Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Orbán Viktor újjászületése
2009.01.07, 13:09                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

Orbán Viktor újjászületése

(elemzés a 2004. szeptember 12-i, Mária napon Bécsben elmondott beszédről)

Orbán Viktor Mária-napi ünnepi beszéde, Bécs, 2004. szeptember 12.

(Teljes, eredeti szöveg; - forrása az internetről: a Fidesz-frakciótól)

„Tartsd meg a közösséget, és az megtart téged!”

Bevezetés „Csoda volt, valóságos csoda, minősített pillanat, lelki megtisztulás - nagy, történelmi fordulat, mely országok, milliók életét alakította át. Erre a radikális változásra emlékezünk ma.”

---------------------------------------------------------------------------------------------------

„Engedjék meg, hogy most mégis egy kis, kizárólag személyre szabott csoda felidézésével kezdjem a beszédemet. A múlt század nyolcvanas éveiben jártunk, amikor fiatal házasként feleségemmel és néhány barátunkkal hátizsákosan el-indultunk Lengyelországba.

Látni akartuk a lengyelek pápáját, - a kommunizmus talán legreménytelenebb éveiben látni akartuk a reménység forrását, a Szent Atyát.

Ott álltunk, maroknyi magyar sereg több százezer hívő közepette, és tudtuk: ennyi szent akarat, imádság nem mehet el a semmibe, ennek következménye kell, hogy legyen.

A kicsi, személyes csoda számomra az, hogy ma itt állhatok Önök előtt, az egy- kori diák, majd a törvényen kívüli antikommunista ellenzék egyik vezetője, később az első szabadon választott magyar parlament képviselője, majd pedig miniszterelnök, - s most az európai kereszténydemokrácia egyik képviselője, az Önök vendége lehetek.

A nagy csoda valójában akkor, ott kezdődött, Lengyelországban, amikor az a fehér ruhás barátságos tekintetű ember 1979-ben Rómából hazament Lengyel-országba, és azt mondta a fogadására összesereglett millióknak: "Ne féljetek!" Ezzel megindult a változás, megkezdődött a kommunizmus világméretű össze-omlása, ami elhozta a magyarok szabadságát, a magyar nemzet függetlenségét és végül Európa újraegyesítését.

Persze ennek a csodának voltak előzményei, az Önök és a mi történelmünkben is. Az előzményeket, a csoda termőtalaját azon százak, ezrek, neves és névtelen emberek képezték és képezik, akik életükben úgy szolgálták népeinket, hogy hitük, elveik mellett a végsőkig kitartottak. Elviselték a megpróbáltatásokat, mert biztosak voltak benne: személyes életük sorsa végső soron egy magasabb Hatalom kezében van. Szolgáltak e hitben királyaink, politikusaink, papjaink, tanáraink, s mindenekelőtt sok-sok édesanya, aki így nevelte gyermekét. Mikor

emlékeznénk meg erről, ha nem a legmagasztosabb édesanya neve napján?!”

Orbán Viktor az első szakaszban ‘kis csodára’ és ‘nagy csodára’ emlékezik, ami szép, költői megfogalmazása, bemutatása annak, hogy a küldetésére kiválasztott ember személyes élete, sorsfordulói miként kapcsolódnak össze a történelem fő sodrának meghatározottságával: hogyan válik a ‘kis csoda’ a globális változások résztvevőjévé, majd a világméretű politikai korszakváltás egyik aktív, hazájában pedig az átalakulás mértékadó, vezető személyiségévé.

Amennyiben csak az időpont, a beszéd ünnepi aktualitása ‘forszírozta’ az evilági események okozati összekapcsolását ‘a lengyel pápa’ Krisztus-parafrázisával - „Ne féljetek!” -, úgy ez ‘enyhítő körülmény’... Mindenesetre naivitás, álnaivitás Orbán részéről a kelet-európai kataklizmaszerű társadalmi (rendszer)változások okául, kiinduló pontjául jelölni meg a lengyel származású Wojtyla bíboros római pápává választását, II. János Pál néven! Az pedig kifejezetten a történelem - bár ‘jószándékú’, de - legalábbis finoman szólva ‘kozmetikázása’ lenne, ha hirtelen felindulásból a kommunizmus világméretű összeomlását valamilyen pozitív égi jelnek, netán az égi (nem evilági, isteni) hatalom fényes, legvégső győzelmének hinnénk a gonosz hatalmak felett! Aki ismeri a Szeplőtelen Szűz Mária magán-kinyilatkoztatásait (vö.: a Máriás-papi Mozgalom Kék Könyvének tartalmával) - márpedig a szónoknak ismernie kell! -, az jól tudja, hogy a kommunizmus után még veszélyesebb ellenség, a szabadkőművesség sőt, az egyházi kőművesség áll elő, ‘emelkedik ki az óceán hullámaiból’, mely világuralmi törekvéseinek kvázi ‘realitását’ épp a világkommunizmus bukásának ‘köszönheti’. Ha Reagan, USA-elnök csillagháborús fegyverkezési programjának erőltetése és erőfeszítései nem teszik tönkre a Szovjetúnió gazdaságát - ami a politikai összeomlás alapfeltétele, sőt, kiváltó oka volt -, úgy a világ kétpólusú nemzetközi hatalmi rendje még ma is fennállna, és ez továbbra is lehetetlenné tenné a világ egyetlen, egyközpontú szabadkőműves világállamban való egyesítését. Vagyishát a katonai és politikai hatalom monolitikussá alakulása tette lehetővé, hogy a kőművesség előre törjön.

Mondhatnánk, a világ csöbörből vödörbe jutott: a sárkány, a tengeri fenevad az eddigieknél sokkal veszélyesebb alakot öltött; - párduc, majd báránybőrbe bújt farkas képében támad, ami nemcsak hogy nem tekinthető ‘elsöprő sikernek’, de a még nagyobb frászt hozza ránk... Mert nemcsak az egész világot próbálja meg egypólusú lakhatatlanná torzítani, de utolsó menedékünk, reményünk keresztény letéteményesét, a katolikus egyházat is fel akarja számolni, hogy teljhatalma egy részévé aljasítsa, megfossza Krisztus földi helytartóságának küldetésétől...

