Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Tönkretételünk története szakaszokban
2008.11.10, 23:25                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

Tönkretételünk története szakaszokban

Írhatnám, hogy tündöklésünk és bukásunk – de nem teszem, mert egyrészt Mátyás óta már egyszer sem tündököltünk, másrészt tel­jesen, véglegesen még nem buktunk el, ámbár sokan látják már az alagút másik végét, amelyen át nem a fény, hanem a szuroksötét szűrődik be. Demján Sándor például a sovány tehenek 10 évét jö­vendöli – ő tudhatja, miért! -, meg hogy gazdasági értelem­ben mi leszünk Európa se­reg­hajtója. Gondolom aggok, bete­gek és sze­­­gé­nyek anti­szo­­­ciális elfekvője, a Római Klub legendás ajánlására…

De írhatnám azt is, „gyöngyvirágtól lombhullásig”, vagy „a Feketé­től a Veresig”, „az utolsó ötéves tervektől a felzárkóztatási progra­mig”, mely átlátszó blöffjeivel megkísérelné még a fizikai törvények meg­hágását is, ti. hogy nulla vagy negatív gazdasági növekedés­sel érje utol a rohamosan távolodó összeu­ró­­pai átlagot – gatya­fé­ken, has­mánt, ellenszélben, ráadásul lefelé a meredek lejtőn.

A legtalálóbb cím: hogyan lett a 22-ből 230, s a 100-ból nulla?

Amely „képletben” előbbi az adósság – utóbbi pedig a népvagyon. A rendszerváltás (1990) óta a nemzetgazdaság összesített adós­sá­ga - dollárban kifejezve – mintegy a 10-szeresére nőtt, míg a pro­fit­ter­melő mű­kö­dő tőke nagy­jából egészében eltűnt. Mindeközben a dollár paritása (vásárlóereje) a forinthoz mérve hozzávetőlegesen háromszo­ro­­sára nőtt. Mi okozhatta a kereskedelmi és a min­den­faj­ta cserearányaink ilyen horribilis mértékű leromlását, nemzeti tel­je­sítményünk és vagyonunk elképesztő mértékű értékvesztését?

Ezt fogjuk most nyomon követni, hat, névvel jelölt szakaszban.

Fekete-szakasz (1968-1981)

Új gazdasági mechanizmus. A társadalmi tulajdon csonthéja repe­dezik. A bővülő anyagi érdekeltség feszíti a korlátokat, miáltal a pénzviszonyok növekvő szerephez jutnak. A Magyar Nemzeti Bank – Fekete János elnökletével – nekilát a produktív világbanki hite­lek felvételének előkészítéséhez. 1970. és 1980. között, az utolsó 5 éves tervek keretében jelentős produktív állami nagyberuházások valósul­nak meg, mindenekelőtt az infrastruktúra és egyéb termelő szolgál­ta­tások (pl. a távközlés, a hírközlés és a közlekedés) terüle­tén. Mindössze­sen cca. 1 milliárd USD értékben. Azonban a glo­bális olaj­válság következtében a magyar külkereskedelmi csere­a­rá­nyok rohamosan romlanak, a deficites fizetési mérleg nem bírja el a növekvő adósságszolgálatot. A Nemzeti Bank már a kamatos kamatok fizetésére vesz fel egyre újabb hiteleket, a tőketörlesztés már meghaladja csökkenő fizetőképességünket.

