Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Az özvegy fia
2008.12.17, 19:33                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

Az özvegy fia

Habsburgok

Szeretni kell ezt a népet, bármily’ gyarlóságokat is produkál.

Nem a magyarság – egyébként kétségtelenül meglévő – lelki kü­löncségei­vel, tutyimutyiságával, élhetetlenségével, „állami gondos­ko­dási szük­ségletével”, stb. van a legnagyobb prob­léma. Aki csak ilyen­nek látja a nemzetet, az egyéb aljasságra is képes. A magyar né­pet - alkati hibáival együtt is - csak még inkább szeretni kell, a maga kétségtelen együgyűségében és felelőtlenségében is. Először is­: ez a nép mindig ilyen volt. Csakhát 1526 előtt még voltak szak­rális királyai, többnyire érdemtelen, mégis felelős nemessége, har­cos elitje; - ám amikortól a Habsburgok „eluralkodtak” Magyaror­szá­gon, a nemzet összezavarodott, színtelen „rabszolga-masszává” vált; s mivel a ve­zetői lepaktáltak a bécsi udvarral és „megélhetési nemesekké” vál­tak, korrumpálódtak, lealjasodtak: a magyar nép - vezetők, vezető elit és „nem­zeti el­i­ga­zítás” nélkül, magára maradt.

A Monarchia „éléskamrája” lettünk, a polgárosodás esélye nélkül.

Szerencsétlenség

Az igazi, végső szerencsétlenség azonban - sajnos – még csak nem is a Habsburg-uralomban gyökerezett. Az ország a Monarchiában ugyanis jól-rosszul betago­zó­dott a nemzetközi munka­megosztás­ba, ezál­tal a magyar nép – mint jobbára kivételes mezőgazdasági teljesítményéből élő, feudális közösség – viszonylag „eredményesen konszolidált” gaz­da­sági és társadalmi viszonyok között élhetett. A szerencsétlenség abban állt, ami a Habsburgok után jött. A tradi­cionális életközösségek, struktúrák gazdasági és morális válsága, a hagyományos társadalmi és nemzetközi munkamegosztás széte­sése, a gátlástalanul libertariánus, új, individualista/egoista élet­fel­fogás gyors térhódítása, a futótűz­ként globálissá te­rebélyesedő össztársa­dal­mi ká­osz. A ha­gyományos emberi értékrend teljes fel­borulása. A voltairei-luciferi (= a „Fényhozó”) „megvilágosodás”, az illuminizáció lényege nagy vona­lak­ban, hogy az em­beri értékek helyébe a profitszerzés, a vagyonosodás; a hit helyébe az elképzelt „tu­dásalapú társadalom” bűvölete, Isten helyébe a pénzfé­tis, mint általános bál­vány egyezményes imádása lépett. (Megjegyzésem: lé­nyegében min­d­ezt együtt nevezzük „polgárosodás”-nak.) A tra­gé­di­a szellemi magva a nemzetközi szabadkőműves eszmék, és a poli­tikai összees­kü­vés gyors, szinte ellenállás nélküli térhódítá­sa volt; ami – a kőművesek ter­veihez „méltón” - alap­ja­i­ban rázta, s változtatta meg a félfeudális világot (vö. Kommunista Kiáltvány), min­­de­nek­előtt Európát, azon be­lül is legfőképp’ a Kárpát-me­den­­cét. Amely ma is Euró­pa szí­ve, politikai, üzleti és kulturális köz­pont­ja lehetne, ha a szerves önfejlődés révén kialakult természe­tes isteni rendet nem borítják fel világfelforgató, térképátrajzoló anar­chis­ta szabadgon­dol­kodók, akiknek minden csak széj­jel­zúzva, fel­ap­róz­va, atomizáltan megosztva, legyengítve és ellehetetlenítve jó. Akik fixa ideája, sőt, beteges mániája, hogy „építési tervrajzaikkal” folyamatosan szétzilálják a társadalmat; emberidegen, torz struk­tú­rá­kat hozva létre - lényegében Lucifer tollbamondása alap­ján.

