Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Mítosz, legenda és a szomorú valóság
2008.11.17, 08:54                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

Mítosz, legenda és a szomorú valóság

(a rendszerváltás politikai gazdaságtana, valamint az államadósság

és a privatizáció összefüggéseit feltáró tanulmányaim rezüméje)

Még 2002. május-július hónapokban írtam az alcím szerinti elemzéseket, a Nyugat Magyarországi Egyetem (Sopron) Közgazdaságtudományi Kara megbízásából, azzal a tudatosan átgondolt, konkrét céllal, hogy feltárjam a történeti - gazdasági és politikai - okait Magyarország mai helyzetének, ami a pénzügyi csőd és az erkölcsi nihil állapotának felel meg...

Miért is van, hogy minden demokratikus szabadságjog látszata ellenére ma nincs a magyarokban semmiféle újrakezdő, nemzet-és ország-építő lelkesedés; a nagycsaládok, a kisvállalkozók, a kiskeresetűek, a nyugdíjasok összeszorított foggal, emberfeletti erőfeszítésekkel igyekeznek jobb életet teremteni önmaguknak és szeretteiknek, - vagy legalábbis megpróbálják a felszínen maradva „átevickélni” a mát, egy jobb holnap reményében: de sem az egyének döntő többsége, sem a társadalom összessége nem jut előbbre jottányit sem? Miért van az, hogy a mai uralkodó elit lényegében semmilyen hosszú távú jövőképet, ország-eszményt nem képes célként megfogalmazni s a nemzet elé állítani; amiért az erkölcsi színvonal még a gazdaságinál is mélyebb ponton áll, s megállíthatatlanul süllyed tovább?!

Úgy gondolom, hogy mai tragikus közállapotaink igazi magyarázata - mint mindig, most is - a történelmi múltban, a közelmúltban keresendő; tudniillik abban, hogy valami eredendő hazugságtól kellene megszabadulnunk.

Azt hittük, hogy „a kettős élet” - külön családi (magán) és külön közösségi (társadalmi) -, a kettős mérce, a suttogó kommunikáció és a rejtőzködő gondolkodásmód kizárólag a létező szocializmus önnön skizofréniája, így rögvest megszűnik, amint - így vagy úgy, de - áttérünk a polgári fejlődés demokratikus útjára. Tíz-tizenkét év alatt rá kellett döbbenünk, hogy vagy egy valóságként sohasem létezett illúzió rabjai voltunk, - vagy pedig hiába váltottunk rendszert, a világ eközben tőlünk függetlenül is elromlott... Nem tárgya a jelen összefoglalómnak - noha mint oly’ emlékezetes, Suchman Tamás, a kisvárosi fuvarosból lett privatizációs miniszter is így védekezett a Tocsik-ügy kapcsán a Parlamentben: „Nem a magyar privatizáció (a közélet), - hanem a világ ilyen korrupt!” - a világ sajnálatos időközbeni „elromlásának” történeti elemzése; így most kizárólag a saját kis magyar világunk sanyarú helyzetét értékelem, a kellő történelmi visszatekintéssel.

Szeretném felhívni a figyelmet egy mítosz, egy legenda és a valóság szöges ellentmondására, ellentétére; ugyanis az a helyzet, hogy a mai posztszocialista közállapotaink továbbélő, folyamatosan újratermelődő hazugságrendszere közvetlenül a történelmi közelmúlt tudathasadásos megítéléséből, kettős mércéjű értékeléséből fakad. Vegyük észre, hogy miközben az ún. jobboldali és baloldali politikai elitünk késhegyig menő harcot vív egymással, s lassan megfojtják egymást egy kanál (zavaros) vízben, - aközben „tökéletesen” egyetértenek az alábbi négy dologban:

n Mai demokráciánk elvi, erkölcsi síkon az 1956-os spontán forradalom, népfelkelés és szabadságharc közvetlen és dicsőséges vívmánya.

n Mai demokráciánk konkrét jogi és anyagi alapja az 1990-ben tudatosan végrehajtott rendszerváltás, a vérnélküli reformok „forradalma”.

n A magyar állam pénzügyi bel-és külpolitikája 1982. óta jogfolytonosan változatlan: befelé monetáris restrikció, kifelé hitelfelvétel jellemzi.

n Arccal a NATO, az Euroatlanti Integráció, a Terrorizmusellenes Koalíció és az Európai Únió felé, melyek majd „megoldják” minden gondunkat.