Az pedig egyszerűen tévedés - pontosabban nem igaz! -, hogy a kommunizmus bukása meghozta volna a magyarok szabadságát, Magyarország függetlenségét és ‘Európa újraegyesítését’. A magyarok ma nem szabadok. Ma Magyarország a NATO tagja, ami eddig - a katonai költségvetésünk növelése mellett! - az USA világhatalmi, világcsendőri érdekeinek kiszolgáltatottjává, potenciálisan ‘katonai támaszponttá’ tette az országot. Másrészt a politikai rendszerváltás ára a nemzeti működő tőke szinte maradéktalan elveszítése volt. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank szakértőinek értékbecslése (1989.) 100-120 milliárd USD értékűre becsülte a magyar társadalmi tulajdont, melynek a 90 %-a 1990. és 1998. között multinacionális kézbe került, - miközben a kampányszerű privatizáció bevétele mindösszesen 5,6 milliárd USD-re (Drábik) rúgott. Emellett Magyarország teljes államadóssága az elmúlt 15 év alatt az ötszörösére nőtt, ma cca. 100 Mrd USD...

Ami pedig Európát illeti? Valóban létrejött egy kvázi Európai Egyesült Államok szerű gazdasági-politikai, egységes hatalmi konglomerátum, amely azonban nem

Európa ‘újraegyesítése’ (restaurált Nyugat-Római Birodalom?), hanem virtuális ellenpont, konkurencia az Amerikai Egyesült Államokkal szemben; - valójában viszont a szerveződő antikrisztusi Világállam formálódó második nagy szelete...

Hogy mindezen változásokat II. János Pál pápa megválasztása indukálta volna?

Hogy mindezen változások egy magasabb Hatalom ‘csodatételei’ lennének?

Hogy mindezekhez a változásokhoz asszisztált volna mindmáig a hívő királyok, papok, tanárok, politikusok, édesanyák minden szolgálata?

És maga, a legmagasztosabb Szűzanya?!

Ó, te szent, bálványoknak megfelelni igyekvő, sőt, hódoló álnaivitás!

Nézzük tovább Orbán beszédét, állításainak részletesebb indoklását!

„Igen, ők álltak a változások mögött!

Talán nem az első sorban, nem reflektorfényben, de biztos fundamentumként. Hiszen az evangéliumból tudjuk: az emberek Isten iránti bizalma nélkül még Jézus sem tudott csodát tenni Názáretben.

Oszlassunk el közösen egy történelmi tévhitet! Sokan gondolják, hogy a világ-politika kedvező alakulása, az elszánt reagani politika és a szovjet birodalom meggyöngülése, a gorbacsovi peresztrojka szinte önmagában eldöntötte, hogy a kelet- és közép-európai térségben szabad országok jöjjenek létre.

A dolog azonban nem így áll. Mert ha ez igaz lenne, akkor ezen országokban a fennálló rendszer konzerválódott volna, - legföljebb szovjet befolyás nélkül. S hogy csak egyetlen példát mondjak, a mai formájában ki sem alakult volna a demokrácia. De tán még a munkásőrség is megmaradt volna, esetleg a stukker csövén a reform keretében egy jókora pántlikával! A dolgok azonban, mint tudjuk mindannyian, nem így történtek. Európa politikai térképét könnyű át-rajzolni, a vasfüggöny vonalát egy iskolás gyerek is ki tudja radírozni...

De megtenni a szükséges változtatásokat, és meglépni mindazt, ami egy valódi demokratikus átalakuláshoz vezet, - nos, ehhez már valami több kellett!

Elképzelés és egyéni bátorság, és mindenek előtt hit!

Európa keleti térfelét a negyven év szocialista zsákutcája rendkívüli mértékben visszavetette szerves fejlődésében. De abban, hogy ezalatt a negyven év alatt megőriztük eszményeinket, és figyelvén Európa boldogabbik felére, tudtuk azt is, milyen útra kellene lépnünk, rendkívüli szerepe van a hit és civil kurázsi nélkül létrejönni nem is tudó mozgalmaknak. Azoknak a megmozdulásoknak, amelyek jelzőtüzekként világítottak a diktatúra sarkköri éjszakájában.

Ilyen volt a kelet-németek 1953-as felkelése, a magyar 1956-os forradalom és szabadságharc, az 1968-as prágai tavasz, és ilyen volt az 1980-as években a lengyel Szolidaritás kiterjedt mozgalma. De idesorolom azt a vallási mozgalmat is, a Rózsafüzér-Kiengesztelő Zarándoklatot, amelynek ma a vendége lehetek, hiszen nem véletlenül kezdtek el Önök, az egész világon mára több mint 700 ezren, éppen 1947-ben Bécsben imádkozni. S beletartozik ebbe a sorba mindaz a testvéri segítség is, amit a vasfüggöny másik oldaláról, Önöktől kaptunk nem csak az ‘56-os menekültek idején, hanem évtizedeken keresztül. Ezért mi Önöknek örökre hálásak leszünk!

Ezért kezdődött lelki-erkölcsi értelemben a rendszerváltozás 1989. június 16-án, mikor az 1957-ben kivégzett 56-os miniszterelnököt, egykori kommunistát, Nagy Imrét több mint 30 év után tisztességgel eltemettük. Százezrek álltak a budapesti Hősök terén, és az egész ország ott ült a TV előtt; ki reménnyel teli, ki félelemmel.

Polgárok, akik lehet, hogy nem is tudták, csak érezték: amíg a halottainkat, az áldozatokat tisztességgel el nem temetjük, addig nincs lehetőségünk az újra-kezdésre. Mint egy villám fényénél, egy pillanat alatt világossá vált: mi a múlt, és mi a jövő. Halál és születés, újjászületés. Egy nemzet ilyen pillanatokból születik, s születik újjá. Azon a napon akikben volt hit, megtisztultak, átélték a csodát. Első gyermekünk, aki ma az öt közül itt van velem, éppen azokban a napokban született. Ő egyidős a szabadsággal...

S másnap már megkezdődött, helyesebben folytatódott a mindennapi küzdelem a hatalom ellenőrzéséért, a gyakorlati szabadságért. Levetettük hát az ünneplő ruhát és leültünk tárgyalni, szembe az asztalhoz, mi törvényen kívüli ellenzéki pártok képviselői, én is, a magam 26 évével, szembe az állampárt képviselőivel, akikkel céljaink bizony eltértek egymástól. Céljaink ugyan eltértek, de volt egy közös érdekünk: az, hogy ne omoljon vér, és ne törjön ki a forradalmi erőszak az országban.

