Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
2008.11.11, 15:14                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

Széchenyi, Kossuth, Petőfi, - és Deák

Nézem a televíziót, mint amúgy is igen gyakran; - édes mindegy, hogy melyiket. Épületes politológusi beszélgetés végkonklúziója, miszerint március 15-ike az a (talán egyetlen) nemzeti ünnepünk, amelynek jelentősége értékelésében kivétel nélkül minden politikai párt egyetért; - még ha igaz is, hogy mindegyik a maga aktuális, gyakorlati céljainak a megvalósítására igyekszik használni az ünnepet. A Fidesz a polgárosodást, az MSZP a baloldaliság üzenetét, az SZDSZ pedig a szabadságot (tovább nem mondom) veszi ki belőle, s abszolutizálja. Az egyik politológus egészen odáig merészkedik, hogy rendszerváltó nagyságaink súlyos hibájául rója fel: miért épp augusztus 20-ikát tették meg a legnagyobb nemzeti ünnepünkké, ami ugyebár bal-és jobboldalra osztja a nemzetet - március 15-ike helyett, amely pedig a nemzeti egység méltó jelképe lehetne...

Isten óvjon mindannyiunkat a naív és az álnaív politológusoktól!

Csak az vitatkozzék a köztelevízió nagy nyilvánossága előtt ilyetén mélységű kérdésekről, akinek legalább halvány fogalma van arról, hogy mi a különbség: nemzet, társadalom és állam; forradalom, szabadságharc és kiegyezés, vagy Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák személye között.

Az évszámokból, a dokumentált történésekből, a feljegyzett eseményekből vagy a jelentős személyiségek tetteiből minden egyes uralkodó rezsim a maga képére és hasonlatosságára írja át visszamenőleg a történelmet - kizárólag azzal a céllal, hogy történelmi jogfolytonossággal tegye legitimmé a saját hatalmát. A valóságot így minden generáció másképpen ismeri és tanulja meg. Az igazságot azonban sem a nép, sem az állam nem tudhatja. A nép ma már nem rendelkezik történelmi önismerettel (identitása, öntudata főként ettől olyan bizonytalan!); az állam pedig önismeretre eleve képtelen. Fennmarad az örök kérdés: a kor szüli-e meg az aktuális társadalmi problémákat ‘megoldó’ személyiségeket, vagy a kivételes személyek csinálják-e a történelmet? Báb az ember, vagy saját sorsa kovácsa?!

Egy egészséges nép hajlamos az öntisztulásra, a bármilyen állam soha. A regnáló hatalmi gépezet - legyen esetleg akármilyen demokratikus is! - egyszerűen nem engedheti meg magának a luxust, hogy a népet önmaga fölé emelje. Mert mindig fennáll a veszély, hogy a nép az állama fejére nő. Március 15-ike a nép, a nemzet legnagyobb ünnepe lehetne, amennyiben tényleg igaz lenne, hogy: „Habár felül a gálya, s alul a víznek árja - azért a víz az úr!” Akkor a mi életünk egy ‘liberális, anarchisztikus népünnepély’ lehetne. De nem az. Helyette sajnos inkább az állam ünnepli - pazarlón/gazdagon - önmaga megalapítását, ezeréves fennállását, szent alapítójának felemás/sikeres életművét.

Koppány felnégyelése, olasz-keresztény állam - majd Orseolo Péter...

A keresztény államiság paradoxonát, kacsintó kétszínűségét Bródy János István király szájába adott, Istenhez szóló szavai fejezik ki leghívebben: „Veled Uram, de nélküled!” , - ami Isten és az állam mesterséges, ateista szétválasztása. Mert ha van Isten, akkor mindenható; - s ezáltal az ember és az állam hatalma nem választhatja el semmilyen evilági létezőtől. Ha pedig nincsen, akkor nincs értelme semmi szétválasztásnak, hisz’ akkor a földi állam hatalma az egyetlen létező...

