Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
2008.11.11, 10:06                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

Felzárkóztatás helyett pénzügyi kivéreztetés

December 31-én felhívott egy még ma is kedves jó barátom – igen­csak megbecsülendő ritkaság! -, hogy elmondja újévi jókíván­sá­ga­it. Egykori kiadóm – ma már ő sem ad ki semmit, elhallgattat­ták; furcsa módon épp azok, akik azelőtt a szponzorai voltak, de­­ hát ez ma már inkább törvényszerű általánosság, mintsem meg­lepő ku­ri­ózum – szeretettel, jóindulatúan figyelmeztetett: nagyon vigyáz­zak, mert gonosz idők jönnek. Mondtam neki: tudom, ezek ketten most széttépik egymást – az országnak meg annyi…

Ez egy jó mondat volt – válaszolta még, aztán letettük.

Minek szomorítsuk tovább egymást?

Aztán a napokban elkezdtem gondolkozni: mennyi is az annyi?

A közvetlen apropót az adta, hogy december 30-án az egyik köz­szol­gálati televízió képernyőjén egyszer csak váratlanul, minden át­menet nélkül megjelent a már régóta várva várt „annyi”…

Mint ugyebár „ismeretes”, az államadósság valóságos mértékét az állam hivatalos szervei hol eltitkolják, hol elködösítik; a politikai pár­tok pedig – akár éppen kampány van, akár nincs - egyformán ha­zudnak, mintha csak egy közösen betanult szöveget, számokat skan­dálnának: az adósság egyezményes eltagadása az egyetlen, amiben maradéktalanul egyetértenek. Az 1990-es állítólagos rend­szerváltás óta még soha nem jelent meg hivatalos közleményként semmilyen teljeskörű, átfogó helyzetkép Magyarország valós pénz­ügyi helyzetéről. Hangsúlyozom: a magyar állam még akármikori pillanatkép közlésére sem méltatta állampolgárait, nemhogy ren­dezett, összehasonlítható és közérthető számadatok közre­adá­sá­val tendenciájában is bemutatta volna a tényleges helyzetet, ami pedig kutya kötelessége lett volna, legalább minden év végén…

1997-ben Varga Mihály pénzügyi tanácsadója, szakértője voltam – államadósság-kérdésekben. Jelentéseimben hiába figyelmeztettem folyamatosan, hogy az energiaszektor eladása utáni több-milliárd dolláros államadósság-csökkentés ellenére is folyamatosan tovább romlott Magyarország pénzügyi helyzete – „pártkabinet-főnököm” csak meg­von­ta a vállát, s csak két súlyos megjegyzést tett: „Laci, az nem lehet, hogy a szocik mindent ennyire rosszul csi­nál­nak!” – De bizony, lehet! – válaszoltam. A másik: „Az államadós­ság egyébként se lesz kampánytéma, úgyhogy ne lovalld be­le magad különösebben!”.

Nem is lett. Aztán a Fidesz nyert, és dicséretére szolgáljon: a négy év alatt nem növelte jelentős mértékben az ország külső adóssá­gát. Hirtelen megjelent és felnövekedett azonban a belső adósság.

„Nem tudom megbocsátani” Varga Mihálynak, hogy önkéntelenül, vagy ki tudja miért, de belesimulni látszik „a megváltoztathatat­lan­ba”, amikortól is kri­­tika nélkül átvette az MSZP államadósság-frazeológiáját; - tekintve, hogy televíziós interjúiban éppúgy meg­feledkezett a kádárizmustól örökölt, azután Antall és Horn által szépen továbbdagasztott külső adósságról, mint a Kor­mány hivatalos szakértői közlései. Amelyek szerint a magyar állam adóssága éppen megfelel a maastrichti előírásoknak, vagyis hát „alulról döngeti” a megengedett felső határt, miszerint pont a GDP 60 %-át teszi ki. Csakhogy amiről a Kormány és Vargáék be­szélnek - és amivel ezek szerint nagy ügyesen hasba akasztották az EU, úgy látszik a magyarokéihoz hasonló sóhivatalainak nem túl kö­rültekintő tisztviselőit is -, az kizárólag csak az állam bel­föl­di, lényegében a köt­vényekben megtestesülő forintadó­ssá­ga, ami a Medgyessy és a Gyurcsány kormányok regnálása idő­sza­­kában ug­rásszerűen meg­nőtt, s összegszerűen ma már meg­ha­ladja a 14.000 milliárd fo­rintot, bár úgy egy éve ennek az adósság-tételnek a pontos összegéről is megszűntek a hivatalos közlések.