Mindenki félt. Nem is annyira a másiktól, hanem attól, hogy olyan folyamatok indulnak el, amelyek kiszabadulnak a normális civilizált élet korlátai közül, és vérontásba, erőszakos cselekményekbe sodorhatnak mindannyiunkat. Nos, a békés átrendeződés természetesen nem volt olyan békés, mint amilyennek ma sokan láttatni akarják. Csak nem volt véres. A tárgyalások célja az asztal két oldalán nem egyezett, tehát békétlenség volt a tárgyalásokon, a legnyíltabb békétlenség. A tárgyalások célja azért nem egyezett meg, mert az egyik fél a pártállam lebontásában volt érdekelt, a másik pedig a bontási anyag ügyes hasznosításában és eladásában. Az akkori ellenzék a körvonalazatlan jövőről gondolkodott, az állampárt pedig a nagyonis kézzelfogható és elvihető jelenről. Ezért van az, hogy ma a magyar milliárdosok többsége a kommunista fészek-aljból került ki. Ennyit az akkori konkrét eseményekről.”

Miután első nekifutásra így ‘lerohantam’ Orbán Viktor mondanivalóját; kezdtek kétségeim támadni - vagy nem jól olvasom, vagy nem jól értelmezem a fentebb leírtakat. Mert a szöveg szóról-szóra ‘alátámasztani látszott’ az én kifogásaimat! Mint ilyenkor mindig, most is valami külső kontrollt, valami ‘több szem többet lát’ megoldást kerestem, kétségbeesetten... Elküldtem a meglátásaimat levelező partneremnek, aki nagyságrendekkel jámborabb keresztény nálam, és akinek azt is köszönhettem, hogy Orbán bécsi beszédének szövege egyáltalán eljutott ehhez az újsághoz, melybe most is írok s hozzám, hogy olvashassam és elemezhessem.

Ezt írtam neki: „Nem tudom, mit ért Orbán ‘a bontási anyag hasznosítása’ alatt, hiszen itt az ország lett eladva, egy tál lencséért, annak is a háromnegyedét volt kommunisták falták fel. Lehet bármekkora csodáról beszélni, de nemzeti vagyon hiányában (márpedig ez tény) mind a ‘szabadság’ (ami meglehetősen ‘relatív’), mind az ún. ‘demokratikus intézményrendszer’ (ami nem működik) csak afféle ‘nesze semmi, fogd meg jól!’, látszat-csereérték, ami élvezhetetlen. (Nem szólva arról, hogy kinek és miért is tartoztunk mi a szabadságunkkal, hogy ‘fizetnünk’ kelljen érte?!) A valóságos csoda az, hogy egyáltalán még élünk, de ez is kezd illuzórikussá válni a Gyurcsányék tervezett közeljövőbeli, legújabb megszorító intézkedéseinek tükrében... Az ünnepi pátosz helyett észre kellene venni, hogy távlatokban egyre jobban hasonlítunk tízmillió hajléktalan koldus országához: ülünk a puszta földön (lassan már az sem a miénk!), és makacsul kántáljuk a ‘Jaj, be szabad is vagyok!’ című népnemzeti önámító nótát, pedig ez csak az önfelszámolás szabadsága.”

Kesergő soraimra hölgyismerősömtől az alábbi választ kaptam:” Ugyanúgy látja ő is, ahogy te, csak másképpen fogalmazta. Nekem nagyon tetszik ez a beszéd, mert ahogyan mindannyian látjuk az anyagi javak herdálását, és hogy ‘a bontási anyag’ milyen gaz módon bánt vele, jó ha ‘kiolvassuk az eseményekből’, hogy a Lucifer-követők nem is tehetnek másképpen. Nekik nem a haza, nem a másik ember a fontos, nem a kegyelem, nem a közösség, nem a 100 százalék, hanem az önzés, az átverés, a tízparancsolat elleni magatartás. Mert az ‘Isten majma’ elhitette velük, hogy az a jó...

A valóság mégis megmutatja, hogy nem jó. Mégis megmutatja, hogy akik bíztak a kegyelem erejében, azokat a kegyelem meg is tartotta. Milyen csodálatosan erősödik az a fele az országnak, akik ezt így látják!!! Ami még ennél is nagyobb csoda, hogy MAGYARORSZÁG VOLT, ÉS REMÉLJÜK, ELKÖVETKEZŐ MINISZTERELNÖKE, ORBÁN VIKTOR IS így látja. Ez a csoda!

Mit ír a 127, 1 Zsoltár?

„Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak.

Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.”

A ‘bontási anyag’ az Úr nélkül építi a ‘házat’, a nem sziklára épült házat, és el is fogja sodorni az ár. Vajon a rabolt gazdagság megmenti őket?? Nekünk elég, ha „az Úr őrzi a várost”; - mi vagyunk a hitből és hittel „élő kövek” városai, s nem fogja elsodorni az ár...

„Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája.” (1 Pét 2,7)

Én így értelmezem.”

Íme, így talál a képes beszéd a süket fülek helyett az értő szív legmélyébe.

Íme, így lesz Orbán Viktor beszédjének látszólagos (?) hiányosságaiból pozitív erény, transzcendens dimenzió, örök ígéret - s visszamenőleges prófécia...

Ámen!

„Térjünk most vissza a hithez, amely a meggyőződésem szerint az események végső mozgatórúgója volt. Idézzük föl, hogy a diktatúrákat - különösképpen a kommunista diktatúrát - Magyarországon végül is két közösségtípus élte túl: a család és az egyházi közösségek. Pedig ez nem az a ‘klasszikus’ diktatúra volt, amely egyszerűen az emberek szabadságát kívánta elvenni. Ilyennel Európa népei már többször szembenéztek történelmük során. Nem. Ez olyan diktatúra volt, mely elvette az emberek tulajdonát is, sőt új embert akart belőlük faragni, a homo sovjeticus-t. Egész Közép-Európából egy átnevelő tábort csinált. Ezt a diktatúrát - nem sérülések nélkül, de a legkisebb (?) sérülésekkel - túlélték a családok, amelyek emberek százezreinek nyújtottak érzelmi, szellemi és lelki menedéket, amikor a külvilágban a hazugság és embertelenség vihara tombolt. A történelmi egyházak pedig a létükkel biztosították az embereket arról, hogy létezik, nem pusztult ki az a másik, ezeréves lelki Magyarország. Ez volt az a két közösségtípus, amely képes volt túlélni a világ legdurvább, legbrutálisabb diktatúráját. Épp azok maradtak meg, akiket legradikálisabban támadtak meg.