A tragikus e­semé­nyek a következőképp halmozódtak egymásra:

Szabadságharc

Az 1848-as európai forradalmi láz, a felvilágosult szabadkőműves ragály, ami az amerikai függetlenségi há­bo­rú és a francia forrada­lom győzelmét követően, Mazzini és Garibaldi révén hamar el­ter­jedt Magyar­országon is. El is borította a köznemesség, a „reform­ér­­tel­mi­ség” nagyobb hányadának az agyát, amikor Magyarország még messze nem állt készen a polgári átala­ku­lásra. Heckenast és Lan­derer segítségével (nyomda) „elárasztot­ták” a nemességet is a francia és olasz (carbonari) sza­badkőműves eszmékkel, így a meg­ha­tározó magyar elit derékhada összeesküvővé (vö. a „marti­nis­ta” Martinovics) szabad­kő­mű­vessé, „forradalmárrá vált”. A forra­dalommal vérbe borult az ország, majd a megtorlással (Haynau) valósággal – akár egy „elitnyíró guillotinnal” - lefejezték a renitens magyar nemzeti elitet. (Vegyük is észre: a magyar „forradalmakat” rendre „lefejezés” követi, ami a szabadkőműves anarchista tervek szerves része. „Forradalmat” vetnek, hogy azután elitet arathassa­nak.) A maradék nemes­ség (az elit) 1867-ben kényszerű „nagyko­alíciót” kötött a Habsburgokkal, ezzel gyakorlatilag átadta a pol­gá­rosodás, az iparosodás irányítását a sza­badkőműveseknek és egyéb beszivárgóknak. Groteszk módon a ravasz Habsburgok még idejében beléptek – II. József nyomdo­kain - a szabadkőművesség­be, így sikerült elkerülniük a kiirtásu­kat. (Nem úgy, mint később a cári Romanov-dinasztia, mely a végső­kig ellenállt a szabad­kő­mű­vességnek.) Mivel a „trónfosztásu­kat” nem sikerült elkerülni­ük, saját monarchiájuk önfelszámolá­sá­nak „az élére” álltak, sőt, u­tóbb ők lettek a birodalom romjain éledő páneurópai mozga­lom front­emberei, illetve azok ma is, a már meg­valósult Európai Úni­ó­ban. Időközben – nagyjá­ból 1850-től - a nemzeti szabad­kőmű­ves páholyok (a Grand Orient) felett végképp át­vet­te az irányítást az internacionalista Illuminátusok Rend­je, amely Myron Fagan velős meghatározásában a Sátán Zsi­nagógája (Jelenések 2.9).