Szóval: most már az államadósság is „kampánytéma” lett, de ismét csak ügyesen, annak csak a belföldi összetevője, s annak is csak a - szocik által „elkövetett” - növekménye…

Mint említettem: a közszolgálati televízió képernyőjén viszont – va­lamely óvatlan, vagy nem kellőképpen beavatott, esetleg beépített provokatőr szakértő „beszerkesztéseként”! – meg­jelent a valóság már-már szinte elfelejtett, gyökereiben 15 éves, fontos összetevője. Nevezetesen: a külső adósság, amelyet ki tudja, milyen megfonto­lás­ból, átkereszteltek a nemzetgazdaság adósságának. Azért érdekes a terminológiák tendenciózus megváltozása, mert amed­dig a bel­földi adósságunk fel nem növekedett az előzőekben vázolt mér­té­kűre, mi több, amíg meg nem jelent – mint leendő, 2004-től pedig már ténylegesen EU-tag Magyarország számára kötelezően teljesíten­dő - maastrichti előírásként az a bizonyos bűvös 60 %, ad­dig a külső, USA-dollárban kifejezett adósságot neveztük állam­adósságnak. A témában kevésbé jártas olvasók számára: azt az ominózus 20 milliárd dollár külső tartozást, amelyet még Németh Miklós „fedezett fel” közvetlenül a kapuzárás előtt, és amely azóta minden privatizációs bevételből történt állítólagos törlesztés dacára 56 milliárd euróra növekedett. Mert ez az adat jelent meg a tévé képernyőjén, a nemzetgazdaság bruttó külső adóssága néven. Vagyis a dollárból euró lett – lépést tartunk a korral -, az államból pedig: „nemzetgazdaság”.

Ugye, milyen izgalmas?

No mármost, mikor a kormányok által rég elfeledett külső adósság aktuális „végkifejletét” szám formájában megláttam, legottan lázas számolásba kezdtem. Persze, - semmi „nem változott”, csak a név. Az örökölt és többszörösére duzzadt külső államadósságot az im­már sok­kal megnyugtatóbban csengő „nemzetgazdaság külső adós­sá­ga” névre keresztelték át, ami persze nem csak egyszerű név­vál­toztatás, hanem annak – nyilván a külföld előtti – nyílt dek­larálása, hogy az örökölt kommunista dollár-államadósságot, az összes hatványozott növekményével együtt, az államról a nemzet­re terhelték át. Ez az önkényes, és nyilvánosságra utólag ezúttal sem hozott „állami intézkedés” egyébként tökéletes szinkronban van a tár­­sadalmi tulajdon kampányszerű elprivatizálásával, ami­kor Antall József uralkodása idején a magyar nép kollektív tu­laj­donát egyik napról a másikra állami tulajdonra nevezték át, hogy azután külön engedély nélkül eladhassák az egészet, átlag 10 %-os áron (- személyes jutalékok!) a multiknak, akik a Világ­bank közvetítésével – cserében az elvtársi hitelekért – szintén t­i­tokban, jelzálogjogot formáltak a teljes magyar működő tőkére, lett légyen az akár össznépi tulajdon.

Megvan tehát a bűvös szám, amelyről eddig - már évek óta - azt hihet­tük, elveszett. A tékozló fiú – a nemzetgazdaság - összes kül­ső adóssága tehát: 56 milliárd euró, ami a január 2-i árfolya­mok alapján 66,3 milliárd USD-nek felel meg. (Joggal vetheti fel a nyájas olvasó: hát nem mindegy, hogy mit minek nevezünk? Így is, úgy is vissza kell fizetni, kamatos-kamatostul – ez a lényeg, a többi csak „líra”. Nem egészen így van. Először is: hogyan lesz, s hogyan lett ténylegesen is a Nemzeti Bank – állam volt, és ma is állam az államban – által fel­vett hitelekből „a nemzetgazdaság” adóssága? A nemzetgazdaság – az állam, és vele a Nemzeti Bank nélkül – a vállalatokat, a vállalkozásokat, azok összességét jelenti. A Nemzeti Bank az állam szerves része, hitelfelvételei és tartozásai nem a vállal­ko­zá­si szférába tartoznak, már csak azért sem, mert a Nemzeti Bank tárgyi hitelfelvételei és tartozásai kifejezetten az ál­lam, és nem a vállalkozási szféra finanszírozását szolgálták. Más­részt – mint majd a továb­bi­ak­­ban részletesebben is látni fogjuk – hogyha a magyar állam minden valós hiteltartozását összeadjuk, úgy még ezer év múlva sem tudnánk kielégíteni a maastrichti elő­írást, hiszen a teljes (külső + belső) adósság nemhogy a GDP 60 %-át, de annak a teljes összegét is jóval meghaladja. Mindez csak „könyveléstechnika” – mondaná netán kedvenc szavajárásával az „ille­tékes elvtárs”, miként tudták, merték, s tették ezt például egy­koron a hí­res nevezetes ENRON, vagy a Postabank vezetői is, profi könyvvizsgálói sugallatra. Így aztán joggal merül fel a gyanú, hogy nemcsak az állami autópálya-építések „pí-pí-pí-jének” el­szá­molá­sá­val, de az adósságbeszámítással is jól – s ezúttal sikeresen is – át­vertük az Európai Úniót.)