S máris itt vagyunk a mában és a jövőben. A kérdés most már az, hogy azok a közösségek, amelyek segítettek bennünket abban, hogy a lehető legkevesebb sérüléssel éljük túl ezt a diktatúrát, - vajon képesek lesznek-e értelmet vinni a szabadságba? Most, amikor már nem megvédeni (?) kell magunkat valamivel szemben, hanem föl kellene építeni a saját világunkat, - vajon most mennyire számíthatunk ezekre a közösségekre? Ez lesz az előttünk álló néhány esztendő egyik legizgalmasabb kérdése.

Mi közép- és kelet-európai újrakezdők, akik ismerjük a keresztény hitnek ezt a megőrző erejét, azt kérdezzük: Miért akarnánk mindezt a jót megvonni egész Európától? Miért ne törekednénk arra, hogy ez a jó megjelenjen Európa közös alkotmányában?

Ez a kérdés itt magasodik előttünk. Lesznek-e elég erősek az európai egyházak hogy az európai architektúrában megjelenítsék azt a hitbéli vonást, amely saját hazájukban évszázadok óta természetes?

S itt engedjünk meg magunknak önkritikus kitérőt. Bár Európában mindenki valamely módon a keresztény hit gyümölcseiből él, ám ennek sokan nincsenek már a tudatában. Ha mi nem mondjuk el nekik, ha nem teszünk tanúságot az őket is hordozó hitbeli örökségről, akkor ki fogja ezt megtenni helyettünk?!

Ha pedig megpróbáljuk, akkor úgy próbáljuk-e meg a tanúságtételt, hogy azt a XXI. század embere képes meghallani? Hiszen sokan, nagyon sokan belülről süketté váltak már az üzenet számára. És ha találkoznak az egyház üzenetével, az igével, akkor legfeljebb odáig jutnak el, ahová az egyszerű templomba járó eljutott, aki mikor a templomból hazament, s a felesége megkérdezte, miről is beszélt a pap, csak annyit tudott mondani, hogy - a bűnről. És amikor meg-kérdezte tőle, mégis mit mondott a bűnről, akkor az egyszeri férj ezt válaszolta: ellenezte. (Persze nyugodjanak meg, ez Magyarországon történt egy protestáns

kereszténnyel...)”

Szóval, amikor Margó sorait elolvastam, kezdett valami, valami új felderengeni! Azt írta, hogy Orbán gyakorlatilag ugyanúgy látja a rendszerváltás óta kialakult gazdasági és politikai helyzetünket, mint én, csak ezt másképpen fejezi ki... Más oldalról megközelítve: én inkább a hiányt, a felhalmozódott és máig megoldatlan problémákat látom, és ezzel a beállítódással szemlélem a világot, - Orbán pedig velem szemben mindmáig, és folyamatosan a megvalósult csoda (a szabadság?) révületében él; múlhatatlan (ön)érdemként azon örvendezve, hogy az agymosó kommunizmus évtizedeiben is sikerült megőrizni a hit és a család összetartó és közösségformáló erejét. Vagyis én a ‘bontási anyag’ által széthordott , privatizált társadalmi tulajdon, az eltűnt népvagyon hiányán kesergek, míg Orbán az isteni kegyelem nagyszerűségét dicséri, amely lehetővé tette a nemzet és a vallás fenn-maradását és megőrzését a legzordabb időkben is...

Kétségtelen, hogy Orbán nagy ívű gondolatmenete transzcendens magasságokba emeli a rendszerváltás teljes kérdés-komplexumát. A beszédje további elemzése szükségessé, és így kötelezővé is teszi, hogy vele emelkedjünk e magasságokba, mert a szöveg minden rejtett, kódolt üzenete tisztességgel csak úgy tárható fel, ha a szakrális dimenzióit ‘földhözragadt populizmustól’ mentesen igyekszünk megragadni... És akkor újból és újból (összesen 3-4-szer) elolvastam a beszédet, amelynek egyes részeit más beszédekből már ismertem; - és rádöbbentem, hogy itt és most egy olyan moduláris elemekből tudatosan kifejlesztett, folyamatos szakrális szellemi építkezéssel állok szemben, melynek a háttere a teljes emberi és magyar múlt, az időhorizontja pedig egy beavatottként felismert jövő, amely minden hívő ember számára egylényegű. Minél jobban elmélyedtem a szöveg tanulmányozásában, annál tisztábban átláttam annak többrétegű mondanivalóját. Mert ez a beszéd szólt a magyarokhoz és az Európai Únió minden népéhez, szólt hívőkhöz és hitetlenekhez, szegényekhez és gazdagokhoz; - mindenkihez, hogy elősegítse egy közös emberi nyelv (nevező) kialakítását, melyből a szeretet szól.

Történt egyszer, nagyon-nagyon régen, úgy 6-7 évvel ezelőtt, hogy magam is el- elgondolkoztam némi hősi történelmi analógiákon, s a magyarság valós evilági küldetésén, és furcsa módon - a szakrális fejedelem problémakörére akkoriban még csak kvázi-intuitív módon, mintegy ráérezve - tettem ezt Orbán ‘királysága’ idején, némileg ironikus éllel, nem is sejtve, hogy az akkori gondolataim egyszer majd még dejà vu élményét kelthetik bennem... Ezek a furcsa, kevert-látomásos gondolataim meg is jelentek akkoriban; de senki nem értette őket, - én sem...

Miről is van szó? A szakrális fejedelemről. Azokról a gondolatokról, melyek azt az államférfit foglalkoztatják, aki nemcsak abban érdekelt, hogy degeszre tömje saját maga, és szűkebb lobby-társai zsebét, a földi mértékkel rendelkezésére álló rövid ciklus-ideje alatt... Az Európai Únióról van szó, amely ma már sok nemzet közös hazája, és ha még nem az, hát az lesz néhány évtized múltán, mert vissza-felé többé már nem vezet út. Arról az Európai Únióról, mely valamikor Nyugat-Római Császárság volt, s területileg majdnem azonos a mai Únióval. Arról van szó, hogy Hunyadi János egykor nemcsak Magyarországért harcolt a török ellen, hanem az egész óvilági keresztény kultúráért, amely most elenyészni látszik. A Kocsis István csodálatos könyveiben (A szakrális király, A Szentkorona-tan és Magyarország szent koronája, stb.) történelmi alátámasztással megírtakról. Meg arról, hogy mi lehet a magyarság küldetése ezen a földön, amely már az Únióhoz tartozik; ha tetszik ez nekünk, ha nem...

