Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

A Drábik-egyenlet mélységei
2008.11.11, 10:03                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

Kik ették-eszik meg a jövőnket?

a Drábik-egyenlet mélységei

1. A Drábik-egyenlet

Dr. Drábik János tudós-professzor a rendszerváltás pénzügyeivel is foglalkozó könyveiben, újság-cikkeiben (Uzsoracivilizáció I.-III., Világzsákutca, Leleplező, stb.) igen gyakran hivatkozik bizonyos MNB-műhelytanulmányokban szereplő adatokra, amelyekből is egyértelműen kiderül, hogy Magyarországot 1973. és 1989. között szándékosan eladósították: nem igaz, hogy a halódó kommunista rendszer a kölcsönöket az állami vállalatok modernizálására, vagy pláne, a lakossági fogyasztás növelése céljából vette volna fel.

Nem igaz tehát az aljas posztkommunista állítás, „magyarázat”, miszerint az 1970-es és 1980-as években felvett hiteleket azért is kellett-kell kamatos kamatostul visszafizetnünk, mert annak ellenértékét elfogyasztottuk, mi több, effektíve megettük volna.

Nézzük meg, vezessük le összegszerűen: mi is történt velünk, a nemzeti vagyonunkkal, a szocialista nemzetgazdasággal, és hogy miért vettünk fel hiteleket, mi történt azok összegeivel, s hogy milyen mélyebb összefüggések tárhatók fel a Drábik-egyenlet részletes kifejtéséből?

„Drábik-egyenletnek” neveztem el azt a kvázi-aritmetikai, szöveges összefüggés-rendszert, melyet Drábik János az említett műveiben írt le, és olyannyira jellemzőnek, árulkodónak tartottam igazság-tartalmát, hogy a szövegből „előállítottam” és publikáltam a híres egyenletet, vagy inkább egyenlőtlenséget, amely valamennyi fennálló gazdasági-pénzügyi, erkölcsi-politikai, érzelmi-lelki gyötrelmünk alapvető ontológiai alapja. Ezzel az „egyenlettel” egész pontosan, rendkívül tömören kifejezhető, mi is történt 1973. és 1989. között. Nézzük hát az egyenlőtlenséget!

Egy (1) mínusz (-) tizenkettő (12) egyenlő (=) plusz (+) húsz (20).

Kifejtve: egy (1) milliárd USA-dollár felvett „valódi” hitelre tizenegy (11) milliárd USA-dollár kamatot fizettünk 1973. és 1989. között, ámde az adósságunk eredetileg felvett tőke-összege mégsem tűnt el, ugyanis Antall Józsefék rendszer-váltó kormánya húsz (20) milliárd USA-dollár bruttó külső államadósságot vett át Németh Miklósék „elő”-rendszerváltó kormányától. Az egy milliárd dollár valódi hitelt tehát 12-szeresen fizettük vissza, mégis 20-szorosára nőtt a hitelünk tőkeösszege. Vagyis hát: 1 (kölcsön) – 12 (visszafizetés) = 20 milliárd USD adósság. Ez tehát a rendszerváltásunk elsődleges aritmetikai egyenlőtlensége, mintha csak valakik állampénzből, ámde suttyomban valakiktől megvásárolták volna Magyarország „rendszerváltását”, még mielőtt végleg eladták volna az országot.

És ez még csak egy jóhiszemű előfeltételezés, munkahipotézis…

Magyarán kimondva: már a rendszerváltás pénzügyi előkészítése során elveszett 33 milliárd USA-dollár, hisz’ sem a felvett „valódi” hitel, sem a tizenkétszeres visszafizetés, sem a „keletkezett” új adósság (1 + 12 + 20 = 33) összegével nem számolt el az állam – sem a régi, sem az új országgyűlésnek. Nemes egyszerűséggel átvette az új kormány a régitől, a politikai staféta-bottal együtt, a megoldhatatlan „egyenletet” - senki nem firtatta: hová lett a pénz?