Medgyessy-szakasz (1982-1989)

Medgyessy Péter, a D-209-es fedett pénzügynök, majd pénzügyér, majd tanácsadó-vállalkozó, majd bankár, majd megint pénzügyér, sőt, levitézlő miniszterelnök pénzügyi-szakmai és globális-politikai értelem­ben egyaránt Fekete János hűséges és méltó tanítványa. A jelzett szakaszban lépett Magyarország arra a monetáris lejtőre, a­melyről azóta sincs visszafordulás. Ha valamely országból éveken-évtize­deken át több pénz és érték megy ki, mint amennyi be­­jön, az az ország egyrészt elszegényedik, másrészt eladósodik. Gondoljuk csak meg! A bejövő pénz – ebben a szakaszban kizárólag bankhi­tel! – a FED és a Világbank által papíron és/vagy elektronikusan ki­bo­csá­­tott, jobbára fedezetlen „játékpénz” dollárhitel; ami viszont in­nen kiment, egyrészt értékes mezőgazdasági és ipari cikk, áru, másrészt jóval az árfolyam feletti ráfordítással, keservesen kiter­melt valódi dollár, a kamatos kamatok törlesztéseként. Vagyis ami pénz bejött, a hitelező külföldi bank „fizette”, ami meg kiment, azt munkája va­lódi értékeivel az egész magyar nép. A bejött játékpénz nem termelt új értéket, mert – szemben a korábban felvett 1 milli­árd dollár „valódi” hitellel, amit produktív beruházásokra fordítot­tunk – azt teljes egészében kamatfizetésre költöttük. Ebben a sza­kasz­ban eladósodtunk és elszegényedtünk, fellángolt az infláció – mert a magyar nemzetgazdaság egyhelyben topogott, miközben a GDP újérték-hányada, mint az ablakon kidobott pénz, a felvett hi­telek kamataira folyt el. A MNB belső műhelytanulmányai leírják, hogy az említett 1 milliárd dollár hitelt összesen 11 milliárd dol­lár kamattal terhelten fizettük vissza. Az egyre veszteségesebben termelő magyar állami vállalatok mindegyikére jelképes jelzálog került – a Világbank és a többi hitelező számára a teljes magyar nemzetgazdaság jelentette az egyetlen fizetési garanciát. A magyar társadalmi tulajdon – észrevétlenül – a titokban felvett párt­álla­mi hi­­telek fedezetévé alakult át. És hogy az adósságspirálra felépített adósságcsapdából soha többé ne szabadulhassunk ki – Medgyes­sy Péter vezényletével beléptették Magyarországot a Nemzetközi Va­lutaalapba és a Világbankba. Aztán már jöhetett – a szanálás.

Antall-korszak (1990-1993)

