Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Istentelen karácsonyok évadján
2008.12.19, 22:37                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Sándor András* és Czike László

(Író barátom meghalt 1997-ben.

Most a róla szóló könyvemben megjelent „szamizdat” írását aktualizáltam,

s kiegészítettem saját, dőltbetűs megjegyzéseimmel.)

Istentelen karácsonyok évadján

Nincs bensőségesebb ünnepe az európai emberiségnek a Karácsonynál.

Jobban mondva: nem volt bensőségesebb ünnepe - a XX. század közepéig.

Mert attól fogva megváltozott. Hangos lett, hivalkodó és vásári!

Nem Jézus születésének a napja immár, hanem a fogyasztásé.

Decemberben Európa egyetlen nagy vásárrá válik, ahol a másoknak való öröm-szer­zés helyett az egoista Ego “presztízs”, azaz hiúság-és öntetszelgés-kielégí­té­se a mindent elborító cél. Ajándékot már nem a jászolban fekvő csecsemőnek visz­nek, s egymásnak is csak alibiként: sokkal inkább “kitesznek magukért”, s a karácsonyfa alatt előszámláltatik, mit “kinek a Jézuskája” hozott.

Európa már a keresztény gyökereit sem vállalja.

Karácsony: a kereskedelmi forgalom kitüntetett napja és a haszoné.

Európa karácsonyaiból immár csak Isten hiányzik, a Világegyetemmel összekö­tő áramkör, és a megtestesülés. Sine Incarnatione: Karácsony - karácsony nél­kül. A magyar családoknak romlott európai élelmet hoz az osztrák kamion.

Isten jár a lélek ólmos felhőkkel borított tájain és így szól: “Ember, hol vagy?”

S az ember popricsajt és ágyúdörgést alkalmaz füldugóként, és elbújik a Tudo­mány impozáns ismeret-bokrai alatt. Mert tudásalapú társadalmat építünk.

Az a világ, amelyet az ember rendezett be az ember számára, - egyre kevésbé emberi, túl azon, hogy egyfajta Ellen-Paradicsom, melyből Istent véli kizárhatni; tökéletesen szekularizált, liberális és ateista, ámbár ez a kifejezés nem pontos.

Közelebb van az igazsághoz, hogy antiteista.

S a már a szociális hálót is szétszaggató állam már önmagát sem vállalja.

Ezért nem lesz békesség a fenyőfák alatt itt sem, e seblázas hazában, ezért nem lehet békességről szóló szép gondolatokkal teletömjénezni a házat, melynek szo­bá­iban engesztelhetetlenül dúlnak a Heródes-osztagok.

“Békesség a Földön a jóakaratú embereknek” - hangzott el a misztikus-mítikus éjtszakán a hírnökök (angelos = hírnök) szájából az üzenet, ámde alig telt el két esztendő, s az önféltő hatalom szenvedélye - egyetlen kisfiú, Jézus, vesztét li­heg­ve - háborúságot és gyermekgyilkos vérfürdőt zúdított a jóakaratú embe­rekre.

Azóta sincs másképpen. “Dicsőség mennyben az Istennek” - hangzott az üzenet első része. “Le vele!” - zúgja rá az edomita Heródes utódainak kórusa. “Nincs!” - csattan fel a kiáltás, és akik kiáltják, azok tiszteletet parancsoló palástot horda­nak: a Tudomány önfelszentelte klérusának hangja ez, bíztatólag sorakozik fel a gyermeklelkeket pusztító Heródes-karhatalom mögött.

Nem alkotmányellenes a telefonköltség megadóztatása, mondják ki a Bölcsek.

Keresztyén vagy, szent Karácsony éjjel.

Mindent meg kell bocsátanod mindenkinek, aki ellened vét. A beléd döfött kar­dért is engesztelődnöd kell, a fejedre öntött szennyért és gyalázatért is.

El kell engedned mindenki tartozását.

„És ha a nyugdíjakat is csökkenteni tudjuk, akkor nyert ügyünk van.”

De megbocsáthatod-e az agressziót Isten ellen?

Adatott-e jog, adatott-e hatalom néked, hogy a létforrás ellen intézett támadást elnézzed? Nem a te dolgod, hogy megtorold. Ám meg sem bocsáthatod.

Istennél a kegyelem, és Isten dolga a következmény is, amely visszaszáll az ön-imádattól mámoros támadó fejére.

Mi ismertük a marxizmus-leninizmus dicsőségét; lám, eloszlott, mint a hajna­li pára. De most visszatért, és Isten irgalmazzon mindenkinek, aki még hisz.