Nem nehéz eljutni a felismerésig, hogy itt tulajdonképpen a régi és az új elit elvi kiegyezéséről van szó; a követendő elvekről kötöttek egymással egy elvtelen paktumot, aminek a lényege a tűz és a víz összebékítése. A kiegyezés első 3 „elvi” pontja szerves összefüggésben áll egymással, s azokat kvázi hegeli triádaként, cseppenként adagolják be a szakrális és megfellebbezhetetlen igazságokra egyrészt kiéhezett, másrészt igencsak fogékony népnek. Az 1956-os forradalom emléke szent, - hóhéroknak és áldozatoknak egyaránt; így szól a tézis. Az igazság az, hogy 1956. forradalma és szabadságharca egyrészt nem volt spontán (ösztönös) népfelkelés, másrészt a hóhérok és az áldozatok „eszmeiségében” nem volt semmi közös. Továbbá: a ma megvalósulni látszó „polgári életmód” semmilyen motivációja, célkitűzése a legkevésbé sem azonosítható, nem vezethető le 1956. eszményeivel/eszményeiből; éppen úgy nem, amint pl. 1948. eszméivel/eszméiből sem. (Bárki végiggondolhatja, - önállóan.) Az 1956-os forradalom „közös, szent emléke” tehát egy skizofrén mítosz...

Az 1990-es tudatos, vérnélküli rendszerváltás teremtette meg a mai demokráciánk konkrét alapjait; mondja a kiegyezés szerinti antitézis.

Azért a forradalom-elmélet antitézise, mert arra az egyébként tudománytalan „rögeszmére” próbál bizonyságot szerezni, miszerint a nép tudatos cselekvéseként „váltottunk rendszert” („hisz’ mindenki a rendszerváltásra szavazott”, mondják, - pedig erről nem is szavaztunk), valamint arra, hogy vértelenül, reformok útján egyáltalán lehetséges „rendszert váltani”. Az a valóság, hogy a rendszerváltást a régi és az új elit paktuma „etette meg” a néppel, egy előre módszeresen kifundált forgatókönyv szerint. A paktum- elit tehát rendszert váltott a nép feje felett, majd elhitette a néppel, hogy ez az ő „vértelen forradalma” volt... Mindenki életben maradt, senki haja szála nem görbült meg, - bezzeg 1956-ban...! S mintegy bizonyságul az antitézis hamisságára; lám - végül is nem nagyon változott meg semmi...

A rendszerváltás, mint tudatos, vértelen népi forradalom - hazug legenda.

Az 1982. óta változatlan és egységes állami pénzügyi politika stabil anyagi alapja „jogfolytonos demokráciánknak”, hiszen a monetáris restrikció „megóvja” gazdaságunkat a túlzott növekedéstől, ami pl. inflációt gerjesztene, - másrészt tagjai vagyunk a Nemzetközi Valutaalapnak, a nemzetek nagy közösségének; mindig kapunk hitelt a Világbanktól, amennyi csak kell. Ha esetleg nem tudnánk kamatostul visszafizetni, akkor majd legfeljebb jelzálog-fedezetül szolgál a nép társadalmi tulajdona (a nemzeti működő tőke), végső esetben a föld.

Ez tehát a szintézis, - 1956. és 1990. elvtelen és gátlástalan paktuma! A magyar nép öntudatosságának legmagasabb fokára emelkedett, s mivel - tanulva a múlt (egyébként szent!) szenvedéseiből - nem akart megvívni egy újabb véres (s kilátástalan?) forradalmat a reformkommunisták ellen; inkább kiegyezett mindenkivel, és rendszert váltott - közkívánatra. Ezzel (1956. után) egy újabb, dicsőséges követendő példát állított Kelet-Európa népei elé: hogy is kell demokratikusan leváltani a diktatórikus rendszert?! Az igazság az, hogy amint spontán forradalmak sem léteznek (a magától forrongó nép „elmélete” csupán pragmatista leninista mítosz), - úgy még kevésbé létezik a tudatos össznépi rendszerváltás, pláne annak egy még tudatosabb vezető elit által megszervezett spontán (!) változata, magyar módon koreografálva. Sokkal valószerűbb változat a magyar régi és új elit paktumos összefonódása egymással, és közös kollaborációjuk a külföldi hitelezőkkel, azzal a titkos végcéllal, hogy az állam-kölcsönök jelzálog-igényének érvényesítése jogcímén együtt lenyúlhassák a népvagyont, - ki portfolióért, ki jutalékért árulva egy gyékényen a hazát. A döntő bizonyíték maga az eladósodás folyamata. Említettem, hogy a modern korban sem spontán forradalmak, sem össznépi rendszerváltások nem léteznek. De a legkevésbé valószínű bármely állam „spontán” eladósodása! Különösen az elképzelhetetlen, hogy a fejlett Nyugat öncélúan hitelezze összeomló-félben vegetáló nemzetgazdaságunkat, 1982-től fokozódó mértékben!