Amit nagy ravaszul – rendszerváltásnak neveztek el. (Mármint: a szanálást.) Ugyebár, min­den­ki ismeri a köznapi életben „érvényes” közmondást: „Keresd a nőt!”. Nos, a nemzetközi politikában ez így „módosul”: „Keresd a pénzt!”. Végső soron mindent a pénz, a pro­fit mozgat. Önmagában vehető politikai érdek, motiváció nincs is – min­den „ártatlan” terv vagy cselekmény mögött is monetáris és profit megfontolások keresendők. A rendszerváltás valódi célja te­hát nem a magyar nép kommunista uralom alóli „felszabadítása” volt, hanem a magyar nemzetgazdaság szanálása, vagyis termelő kapacitásainak privatizálása és leépítése, a magyar beruházási és fogyasztási piac megszerzésea hitelek miatti jelzálog­köve­telés behajtása révén potom áron. Azért, hogy a magyar társa­dal­mi tulaj­­don „csonthéjas burkát” az átalakulási és társasági törvé­nyekkel (Sárközy Tamás) feltörjék, miáltal minden használható ér­ték és jövőbeli profit – most már közjogilag is – a nemzetközi rész­vény­tőke tulajdonába kerül. Németh Miklós, reform-kommunista mi­niszterelnök, néhány hónappal a hatalom színlelt átadása előtt, fontos, drámai bejelentést tett. Magyarország külföldi adóssága - a leírt előzmények után és dacára - 22 milliárd dollár (1990). Ez a bejelentés akkoriban, amikor a „demokráciánk” még a mainál is ki­sebb gyerekcipőben járt, nem kavart semmilyen vihart, hiszen a 10 millió magyar jószerivel azt sem tudta, mi az, hogy államadós­ság. (Az a másik bejelentése sem aratott különösebb kassza­si­kert, miszerint merénylet készült ellene, a még regnáló miniszterelnök ellen.) Nos, nézzük a hatalom „átadása”, mint kasszazárás körüli fontosabb makroszintű adatokat. Külső államadósság: 22 milliárd dollár. Hogy ez tételesen hogyan, miből jött össze, soha nem rész­letezte, mutatta be, hagyatta jóvá (pl. az új Országyűléssel) senki. Csak úgy elfogadták, átvállalták, mint a Németh-kormány legitim (?) hagyatékát. Csak a hatalom, a zsákmányszerzés távlati le­he­tő­sége számított; arra senki nem gondolt, hogy az „előtalált” adós­ság levethetetlen, évről-évre növekvő malomkőként húzza a víz alá Magyar­országot, majd még 2008-ban is, sőt, talán mindörökre. Az úgynevezett belső államadósság, mármint a forintért értékesített ál­lamkötvények állománya akkor még nulla volt (ezt csak az évti­zed közepén vezették be). Valutatartalék: nulla. Külföldi befektetés vagyis „bejövő tőke”, illetve annak állománya – gyakorlatilag nul­la. Állami vagyonból működő tőke: a világbanki szakértők – nyilvá­nos­ságra nem hozott – globális, mértéktartó felértékelése szerint: 80-100 milliárd dollár, üzleti-piaci értéken mérve, ami a tőkés va­gyonértéke­lés gyakorlatában a működő tőke hozadékaként vár­ha­­tó profit jelenér­tékre diszkontált, tőkésített összegével egyenlő. Igen ám, de a privatizáció során a külföldi befektetők hivatalosan nem piacot, hanem csődportfoliót vásároltak, ezért 10-szeres haszonnal vették meg a magyar termelőkapacitásokat, s valójában a piacot.

Az Antall-adminisztráció két történelmi hibát követett el.

Egyrészt jogfolytonosan átvállalta az „örökölt” 22 milliárd dollár (ek­kor még: államadósság = nemzetgazdasági adósság - az MNB­nek devizamonopóliuma volt, a forint még nem volt konvertibilis) adósságszolgálatát, anélkül, hogy felülvizsgáltatta volna, miből is ered(t). Másrészt pánikszerűen elindította, szinte a teljes működő tőke alapos előkészítés nélküli privatizációját, mintha tényleg csak jelzálogjog-érvényesítést teljesítene, kvázi külső kényszer alatt, pe­dig még Soros György is az ellenkezőjét tanácsolta. Schamschula György, aki ezidőtájt Antall személyes tanácsadója volt, írásaiban szintén megemlékezik arról, hogy Antallt senki és semmi nem kö­telezte, sem az államadósság átvállalására, sem a kampányszerű, átgondolatlan privatizációra. A terve az volt, hogy a bevételből kifi­zeti a teljes adósságot, a maradékot pedig állami befektetésekre és szociális juttatásokra költi. Mint tudjuk – ebből nem lett semmi. A káposzta mind elfogyott, de a kecske sem lakott jól. Mára az állami vagyon az eredeti érték 10 %-ára olvadt, az adósság pedig a több­szörösére nőtt. Az összesen cca. 8-12 milliárd dollárnyi privatizá­ciós bevétel meg minden évben eltűnt az állami költségvetés fene­ketlen, a becsődölt nagybankokat is konszolidáló bendőjében…

Horn-szakasz (1994-1997)