2. A privatizáció egyenlege

Gyakran hallani – még látszólag objektív pénzügyi szakértőktől is (vannak, lehetnek ilyenek egyáltalán?) -, hogy a politikai ősbűn az eredeti államadósság szolgálatának jogfolytonos átvétele volt; az összes mai bajunk abból eredt, hogy minden politikai, pénzügyi, tulajdoni, gazdálkodási, stb. rendszerváltás – kommunizmusból kapitalizmus – ellenére, halmozódó teherként cipeltük és cipeljük magunkkal az előző rendszer által reánk hagyott államadósságot, melynek ismeretlen célú eredetét az első pontban mutattam be. Ez összegszerűen nagyobb részben nem felel meg a valóságnak, hisz’ a mai államadósság 5/6 része már a rendszerváltás, 1990. után keletkezett.

Mindazonáltal biztos, hogy a politikai értelemben teljességgel illegitim államadósság – ugyanis amennyiben az előző illegitim, nem demokratikus, de diktatórikus társadalmi rendszer mind az adósságait, mind a vezető kádereit simán átörökíthette, akkor mikor, hol, mennyiben történt itt rendszerváltás?! – jogfolytonos átvétele teremthette meg a nemzeti működő tőke kampány-szerű privatizációjára irányuló Antall-féle „koncepció” lét-jogosultságát, mármint hogy az állami (?) vagyon egy részének értékesítése révén egyenlítse ki Magyarország a „hiteltartozását”. Ha ugyanis nem ismerjük el a kommunista államadósságot, és meg is tagadjuk annak visszafizetését, akkor az állami (?) vagyon hirtelen felindultságból elkövetett privatizációja már jó előre „oka-fogyottá” vált volna, s ebben a formában meg sem történik. Így okkal-joggal vélelmezhetjük, hogy az illegitim államadósság jogfolytonos felvállalására éppen azért volt „szükség”, hogy megfellebbezhetetlen indítékot – kezdőlökést - szolgáltasson a magánosítás lavinájának megindítására. Amely aztán végül is a haza szinte fejvesztett ütemű-mélységű kiárulásához vezetett.

A Világbank szakértői szerint az akkor még privatizálatlan magyar működő tőke 1990-ben – akkori árakon és árfolyamon – mintegy 80-100 milliárd USD üzleti értéket képviselhetett, a jelenértékre diszkontált jövőbeli profit tőkésítésének módszerével felbecsülve. Az elmúlt 15 év leforgása alatt ezen állami (?) vagyon mintegy 80 %-a multinacionális kezekbe, 10 %-a pedig a párt-nómenkletúra tulajdonába került, míg a cca. 10 %-nyi maradék – csődportfolió – zömében ma is állami kezelésben van. Szintén Dr. Drábik János adatait (Leleplező) figyelembe véve kiderül, hogy az egyébként minden szinten sikertörténetként hangoztatott privatizáció – copyright and made by ÁVÜ/ÁPV Rt. – valójában tökéletes fiaskónak bizonyult, hiszen a vagyonértékesítés hivatalosan elkönyvelt bevétele mindössze 5-6 milliárd USD. Számításaim szerint - amennyiben a privatizációs bevételt a 2000. óta történt értékesítések bevételével 10 Mrd USD-re felkerekítjük is, akkor is – kijelenthetjük, hogy a nemzeti működő tőkénk átlag 10 %-os dömping-áron „kelt el”, ami nemhogy nem siker, hanem inkább egyértelmű kudarc. Felírható tehát a magánosítás egyenlege is:

Egyszáz (100) mínusz (-) tíz (10) egyenlő (=) plusz kilencven (90).