Azokról a szakrális királyainkról beszélek, akik akkor is összeurópai mértékkel és méretekben gondolkodtak, amikor pedig a vén Európát kishitű, uralkodásra méltatlan királyok vezették a semmibe, miáltal elveszni látszottak a keresztény hagyományok és gyökerek. Mert Szent István, Szent László és Hunyadi Mátyás szakrális királyainknak egyaránt voltak súlyos vívódásaik, amikor rádöbbentek: Európa kétarcú..., legalábbis kétarcú - Magyarország vonatkozásában. Amikor mi a népek bölcsőjére gondolunk - ők mint újszülött kisdedet, martalékul vetnek tatárnak, töröknek. Amikor mi Európa szabadságáért ontottuk a vérünket - orosz hadak verték szét az osztrákkal szemben kivívott függetlenségünket. De később Trianonban meg is csonkították, majd később újabb büntetésül (?) a Szovjetúnió gyarmatává engedték veszni Magyarországot... Amikor pedig 1956-ban a világ szabadsága, demokráciája volt a tét - Európa csak hallgatott, a ‘Szabad Európa’ kivételével. Nekünk mindig ‘az Európához tartozás’ volt az elérhetetlen álmunk; és mindig csak újabb csalódások vártak ránk...

Most viszont az Únió teljes jogú tagjai vagyunk, és a földünk immár a többé fel nem osztható Európai Únió földterületének szerves, elidegeníthetetlen része. S jogos, indokolt a félelmünk, hogy afféle ‘perifériális kerítésnek, majomfogónak’ kellettünk csak, a várható modernkori (kelet-nyugati irányú) népvándorlás fel-és letartóztatására. Új védelmi sáncnak az egykori tizenkettek köré, - miként a sötét középkorban. S hol van már Hunyadi, kinek bús hadát egykor „Bécsnek büszke vára” nyögte? De a legnagyobb szomorúságunk mégis az, hogy miközben mi - akik a kereszténységet ezer évvel ezelőtt épp az Európába illeszkedés céljából vettük fel! - újból rendszert is váltottunk Európa kedvéért; lemondva földről, társadalmi tulajdonról, kivívott életszínvonalról, egyenlőségről a szabadságunk elnyeréséért, most úgy találjuk, hogy mire Európa ‘visszafogadott’ bennünket, mint ‘önhibáján kívül tékozló fiait’, addigra Európa, az ősanya veszítette el saját önazonosságát. Mert ha Európa már nem keresztény; - úgy miért jöttünk mi ide? Mi megőriztük hitünket, vallásunkat, összetartozásunkat, közösségépítő családi kötelékeinket, de mit ér a nemzetmegtartó erő a keresztény gyökerek nélkül?!

Amelyeket most a liberálissá átvedlett Európa kitépni, megtagadni készül?

„E tekintetben Nyugat-Európa, tehát azok az országok, melyeknek nem kellett átélniük az ateista átnevelő tábort, az egyházüldözést, első pillantásra még úgy tűnhet, szerencsésebb helyzetben vannak. Önöknél nem szűnt meg az egyházi jelenlét folytonossága, mely a bölcsőtől a koporsóig, a keresztségtől a temetésig tart. Az óvodai, az iskolai hitoktatás, a cserkészet, az egyházak egyetemista szervezetei, a plébániák és egyházközségek ünnepei és hétköznapjai - mind-mind az emberek életének, vagy legalább is tekintélyes részük életének közép-pontjában tartották a vallást. Mégis, ha alaposabban megvizsgáljuk Nyugat-Európa országait, azt látjuk, hogy miközben a mindennapi élet színterein a vallásos értékek még mindig megbízhatóan egyben tartják a közösséget, az egyházak közéleti szerepe mintha csökkenne...

Nálunk ez másként volt, és ma is másként van.

Az elnyomás és visszaszorítottság évtizedei után talán nem túlzás azt állítani, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedben sokak számára megtörtént az egy-ház ‘újrafelfedezése’. Sokaknak az egyház mindig az életük része volt. Mások - a rendszerváltás előtt - kívül maradtak a keresztény hitéleten. Egész Közép-Európában megfigyelhető, hogy újra a megindító felfedezés erejével hat nem- csak az egyház tanítása, hanem az egyházi keretben kínált közösségi élet is. Magam is bejártam ezt az utat...

Nyugat-Európával szemben, Közép-Európában és Magyarországon különös-képpen is, az egyházak közéleti szerepe az elmúlt évtizedben folyamatosan erősödött, s ez a folyamat minden bizonnyal a jövőben is folytatódni fog. Talán ma már az sem tűnik túlságosan kockázatos kijelentésnek, hogy a történelmi egyházak a magyar közélet megkerülhetetlen szereplőivé váltak, szemben a nyugat-európai tendenciákkal.

Persze gyakran halljuk - talán hallják itt Bécsben, Önök is -, hogy elavult gondolkodás az ilyen, régimódi. Valaha, az ún. keresztény Európában talán szükségük lehetett arra a meggyőződésre a fejedelmeknek, hogy ők az Isten, a Gondviselés kegyelméből és rendeléséből kormányoznak, a hívőknek pedig arra, hogy sorsuk a Gondviselés kezében van, de ma már - mondhatják, s mondják is - fontosabb a képzettség, a tájékozottság, a tárgyalóképesség, a média-képesség, és még sokféle tudomány. Ne keverjük össze a mindennapi élet alakítását az egyházak elvárásaival! Válasszuk el a keresztény tanítást a politikától, a gazdaságtól, a tudománytól és az oktatástól, hiszen a vallás magánügy! Nem ismeretlen ez a hang, kedves barátaim, mert bizony, a mai magyar közéletben - és sajnos nemcsak ott, hanem egész Európában -, még mindig küzdelmes harc folyik a keresztény-keresztyén értékek védelméért.