A jelen összegzés alapját képező második tanulmányomban hivatkozom Dr. Drábik Jánosnak a „Leleplező”-ben megjelent elemzésére, amelyben korabeli MNB-dokumentumok felidézésével mutatja be: Magyarország 1982-ig mindössze 1 Mrd USD külső államadósságot halmozott fel, majd az 1980-as évek végéig az adósság, pusztán a kamatos kamat törvény-szerűségei szerint, anélkül, hogy újabb hiteleket vettünk volna fel (!) 20,5 Mrd USD-re nőtt, mely adósság jogfolytonos szolgálatát rendszerváltáskor az Antall-kormány „szolgalelkűen” felvállalta. Drábik felteszi a kérdést: mi okozta, és milyen dokumentumok (vagy tárgyi tartalom) támasztja alá az adósságunk ilymértékű felszaporodását? Elszámolás ugyanis erről sincs. Különös aktualitást kap az egész kérdéskör most, amikor kiderült az új szocialista kormány miniszterelnökéről, hogy az előző rendszerben fedett rendőrtisztként dolgozott a Pénzügyminisztériumban. Medgyessy Péter parlamenti beszédjében (és azóta is, több televíziós csatornán) elmondta, hogy 1978. és 1982. között titkos megbízatásként hazánk beléptetésén munkálkodott a Nemzetközi Valutaalapba, azért, hogy Magyarország ettől kezdve könnyebben kaphasson világbanki hiteleket az elavult gazdaság, a veszteséges állami vállalatok finanszírozására, mint azelőtt, illetve mint más országok, amelyek nem tagjai a Valutaalapnak. Az volt a feladata, hogy egyrészt elemző tanulmányok összeállításával készítse elő Magyarország belépését, másrészt ügyeljen arra, hogy a belépés titkai sehogyan ne juthassanak külföldi titkosszolgálatok, pl. a KGB tudomására. Büszke rá - mondta a miniszterelnök -, hogy ilyen vállalható küldetést teljesített...

Ha hinni lehet Drábik hivatkozott elemzésének és dokumentumainak, úgy az a dolog pikantériája, hogy Magyarország ugrásszerű eladósodása, sőt: eladósítása (!) éppen 1982-től, a Nemzetközi Valutaalapba történt felvétel időpontjától kezdődött el, hiszen az addigi 1 Mrd USD államadósságunk a következő 7 év során több mint a 20-szorosára növekedett, s 1989-ben el is érte a 20,5 Mrd USD-t, - miközben az eredeti hitelek összegeit tízszer is kamatostul visszafizettük, anélkül, hogy újabb „valódi” hitelt vettünk volna fel. A legdöbbenetesebb tény, hogy Magyarország ebben az időszakban már egyáltalán nem a gazdaság termelő-kapacitásainak modernizálása céljából vett fel újabb és újabb külföldi hiteleket (mint tette azt az 1970-es években), hanem csupán a kamatok folyamatos fizethetősége érdekében!

Legalábbis ez volt „a szöveg”, - visszamenőleges magyarázatként. Tény, hogy az államadósság ilyen mértékű felszaporodása nem magyarázható egyszerűen a kamatos kamat matematikai törvényével, - még ha irreális nagyságú uzsora-kamat terhelte a kölcsönöket, akkor sem! Hihetőbb az a mostanában szárnyra kapott leleplezés, miszerint „a hiányzó láncszem”, illetve a hiányzó 10-15 milliárd dollár - mint guruló dollárok - Moszkvában, Havannában, Tripoliban, Bagdadban és más rejtélyes helyeken landolt; vagyis az IMF-be cselből beléptetett Magyarországot csak afféle tranzit-pénzmosodának használta a kommunista világforradalmi központ... Máig fizetjük, kamatos kamattal növelten „a világforradalmi internacionalizmus” vaskos számláit, - miáltal eladósodtunk. Netán a bécsi CW Bankon át...?