Istennek hála - ez esetben már érvényesülnek az egyensúly kvázi-aritmetikai követelményei, vagyis nem egyenlőtlenséggel, hanem egyenlőséggel állunk szemben. Méghozzá egy nagyon szemléletes „egyenlőséggel”, amely megmutatja, hogy a rendszerváltás pénz- ügyi deficitjéhez bízvást hozzáírhatjuk a kampányszerű állami privatizáció kb. 90 milliárd USD veszteségét is. Ezen második „egyenletnek” az egyenlőtlensége ugyanis érdemi, tartalmi: egy-tizednyi ellenértéket sikerült kialkudnunk a magyar portfolióért; a vagyonérték 90 %-a a számunkra mindörökre elveszett…

3. Eladósodási hitelveszteség 1990. és 2005. között

Az egyszerű ember, az átlagos állampolgár azt hihetné, hogy a privatizáció – noha szégyenletes értékesítési árakon – legalább az örökölt posztkommunista adósság (20,5 Mrd USD) problémáját megoldotta, de téved! Ámbár a kampányszerű állami privatizáció kormányszinten, hivatalosan deklarált legfontosabb célja éppen az örökölt államadósság kiegyenlítése volt: ebből nem lett semmi. Minden privatizációs bevétel (?) és állítólagos adósságcsökkentés ellenére az államadósság 1990. óta még meredekebb növekedést mutat, mint annak előtte. Magyarországnak 1990-ben nem volt ún. „belső adóssága”, ami döntően a belföldön kibocsátott állam-kötvények állományával egyezik. Ma ez az állomány mintegy 13 ezer milliárd forint, ami hozzávetőleg 65 Mrd USD-nek felel meg.

De ne higgyük, hogy legalább az ún. „külső adósság” rendezést nyert volna, sajnos az is megmaradt, sőt, 20,5 milliárd dollárról 2005-re meghaladta az 50 milliárd dollárt – igaz, hogy ebben már nem csupán az MNB által (akármikor) felvett külföldi kölcsönök összege, hanem valamennyi gazdálkodó szervezet külföldi hitele is szerepel, ami a forint konvertibilitásának megteremtése óta már a nemzetgazdaság teljes külső hitelállományának kb. egyharmadát-felét teszi ki. Tekintettel arra, hogy a nemzetgazdaság a kamatot a teljes bruttó hitelállomány után köteles kitermelni és megfizetni, - tökéletesen mindegy, hogy az adósságot forintban, euróban vagy dollárban fejezzük ki, mint ahogy az is mindegy, hogy a hiteleket a mindenkori kormány, a Magyar Nemzeti Bank vagy akármilyen magyar, vagy multinacionális tulajdonú társaság vagy bármilyen egyéb gazdálkodó szervezet vette-e fel. A lényeg, hogy az itthoni gazdálkodás érdekében, részeként felvett kölcsönök kamatait és tőketörlesztését egyaránt a belföldi gazdálkodás bevételéből kell kitermelni és megfizetni, amiből nyilvánvaló, hogy minden hitel adósságszolgálatát végső soron a belföldi fogyasztó fizeti ki, függetlenül a gazdálkodás hatékonyságától, vagy a hitelt felvevő „egyéb felelősségétől”. A végső fogyasztó pedig a magyar lakosság.

Ebben a fejezetrészben a következő egyenlőséget írhatjuk fel:

Hatvanöt (65) plusz ötven (50) egyenlő (=) száztizenöt (115) Mrd USD (belső + külső) adósság. Majd mínusz (-) húsz (20): egyenlő (=) kilencvenöt (95) Mrd USD növekmény.

Mivel a most kifejtett adósságnövekmény ellenértéke semmilyen mértékben nem tekinthető a magyar nemzetállam vagyonának –sem eszköznövekményének, sem fogyasztási többletének -, teljes egészében veszteségnek tekinthetjük ezt az összeget is, mert csak a multinacionális cégek és külföldi tulajdonosaik személyi kényelmének, működési infrastruktúrájának megteremtését, vagyis hódító honfoglalásukat szolgálták. A plazák és egyéb profithajhász célú, nemzeti kistermelés és kereskedelem ellenes építmények, vagy más bekerített területek már a legkevésbé sem tekinthetők a magyar nemzeti vagyon szerves részének, inkább rontják, mint javítják megélhetési esélyeinket, kiviszik a hasznot. Az ezekre felvett hitelek kamatainak minden forintja koporsószeg; koporsószeg, amelyet a magyar nemzet koporsó-fedelébe vernek.