A bevezető után most kezdjünk el számolni.

1. A „nemzetgazdaság” külső adóssága tehát 66,3 mrd USD.

2. A belső államadósság 14000 mrd forint, ami 70 mrd USD.

3. A lakosság hiteltartozása 2000 mrd forint, - 10 mrd USD.

A fenti három tételt összeadva 146,3 mrd USD „teljes ország-­tar­tozás” (állami + vál­lal­kozói + lakossági) adódik, ami 31.250 mil­liárd forintnak felel meg, és hozzávetőlegesen legalább 30 %-kal meg­haladja a GDP összegét.

Magyarország így összességében cirka bruttó 150 milliárd USD hi­tel­tartozás után fizet, évi átlag 8 %-os (ami igen szerény becslés, hiszen ebben a hitelállományban igen jelentős arányt képviselnek a ka­ma­­tos kamatok kamatjának a fizetésére felvett hitelek!) kama­tot, mely éves kamat összegszerűen 12 millárd USD-nek, azaz 2.563,2 milliárd forintnak felel meg, ami az állami költség­ve­tésnek dur­ván az egyharmadára rúg. S ez még csak a kamatköte­lezettség, hol van a tőketörlesztés? Ki kell jelentenünk, hogy az ál­lamadósság ilyen mértékű növekedése mellett törlesztés nincs is.

Ezzel hát megvolnánk.

De nem csupán arra vagyunk „kíváncsiak”, hogy milyen mértékű va­lóságosan Magyarország eladósodása, s hogy mennyi kamatos kamatot fizetünk évről évre, hanem ezen felül még arra is:

Mennyi pénzünk folyik ki az országból minden évben?

Tehát nem csupán azt az összeget kell számításba vennünk, mely kamatok címén hagyja el az országot (legalábbis: tulajdonjogilag), hanem azt a profitot is, amelyet éppúgy a magyar munka – közbe­vetőleg jegyzem meg: értéket csak az emberi munka állít elő, eb­ben az illuminátus Marxnak tökéletesen igaza volt! – állít elő, miként a kifizetett kamatok összegeit is.

4. A privatizált nemzeti működő tőke értéke 200 mrd USD.

A magyar állam a kampányszerű privatizáció megkezdése (1990.) előtt „hivatalosan” ugyan nem készíttetett értékbecslő felmérést a lel­tári vagyon piaci-üzleti értékéről, de helyette elvégezték ezt a Vi­lágbank szakértői, és összességében 100 mrd USD-re becsülték a privatizálható állami vagyon (a nemzeti működő tőke) össz­­értékét. Ez a vagyon-nagyság természetben, s tulajdonjogi értelemben egy­aránt szinte teljes egészében maradéktalanul multinacionális kéz­be került – a még ma is állami tulajdonban lévő vagyonérték úgy­szólván jelentéktelen; zömében csőd-közeli állapotú portfolió-ele­mek­ből áll. A multinacionális tulajdonná vált volt magyar tőke ér­té­ke napjainkra cirka a duplájára nőtt, tekintettel minimum arra, hogy a forint/USD paritásarány a forint 16 év alatt bekövet­kezett romlásával mintegy a felére csökkent; magyarán: a dollár – és a megvásárolt magyar vagyon - ma a kétszeresét éri annak, mint amit a pri­vatizáció időszakában és áraiban ért. Nagyjában-egészében évi 8 %-os tőkearányos profit­tal szá­molhatunk, és így megállapíthatjuk, hogy a nemzetközi válla­la­tok mint­egy 16 mrd USD/év profitot realizálnak a magyar mun­kaerő foglalkoztatásával, annak a nemzeti működő-tőkének a működte­té­se révén, mely 1990-ben, a privatizáció előtt még a magyar dol­gozók tár­sadalmi, össznépi tulajdonát képezte.

5. A „zöld mezős” befektetések összértéke cca. 40 mrd USD.

A külföldi tőke nem csupán az állami vagyon privatizációja jog­címén és keretében áramlott Magyarországra 1990 és 2005 kö­zött, hanem ún. „zöld mezős” beruházások megvalósítása révén is, amikor a befektetés nem valamilyen, már létező objektum (üzem, gyár, vállalat, stb.) megvásárlása által valósult meg, hanem ese­ten­ként tel­jesen új komplexum (pl. autó-összeszerelő üzem) felé­pí­tésével, egy merőben új vállalkozás létesítése céljából. Az ilyen cél­lal beáramlott külföldi tőke (készpénz, technológia, know-how, és így tovább) összértéke mintegy 40 mrd USD-re tehető, természet­szerűleg a már számításba vett, privatizációs befektetéseken túl.