Aki közéleti szereplőként vállalja, vagy csak elfogadja a ‘keresztény’ jelzőt, annak nem lesz könnyű élete a világnak ebben a sarkában, még 15 évvel a berlini fal leomlása után sem. Szinte azonnal klerikálisnak, nacionalistának, populistának, és - inkább gyakrabban, mint ritkábban - antiszemitának fogják bélyegezni. Ilyen a világ ma még...”

Rendkívül súlyos, amit Orbán Viktor állít! Márpedig ő nyilván tudja, mit mond, hiszen Magyarország első embere volt 1998. és 2002. között, s szinte bizonyosra vehető, hogy 2006. után (ki tudja, meddig?) megint ‘az’ lesz... Nyilván az sem ‘véletlen’, hogy a fenti mondatokat szükségesnek látta elmondani épp Bécsben, a Mária-ünnep alkalmával. Ha Orbán Viktor igazat beszél, akkor egyvalami már biztos: Európának ebben a keleti szegletében, a világnak ‘ebben a sarkában’ - nincsen szabadság. Ha Magyarország miniszterelnöke nem vállalhatja rágalom veszélye nélkül a keresztény jelzőt, akkor itt valami nagy baj van. Akkor háború van, mégpedig egyoldalú, reménytelen háború; - mert képzeljük el, vajon milyen jelzőkkel kell szembenéznie egy egyszerű keresztény közembernek, ha az elsőt pl. ‘populistának’ bélyegzik? De hát milyen háború ez valójában, vallásháború? Vagy mégsem? A hitetlenek ‘anti-keresztes’ háborúja az istenhívők ellen?! Mert vajon nem ugyanezt látjuk egész Európában? Lehet, hogy nem is ‘haza’-értünk, hanem egy liberális olvasztótégelybe, amely már régen nem az, aminek hittük?! Lehet, hogy Európában sem lehet szabadon keresztény egy miniszterelnök?

Csoda-e, ha a szakrális királyaink időnként csak úgy tudták volna elképzelni az Egyesült Európa (a Nyugat-Római Császárság) keresztény irányítását, hogyha Bécsig meg sem állva császárrá koronáztatják magukat?

Mert aki az Úr hűséges alattvalója, annak tehetséget és küldetést ád az Ég.

„Ma, mikor a keresztény hit és értékek szerepéről beszélünk, a közéletben, sőt, az állami életben is még mindig sokan vannak, akik csak megmosolyognak bennünket. De mi tudjuk, hogy valójában arról a súlyos kérdésről van szó: lehet-e a keresztény hitre építeni a politikai cselekvést?

Induljunk ki abból, hogy a keresztényeknek az Igazságot, a nagy betűvel írt Igazságot kell követniük. A keresztények azt is jól tudják, hogy ők nem az Igazság megtestesítői. Csak a kommunisták, a bolsevikok hazudták, hogy az igazságnak van földi megtestesülése, mégpedig azok ők, személyesen!

A keresztények azonban még azt is tudják, hogy nincs többféle Igazság. Ez utóbbi állítás a relativisták nagy tévedése vagy ámítása. A keresztények tudják, hogy az Igazság létezik, sőt: csak EGY Igazság létezik; és ez az Igazság lesz előbb vagy utóbb egész életünk mércéje.

Az Igazság megkérdőjelezhetetlen, függetlenül attól, hogy támogatja-e a többség, vagy sem. A keresztény embernek mindig az Igazság felől kell közelítenie a közéleti kérdésekhez, így a többség kérdéséhez is.”

Az Élő Égi Igazság, az Ige, aki a megváltásunkra testet öltött, Jézus Krisztus, az Atyaisten egyetlen Fia, az Isten Báránya, aki elvette a világ bűneit. Evangéliuma - az Újszövetség - ezt a következőképpen hirdeti: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Az Orbán Viktor által említett EGY Igazság, aki előbb vagy utóbb egész életünk mércéje lesz: Jézus Krisztus, az Abszolút Igazság. Aki majd eljön, ítélni eleveneket és holtakat. A keresztény embernek mindig az Igazság, vagyis Krisztus felől kell közelítenie a közéleti kérdésekhez, a többség kérdéséhez is...

„Európa ma olyan világ, hol demokratikus politika uralkodik. A demokratikus

politika pedig a többség felhatalmazásán nyugvó közéleti rendszer. Vagyis a demokratikus politika arról szól, hogy többséget teremtünk azon törekvések mögé, amelyet képviselünk. Legalábbis amennyiben komolyan gondoljuk, hogy hivatásunk az emberek életének jobbá tételében áll, és ezt a hivatást nem akarjuk elveszíteni. A közéletben, de leginkább a politika világában, többség nélkül az ember erőfeszítései a legjobb esetben is csak tiszteletreméltóak és - valljuk be - kevéssé eredményesek. A többséget lehet - tévesen! - a politika végső céljának tekinteni. Mi azonban a munka szükséges és elkerülhetetlen eszközét látjuk benne. A többség bármilyen szilárd alapja is a demokráciának, a mi számunkra önmagában nem elegendő. Az európai kereszténydemokrata gondolkodás szerint a felelősségünk, hogy az Igazság érvényesülése érdekében a többségért a lehető legtöbbet tegyük. A mi hivatásunk is, hogy visszasegítsük régi, bevált forrásokhoz a közéletet, s ránk vár az a feladat is, hogy a közös magyar közéletben Magyarországon és Európában megmutassuk, ha tudjuk, hogy végső soron a dolgok nem a mi, s nem is ellenfeleink kezében vannak, s akkor sokkal erősebb lesz bennünk a felelősség.

S itt álljunk meg egy pillanatra, tisztelt Ünneplő Gyülekezet!

A mai, modernnek mondott ember erről is épp az ellenkezőjét gondolja. A keresztény bölcsességet nehéz belátni, és nehéz megérteni. Hogy is szól ez?

"Ha tudjuk, hogy végső soron a dolgok nem a mi kezünkben vannak, akkor sokkal erősebb lesz bennünk a felelősség." Ezeket a dolgokat magától nem érti, és nem is tudhatja az ember. Az ilyen tudás hitben és tapasztalatban születik. Mert mi is 1989-1990. tapasztalata: Adott néhány, sorsunkat meg-határozó tényező ritka kedvező együttállása: Reagan ereje, nomeg Gorbacsov reformjai, a kelet-európai népek passzív és aktív ellenállása, az uralkodó elit bizonytalansága és gyengesége, a Szent Atya önmaga fölajánlása... De mindez önmagában semmit sem ér. Csoda mindezekből úgy lesz, hogy Isten kegyelme azzá teszi. Akik ezt egyszer megtapasztalták, azok tudják, hogy végső soron az ilyen csodákból élünk.”