Világháború

Az egyre erősödő illuminátus (vö. Adam Weishaupt mesterter­vé­vel és Albert Pike világháborús terveivel) szabad­kőmű­vesség, mi­u­tán ki­pro­vo­kál­ta az I. Világháborút: szétverte az Osztrák-Magyar Monarchiát, megsemmisítette az orosz cárizmust, likvidálta a cá­ri családot, a „renitens” Romanov-dinasztiát. Kelet-és Közép-Európa népeinek hagyományos ál­lamrendje, természetes, és a kölcsönös elő­­nyö­­kön nyugvó munkamegosz­tá­­sa, kereske­del­mi hálózata, stb. szétesett; a trianoni békeszerződés pedig „mindörökre” bebetonoz­ta a térség álla­ma­inak, nemzeteinek – oszd meg és uralkodj! – ato­mi­zálását, de legfőképpen a történelmi Magyarország megfosztá­sát területi integritásától, a leggazdagabb földterületeitől, legszebb tájaitól, tengerétől, földje és lakossága kétharmadától; sőt, Tria­non perspektívikusan visszavonhatatlanul „a víz alá nyom­ta” a megcsonkított maradék anyaországot. A „békével” ek­ként szét­vert egy­kori Nagy-Magyarország térsége, népessége mindenfajta zava­ros internacionalista – kommunista, szabadkőműves, illuminátus, páneurópai, stb. - eszméktől fertőződött, a népek feje feletti közös, láthatatlan „di­nasz­tikus védőernyők” szertefoszlottak, és nem állt he­lyettük készen semmilyen, szerves társadalmi fejlődéssel létre­jö­vő adekvát, új önvédelem. Majd Károlyi Mihály, a bolond vörös gróf – „Nem akarok többé katonát látni!” (mondta Linder Béla, Ká­rolyi hadügyminisztere, a honvédségünket nemrégiben „meg­szün­tető” SZDSZ – „… legfeljebb Afganisztánban és Irakban” - szellemi előfutára) - effektíve átadta, átját­szotta a hatalmat a moszkovita szabadkőműves klikk­nek, Kun Béláéknak, Szamuelly Tibo­rék­­nak… Magyarázat: Senki nem állítja, hogy a nevezett hóhérok az elkövetett magyar-gyilkosságokon túlmenően egyéb okkult ritu­á­lis (pl. druida) szertartásokon is részt vettek volna, vagy hogy tit­kos magányukban a két szabadkőműves oszlop – Jákin és Boáz – előtt „térdelve” imádták volna az egydolláros aranyborjút, vagy ép­pen a Világegyetem Nagy Építőmesterét. Azonban nyilván­való, hogy Vlagyimir Iljics Lenint nemzetközi bankárpénzen az illuminátusok küldték Oroszországba, a cárizmus megdöntésére, és a Szovjetúnió megszervezésére. Kun Bélát és Szamuelly Tibort márpedig maga Lenin küldte Magyarországra. Utóbbi pl. repülő­gép­pel jött, és e­gyenesen a nagy Lenin üzenetét hozta. Ágról ágra szálltak az illuminátus „békegalambok”: így exportálták a bolsevik „vi­lág­for­ra­dal­mat”. Il­lu­minátus fa minden gyümölcse illuminátus.

„Gyümölcséről ismeritek meg a fát!” – mondta Jézus Krisztus.

Tanácsköztársaság

Aztán az illuminátus szabadkőművesség létre is hozta új államát, a Szovjetúniót. Nálunk meg bevezették 133 napra a bolsevik dik­ta­túrát… Ne higgyük, hogy ez a mai, nem 1919-ben gyökerezik. A karvalyarcú Szamuelly legényei elrettentésül az ártatlan emberek – zömmel parasztok – százait ló­gatták fel a fákra, miután előbb vá­lo­gatottan aljas, szadista kínzásoknak vetette alá őket. Ám azok a kín­szenvedések mégsem tartottak néhány óránál tovább. Vajon mily’ hosszú kínszenvedés, éhezés, nyomor, családi tragédia vár a magyar nép mai zselléreire, nincstelenjeire, hajléktalanjaira, sors­talan millióira, mie­lőtt a Jóisten magához nem veszi kisgyermeke­it, hogy megváltsa őket az „újmagyar” illuminátusok vadállatias, res­taurált tanácsköztársaságának „felzárkóztató” programjaitól?

Polgárosodás

Magyarországon nem a nemzet önerejéből zajlott le az – egyébként is kései - polgároso­dás, miként Európa más, fejlettebb vagy éppen kevés­bé fejlett országaiban. Nálunk magyar vállalkozók által vég­­re­haj­tott eredeti tőkefelhalmozás szinte egyáltalán nem ment vég­be, az iparosodás/iparosítás tőkeszükségletét kereskedők vonták ki a mezőgazdaságból. Nálunk – a szervesen ma­gyar polgároso­dás he­lyett – egyfajta bevándorlóktól „importált”, alapvetően az 1867-es „Kiegye­zés”-től kezd­ve tömegesen beköltöző zsidók által finan­szí­rozott és véghezvitt kapitalizálódás folyt le, melyben sem a ma­gyar nemesség, sem a magyar nép szervesen nem vett részt. En­nek megfelelően a szerveződő, erősödő polgárság nem a nemes­ség, nem a „nemzeti értelmiség” vagy a parasztság, hanem túlnyo­mórészt a bevándorlók köreiből alakult ki. Mintha a kapitalizmus eredendően sem lenne kompatibilis a magyar lélekkel…