Magyarán: Magyarország eladósítása titkosszolgálati feladat lett volna?!

Ezt mellesleg leginkább a nép elől kellett eltitkolni, ami meg is történt...

Pillanatfelvételünk 1990-ben a „tudatosan” rendszerváltó Magyarországot mutatja, amikor a frissen megválasztott Antall-kormány a népfelség elvét nagyvonalúan mellőzve, éppen átvállalja az illegitim adósság jogfolytonos szolgálatát, amivel tulajdonképpen a külföldi hitelezők előtt saját pénzügyi önazonosságát is (!) deklarálja a megelőző, reformkommunista Németh-kormánnyal; azzal, amelyik alig 1 évvel korábban szintén „rácsodálkozott” az adósság összegére...! De ez még mind semmi. Annak ellenére, hogy az Antall-kormányra az adósságszolgálat felvállalásával kapcsolatban semmilyen külső nyomás (lásd: Dr. Schamschula György, gazdasági tanácsadó, volt közlekedési miniszter erről szóló írását az 1997. V. 29-iki Demokratában!) nem nehezedett, - Antall kormánya rögtön olyan tartalmú koncepciót dolgozott ki, miszerint a 20,5 Mrd USD államadósságot az állami vagyonná konvertált (degradált) társadalmi tulajdon, vagy más szóval: a nemzeti működő tőke kampányszerű privatizációjával, annak bevételéből kell kiegyenlíteni. A koncepciót a lázas megvalósítás követte, - az alábbi gazdasági eredményekkel:

n A teljes nemzeti ipar és kereskedelem 80 %-a multinacionális tulajdon; 20 %-a pedig a nómenklatúra-burzsoázia tulajdona lett.

n A rendszerváltó kormány kvázi jóváhagyta a spontán privatizációt, - de sem az 1990. előtti, sem az 1990. utáni privatizáció „koncepciója” soha nem került jóváhagyás céljából a magyar országgyűlés elé.

n A mintegy 60-100 Mrd USD becsült értékű nemzeti működő tőke 90 %-ban „eltűnt” a privatizáció során, - az államadósság viszont tizenkét év leforgása alatt négy-ötszörösére növekedett.

n Az 1988. és 1998. közötti 10 éves időszakban lezajlott állami vagyon- értékesítésről, annak gazdasági eredményéről mind a mai napig nem született semmilyen összefoglaló elszámolás, vagy tájékoztatás, - sem az Országgyűlés, sem az ország nagy nyilvánossága számára.

n Noha az elmúlt 12 évben sok parlamenti felszólalás kezdeményezte a privatizáció intézményes felülvizsgálatát, egyes ügyekben bizottságok is alakultak; lényeges elmarasztalás, büntetés, vagy pláne szerződés semmissé nyilvánítása - egyetlen jelentős esetben sem történt. A kétes tranzakciók iratanyaga számos esetben egyszerűen eltűnt.

n A rabló privatizáció egyenes következménye, hogy az államadósság növekedése öngerjesztő folyamattá vált, hiszen nincsen már több olyan értékesíthető portfoliónk, amelynek az egyszeri magánosítása révén a negatív tendencia megfordítható lenne. A kamatfizetési kötelezettség egyre csak nő, amitől mind a költségvetés, mind az adófizetők kamat-rabszolgaságba süllyednek, ami azt jelenti, hogy a megtermelt GDP-nk egyre nagyobb hányadát kamatfizetésre kell fordítanunk.

n Teljes kiszolgáltatottságban lépünk be majd az Európai Únióba, hiszen már szinte csak egyetlen profittermelő nemzeti tulajdonunk maradt: a termőföld. Hét éves moratóriummal, - azután az is a multiké... Kizárt, hogy a magyar gazdák önerőből túllicitálják a külföldi spekulánsokat.

Tekintve, hogy a történelmi események legalábbis 1982. óta magas fokú tudatosságot, illetve tervszerűséget mutatnak; nem lehet elmenni annak lehetősége mellett, hogy az egész történés-sorozat valójában egy olyan ok-okozati összefüggés-lánc, amelyet valamilyen erők előre lejátszottak, majd a szimulált folyamatokat a valóságban is végrehajtották.

