudást és a művészetet, vagy éppen ‘az igazság elővigyázatlan bajnokait’. Tehát a gazdag ember (1) nem önzetlenségből, (2) nem észrevétlenül, (3) feleslegéből adakozik; vagyis látszólagos önzetlensége üzletemberi mivoltának jól felépített alkotóeleme. A karitatív adományokból így lesznek önző, kontraszelekciós célú pénzforrások. Amik nem enyhítik, de tovább mélyítik a vagyoni szakadékot...

Jézus mondta: „Ügyeljetek, hogy ne az emberek szemeláttára, s az ő kedvükért legyetek jók, különben nem lesz jutalmatok mennyei Atyátoknál ... Te úgy adj alamizsnát, ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb, hogy alamizsnád rejtve maradjon. Atyád, ki a rejtekben is lát, megfizet neked.”

Aztán meg ezt: „Ne gyűjtsetek kincset a Földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek kincset a Mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, tolvajok nem törnek be és nem lopnak.”

„Gyűjtsetek mennyei kincset!

Ne félj, te kisded nyáj! Úgy tetszett Atyátoknak, hogy nektek adja az országot. Adjátok el, amitek van, és osszátok ki alamizsnaként. Készítsetek magatoknak ki nem merülő erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj nem fér hozzá és moly meg nem rágja. Ahol a kincsed, ott a szíved is.”

„Ti keressétek elsősorban Isten országát s annak igazságát ... Ne aggódjatok a holnap miatt, a holnapi nap majd gondoskodik magáról. Elég mának a maga baja.”

A gazdag ember ezt fel nem foghatja, mégis igaz: „Boldogok a szegények, mert övék a Mennyek országa.” Az őszintén hívő, bölcs ember nem is a Földön gyűjti ‘kincseit’, hanem az örökkévalóságnak. Nem gyűjt például földi vagyont, hiszen jól tudja: a vagyon önálló életet él, a vagyon gondozása egész embert kíván, s aki evilági hívságoknak szenteli rövidke életét, annak nem jut ideje a lélekkel törődni. Egyébként is: a tárgyak (az ingatlanok, házak, gépek, stb.) ön-feledt ‘gondozása’ épp hogy egyfajta ‘frusztrációs pótcselekvés’, amit a gazdag ember pont azért űz, mert az emberi (isteni) lelkekhez nincs affinitása. A hívő hirtelen megkönnyebbülést érez, hogyha a ‘vagyonát’ elveszíti, különösen, ha szétoszthatja jobban rászorulók közt. Nem aggódik, miből fog megélni holnap, mert egyrészt nem kerget élvezeteket és nem is rabja semmilyen fogyasztási mániának, másrészt sokkal többre tartja a lelki gazdagságot, melynek élményei bőségesen ‘kárpótolják’ az anyagi örömök hiányaiért.

Aki igazi istenhívő, nem gyűjt be, nem spájzol magának ‘háborús tartalékokat’, mert tudja, hogy valamennyiünket Isten gondviselő kegyelme élteti. „Senkinek nincs megígérve a holnap.” - így sem a szegény, sem a gazdag embernek nincs. A holnap majd gondoskodik magáról - magyarán: Isten a jókról -; a kevélyt meg esetleg más oldalról éri a baj, miközben a raktárai csordultig teltek. A hívő nem keresi az élet pí-vizét, nem keresi az élet-elixírt, nem keresi az összeköttetést a reiki démoni hatalmaival, hogy meghosszabbítsa a vacak kis életét, mert tudja, csak a kicsinyhitűek bíznak a Sátán praktikáiban. Egyetlen perccel sem kíván tovább élni, mint amilyen élethosszat az Úr kimér a számára, mert hiszi, hogy az igazi élet a Mennyországban vár rá, s nem itt a Földön.

„A szűk kapun lépjetek be! Tágas a kapu és széles az út, mely a pusztulásba visz, - bizony sokan mennek be rajta. De milyen keskeny az út, mely az életre visz, - bizony kevesen találják meg azt.” (Sokan vannak a meghívottak, kevesen a választottak.) Egyesek csúnyán félremagyarázzák Krisztus misztikus szavait, és az esszénus (korabeli titkos társaság) beavatás gondolatát próbálják kiolvasni belőle, amelyen állítólag Jézus is átesett. Pedig egészen másról van szó. A széles autópálya, a madárszárnyú piros Ferrari, a gazdagság és az élvezetek nonstop hajszolása a pokolba, az örök kárhozatra; - a keskeny kicsi ösvény, a böjt, az önmegtartóztatás, a szegénység meg a mennyországba visz. Aki a földi életében kicsi, a Mennyben nagy lesz; - aki pedig evilági nagyságra tör, a Mennyben lesz kicsi. Jézus szavai megjövendölik, a túlvilágon minden megfordul majd: a pokol keskeny ösvényeit túlzsúfoltság fenyegeti, míg a mennyország széles makadám-útjain viszonylag csekély forgalomra számíthatunk...