A Karácsony, íme, per saecula saeculorum Karácsony.

A dicsőséget most az egoizmus-antiteizmus követeli magának.

El fog oszlani, mint gumiabroncsok – alternatív tüzelőanyag - mérgező füstje.

A Karácsony pedig Karácsony lesz, amíg csak uralkodik urunk-bátyánk a Nap, és éjjelente, szép nővérünk, a Hold.

Igenám, de a prófécia önmagában még nem valóság: energia csupán, mely ha át nem váltódik munkára, puszta látomás marad. Aki az első Karácsonyon hajlék­talan-sorban jött a világra, univerzális és téridőn-túli ajándékot hozott, de an­nak előhívásához a benne való hit szükségeltetik, a hit pedig cselekvést virág­zik. Vessük hát szemünket azokra, akikre a holnap felnőtt-nemzedékét bízták.

A gyermekekre, akiket ez a fogyasztás-orgiává torzított karácsony - félő - mind mélyebben inkább csak az önzésbe taszít, mintsem a másoknak való örömszer­zés boldogságába merítene.

A pedagógus-társadalom középkorú zöme az antiteizmus szuggesztiója alatt áll. A keresztyén etikai alapokra helyezendő közoktatással szembeni ellenállás so­kuk­nak nem elsősorban politikai, hanem világlátási kérdés. Nem, ők még vélet­le­nül sem rosszakaratúak. A “világnézeti semlegesség” fából-vaskarika jelsza­vá­nak elfogadása mögött értéktudati bizonytalanságok húzódnak meg, egyszer­s­mind az attól való félelem, hogy amennyiben a “természettudomány” nem kizá­rólagos alapja a világról való ítéleteknek, s a tudomány nyitva hagyná a kaput egy Univerzum-teremtő Szellem - értsd: Isten - előtt, ez menten visszafor­dít­hatóvá is tenné az individuális-liberális (“egoista-antiteista”) káosz már előreha­la­­dott folyamatát, és új rendszerré rendeződés önrepressziókkal teli folyamatát indítaná meg. Meg tudjuk-e értetni velük: ha a pedagógiában továbbra is az az i­rányzat érvényesül, miszerint az emberi létezésnek csak természettudomá­nyos re­á­li­ái vannak, és erkölcsi reáliái - sőt: paradigmái - nincsenek, úgy ez az emberi társadalmak, az egész civilizáció pusztulásával fenyeget?

Mert amíg pl. Arató Gergők vezénylik a pedagógiát, addig csak a vetés – értsd: Isten, vallás, hit és hitvallás – nélküli áltudományos komzumidióta-termelés és „aratás” lehet az állami oktatás nemtelenül multinacionális célja.

A keresztyénségből kifogyott keresztyén civilizáció karácsonyaira is már évtize­dek óta a bűnözés vetíti komor árnyékát. Hátha egyszer eszébe jut valakinek, hogy a bűnözés hullámainak csillapítása elsősorban nem a rendőrség, hanem a pe­dagógia feladata. A bűnözésnek – az egykor civilizált társadalom gyorsuló ka­o­tikus osz­lási (értsd: szándékos feloszlatási) folya­matának - nem lehet gátat vet­ni az emberi létezésmód Istenbe-ágyazottsága nélkül.

„Mi az hogy, nagyonis!” – kérkedik a kád-és kaszakőkirály, és nemzedékek hi­szik el évtizedekre, hogy az üzleti siker legfőbb alapja az állam felszámolása.

Ám ez az istenhitbe ágyazottság nem térhet vissza a természettudományt mege­lőző korszak világképéhez. Ugyanis a materialista közép-és főiskolákat végzett pe­dagógusokhoz már aligha lehet azzal a liturgikus fogalomkészlettel közeledni, mely Galilei előtt volt természetes: a számukra az csak történelem, kegyeletes rítus, hagyomány. Ma már csak intellektus-támogatta hit képzelhető el, olyan transzcendentalizmusra is fogékony belső (tudati) tükör, melyben a személyiség a meggyőződésével nem ellentétesnek látja a tudomány-feltárta ismereteket, ha­nem épp ellenkezőleg: Istenről való meggyőződésébe szervesen beépíti mindazt, ami csak azt bizonyítja, hogy - a mutációk révén “véletlenszerűen” módosított - evolúció a teremtés technológiája; és azt, hogy a tudomány fokozatosan beha­tol az anyag és az energia kombinációinak részleteibe (az élet keletkezésének és mű­ködésének titkaiba), semmi másnak nem ítéli, csak mint az ember hovato­vább emberentúli felelősségének, amit a teremtés műhelyébe való beavatottsága ró reá. (Werner Heisenberg mondta: „A tudomány italának minden cseppje Is­ten-káromlás, de a pohár alján ott van az Isten.”)