Ámde: ha Isten nem létezik, akkor az erkölcs, a bűn és a lelkiismeret(furdalás) egytől-egyig fiktív kategóriák. A keresztény kurzus (keresztény hivatkozás) csak a nép folytonos sakkban tartására szolgál; hadd érezze magát a földöntúli erő által is fenyegetve, miközben az ateista állam azt tesz vele (is), amit akar. Bizony nem írnék ilyeneket, ha mindez nem lenne keservesen aktuális... A liberális polgári demokráciának álcázott angolszász-utánzatú, alkotmányos, kvázi-parlamentáris monarchia, illetve annak a legalábbis erőltetett szimbólumaiban megnyilvánuló anakronisztikus kísérlete minimum annyival rosszabb a baloldali alternatívánál, hogy tettei felelősségét részben Istenre hárítja át. A Szent Korona égisze alatt...

Széchenyi István gróf a legnagyobb magyar nevét számos építmény, történelmi emlék, - sőt, egy budai hegy is őrzi. Széchenyi Lánchíd, Széchenyi Könyvtár, Széchenyi Fürdő, Széchenyi rakpart, stb. Kétségtelenül nagy (lehet) a politikai kísértés, hogy párhuzamot vonjunk a XIX. századi reformkor, és a rendszerváltás reformkora (1988-tól) között. (Történelmi analógia lehet ‘a Hitel’ című folyóirat szellemisége, szerepe is; mely tudatosan rímel Széchenyi egyik fontos könyvére.)

Széchenyi István nem volt forradalmár, ‘csak’ nagyformátumú, európéer polgári gondolkodó, modern nemzeti szervező és nagyvállalkozó, aki hatalmasat alkotott a reáltudományok és a társadalomtudomány terén egyaránt, mint az átgondolt és szisztematikusan végrehajtott reformok feltétlen híve. Nem volt igazi ellensége a monarchiának, ám nem volt igazán császárhű sem. Ellenezte viszont a Kossuth Lajos vezette forradalmat és a szabadságharcot is. Évekkel a véres megtorlás után Széchenyi öngyilkos lett. Talán amiatt (is) hasonlott meg, mert olyan öngyilkos ‘forradalmat tetszettek csinálni’, ami szerencsére ‘nem jött össze’ később 1990-ben, mert már éppen mentek kifelé a megszállók. Ekkor Antall József rendszer-váltást vezényelt zendülés helyett, amit a reformkommunisták is saját reformként folytattak tovább. Orbán Viktornak olyannyira kapóra jött a Széchenyi-analógia, hogy az ország gazdasági felvirágoztatásának középpontjába a Széchenyi-tervet állította. A polgári kormány mindent átvett a múltból, ami a píárjába belepasszolt. Szent István királytól vették a rendet és a koronát (a Tant); sőt, a keresztény állami kurzus látszatát és fenyegetését, Isten és állam mégis ‘szétválasztását’, és a jelen esetben az angolszász idegen szervilis tiszteletét, fölénye elfogadását.

Széchenyi István gróftól vették az ún. polgári értékek, a reform, a vállalkozás, a nemzeti iparosítás és a szabadkereskedelem grandiózus álmát, melyet sötéten árnyékol be a globalizáció; - az európai úniós integráció fenyegető közelsége. A szabadságot nyugaton mindenütt a korábbi polgári forradalmak alapozták meg; azok, amelyektől Széchenyi, Antall és Orbán mindig is egyaránt iszonyodtak.

Antall Józseftől a keresztény kurzus ‘jogfolytonos látszatát’ és a működés-képtelen paktumokat örökölték, majd már teljesen önállóan továbbfejlesztették a „Hazudik a Kormány!” baljós valóságát is. Orbánt az a Torgyán-paktum tette tönkre, amelyik csaknem idő előtt távozásra kényszerítette az Antall-kormányt is.

Soros Györgytől megtanulták a pénz és a spekuláció szeretetét; - azonban nem értek föl a játék bölcsességéhez, s véresen komolyan vették azt. A kampányhoz, s a győzelemhez 50 millió dollárt kaptak Sorostól; de Oxford már új utat jelölt ki.

Károly főhercegtől ellesték a hatalom legmélyebb titkait is, ami törvényszerűen az önimádatba torkollott. Szegény mezei rókák mindhiába rohantak a szélrózsa minden irányában szerteszét; a walesi ebek vadászkutyái hangtalanul s vértelenül mészárolták le valamennyiüket... A normann-angolszász fölény magáért beszél...