Az 1995. és 1996. év makrogazdasági szempontból a rend­szervál­tás utáni időszak két legrosszabb éve; ennél kilátástalanabbnak tán csak a 2007. és a 2008. (lesz) mondható. (Akkor Bokros-cso­mag, ma Gyurcsány-Veres csomagok tucatjai, Kóka-szafaládéval feldíszítve.) Az infláció az égbe szökött – 28-30 % -; a bankkama­tok persze még ezt is meghaladták. A gyógyító érvágásnak mon­dott Bokros-csomag hatására a reálbérek ismét mélyen az 1989-es szint alá zuhantak, és ekkor érték az első súlyos találatok az álta­lá­nos egészségbiztosítást és az ingyenes orvosi ellátást is. A büd­zsén tátongó hatalmas lyukakat a pótlólagos privatizációs bevéte­lek­kel igyekeztek betömni, cca. 4 milliárd dollárért eladták a tel­jes energia-szektort egy német-francia állami konzorciumnak, 8 % tő­kearányos állami profit-garanciával. A tranzakció egész bevételét az államadósság csökkentésére fordították, mely a szakasz végére így is meghaladta a 38-40 milliárd dollárt. Viszont „első ízben” si­került valutatartalékot képezni, 10-12 milliárd dollár összegben. Megemlítendő, hogy 1998-ra az eredeti állami vagyon mintegy 70 %-át már privatizálták, melynek a döntő hányada multinacionális cégek tulajdonába került. Az állam megkezdte a forintért vásárol­ható államkötvények kibocsátását is, miáltal megkezdődött az ál­lam eladósodásának második, „belföldi” szakasza, melynek lénye­ge, hogy a költségvetés növekvő hiányát államkötvények eladásá­val fedezik, ami tovább fokozza a távlati esélytelenséget, hiszen az államkötvények kamata (a vásárlók profitja) – 20-25% - jóval meg­haladta a banki hitelkamatok mértékét. Az időszak végén még sor került egy különös tranzakcióra is – amelyet a leghevesebben Tor­gyán József, az FKgP elnöke támadott -, nevezetesen az ún. adós­ság-konverzióra 2000 milliárd forint összegben, ami azt jelentette,

hogy az MNB által előtalált újabb dollár-adósság egy részét köny­ve­léstechnikailag bevit­ték az ál­lami költségvetés „alá”, kamatozó­vá téve azt, ezzel még tovább növelve a büdzsé amúgy is egyre el­viselhetetlenebb kamatterheit, amelyek már akkor is a költségve­tés 20-25 %-os hányadát tették ki.

Orbán-szakasz (1998-2001)

A forint konvertibilissé vált, az MNB deviza-monopóliuma is meg­szűnt. Ettől kezdve minden természetes és jogi személy is hoz­­zá­­juthatott külföldi hitelekhez – ennek okán megkülönböztetjük az államadósság és a nemzetgazdaság adóssága fogalmakat, melyek közül természetszerűleg a második jelenti a nagyobb hitelössze­get, mert az állam adósságán túl tartalmazza a vállalko­zások, a kereskedelmi bankok, az önkormányzatok és a magánszemélyek hiteleit, tartozásait is (bele­értve természetesen a multinacionális nagyvállalatok hitelállományát is), mivel mindezen tartozások ka­­ma­tait, profitját és tőke­törlesztését is a belföldi magyar munka­tel­jesítménynek kell kitermelnie. A szakasz sok tekintetben jelentős javulást eredményezett, mind a makro-, mind a mikroszféra gaz­dálkodási mutatóit illetően. A külső államadósság mintegy 43 mil­liárd dollárra rúgott, ám a belső államadósság jelentősebben nőtt; az időszak végére elérte a 9000 milliárd forintot. A valutatartalék összege jelentősen nem változott. Az Orbán-kormány is folytatta a privatizációt, ám sokkal szolidabban, mint elődei tették. Az állami vagyon maradványértéke az 1990. évinek már csak kb. 20 %-a.

A gazdálkodó szervezetek és a magánszemélyek, az állampolgárok egyaránt joggal re­mélhették, hogy a szolid konjunktúra-időszak to­vább folytatódik, hiszen a töretlen fejlődéshez minden gazdasági feltétel adottnak látszott. Nem így történt. A kormányváltás után, minden előzetes előjel nélkül „kiderült”, hogy Magyarország ismét „súlyos válságban” van, noha a nemzet­gaz­daság – a pannon pu­ma – „dübörög”, mégis legott újból eret kell vágni rajta.