4. Az elgurult dollárok leírt vesztesége

Az államadósság nemzeti-banki adatait alapul véve minimum 10 (esetleg 15) milliárd USA dollárra tehető az az összeg, amellyel a rendszerváltás „pillanatában” más országok tartoztak nekünk. Közismert, hogy testvéri szocialista-internacionalista feladatunk volt a még nálunk is fejletlenebbek – vö. a korabeli terminológiával: ún. „fejlődő országok”! –, a szocialista vagy ’fél-szocialista’, főként ázsiai és afrikai, javarészt arab s latin-amerikai, Egyiptom, Líbia, Jemen, Mozambik, Vietnam, Chile, Kuba, Nicaragua, stb. dollár-hitelekkel való támogatása. Sőt, furcsa kereszt-ügyletek szőtték át meg át a szovjet-magyar dollár-elszámolásokat is, hiszen a ’80-as években már jellemző gyakorlatként alakult ki, hogy a Szovjetúnió – hadikereskedelmét elleplezendő – stratégiai, nagyrészt embargós termékforgalmát jórészben a magyar külkereskedelmen átfuttatva bonyolította. A magyar szakemberek jelentős számban dolgoztak külföldi építkezéseken (pl. Líbiában), ami a nemzetközi dollárel-számolásokban szintén egyfajta hitelezésként jelent meg, amelyek ellenértékét a cél-országok csak komoly fáziskéséssel, vagy soha nem fizették meg. Hozzá még az ún. „guruló dollárok”, melyek testvéri befizetésként, közvetlenül Moszkvába gurultak el, a Nagy Testvér internacionalista segítségnyújtásainak közös finanszírozására.

Az ún. „rendszerváltó” kormányokat terheli a felelősség abban is, hogy ezeket a nemzetközi hitelügyletekből eredő kintlévőségeinket zömében nem sikerült behajtani, így ebből is mintegy 10 milliárd USD újabb veszteségünk származott.

5. A 15 év alatt kifizetett kamatveszteség

Könnyen belátható, hogy nagy összegekkel tartozni hosszútávon teljesen értelmetlen, sőt, bűnös dolog. Aki ezt felvállalja, az vagy önmaga, vagy saját hazája alatt vágja a fát. Aki átmenetileg meg-szorul - természetesen hitelt vesz fel; ámbár akkor is törekszik a kölcsönök felvételét a lehető legkedvezőbb konstrukcióban, tehát minél kevésbé hátrányos feltételekkel megoldani s lebonyolítani. Nem lehetséges például oly mértékben szorult pénzügyi helyzet, ami indokolttá tenné, hogy bármely ország 1100 %-os kamatra legyen kénytelen államkölcsönért folyamodni, márpedig az 1. pontban leírt, Dr. Drábik-egyenletben szereplő 1 milliárd dolláros „hitelt” éppen 12-szeresen fizettük vissza, vagyis 11-szeres kamat-teherrel megfejelve, ami egyébként a kapitalista pénzügyi segítség-nyújtás gyönyörűséges mintapéldája. Ha egyáltalán igaz, hogy itt „hitelnyújtásról”, és nem valami sokkal meredekebb tranzakcióról volt szó.