Amíg ki nem ittuk a méregpoharat, vakon repülünk a semmibe.

Hidegek, üzletiek és pragmatikusak ezek az istentelen karácsonyok.

Ám bármennyire is mindenekelőtt etikai kérdésről és paradigmaszerű viselkedé­si normarendszerről van szó, a probléma ismeretszerző vetületétől a modern em­ber nem tud eltekinteni. A “modern” társadalom a Tamások társadalma; - túlsá­gosan nagy tekintélye van a tapasztalatnak, mert túlságosan is sok veszett el az em­berek egymás iránti bizalmából. A teremtés a létező valóság eleve-volt kon­cepcióját, az evolúció (Isten nélkül) a kockadobásos kombinálódások sorozatát fejezi ki, melyek mindig a közvetlenül megelőző kombináció ’véletlenül’ létre­jött következményei. A mai ember, aki közvetlen környezetének jó néhány ter­mé­szeti folyamatát képes szimulálni, hajlamos az utóbbit előnyben részesíteni, an­nál is inkább mert ez az emberi tudatot tünteti föl egyedüli tudatként, és alapot ád az ember abszolút autonómiájának feltételezéséhez.

Mi vagyunk, mi leszünk az istenek, s kiforgatjuk sarkából a világot – mondják a kommu­nisták makacs jogutódai, s az égi mennyezetről máris hullik a vakolat.

Csakhogy, az ősrobbanás-elmélet “berobbanása” óta (ami egyébként nem kevés­bé mítosz és nem kevésbé emberi tapasztalatokra épülő kozmológia, mint a hat­napos teremtés), a keletkezést megelőző “isteni terv” feltételezése nincs túlsá­go­san messze attól, hogy a - bár véletlennek látszó - kombinálódások “törvényei” ele­ve ben­ne rejlettek az el­képzelt ősenergia-tengerben, ősplazmában, vagy épp ama pontszerű valamiben, amiből az egész Univerzum lett. Ha például csak a po­zi­tív-negatív töltés “koncepció”-jára gondolunk – melynek mindent mege­lőz­ve léteznie kellett, eleve elrejtetten egy alaktalan és tagolatlan plazmában -, igen ne­héz elvonatkoztatnunk a tudatosság és a tervezés feltételezésétől. (S ha a szer­ves életnek nevezett kombinációs rendszer tudati hierarchiájára gondolunk, egé­szen az emberig, vajon mi indokolja, hogy ezt a hierarchiát az emberi szinten ok­vetlenül befejezettnek tekintsük?)

Ezen a ponton azonban óhatatlanul belép az antropomorfizmus, mert az ember, ha személyiségről és tudatosságról alkot fogalmat, csak önmagából tud kiin­dul­ni. Amikor a “felvilágosodás” hadat üzent Istennek, az Isten-fogalmat maga is leszűkítette az antropomorf Istenre. Nem kétséges: Isten nem végtelen nagyságú és a végtelenre nyújtott időben létező ember. Másfelől viszont az ember kényte­len volt antropomorfizálni Istent, mert a személyes érintkezést csak így tudta lét­rehozni. Istennek ’szeme van’, mely mindent lát; Istennek ’keze van’, mely si­mo­gat és ver. Az ember a véges egyedi lét kilépését a Világegyetemből, újra­egyesülését a Világegyetemmel csak a maga emberi nyelvére lefordítva képes önmaga számára feldolgozni és viselkedési rendszerébe beépíteni. A termé­szet­tudomány pedig ezt a “fordítást” elvetette, a filozófiai megközelítést viszont a ta­pasztalati megközelítéssel helyettesítette.