Kormányzóság

Mindezen paradox adottságok szinte szükségszerűen vezettek el a Hort­hy-rend­szer­hez, amelynek a látszólag konszolidált működése eltakarta azokat az ellentmondásokat, amelyek végül is – a német re­vansizmussal „összeházasodva” – a II. Világháborús katasztrófá­hoz, és benne a zsidó holokauszthoz vezettek.

Ávósdiktatúra

A háború után átestünk – mi több, a párizsi békeszerződéssel át­lök­tek bennünket – „az illuminátus ló” másik oldalára. Ausztria sza­bad ország lett, Magyarország Sztálin provinciája, ideiglenesen 45 évre. A Rákosi-kor­szak létrehozta a „nemzeti ávós-diktatúrát”, egyfajta nacionalista mázzal álcázta a szabadkőművesség or­das in­ternacionalizmusát (vö. „népiek” – pl. Illyés Gyula). Sztá­lin – a korábbi urali posta-vagy bankrabló – ugyan bizonyíthatóan nem volt szabadkőműves (pontosabban az nem bizonyítható, hogy az lett volna), viszont a közvetlen környe­zete éppen úgy hétpróbás va­kolókból (pl. Berija) állt, mint korábban a Leniné. Felvetődik u­gyebár a „szimbiózis”, az érdek-összefonó­dás gya­núja. A diktátor-jelöltet szabadkőművesek avatják diktá­tor­rá (vö. „királycsinálók”), akire azért van szük­ségük, hogy a kijelölt piszkos munkát – az il­luminátus mestertervet – vele hajtassák végre, hogy a ke­zük tisz­ta maradjon, köz­vetlenül sose szennyeződjék be (vö. Pilátus: „I wash my hands.”). A mesterterv végrehajtására „felépített” diktátornak szüksége van a beépített „vakolókra”, mint ta­nácsadókra, vagy re­szort-felelősökre, mert a „szaktudásuk”, konkrét mesterterv-isme­retük nélkül nem tudna kormányozni. Valahogy így volt/le­hetett „apánkkal”, Rákosi Mátyással is. Ő maga hivatalosan betil­totta u­gyan a (nemzeti) szabadkőművességet – hogy ne legyen, ne lehes­sen „intézményes” konkurenciája -, de a végrehajtó appará­tu­s túl­­nyomórészt magasrangú illuminátus szabadkőművesekből (Gerő, Far­kas, Péter, Ká­dár, stb.) állt. Ne feledjük: ha egy hatalom isten­telen, akkor istentelenül nagy bűnöket követ el. Az istentelen ha­ta­lom csúcsán pedig mindig meg­találjuk az okkultizmust, mert a gonoszság is „erőt” merít valahonnan. Az égbekiáltó bűnök mindig közvetlenül Lucifertől erednek. Egy tiszta lélek tömeggyilkosságra so­ha nem veteme­dik, ehhez már megszállottnak, elvetemültnek, meg­á­tal­­ko­dottnak kell lenni (vö. Adolf Hitler okkultizmusával). A­múgy viszont nem árt (érdemes) némi történelmi párhuzamot von­ni, hogy lássuk, milyen irányba „fejlődik” a világ. Rákosi „apánk” kifejezetten nemzeti programot hirdetett – és meg is valósította! – a­mikor a szénbányák és acélkohók, a nehézipar, s a gépipar or­szágává „fejlesztette” Ma­gyarországot, és emellett a kora­be­li híra­dós filmfelvételeken aranyló búzaszemeket morzsolt a markában a búzaföldeken, miközben „nem felejtett el” az a­rany­hajú kislányokra is rámosolyogni. A vén ravasz kopasz­ban még vol­tak emberi érzések is, a kétségtelenül „uralkodó” vad­állati ösztönök mellett, amely érzéseket nem lehet kizárólag korai „píár-fogásnak” minősíteni. A mai vezető politikusok már a nem­zet mos­­to­ha­apái­­nak sem minősíthetők. Önző, egoista, élvhajhász, szemfor­ga­tó, kont­raszelektált, tehetségtelen, kisstílű, kicsinyhitű, népbu­tí­tó sen­kiháziak, szinte kivétel nélkül, egytől-egyig. Nincs is program­alkotó képességük, nincsenek is programjaik, és az akár­hány vicik-vacak pontjaikból sem valósítanak meg soha semmit. Már a búzaszemeket sem tekintik értéknek, csak a mocskos pénz bűzlő – igen, a hamis pénznek van szaga: büdös! – derivátumait, amelyekből öncélú szadista hatalmukat építgetik. És ezek az em­be­ri torzók, lélektelen hasonmások – nem csoda – már mosolyogni is képtelenek. Sunyi úniós bájvigyor ül festett papundekli álarca­ikon. Az Illuminátusok ugyanis tetten érhetők. „Gyü­mölcséről is­meritek fel a fát!” – mondotta Jézus Krisztus. Az illuminátus fát a bűzlő „gyümölcseiről”. Előttem nem is kétséges, hogy az ÁVH – a kádári és a mai, „atlanti típusú” titkosszolgálatok „proto­ügynök­sé­ge” - egy titkos társaság, alkalmasint egy „magyargyűlölő” illu­mi­­ná­tus-szabadkőműves páholy lehetett, ha nem is a szó jelenté­sé­nek ha­gyományos értelmében. Klán, hunta vagy páholy – egyre­megy. El sem képzelhetjük, milyen leleményes a Sátán, amikor a pokol különböző szintjeit, színhelyeit tervezi.