Nos, aki felvállalja, hogy mértéktelenül eladósodik, az számíthat rá, hogy előbb-utóbb már pusztán azért lesz kénytelen újabb és újabb hitelekkel (és azok kamatszolgálatával) megterhelni amúgy is reménytelenül szűkös büdzséjét, hogy az épp esedékes, lejárt kamatokat kifizethesse. Az ilyen „rulírozó hitelfelvétel” lassanként, észrevétlenül általános, megszokott stílussá, afféle „ágrólszakadt életmóddá” keseríti a notórius hitelfelvevő mindennapjait. Hozzá kell szoknia, hogy idővel már minden vagyona, sőt, munkaereje is hitelezői tulajdon, bármit vásárol, azt hitelbe teszi, ha egyáltán’ van még „valamije”, azt is kivétel nélkül jelzálog terheli. Naponta zaklatják a hitelezők, a felszámolók és a végrehajtók. Ostobaság azt gondolni, hogy a hiteleink visszafizetéséért „fájjon hitelezőink feje”. Boldogult néhai László András, minden brókerek koronázott királya mondta egyszer: „Ha 1 millióval tartozom a banknak, nem tudok aludni. Ha 1 milliárddal tartozom, úgy a bankár nem alszik.” Amschel Rothschild sokkalta nagyobb léptékekben gondolkodott: „Adjátok nekem egy ország pénzügyeit, s többé nem érdekel, kik hozzák a törvényeket.”

Pontosan ez történt Magyarországgal az elmúlt 25 évben. 1980. óta már azért vesszük fel az egyre újabb külföldi bankhiteleket, hogy kifizethessük az esedékes kamatokat. És ezen semmit nem változtatott az 1990-es rendszerváltás, csupán „legitimálta” ezt az abszurd állapotot, lenullázta az ország minden korábbi gazdasági teljesítményét, privatizálta vagyis ellopta a nemzeti működő tőkét, majd többszörösére felpörgetve az eladósítás folyamatát: növekvő kamatterhek elviselésére építette fel az állami költségvetést és a teljes nemzetgazdaságot. Olyan kamat- és adóterhek elviselésére, melynek a kitermelésére és megfizetésére az ország képtelen. Az ilyen vagy olyan kamatterhek – amelyek az ún. „ikerdeficitből”, vagyis abból származnak, hogy az állami költségvetés és a fizetési mérleg minden évben egyidejűleg, növekvő mértékben deficites – ma már a büdzsé 40-50 %-át is kiteszik, ami csak teljesíthetetlen adó-mértékek kivetésével lenne még egy kis ideig fenntartható.

A veszteségünk 15 év alatt mintegy 40-45 milliárd USD kamatkifizetés, ami teljesen értelmetlenül kidobott pénznek bizonyult, hiszen a nemzetgazdaság adóssága 20,5 Mrd USD-ről mintegy 115 Mrd USD-re nőtt.

6. Összegzés és konklúziók

Adjuk most össze a rendszerváltás pénzügyi veszteségeit:

- Veszteség a Drábik-egyenlet kifejtéséből: 33 Mrd USD

- Veszteség a privatizáció „eredményeként”: 90 Mrd USD

- Veszteség 15 év rulírozó hitelfelvételeiből: 95 Mrd USD

- Veszteség az elgurult dollármilliókból: 10 Mrd USD

- Veszteség 15 év kamatkifizetéseiből: 45 Mrd USD.

Mindez összesen 273 milliárd dollárra rúg, ami mai árfolyamon számítva – nem tévedés! – mintegy 54.600 milliárd forint, az éves GDP-nk több mint két-és félszerese, majdnem a háromszorosa. Azt mondhatjuk, hogy a pénz nyelvén az egész ország nagyjából 3 évnyi munkájának az ellenértékét kidobtuk az ablakon, ráadásul egy olyan „cél” megvalósításáért, ami egyenértékű a jövőnk – nem felélésével! – felszámolásával.

A fenti számok és elvi levezetések a valóságos adatokon nyugvó megfontolások és értékelő-összesítő becslések eredményei. Ezt azért hangsúlyozom, mert a tényleges veszteség ennél vélhetőleg sokkal nagyobb, hisz’ egy csomó mindent számításba kellene még vennünk, amiről egyszerűen nincsenek publikált adatok, - sőt, a károk és a veszteségek bizonylatai, adatai a titkosítások és titkos megsemmisítések révén-során jelentős részben elvesztek.