Albert Einstein fölfedezése, az általános relativitás elmélete, amely matematikai úton bizonyított (Sándor András életében már megszülettek azok a kísérleti e­redmények, melyek tényszerűen, tapasztalatilag is igazolták Einstein elméle­tét!; az anyag és az energia ekvivalenciája: E = mc², a fény elhajlása, a tér görbülete, az időparadoxon, stb., továbbá az elméletből közvetlenül következő kozmológiai modell: az ősrobbanás elmélete is igazolást nyert a galaxisok színképe vörösel-tolódásának Hubble általi felfedezése és az ún. háttérsugárzás detektálása ré­vén) kétségtelenné tette, hogy a tudomány az érzékelhetőség és a logika sávjain már pusztán csak azért sem tudja megközelíteni Istent, mert a valóságnak végte­len számú olyan tényét sem tudja megközelíteni, amelynek meglétére pedig, egy rö­vid kezdeti útszakaszon, az útnak egy adott elméleti pontjáig, a matematika se­­gítségével rábukkanhat. Így hát, miközben más bizonyossággal nem tudja Is­ten létének mély beágyazottságát behelyettesíteni, szétrombolja a társadalom e­ti­kai rendszerének kötőanyagát, és ezzel végveszélybe dönti a civilizációt, sőt, en­nek ökológiai következményeiben, az emberi faj fennmaradását, saját magát.

Elektromos színes lámpácskák milliárdjai gyúlnak fenyőfák (s fenyő-utánzatok) millióin az összkomfortos lakásokban, hisz’ erőművek-szerte szünetlen égnek a Kambrium és a Karbon korszak feketévé szenesedett erdői, a Kréta fekete olajjá fo­lyósodott hüllő milliárdjai. (Meg a gumiabroncsok, és más veszélyes szemét.)

De a csillogás mögött, Szent Karácsony ünnepén mindenkinek, aki felelősséget érez, hogy milyen világképet (túl az automata-játékon) ád az új nemzedéknek, el kellene gondolkoznia azon, hogy a vallások különbözhetnek, s az ember akár a tudományt is vallássá “fundamentalizálhatja”, ám Isten létezését letagadni na­gyon kockázatos. A civilizációban az ember makacsul egyedüli és legfőbb úrnak akarja látni magát, s eközben szorong: a katasztrófa előérzete nyomasztja. Elekt­ro­nikus álomvilágában a középkor templomának szerepét a televíziós Képernyő játssza, s a kép­ernyőn az emberi minőségtől csak egyre távolító tudatmélyi ösz­tö­nöknek hízelegnek, hogy a “nézettség” a lehető legnagyobb legyen.

A Képernyő előtt pedig esténként ott ülnek a gyermekek és a serdülők.

Kérdés: megfordítható-e ez a folyamat?

Móra Ferencnek van egy szép elbeszélése az élményéről, amikor addig hallgatta el­ragadtatva a hegedűben rejtőző tündér énekét, amíg személyesen meg akarta ismerni a tündért - és feltörte a hegedűt. A hegedűben nem volt senki, de a hang-szer nem szólalt meg többé. S a hegedű után most összetörik az egész országot.

Immár az a tanárnemzedék tanít az iskolákban, amely maga is a képernyő előtt nőtt fel. Ennyi természettudományos ismeret közepette, a műholdként keringő távcső és az elektron-mikroszkóp társaságában, nem lehet visszahozni azt az ant­ropomorf Istent, akit Michelangelo oly emelkedett ihletettséggel, hófehér szakál­lal és ókori ruhaviseletben ábrázolt. Ám a transzcendens Istent, a valóságosat, a létezőt, aki egyszerre Univerzum-Szellem, és az Univerzumon túl létező Te­rem­tő Szuper-személyiség, nem lehet tanítani, csak lélekből lélekbe átsugá­roz­ni, ha van lélek, mely sugárforrás is egyúttal.

De ma már szinte csak a titkos ügynökök és az atomerőművek sugároznak.

A középkorban, és az újkorba áthúzódólag, Isten etikai funkciója éppen antropo-morfizmusában vált kézzelfoghatóvá: jutalmazott és büntetett, örök üdvösséget adott és kárhozatra ítélt. Majd a tudomány jelentette be igényét arra a pozícióra, melyet addig a vallás foglalt el, s ambíciója eljutott egészen addig a pontig, ahol a tudomány művelői közül azok, akik a (háttér)hatalom kísértésének nem tudtak ellenállni, papjaivá váltak a tudománynak, s mint ilyenek, hozzáfogtak istent játszani. („Megcsináljuk a modern Magyarországot, éljen a Köztársaság tér!”)