Forradalom

Az ávósdiktatúra újból a pokol tornácára vetette a magyar népet.

1956. újabb rettenetes nemzeti tragédia volt, s nem egyszerűen az effektív vérveszteség (vö. a nemzeti értelmiségi elit újabb lefejezé­se) vagy az illúzióromboló, a lelki depressziós hatás miatt. Arról szólt, hogy a Kom­mu­nista Párt két szárnya – a népiek és a gyö­kértelen „kozmopoliták”, valójában a „nemzeti” szabadkőművesek és a liberális illuminátusok – nem bírt egymással, kirúgták a ház oldalát, s ezt a gyermeteg (infantilis) és hamis illúziókra hajlamos (sőt, fogékony) népet, megint csak belevitték egy véres, önpusztító forradalmi lázadásba, mint amilyen az 1848-as volt. A következ­mény ugyanaz lett. Ismét csak az orosz ármádia volt az, mely „egy időre” ismét véget vetett a magyar függetlenségi mítosznak. Spon­tán forradalmak nincsenek, soha nem is voltak; a spontán forra­dalmak hamis mítoszát – igen eredményesen, hiszen ez a mí­tosz az akadémikus történelem-szemléletben, a konvencio­ná­lis társadalom-szociológiában mind a mai napig fennmaradt – a mar­xista-leninista „történelmi materializmus” terjesztet­te el az egész világon. Ennek hamis tanítása szerint, amikor a nép már nem tud a régi módon élni, s a hatalom már nem tud a régi módon kormányozni – vagyis gazdasági, politikai, társadalmi válság alakul ki -, akkor, miszerint a mennyiségi változások úgy­mond az élettelen és az élő világban is egyaránt minőségi változást idéz­nek elő, a spontán szerveződő forradalom egy új, maga­sabb ren­dű termelési módra való erőszakos „áttérést” való­sít meg, amennyiben a régi urakat elkergeti, majd újakat ültet a helyükbe. A világtörténelemben egyrészt nem voltak mindig forra­dalmak, másrészt mostanában kétségtelenül megritkultak. (Fran­cis Fukuyama hírhedt elmélete szerint az egész vi­lá­gon megvaló­su­ló liberális demokrácia a lehetséges legtö­ké­letesebb társadalmi rendszer, ilyenformán forradalmakra töb­bé nincsen szükség.) En­nek azonban éppen az ún. liberális demokrácia „tökéletlensége” a magyarázata, ugyanis ez a világrendszer a legkevésbé sem demok­ratikus. Sokkal inkább arról van szó, hogy a világ társadalmait sokszáz éve eredményesen manipuláló szabadkőművesség, de leg­inkább az egységes világállam létrehozásán immár 230 éve munkálkodó Illuminátus Rend, akik eddig az összes je­len­tő­sebb for­radalom (1789., 1848., 1917. stb.) megszervezé­sé­ben oroszlánrészt vállaltak, mostanra olyan szintre