Petőfi Sándortól viszont semmire nem volt szükségük. Mit is kezdhetne a Fidesz píárja a lánglelkű költővel, aki legszívesebben a nyilát lőné az előtte álló királyi székbe, hogy végül ott haljon meg, a harc mezején; s aki a sírból is feljönne az özvegyi fátyolért, hogy oda levigye azt - s akinek a rögeszméje valami zavaros világszabadság, aminek a goodwillje gyakorlatilag nulla.

Mert az árulás igazi természete: ésszel fel nem foghatja, szívvel át nem érezheti - ezért csak fanyalog és irtózik a valódi hűség beteljesedése láttán. A Barguzinban ‘történteket’ azért kellett kitalálni, mert akik a királyokat csinálják, azok ki nem állhatják a valódi (spontán) hősöket, s a lánglelkű költő eredeti, igaz mítoszát.

Kossuth Lajos (akinek később „elfogyott a regimentje”) eredeti foglalkozására nézve újságíró volt; aztán országgyűlési képviselő, szónok és forradalmár lett, az 1848-as forradalom és szabadságharc felelős vezére, majd a független polgári kormány pénzügyminisztere. Média, politika, végül pénzügyek... Mintha csak ma lenne, annyira hasonló ez a karrier! Kossuth Lajos emlékét is sokminden őrzi...

Sajnos, csak volt Kossuth-hidunk, Kossuth-cigarettánk (minden slukkja fulladási rohamot váltott ki!), stb. Ma is van viszont: Kossuth-tér, Kossuth-rádió, Kossuth-címer; s tovább él a Kossuth-nóta, Kossuth ‘apánk’ emlékezetére... Kossuth a szabadságharc (osztrák-orosz) leverése után nem lett öngyilkos, mint Széchenyi, hanem azonnal az Amerikai Egyesült Államokba menekült (emigrált), ahonnan is igyekezett újra megszervezni a magyar nemzeti ellenállást. Felvette a kapcsolatot a Grand Orient olasz szárnyával (emlékezzünk például Garibaldira!), s az USÁ-ban csatlakozott is a szabadkőműves mozgalom Cincinnati-páholyához. Kossuth Amerikában töltött éveinek valós története, életének e végső, nem túl dicsőséges szakasza nem közismert, s még kevésbé tananyag. Talán azért, mert valamiért nem fért bele a nemzeti illúzió emlék-imázsába. A példája ő az olyan hirtelenjött államférfinak, aki belevág valamibe, aminek előre nem látja a végét - de utólag azért megéli-megérti, hogy mi okozhatta a kudarcot. Meg is értette, ámde haláláig nem nyugodhatott bele. A hasonló kockázatos vállalkozásnak manapság semmi értelme nincs, így nem vállalhatunk vele aktuális közösséget sem. Más kor, és egészen más emberek. Akik esetleg Kossuth-díjra számítanak, de mások kapják meg helyettük - mint pl. Sándor György humoralista - nincs mit irigyelniük ezért.

Petőfi Sándor, a valaha élt legnagyobb, lánglelkű forradalmi költőnk - a létező legnagyobb magyar talány is egyben. A családi neve valójában Petrovics Sándor, mivel édesapja szerb-horvát származású volt. Külsőre és természetre a dunamenti népek közül állítólag a szerb hasonlít leginkább a magyarhoz. Az édesanyja Hrúz Mária, aki a neve után ítélve akár grúz is lehetett. (Mint láthatjuk - a segesvári csatatér érintésével -, lassan, de biztosan közelítünk a szibériai Barguzinhoz, a szabadkőműves legenda szerinti világforradalmi kegyhelyhez, Petőfi ‘sírjához’...) Petőfi Sándor eleinte vándorszínész, majd egyre inkább nagy költővé válik. Mivel

katona nem volt, tisztességes polgári foglalkozással sem rendelkezett, - azt sem tudhatjuk, hogy a kivételes tisztánlátását és ifjúi bölcsességét honnan és hogyan szerezhette. Zseniális lírai kifejezőkészsége nyilván vele született. Jószerivel még abban sem lehetünk egészen bizonyosak, hogy forradalmár volt-e, - amennyiben persze egyáltalán pontosan meghatározható a forradalmár lényegi mibenléte. Mert