Íme, az ember. “Boldogtalan Nimród, mely saját tőrébe és saját vermébe lép” (Erdélyi József). Mert éppen a Karácsony ünnepén, amely a keresztyénség meg- szü­letésének ünnepe is, illenék tudni, hogy a tudomány - éppen a tudomány! - az emberiség történetében kizárólag a keresztyénség szellemi égboltja alatt bontakozott ki. Ami más szóval azt jelenti, hogy termékeny szellemi szabad­sá­got az embernek csak a keresztyénség adott. Ki tagadhatja a sumir, a babiloni, a krét­ai, a görög, a kínai, az indiai kultúrák nagyságát és szellemi épület-együt­te­sét, Bábeleit és zikkuratjait? S mégis: egyik sem volt képes a tudomány kifej­lesz­tésére. Ez csak a keresztyén kultúrának sikerült. Akkor is csak a keresztyén kultúrának sikerült, ha az “eredeti bűn” (akkor éppen a hatalom görcsös féltése) Ga­lilei-perre késztette az Egyházat. Mi több, a tudomány akkor is a keresz­tyén­ség lényegéből fakad, ha a jelenkorban egy “tudomány-klérus” végzetesen a ke­resztyénség ellen látszik fordulni. Mert a tudomány is emberi, és az embert, a ma­ga útján, mindig kisiklatja az “eredeti bűn”.

A tudásnál még veszélyesebb a gnózis, az emberi megismerésbe, a tudományba, az ember önerőből istenné válásába, önerőből mindenhatóvá és halhatatlanná válásába vetett vakhit, melynek kódolt üzenete már nem egyszerűen csak annyi, hogy: “az Isten felesleges, tehát nincs is”, hanem ennél jóval több: megtagadja a létező Is­tent, elutasítja Isten megszentelő kegyelmét, tehát kevélységből fordul ellene. A legveszedelmesebb az ember lelkére a lu­ciferi „fényhozó” tudáshit és hatalmi mánia, legyen az gyökereit tekintve ezo­te­rikus, gnosztikus kathar, budd­hista vagy „tudásvallási”, globalizációs világállami eredetű.

Miben rejlik eme titka a keresztyénségnek?

Abban, hogy a keresztyénségnek sikerült feloldania az antropomorf Isten-képzet ellentmondását azzal, hogy Isten semmiképpen nem antropomorf. Ennek a meg-oldásnak a kulcsa a megtestesülés, hogy Isten történelmileg egy töredékmásod-percre, de valójában időben elhelyezetlenül, emberi alakot öltött: emberré vált, s lehetővé tette, hogy az emberi személyiség személyes emberi viszonyba kerül­jön vele. Jézus kitapintható emberi alakja teszi lehetővé, hogy minden ember felszabadultan indulhasson felfedező útra az Isten-teremtette valóság univerzu­má­­ban ­és betekintsen az isteni teremtő technológiába, anélkül, hogy ez Isten-is­meretének és Istenhez való viszonyának a lényegét zavarná. Jézus, azon kívül, hogy figyelmeztetett a Világegyetem időben való végességére, soha még csak nem is utalt kozmológiai kérdésekre. A mitikus képzelődéseket leintette: “Íme, az Isten országa a ti szívetekben van.” Jézus egész érdeklődése az etika keretein belül maradt. Teljes hároméves tanító tevékenységének tárgya és célja: ember­nek emberhez való viszonya. S ennek a lényegét ebben az egyetlen szóban fejez­te ki: szeretet.

Ezért kínálja a keresztyénség az egyetlen lehetséges utat “természettudomány” és “vallás” - valójában: tudományosság és istenhit - ellentmondásának feloldá­sá­ra. Éppen ez az oka annak a modernkori keresztyén-üldözésnek, melyet az an­titeista pedagógia “tudományos klérikusai” erőltetnek a világnézeti keresztú­ton to­porgókra.

A Karácsonynak így intellektuális üzenete is van az érzelmek melegét jelképe­ző hagyományos gyertyalángok fényében.

Megmaradni a tendenciózus és ag­resszív antiteizmusnak a fogságában: szabad a­karattal, szándékosan vállalt rövidlátás, mely közelíti az önkéntes vakságot.

Boldog, lelkiekben gazdag Karácsonyt, hittől vezérelt tisztánlátást mindenkinek.

Vác, 2006. december 13.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
fix.tv interjú 2/5
A 2001 szept. 11-i hazugságról a Világpanoráma december 8-i adásában (www.utolag.com)
Csillagösvényen - Rongyosgárda 4.
Legfrissebb írások:
2018 Mátyás király emlékéve lesz!
KÖVETELEM AZ IGAZSÁGOT!
November 4. Az 1956-os szabadságharc hőseire kell emlékezünk
A ténytagadás, a zsidóellenesség aktív gerjesztése
Egy kapitány, aki nem hagyja el a süllyedő hajót
Mi minden vezetett '56 októberéhez? 70 éve zajlott a hírhedt "kékcédulás választás"
A bátor magyar nők, nemcsak Egerben teremnek!
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014