fejlesztették a Világállamot, melynek csendőrsége (vö. USA) ma már nem­hogy a spontán éhséglázadásokat, de a sokkal tudatosabb, szervezettebb társadalmi konfliktusokat is képes csírájában elfojtani. Mivel az Illuminátusoknak – értsd: nekik, maguk­nak - eszük ágában sincs forradalmat szervezni saját egyed­uralmukkal szemben, így aztán „nincsenek is” forradalmak, sehol a világon, még csak elvétve sem. Emiatt is alakult ki a „nemzet­kö­zi terrorizmus”, jelezve, hogy a szupranacionális tő­ke globális világura­lmával szemben már nincs semmilyen kvázi „tudományos, hu­má­nus és szalonképes” lokális ellen­szer, mint az egyébként megengedhetetlen, spontán rom­bo­lás. Az osztályharcot „betiltották”, s vele a forradalmakat is. Ha valakit részletesebben is érdekelnek az 1956-os magyar forrada­lom – amely talán az utolsó volt a „klasszikus marxista-spontán for­ra­dal­mak” törté­netében – gyökerei, okai, valódi mozgatórugói, lefolyása, stb., annak javasolom, olvassa el Hernádi Tibor „igaz­­­­ságát 1956-ról, a témáról szóló könyvében.

Gulyáskommunizmus

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Kádár-korszak minden te­kin­tet­ben üdítő időszak volt ahhoz képest, amit a magyar nép előzőleg folytatólagosan átélt. Ami a Kádárék - a nagy vadász és sakkmes­ter - talán legnagyobb bűne volt, hogy nemcsupán rájátszottak a ma­gyarok közmondásos és növekvő infantilizmusára, hanem, ha lehet, tudatosan igyekeztek még tovább erősíteni azt. Így alakult ki ez a mai, önmagáról gondos­kodni képtelen, bárgyú életfelfogás. Ezért van aztán, hogy „a kom­munizmusban a legrosszabb, ami utána jön”. A teljes foglal­koz­tatás után a teljes létbizonytalanság, az ingyenes és teljes körű társadalombiztosítás helyett a kollektív EU-tanázia, a társadalmi tulajdon helyett a felnövekvő nincstelen­ség, a cucilista „haladás és erkölcs” helyett a tökéletes, minden­irá­nyú visszafejlődés, viszonylagos béke helyett az utcai harcok. A szovjetimádó gyerekes fantazmagóriák helyett gigantikus szabad­kő­műves hazugságok. Párttag-gyűlések helyett a péntek esti pá­holy­ülések. Szabad Nép félóra helyett „hitgyülis” prédikációk. Em­beri élet­színvonal helyett minimálbér. Háztáji helyett „nemterme­lési támogatás”. A magyaros ételek helyett úniós mérgek. Tömeg­sport helyett lovagrendek. Pfúj, ebből ennyi is elég… Most hallom a Gyökértől – egyébként szép német neve van -, hogy jelenleg már jóval az 1968-as nívó alatt élünk.