Tényleg, álljunk csak meg a beszéd elemzésében! Miről is szónokol itt és most nekünk, ha jól hallottuk, Orbán Viktor a magyar rendszerváltás legtehetségesebb és legsikeresebb, még mindig fiatal politikusa? Arról, hogy nem az ő tehetsége, nem az ő akarata, nem is a hite, nem is Reagan ereje és Gorbacsov reformjai, a Szentatya önfelajánlása; - hanem ISTEN KEGYELME, a CSODA az, ami új reményt ad, és végső soron élteti a világot. Vagyis az isteni gondviselés...

Orbán beszédje nem politikai kortes-beszéd, nem is egyszerű ünnepi szónoklat, vagy ‘haza-üzengetés’ az otthon maradottaknak.

Orbán beszédje keresztény szózat: nyilvános tanúságtétel Isten előtt a világnak.

Ennél szebb és őszintébb hitvallás ritkán hangzik el vezető politikus szájából.

„Vajon mi tehetett képessé Európában néhányakat, ezreket, milliókat (ha nem is mindenkit!) arra, hogy ne adják fel a reményt a változásban? Talán az a bizalom, hogy: ha én minden áldatlan körülmény dacára teszem azt, ami jó és szükséges, ha nem arra várok, hogy majd csak megváltozik a helyzet nélkülem is, ha elvállalom, és megcsinálom, ami rám van bízva, ha elhiszem, hogy a dolgok végső soron a Gondviselés kezében vannak, ha belátom, hogy itt állok, és másként nem tehetek, akkor eljön a változás? Akkor a rossz körülmények is eszközök lehetnek a lélek nemesedéséhez, a gonosz dolgok jóra fordulhatnak, s még az ellenfeleink is utunkra segíthetnek bennünket. Akik hisznek a szeretet és összefogás erejében, azoknak a nehézségek is javukra válnak. Ez a közös közép-európai történelmi tapasztalat.

Tisztelt Ünneplő Gyülekezet! A csoda ünneplése közben sem felejtkezhetünk el

arról, hogy bár a szabadság 1990-ben megérkezett, a FAL leomlott ugyan, a koporsó beszentelt földbe került, de a leomló fal bizony sokakra ráomlott, s ugyanakkor nem sikerült eltemetni mindent, ami a múlthoz köt bennünket.

Bár az újjászületés fájdalma nem érint egyformán minden embert, de nekünk, keresztényeknek nem lehet közömbös a rendszerváltozás veszteseinek a sorsa. 1990. után gazdasági visszaesés következett be Magyarországon, s csak 2000-ben értük el újból az 1989-es fejlettségi mutatókat.

A valódi élet világában, de különösen Kelet-Magyarországon a családok egy valóságos újkori gazdasági drámát szenvedtek el. A szabadság nem a szociális igazságosságot hozta, hanem rögzítette a szociális igazságtalanságot. Még ma is a magyar emberek fele él rosszabbul, mint 1989. előtt! Alig ocsúdtunk még fel a diktatúrából, már szembetaláltuk magunkat a piaci törvények könyörtelen fogyasztási kényszerével. Bár Önök sokkalta jobban élnek, mint mi, - ez már mégis a közös problémánk, az újjáépülő Európa népeinek közös problémája.

Eddig a diktatúra fenyegette közösségeinket. Ám most azt látjuk, hogy a piacok világa sem veszélytelen, az is megtámadja a közösségeket. Természetének meg-felelően az emberi kapcsolatokat adásvételi kapcsolatokra alakítja át.

Miközben a közösségekben a szeretet, az összetartozás és a közös értékek a meghatározók, ezek fűzik össze a család és a nemzet tagjait, - a piacok olyan emberi alkotások, amelyek azt is felélhetik, ami (s aki!) táplálja őket. Pedig éppen ezekben a közösségekben születik meg az a tudás, az értékrend, amelyet aztán a gazdasági életben is használnak...

Ez a modernkori fogyasztói társadalom természete. Ellene érvelni felesleges.

Ám az embereket, és az ő közösségeiket a piac érdekében is meg kell védenünk ettől a hatékony időgéptől. A civil közösségek sokat segíthetnek, feltárhatják a piac korlátlan működésének veszélyeit, jelezhetik a rombolás pontos helyét és mértékét, de a modern állam segítsége nélkül szétporlasztanák őket a piacok.

Ezt a veszélyt Európa sem hagyhatja figyelmen kívül.

Éppen ezért az Európai Úniónak a jövőben kettős stratégiát érdemes követnie. Erősítenie kell a nemzetek természetes közösségeiben rejlő védőrendszerét, és fel kell építeni egy saját, európai intézményekben testet öltő védőrendszert is. A kommunizmus bukása arra tanított meg bennünket: Tartsd meg a közösséget, és az megtart téged! Védd meg a közösséged, s az majd megvéd téged!

Csoda, hogy ez sikerült!”

Atyai nagyapám mélyen katolikus, kemény és szigorú ember volt. A hitének az ereje átsegítette őt példamutató élete legkritikusabb sorsfordulóin is. Az evilági látásmódját meglehetős ‘szkepticizmus’, illetve ‘óvatos borúlátás’ jellemezte; - vagyis nem nagyon hitt a mindennapos csodákban, főként ami az aktuál-politikai vonatkozásokat és a konkrét eseményeket illeti. (Isten útjai kifürkészhetetlenek, s ez elsősorban nem azt jelenti, hogy halandó ember számára sohasem ismerhető fel teljes bizonyossággal az isteni gondviselés ‘bármikori’ rövid- vagy hosszú távú ‘trendvonala’, vezérfonala; - hanem inkább azt, hogy a konkrét esetekben soha nem lehet eldönteni: Isten miért ‘hagyta’ illetve engedte meg ezt vagy azt, vagy miért nem akadályozta meg valamely ‘negatív’ esemény bekövetkezését?