Gyurcsány-szakasz (2002-2008)

Az Európai Únióba történt belépésünket követően előtérbe került az úgynevezett maastrichti kritériumok teljesítése, miszerint az ál­lamadósság nem haladhatja meg a GDP 60%-át, a költségvetés hi­ánya pedig a GDP 3%-át. A szakaszban mindkét kötelező elő­í­rást alaposan megsértettük, ráadásul kozmetikázott adatokat szol­gál­tattunk Almunia biztosnak, azért, hogy a valóságosnál kedvezőbb mutatókat produkálhassunk. De más gondjaink is vannak. Úniós (belépési) előírás az infláció fékentartása, leszorítása is, legalább évi 2% alá, ám Magyarországon a tényleges infláció mértéke ismét kétszámjegyű, ami az euro bevezetésé­nek egyik legfőbb akadálya. A nemzetgazdaság teljes külső adóssága 2006 januárjában, a Ma­gyar Televízióban megjelent adat alapján 66,3 milliárd dol­lár volt. Ma, 2008-ban – tekintve, hogy nemcsak az állam, de a gazdálkodó szerveze­tek, a bankok, az önkormányzatok és a lakosság is egyre növekvő mértékben eladósodik a külföldnek – a nemzetgazdaság összevont adóssága kb. 130-140 milliárd dollárra becsülhető, ami­­ből már a lakossági eladósodás közzétett összege önmagában több mint 30 milliárd dollár. A külső államadósság pontos összege nem ismert – minimum 70-80 milliárd dollárra rúghat -, tekintve, hogy sem a maastrichti követelményekhez mért adatban, sem a költség­vetés adósságszolgálatában nem szerepel. Ezekben csak az állam­kötvények állománya – a „belföldi” adósság – szerepel. Hivatalosan az államkötvények forintban nyilvántartott állományát nevezik ál­lamadósságnak, vagyis azt az összeget, mely közvetlenül az álla­mi tevékenységek következtében keletkezett, és mint ilyen, egyrészt a kamatszolgálat, másrészt a maastrichti viszonyítás alapjául szol­gál. Ez az összeg – tehát a „hivatalos” államadósság – jelenleg cca. 18000 milliárd forint körüli, ami a GDP mintegy 80%-a, a 60 %-os úniós limittel szemben. A teljes kamatszolgálatot Magyarország azon­ban nem a „hivatalos államadósság” után, hanem a nemzet­gaz­daság teljes adóssága után fizeti. Mekkora lehet az összeg?!

Hát, ugye – minimum a kettő (külföldi és belföldi) összege, vagyis 140 + 90 = 230 milliárd dollár. Ám még ez az összeg sem teljes. Ez ugyanis csak az éves kamatszolgálat alapja, márpedig a tőkehoza­dék nem kizárólag kamat formájában keletkezik, illetve hagyja el az országot. Tőkehozadék a profit is, ami nem a banktőke, hanem a termelő tőke hozadéka. Hogyan becsülhetnénk fel, mennyi profi­tot termel (és visz ki) a privatizált, multinacionális működő tőke? Induljunk ki abból, hogy a külföldi befektetések állománya 50-60 milliárd dollárra becsülhető (1998-ban, amikoris a privatizáció lé­nye­gé­ben befejeződött, ez a szám 20 milliárd dollár körüli volt). Ez azonban csak „az ún. zöldmezős” beruházások összértéke lehet, amiben nincsen benne az a termelőtőke-érték, amely az állami va­gyon kampányszerű privatizációja során vált multinacionális tulaj­donná. Mint bemutattam, ennek piaci-forgalmi értéke az 1990-es dollárparitáson számolva cca. 80-100 milliárd dollár volt, ami át­számít­va a mai paritásra 250-300 milliárd dollár körüli értéket ad. A hármat (230 + 50 + 250) összeadva – minimum 500 mil­li­árd dollárnyi ún. „tőketartozás” adódik, a felvett hitelekből, no meg egyszerűen abból, hogy a privatizált vagyon már nem a ma­gyar nemzetgazdaságnak termeli a profitot, hanem a multinacio­nál­­is tulajdonosnak, aki az átlagprofitrátának megfe­le­lő hoza­dé­kot realizálja, ami tőkearányosan számolva évi 8 %...