Mi a francnak kellett akkor „rend­szert” váltani?

Gengszterváltás

Aztán amikor ez a szerencsétlen nép már úgy-ahogy megvalósított egy – ha hazug is, de - viszonylag működőképes nemzeti gazdasá­got, egy hamis eszmékre alapozott, de mégis életképes társadalmi konvenciót; jött az újabb Grand Orient csapás, a hamis rend­szer­váltás, amely megint csak szétzúzott minden működő struktúrát, s egy totálisan hazaáruló komprádor politikai elitet ültetett az or­szág nyakára, olyant, amelyet azóta sem sikerült elzavarni, mert mindenki újabb véres, anarchisztikus következményektől retteg. A világállamhoz való eltéphetetlen kötődés jogi és szervezeti fun­da­mentuma, hálózati kapcsolatrendszere volt az első és a leg­fontosabb felépítmény (vö. „demokratikus intézményrendszer”), amit a rendszerváltó elitünk – önmaga hatalmának, egzisztenciá­jának, leválthatatlanságának bebetonozása mellett - sürgősen tető alá hozott. Mégpedig négy, külön-külön is egyformán fontos, a jö­vőkép szempontjából „párhuzamos” (vö. Jákin, Boáz, stb.) alap­pil­lérre építve:

· A beton alapzatot a Komintern adta: az MSZMP, majd MSZP.

· A változás „mozgalmát”: a Grand Orient, a kvázi ‘48-as MDF.

· A folyamatba épített ‘gondolatkontrollt’ a Libintern: az SZDSZ.

· A Szép Új Világrend, a jövő csíráit a világállami elit: a Fidesz.

A „bilderbergi főbizalmiról” Sándor András író, „próféta”, 1997. jú­nius 1-jei le­velében ezt írta nekem: "Orbán Viktort a bilderbergi ‘kerekasztalnál’ kijelölték számunkra, és már javában prog­ramoznak is minket, hogy jövőre őt válasszuk meg Antall és Horn után harmadiknak, és azt higgyük, hogy ez a mi aka­ra­tunk. Megvan ennek a technikája. Rutinkérdés ez. A ba­rom­figyár leghorn-tyúkjai is azt hiszik, hogy a Teremtő ket­recbe teremtette őket, automata etetővel... Nem mintha Or­bán Viktor nem lehetne szabad körülmények között is alkal­mas a magas tisztségre. Lehet, hogy alkalmas lenne, lehet, hogy nem. Világért sem bántjuk őt. Abban azért mégis van némi különbség, hogy egy nemzet a saját életműködése so­rán termel ki a maga számára egy kormányfőt, vagy pedig valahol előírják a számára. Ám ha történetesen Kossuth La­jost előírták volna valahol kormányzó-elnöknek, minden bi­zonnyal nem lenne ott a képe ma a szobám falán. Vagyis hát a bunda ismeretében nem olyan auguri művészet tudni, ki lesz a bajnok. A Pető megtette a kötelességét, a Pető mehet. A Horn megtette a kötelességét, a Horn mehet. Orbán Viktor! - Parancs! - Hozzám! - Parancs! - Jövőre maga lesz a főbizalmi! - Értettem!"

Testvéreim!

Segítsetek az özvegy fián!

*****

Szerintem semminek nincs vége.

A tánc igazán csak most kezdődik.

Nagyon messze van még a lejtő alja.

Magyar a magyarnak farkasa lesz…

Rokon a rokonát adja majd fel és el.

A hasonmások meg csak röhögnek.

A markukba, minden falat koncért.

S hát, ha magad nem árulod el hited,

hazád, családod; elveszik erőszakkal.