Magyarán: rendkívül leegyszerűsített gondolkodásra vallana azt hinnünk, hogy a (számunkra) ‘rossz események’ mögött mindig a Sátán, a ‘jó események’ mögött pedig mindig Isten ‘áll’... Ezen az alapon megmagyarázhatatlan például ártatlan kisgyermekek iszonyú kínhalála, kegyetlen diktátorok hatalomra jutása, háborús rémségek, természeti katasztrófák megtörténte vagy lezajlása. Feltehetjük-e azt a kérdést Istennek, hogy például: miért engedte megvalósulni a John Fitzgerald és Robert Kennedy elleni halálos merényletet, ugyanakkor miért hagyja, hogy más elnökök százezrek halálát hozó háborúkat indítsanak s vívjanak meg máig büntetlenül? Nyilvánvalóan nem. Éppígy nem tehető ‘közvetlen felelőssé’ Isten sem a kelet-európai kommunizmus bűnös évtizedeiért, sem a rendszerváltozások ‘csodájáért’. Az persze valóságos ‘csoda’, hogy a világunk még ilyen tökéletlen irányítás, ‘menedzselés’ mellett, annak dacára is ‘működik’, ám arra semmilyen garanciával nem rendelkezünk, hogy mindez a végtelenségig folytatódhat. Isten ugyebár kinyilatkoztatta, hogy: „Senkinek nincs megígérve a holnap.”) Szóval a nagyapám mélyen hívő ember volt, de nem hitt ‘a mindennapos csodákban. Nem abban nem hitt, hogy Isten bármikor ‘csodát’ tehetne, amikor csak akar, - hanem abban nem, hogy ezt meg is teszi. Isten teremtése ‘tökéletesebb’ annál, mintsem hogy a világ állandó ‘kézi-vezérlésre’ szorulna. (Meg kell érteni, hogy az emberi cselekedeteknek ugyan minden esetben van transzcendens vonatkozása, de nem jelenti, involválja ez - megfordítva - Isten állandó beavatkozási ‘kötelezettségét’. A mi globális horderejűnek hitt cselekvéseink eltörpülnek az örökkévalóságban.)

Ezért mikor a családunkban valaki elkezdett valami olyasmit fejtegetni, hogy ezt

vagy azt ‘Isten már bizonyosan nem fogja megengedni’, s ‘ez már nem történhet meg büntetlenül’, illetve amikor valaki ‘csodát várt, emlegetett, követelt’ valami várható rémes, rossz esemény kiküszöbölésére, vagy éppen valamilyen ‘jó ügy’ elősegítésére, a nagyapám csak ennyit szólt: „Jó, hát akkor ‘tündérezzünk’!” -, vagyis emelkedjünk fel ‘a tündérek, a képzelet, a közvetlen isteni beavatkozás birodalmába’. Különös, de nem tudok szabadulni attól a különbségtételtől, ami a katolikus és a református keresztény hit között mint éles választóvonal húzódik. A reformátusok egyfajta predestinációban, vagyis ‘isteni eleve elrendeltségben’ hisznek, ami a világ működésének egyfajta ‘kézi-vezérléses’ megközelítése. Az emberi történelemben előfordulhatnak ‘átmeneti kisiklások’, de Isten helyreteszi, amit az ember elrontott. Ilyenformán a történelem ‘kizökkenések és korrekciók’ egymásutánja, ami végkifejletében kiegyenlíti a kilengéseket, és visszavezeti az embert Istenhez. Ebből a gondolatmenetből szervesen következik az a protestáns téveszme is, hogy az emberek evilági bűneikért már itt a Földön megbűnhődnek, nincs tehát szükség a halál utáni megtisztulásra, a purgatóriumra...

A nagyapám ifjú korában református volt, majd meglett férfikorában katolizált.

Ezt az ‘eszmei megtisztulást’ ő a megtérés személyes csodájaként élte meg...

Ugyanakkor a Krisztus-hű ember imádságai meghallgatásra találnak.

Hinni kell a csodákban s tenni is kell értük, mindenfajta csodavárás nélkül; - bár kétségtelen, hogy nem is kicsi csodára lenne szükség ahhoz, hogy Európa újból kereszténnyé váljék, és pozitív befolyásával megfordítsa a világ mélyrepülését...

„De erre a csodára, a közösség megszabadító s a szabadságot megtartó erejére ma is szükségünk van. Ezért imádkozni és dolgozni sohasem fölösleges.

Kívánom, hogy az Önökkel együtt imádkozó százezrek imája meghallgatásra találjon!

Meg lehet élni a tegnapi csodákból, egy 15 évvel ezelőtti csodából?

Megélni nem lehet, de élni, táplálkozni lehet belőle. Különösen azoknak, akik az elmúlt 15 évben sem egyszerűen ebből akartak megélni, hanem imádkoztak és dolgoztak újabb csodákért ..., és nem felejtették el Isten kegyelmét.”

Orbán Viktor Mária-ünnepi beszéde a ‘csoda’, a történelmi csoda nagyívű, hívő látomása. Mindenkihez szól - hívőkhöz és hitetlenekhez, magyarokhoz, Európa népeihez és uraihoz, kicsikhez és nagyokhoz, bűnösökhöz és ártatlanokhoz -, de legfőképpen azokhoz a keresztényekhez, akik hisznek Európa újjászületésében. A beszéd a csoda metaforája, hiszen a hívő lélek maga a megtestesült csoda. A felnőtt férfi tanúságtétele, megigazulása, ki ártatlan gyermekként hisz a mennyei igazságban. Aki miniszterelnökként is ártatlan kisgyermek szeretne lenni...

„Bizony mondom nektek, aki Isten országát nem fogadja úgy, mint a gyermek, nem megy be oda.” - mondta Jézus (Lk. 18, 17).

Vác, 2004. szeptember 25.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
Makovecz Imre interjú az Echo TV-ben 1.
Forr a dalom
Pálos rend 2.
Legfrissebb írások:
2017-09-12 Nyílt levél a gyűlölködő románoknak
Meghívó: Országos Kisgazda Egységesítő Küldöttgyűlésre
Egy korábbi iszlám invázióról Példa a magyar történelemből
BG/Geri: Hogyan kell ellökni a kinyújtott kezet....
AHOGY A FIA LÁTTA BARTÓKOT
FELHÍVÁS a 2017-es MAGYAR SZER résztvevőihez
Emlékeztető: Mit jelent augusztus 15. és 20. a történelmünkben
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014