Felmerül a visszafizethetőség kérdése - mint minden kapott hitel­lel, kölcsönnel, tartozással kapcsolatban. Aki gondolkodik és szá­mol egy kicsit, az világosan átlátja: lehetetlen. És nem elsősorban a visszafizetendő összeg intergalaktikus méretei miatt. Mert miből is lehet visszafizetni – kamatos kamatostul – bármilyen tartozást? Többletjövedelemből, pótlólagos profitból. Pont ez az, amire a mi országunknak már semmilyen lehetősége nincs, hiszen éppen az a működő tőkénk veszett oda az állami vagyon 8-10 éves el­privatizálása során, amely a profittermelésre alkalmas volt. Most végre be kell látnunk – aritmetikai és közgazdasági egyszer­egy -, hogy sem a kamatokat, sem a tőketartozást nem tudjuk so­ha visszafizetni, egyszerűen azért, mert nincs semmilyen profitter­melő portfoliónk. Emiatt egyetlen „lehetőségünk", hogy mindig új hiteleket veszünk fel, egyre romló feltételekkel, csak azért, hogy a már meglévő hiteleink adósságszolgálatát fizetni tudjuk.

Ma éppen ez folyik – állami és egyéni szinten egyaránt.

Az emberek előveszik harmadik-negyedik – mondjuk – Citibank hitelkártyájukat, a szegény országok és népek kifosztásá­ban egye­sült nyugat­-kelet és kelet-nyugat könyöradományát, csak hogy befizessék a többi kártya használatának épp esedékes kamatszolgálatát. A magyar állam is ezt teszi, minimum 1982 óta.

Az adósságunk pedig nőttön nő.

Hát ezek azok az okok, amiért évről-évre egyre több adót és já­ru­lékot kell fizetnünk, s ez a generális, évtizedek óta elhazudott oka annak is, hogy most még az egészségbiztosításunkat is elveszik.

Amiért hiába dolgozunk egyre többet, semmi látszata nincs.

Ja, a valutatartalékunk jelenleg 16 milliárd dollár…

Hátra van még egy szomorú, és egy tragikomikus tétel.

Az úniós csatlakozásunk egyik – aláírt – szerződéses feltétele volt, hogy a magyar termőföld váljék az úniós működő-tőke piac szerves, mobilizálható részelemévé, vagyis váljék eladhatóvá és megvehetővé. A kapott 7 éves moratórium jövőre lejár…

S a végére a tragikomédia, hogy kínunkban néha nevessünk is.

Az egyik televízióban hallottam a minap, hogy Karsai úr, az MSZP renitens országgyűlési képviselője állítólag a következőket mondta az őt kérdező riportereknek: „Szerintem az úniós támogatás csak Bajnai Gordon laptopján létezik.”

Én nem nevettem ezen.

Vác, 2008. február 18.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
Magyar vér
Trianon
Szent László himnusz 1938.
Legfrissebb írások:
2017-06-27-én VISSZHANG a 29 évvel ezelőtti tüntetésre!
Geri Tibor: Hogyan kezdődött? - c. írása a kiegészítéseimmel!
Szent László Király Alapítvány 2016. évi beszámolója
BG: Álljunk végre egymás mellé…
Emberi Jogok Intézetének kérelme
DE HÁT TUDTUK…Pár sor Bayer Zsoltról
2.cikk a relativizált gumicsont
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014