egyesek szerint melankólikus volt, és tudatosan készült a közelgő halálra. Róla is sok mindent elnevezett a magyar állam történelmi emlékezete. Petőfi-híd, Petőfi-rádió, Petőfi-utcák, Petőfi-laktanya, Petőfi-kirándulóhajó (amilyent a MAHART Széchenyiről, Kossuthról is elnevezett); sőt, egyszer volt Petőfi Kör is, amelynek a reformkommunista értelmiségi tagjai (pl. Sándor András) olyannyira sikeresen fáradoztak 1956. elkerülésén, hogy végül is nemzeti forradalom lett belőle. Petőfi Sándor, a költő, éppúgy nem volt beavatott, mint Kossuth Lajos a forradalmár. Amatőrök voltak, és társadalmi értelemben akként is fejezték be. Balekok voltak egy láthatatlan sakktáblán, melyen világhatalmú profik sakkoztak - sakkbábuként használva fel minden meggondolatlant. A dolgok normális természete szerint egy tehetséges fiatalember tanul, szakmát szerez, dolgozik, csatákat vív, nyer meg és veszít el, kiokosodik, politizálni kezd, - netántán bölccsé válik: nagyritkán még arra is alkalmassá, hogy kereshesse ‘a Bölcsek Kövét’. Széchenyi valószínűleg beavatott volt (furcsa öngyilkossága erre is utalhat!), Kossuth valószínűleg (akkor még) nem, - Petőfi azonban teljes bizonyossággal profán volt: mindössze csak a saját halálát láthatta előre. (Amelyet érthetetlen okból talán tényleg kívánt is.) A magyar költészet legnagyobbjai közül viszonylag sokan eljutottak a bölcsesség azon magas fokára, amikor is a költő még mindig nagyon okosakat ír, - de már minden valós kockázat (a veszély vállalása) nélkül. Kölcsey Ferenc, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, József Attila és Nagy László mind zsenik voltak, ám mégsem lettek mártírok. De Petőfi Sándor nemcsak életében (a lírájában), hanem a halálában is rendhagyó maradt - rejtélyes eltűnése mindmáig borzolja ‘a nemzet’ lelkiismeretét. Egyszerűen sehogyan sem illeszthető be a ‘megvalósult’ nemzeti függetlenség és a polgári demokrácia jóléti államának ország-imázsába a holttest nyomasztó hiánya; éppen most, mikor már szinte mindenkit újra csak eltemettek, hogy bolyongó lelkeik ne kísértsék tovább a nemzeti öntudat ébredését. Horthy Miklós, Nagy Imre és Rajk László sírjai oldalában betöltetlen gödörként tátong a világforradalom magyar költőjének a sírhelye, amelyhez ‘sürgősen’ meg kell találni a belevaló holttestet, hogy az végre a ‘szabad’ magyar földben nyugodhassék, legalább európaúniós privatizációjáig...

Másfél évszázada már tucatnyi kutatás munkája maradt eredménytelen, melyek a segesvári csatatér tömegsírjaiból próbálták meg ‘előtalálni’ Petőfi Sándor földi maradványait - azonban mindösszesen egy szőke őrnagy csontvázára bukkantak. Nyilvánvaló tehát, hogy Petőfi Sándor ‘azonos’ Petrovics Zander, 48-as magyar őrnagy-költővel, akit az oroszok Erdélyből még sebesülten Szibériába hurcoltak, s végül - sok évvel később - Barguzinban helyeztek örök nyugalomra. Ugyanis a Megamorv-expedíció a rendszerváltás után legott haza is hozta Petőfi csontjait, s csontvázán megtalálták mindazon jellegzetességeket, amelyek a költő életében is közismertek voltak. Ámde Kosáry Domokos Magyar Tudományos Akadémiája tudománytalannak, téveszmének minősítette ‘a leletet’, és a vizsgálódásai alapján kinyilatkoztatta, hogy a csontváz egy vézna nőé, aki nem is magyar. Morvayék erre föl kicsempészték ‘Petőfit’ Amerikába, nehogy a tudós urak nyomtalanul el-tüntethessék a csontokat, tudós buzgalmukban. (De a csontok így is elvesztek...) Egy Grespik László ‘széleslátókörűsége’ kellett ahhoz, hogy végül is 10 év után engedélyezzék ‘a csak Amerikában’ elvégezhető DNS-vizsgálatok céljára Petőfi Sándor szüleinek exhumálását, az azonosság bizonyítását szolgáló csontminta-vétel megejtését. (Az engedélyt azóta visszavonták; tehát: se csont, se engedély.) Petőfi Sándor - akinek a barguzini azonosságához ezek után kétség sem férhet! - nem nyugodhat az orosz szolgaföldben, mihamarébb haza kell őt hozni (mindegy, hogy Amerikából vagy Szibériából, vagy csak ‘a sírját’, mintegy jelképesen)...