A rendszerváltó Antall-kormány tehát tragikus hirtelenséggel, úgy egyik napról a másikra – 1990-ben bevezette a kapitalizmust. Az örökölt államadósságot a nemzeti működő tőke mintegy 20 %-os hányadának „kampányszerű privatizációjával” gondolta rendezni, ha hinni lehet az egykori tanácsadói mai kiszivárogtatásainak. A koncepciója csúfosan megbukott. Szinte a teljes nemzeti tőkénk odaveszett – mert a magánosítás óta már nem nekünk, hanem a magyar nép megnyúzásával (vö. pl.: MVMT-ELMÜ-villanyáram!), a személytelen külföldi gazdáinak termeli a profitot -, az adósság meg nemhogy megszűnt, vagy esetleg elviselhető mértékűre apadt volna, hanem 15 év alatt már 5-és félszeresére dagadt, ami távlati értelemben épp úgy kilátástalan, mozgástér nélküli jövőt sejttet, mint a mindennapok szintjén.

Hová lett a rengeteg pénz? Nem a kamatok – mert az egyértelmű pénzkidobás -, hanem maga a sok hitel? Egy család vagy magán-személy általában beruházási célra költekezik túl, s vesz igénybe reálisan visszatörleszthető kölcsönt. De mi az, amiben Magyar-országon a rendszerváltás óta nemzeti vagyon-növekmény lenne kimutatható? Hiszen nemhogy gyarapodtunk volna, ellenkezőleg: odaveszett a nemzeti tőkénk! S vajon mit kaptunk érte cserébe? Pazar banképületeket, külföldi tulajdonú irodaházakat és shopping centereket, plazákat; Budapesten korlátokat meg Demszky kő-és betonműtárgyait; nehéz, eltéphetetlen és át-léphetetlen láncokat; Mercedesek, Volvók, Audik, Renault-k, Peugeot-k, más nyugati automobilok, mobiltelefonok ezreit, s velük a magyarnak megfizethetetlen árakat és kamatokat.

Az örökölt államadósság „mindössze” 20 Mrd USD-t tett ki. Mára majdnem a hatszorosára nőtt, minden privatizáció dacára. Nem bírjuk már fizetni a kamatokat, újabb hitelekből sem. „Az állam nem jó tulajdonos.” – ismételgeti megrögzötten Kuncze úr, aki az elvtársak koalíciós jóbarátja. Kinek az állama? – kérdezhetnénk, de ezúttal még nem ezt kérdezzük. Nos, ki a jó tulajdonos, aki a hiteleket meghatszorozza? Aki mindenét eladja, hogy az másnak fialjon, az a „jó” tulajdonos? S ha már nincsen profitforrásunk, - miből fogjuk a hiteleket visszafizetni, amikor köztudomású, hogy a hitelek visszafizetésének egyetlen pénzügyi forrása a profit? A már nem is létező? Netán az a megfelelő tulajdonos, a jó gazda, aki folyamatosan újabb hitelfelvételekre kényszerül? Akinek újra kölcsön kell kérnie, hogy tovább működhessen? Ilyen hatékony a kapitalizmus? Ennyivel – „hatszorosan” – hatékonyabb annál az államnál, amely Kuncze szerint „rossz” tulajdonos?!

A korábbi hitelfelvételekről a „rendszerváltó-reformkommunista” állam kinyilatkoztatta, hogy: „Megettük.” Ez nem volt igaz akkor sem, de nem igaz a 15 év óta felvett összegekre sem.

Az egészet ti loptátok el, ti ettétek meg - elvtársak!

Vác, 2005. június 9.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
Forr a dalom
Vetettem violát (Moldva)
Baranta - Botos bemutató
Legfrissebb írások:
Áldás havának 22-ik napja a magyar diadalé!
A Nemzetegyesítő Mozgalomról mindenkinek
Levél Ausztráliától Kanadáig minden jó magyarnak
A 2018-as országgyűlési választás a nemzeti oldal nagy lehetősége
2017-06-27-én a Hősök terén beszéltem és....
2017-06-27-én VISSZHANG a 29 évvel ezelőtti tüntetésre!
Geri Tibor: Hogyan kezdődött? - c. írása a kiegészítéseimmel!
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014