Egy fiatalember önvizsgálatában is bűntelennek találta magát, és megkérdezte az Urat, mitévő legyen. „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van, és az árát oszd szét a szegények közt, így kincsed lesz a mennyben. Aztán jöjj, kövess engem!” - mondta Jézus. A férfi csalódottan távozott, hiszen meg szerette volna őrizni jelentős földi vagyonát is (amit nem tekintett bűnnek!), - persze amellett, hogy üdvözülni is akart. Jézus erről így szólt: „Senki két úrnak nem szolgálhat: vagy gyűlöli az egyiket és szereti a másikat; - vagy egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok (egyszerre) Istennek és a mammonnak.”

És végül Jézus kimondja a legsúlyosabb szentenciát a gazdagságról: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak Isten országába jutni.” Erre a tanítványok megkérdezték: ”Hát akkor ki üdvözülhet?!” - Jézus ezt válaszolta: „Embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.” Vagyis nem maga a gazdagság a kárhozat forrása, hanem csak az emberi természet, mely az anyagi javak bódulatában megfeledkezik Istenről és a Mennyek országáról is. A gazdag emberek azért és akkor kárhoznak el, mert (és amennyiben) nem képesek alá-rendelni földi szükségleteiket, hírnevüket az üdvözülés követelményeinek.

Azért kárhoznak el, mert feláldozzák a perc öröméért az örökkévalóságot.

Márpedig nem jó ember az, aki kevélységében Isten fölé helyezi önmagát...

Jézus tettlegesen is kimutatta ellenérzését a gazdagság korabeli megtestesítőivel, a kufárokkal (ma a tőzsdecápákkal tenné ugyanezt) szemben. Bement az Atya-isten templomába, s kiűzte mindazokat, akik a templomban adtak-vettek, a pénz-váltók asztalait és a galambárusok padjait pedig felforgatta. „Írva van - kiáltotta -, az én házam az imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek!”

A római pápák szociális enciklikái - a Rerum Novarum (XIII. Leó; 1891.), a Centesimus Annus (1991.) és a Sollicitudo Rei Socialis (1998.) - így elítélik a kapitalizmust és a szocializmust is:

„Az ember a rajta kívül álló dolgokat nem úgy birtokolja mint sajátját, hanem mint közöset, mivel Jézus Krisztus törvénye és ítélete fölötte áll az emberek törvényeinek és ítéleteinek. (...) A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint: Az ember, amikor ezeket a földi javakat használja, sohasem tekintheti azokat a dolgokat, amelyeket törvényesen birtokol, kizárólag a sajátjának, hanem köteles úgy tekinteni, mint amelyek közösek; közösek abban az értelemben, hogy nemcsak neki magának, hanem másoknak is hasznára lehessenek.” (C. A., 46-47. old.)

„A felek egyenlőségén alapuló kereskedelem logikáját és a hozzá kapcsolódó jogszerűség formáit megelőzi valami, ami az embernek csak azért jár, mert ember, azaz páratlan méltósága miatt. (...) A Rerum novarum által kifejtett alapelvek (...) az elérendő célt is jelentik; ezek arra irányulnak, hogy meg-gátolják, hogy magát az embert és munkáját pusztán áruként kezeljék: meg-felelő bért kapjon a családja fenntartására, szociális biztosítékot öregkora és munkanélkülisége esetére s a munkafeltételeket megfelelően szabályozzák. (...)

Teljes joggal beszélhetünk a gazdasági rendszer ellen vívott harcról; - olyan módszert értve alatta, amely abszolút elsőbbséget biztosít a tőkének, a termelő-eszközök és a föld birtoklásának az emberi munka szabad személyes jellegével szemben. Mikor e rendszer ellen küzdünk, nem tekinthetjük a szocialista rend-szert alternatív modellnek, amely valójában államkapitalizmust jelent, hanem a szabad munka, a vállalkozás és az együttműködés társadalma jelent valódi alternatívát.” (C. A., 53.o.)

Olyan társadalom képe ez a harmadik út, amelyet talán az Aranykor testesíthet meg, Jézus második eljövetele, az utolsó ítélet után. Amikor már nem lesznek a szó mai végletes értelmében vett szegények és gazdagok, s amikor már nem lesz sem kapitalizmus, sem kommunizmus, sem globalizáció, sem háború, csak béke és szorgalmas, értelmes, isteni erkölcsre alapozott építő munka, mert akkor már a Földön is Jézus Krisztus lesz a király, aki egyenlően osztja el a Föld javait...

Vác, 2005. január 18.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
fix.tv interjú 4/5
Kik érted haltak
A szabadkomuvesség igazi arca
Legfrissebb írások:
Geri Tibor: Hogyan kezdődött? - c. írása a kiegészítéseimmel!
Szent László Király Alapítvány 2016. évi beszámolója
BG: Álljunk végre egymás mellé…
Emberi Jogok Intézetének kérelme
DE HÁT TUDTUK…Pár sor Bayer Zsoltról
2.cikk a relativizált gumicsont
ÖMP közlemény
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014