Kinek a menyasszonyát szeretik el,

kinek a feleségét, kinek a lányát, fiát,

apját tántorítják el – úgy, hogy mire

visszakapnád, már nincs több remény

s csak a Menny, ami vigasztalást ad.

Elveszik minden földi javaid, és téged

ím’ az egész világgal állítanak szembe.

S ha nem adnád oda üzleted, jószágod,

munkád; a tehetségedet és szeretteidet

ingyen és bérmentve a halvaszületettek

szórakozására, kénye-kedvére, úgy jaj

neked, mert kitaszítanak az élők közül.

Mégsem gyűlölheted a hasonmásokat,

ámbár végső titok, kiknek a klónjai ők.

Jézust, a Fiút, Isten Fiát is kitaszították,

keresztre feszítették, ám Ő nem gyűlölte

ellenségeit, s halálával megváltotta őket.

A halált csak a végtelen szeretet győzi le.

A Szeretet, aki Karácsonykor született.

Habár úgy bánnak veled is, mint tették

Jézussal - nem viselik el, hogy követed -;

megjárod a poklot, ám végül feltámadol.

Az örök világosság fényeskedjék neked.

*****

Leplező és leplezett kulcsszavak, fedőnevek:

Templom = szabadkőműves képes beszédben a páholy fedőneve

Templomosok = a titkos társaságokat koordináló fedett központ

Templomépítő = aki templom-épületeket és páholyokat is épít

Forradalom = a regnáló politikai rendszer erőszakos megdöntése

Építési tervrajz = a forradalom előkészítésére irányuló szabadkő­mű­­ves mesterterv „vakoló” fedőneve

Mesterterv = a nagymester által összeállított koncepció (vö. Pike)

Rendszerváltás = fikció, az erőszakmentes „forradalom” fedőneve

Spontán találkozó = előre szervezett találkozó, amelyen olyanok is találkoznak egymással, akik ezt egyébként sohasem tennék

Mesztic = valaki, aki nem az, aminek látszik (vö. Jelenések 2.9)

Nagykoalíció = az előre kitervelt „rendszerváltás” vége, bűvös kör

Özvegy fia = akit meg kell menteni, akit éppen támogatni kell

Hasonmás = aki valakire nagyon hasonlít – deja vu – mégsem az

Lektor = fedett (vakoló) személy, aki ma a cenzor szerepét tölti be

Tördelő szerkesztő = akit a vakolók előszeretettel megvásárolnak

Főleleplező = a legmagasabb cenzor, akit sohasem lepleznek le

Vakoló = a politikai szabadkőművesek neve a politikai szlengben

Szabadkőműves = valamilyen titkos politikai vagy pénzügyi (ban­kár-)­társa­ság tagja, akár félrevezetés céljából, akár ténylegesen

Illuminátus = olyan magas rangú szabadkőműves, aki archaikus rituálén már nem vesz részt, csak a pénz és a hatalom mozgatja

Nemzet = embercsoportok ideiglenes gyűjtőfogalma, amely csak addig áll fenn, míg a világállam, mint közös karám végleg elkészül

Nemzetállam = anakronisztikus, önámító, félrevezető kategória, amely Anglia, Franciaország és Németország kiüresedett titulusa

Világállam = a köröttünk létező objektív valóság (Marx nyomán)

Vác, 2008. december 18.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
1848 - 1849. Az Aradi 13-ak utolsó mondatai
Nemzeti Dal
Bánatvirág
Legfrissebb írások:
Geri Tibor: Hogyan kezdődött? - c. írása a kiegészítéseimmel!
Szent László Király Alapítvány 2016. évi beszámolója
BG: Álljunk végre egymás mellé…
Emberi Jogok Intézetének kérelme
DE HÁT TUDTUK…Pár sor Bayer Zsoltról
2.cikk a relativizált gumicsont
ÖMP közlemény
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014