Az elért profit – 8 % - éves összege 3,2 mrd USD-re becsülhető.

Immáron összegezhetjük mindazoknak a befektetési – hitel, tőke és egyéb – tételeknek a piaci-üzleti reálértékeit, amelyek azzal a határozott céllal jöttek Magyarországra, hogy működő tőkeként a vi­lágpiaci átlagprofitnál magasabb éves profithoz jussanak.

Az 5 tétel végösszege: 150 + 200 + 40 = cirka 390 mrd USD.

Ez a summa a pénzügyi hitel s az ún. tőketartozás együttes össze­ge; az a vagyon, ami a miénk lehetne – jelentős részben a miénk is volt -, de állami vezetőink és „elitünk” áldásos aknamunkája ered­ményeként már nem a miénk, és többé már nem is lesz/lehet a miénk, ha a világ dolgai az érvényes trendek szerint fejlődnek to­vább. A Magyarországon (profitot) termelő működő tőke tehát kül­földi tulajdonoséké, személytelen, arctalan háttér-figuráké, akik egyetlen céllal jöttek ide, hogy a munkánk gyümölcsét, hozadékát, összes profitját learassák és eltulajdonítsák, a maguk javára.

A kapitalizmus alaptörvénye – Marx és Engels óta változatlan – ér­telmében a profitráták (értsd: hitelek és tőkebefektetések profit­r­á­tái) kiegyenlítődnek: a tőke alaptermészete szerint, a nagyságának megfelelő hozadékot így vagy úgy, de „elveszi”, mintegy kiemeli a meg­termelt új érték (∑ profit) tömegéből, mint saját járandóságát.

Levágtuk – „elitünk” levágta - az összes aranytojást tojó tyúkot, s azok többé már nem nekünk tojnak. Mivel a profitráták kiegyen­lítődnek – a pénzhitel realizált haszna (a kamat mértéke) mege­gye­zik a be­fektetett (pri­vatizált, megvásárolt, beruházott) egyéb mű­ködő tő­kék haszná­nak mértékével, az átlagprofitrátával -; egy­formán 8 % profit hagyja el tu­lajdonjogilag és lényegében ter­mészetben is Magyarországot mind a 390 milliárd USD után, amely profit összegszerűen összességében mintegy 31,2 mil­li­árd USD évente. (Ehhez persze hozzászámítandó az az összeg is, amit az állami költségvetésünk terhére évente befizetünk az EU költségvetésébe, mely befizetés ÁFÁ-ból, vámokból s a közös költ­ségekhez történő hozzájárulásból tevődik össze, s együttesen szin­tén milliárd dolláros nagyságrendre rúg.)

Az elmondottakból, tartozásaink, kamat-és profitkötelezettségeink számszerű levezetéséből világosan kitűnik, hogy a Magyarország számára meg­hirdetett úniós fel­­­zárkóztatási prog­ram nem egyéb - nem olcsó, de drága! – szemfényvesztésnél: egyszerűen humbug. Gazdasági fel­­zárkózásunk akkor válna lehetségessé a legfejlettebb országok „teljesítményéhez”, ha mi gazdagodnánk őrajtuk, és nem ők mirajtunk. Hogyha mi tulajdonítanánk el az általuk megter­melt pro­fitot, és nem ellenkezőleg. Ám ez sajnos nem lehetséges…

Mint a közmondás tartja: „Az erősebb kutya szaporodik.”.

A pénzfolyam egyhangúan keletről nyugat irányába tart.

Még ha valós is a Kormány legmagasabb tisztviselői által kérkedve állandóan hangoztatott pénzügyi adat, miszerint évente 4 milliárd euró tőke­befektetés érkezik Magyarországra, akkor is beláthatjuk: ennek kb. a 8-szorosa (nyolcszorosa) megy ki évente az országból.

Ez nem felzárkóztatás, hanem folyamatos kivéreztetés.

Vác, 2006. január 4.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
1956. okt. 23. - A Magyar Szabadságharcos rádió utolsó SOS üzenete - Világ népei segítsetek!
Hazám
Szerelem 1.
Legfrissebb írások:
EXE GÉZA: AZ OFFSHORE DIPLOMAGYÁR
Nagypénteken a templom kárpitja középen ketté hasadt.
A kormányt nem ezek fogják megdönteni, ne aggódj!
Soros kutyái
Kassai Lajosról és Kassai lajostól
BG: Hová is fejlődünk?
Hol tartanak ma a magyar politikai pártok és azok képviselői?
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014