Konszenzusos újratemetésére majd négypárti egyeztető bizottság alakul.

Deák Ferenc a haza bölcse megalapozta Magyarországnak az 1848-as dicső tragédia utáni polgári fejlődését, amikor 1867-ben tető alá hozta a Kiegyezést a Habsburgokkal, hogy élhessünk. Ha kritikusan áttekintjük a magyar történelmet, gyorsan átláthatjuk, hogy a hősi kudarcainkat minden esetben bátor paktumok követték, melyek segítségével biztosíthattuk nemzeti továbbélésünk, állami létünk jogfolytonosságát. Az ős-paktumot az államalapító Szent István királyunk kötötte a római pápával, az akkori Európa legerősebb politikai hatalmával. A következő nevezetes egyezséget a magyar nemesség kötötte meg Mária Teréziával, aminek a győri menekülés lett a következménye, Napóleon elől. Aztán kicsit később gróf Károlyi Mihály ‘paktált le’ Kun Béláékkal, ebből lett a dicső Tanácsköztársaság.

Horthy Miklós kormányzó a németekkel szűrte össze a levet, amit megint vesztes világháború követett: benne a zsidó holokauszt. Majd Rákosi Mátyás, moszkovita lévén, az oroszokkal állt össze, amiből végül 1956. következett - újabb tragédia...

Kádár János kiegyezett a szovjetekkel, azért, hogy ‘a legvidámabb barakk’ a mi országunk lehessen. Németh Miklós békésen átadta a hatalmat a ‘rendszerváltó’ pártoknak, - kiegyezett az ellenzékkel a konfliktusmentes átmenetről.

Antall József mindenkivel paktumot kötött, - a miniszterelnökségért. Horn Gyula előkészítette a csatlakozást a NATO-hoz és az Európai Únióhoz. Orbán Viktor beléptetett minket a NATO-ba, kiegyezett az angolszász globalizmussal, ami nem feltétlenül eurokonform - a felzárkózásunk érdekében. Orbán Viktor is paktumot kötött, Torgyán Józseffel - ami végzetes hiba volt. Megszakadt az ‘eredményes’ paktumok ‘végtelen lánca’, mert a szükségszerűen kierőszakolt (s így a hatalom érdekében fel is használt) jobbratolódás végképp ellehetetlenítette a nagykoalíció létrejöttét. Pünkösdi polgári királyság után - ahogy szokott - a kommunizmus jött vissza, most már újra erejének teljében (lehullt a lepel), hogy bevezesse Magyar-országot az egyébként észrevétlenül szintén kommunistává vált Európai Únióba.

Petőfi szent világszabadságának - úgy tűnik - végképp lőttek...

Ma már Orwell 1984-e, az illuminátusok szép új világrendje a divatos trend.

Vác, 2004. január 24.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
Válságok örvényeiben (www.utolag.com)
Kitöro örömre lelj végre Magyarország!
Kivándorlók dala
Legfrissebb írások:
2017-09-12 Nyílt levél a gyűlölködő románoknak
Meghívó: Országos Kisgazda Egységesítő Küldöttgyűlésre
Egy korábbi iszlám invázióról Példa a magyar történelemből
BG/Geri: Hogyan kell ellökni a kinyújtott kezet....
AHOGY A FIA LÁTTA BARTÓKOT
FELHÍVÁS a 2017-es MAGYAR SZER résztvevőihez
Emlékeztető: Mit jelent augusztus 15. és 20. a történelmünkben
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014