Elviekben három eshetőség kínálkozik:

· Külföldi politikai és/vagy pénzügyi „összeesküvés” Magyarország port-foliójának, termelőtőkéjének, vagyonának, piacának, termőföldjének és munkaerejének megszerzésére, illetve „kihasználására”, - ami teljesen valószínűtlen, ezért a felvetése is merő ostobaság...!

· Spontán folyamatok, véletlenszerű történések megtévesztő sorozata, ami utólag (látszólag) tudatos tervezésnek is tűnhet. Ez képtelenség...

· Valamely, a hatalmat kizárólagosan gyakorló, diktatórikus erő (réteg) - pl. a reform-kommunista pénzügyi elit - oly magas fokra jut el „a népgazdasági tervezés” művelésében, vagy más szóval a makrogazdasági folyamatok modellezésében, hogy képessé válik a szocialista nemzetgazdaság egyfajta „tendenciózus végelszámolására”, melynek során a társadalmi tulajdont a külföldi privatizátorokkal megegyezésben éli fel. Ez nem összeesküvés, „csak” összefonódás és kollaboráció, magyarán szólva: CO-NEXUS, amelynek a jelentését már évekkel korábban - ha némileg más összefüggésben is, de - megismerhettük. (Lásd „kicsivel” részletesebben: a 2001. novemberében, a Válasz Könyvkiadónál megjelent „Nexusban a Co-Nexussal” könyvemben!) Természetesen kellett léteznie egy exkluzív, szűk körű „establishment”-nek, amelynek tagjai az országos méretű trükköt - tudniillik: a népgazdaság önző célú „végelszámolását”, szezonvégi végkiárusítását - kiagyalták, s a titkát máig szigorúan őrzik... Vajon nem ez-e a rendszerváltás „legféltettebb”, legbensőbb titka, - az „ügynök-rendszerváltás” misztériuma?! Vajon nem arról van-e szó, hogy ami balról hőstett, az jobbról hazaárulás?!

A folyamat, az egymásra épülő tranzakció-sorozat feltételezett fázisai a következők lehettek: (1) Előre látták a rendszer végső bukását - 1980. (2) Előre megtervezték, koncepciót alkottak; hogyan fordítsák a bukást is a maguk javára - 1980. (3) Kitervelték az állam eladósítását, beléptetését a Nemzetközi Valutaalapba -1981. (4) Belépés, növekvő világbanki hitel-felvételek, amelyeknek látszólag semmi értelme; megvalósulásukról és anyagi tartalmukról, összegeikről nincs semmiféle tételes elszámolás - 1982-1989. (5) „Csalárd öncsőd”, vagyis a 20,5 Mrd USD „felfedezése”, az „önkéntes” hatalomátadás bejelentése - 1989. (6) Rendszerváltás - 1990. (7) Spontán privatizáció, 20 %-nyi nemzeti vagyon ellopása - 1988-1990. (8) A társadalmi tulajdon kvázi „államosítása” - 1990. (9) Az állami vagyon átjátszása a multinacionális társaságoknak, persze busás jutalék fejében - 1990-1998. (10) A hatalom végleges visszavétele; egyidejűleg legenda-ciklus költése a dicsőséges múltról, amelyben a hős pénzügyi szt-tisztek a KGB-vel dacolva megalapozták hazánk demokratizálódását és növekvő anyagi jólétét...

Bűvös körben élünk - bűnös körben! -, amelyben a kiindulópont és a vég-cél egy-és ugyanazon történelmi átverés; a hamis rendszerváltás eredeti bűne, melyet sem megkerülni, sem helyrehozni többé nem lehet. Sajnos az ún. jobboldali elitnek - önkritikát gyakorolva - végre tudomásul kellene vennie, hogy - jutalék ide, jutalék oda - csúnyán becsapták, mert az egész játék eleve arra ment ki, hogy a szocialisták visszakapják a hatalmukat, s utána européer szociáldemokratákká „keresztelhessék át” magukat.

Dávid Ibolya és Szili Katalin már közös oltár előtt áldoznak...

Az egész ország ráment, amikor Antallék besétáltak a csapdába.

Vác, 2002. október 9.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
Az én házam
Pincebörtön 1. (www.dezsyzoltan.hu)
A Rábaközi táltosok jövendölése
Legfrissebb írások:
DE HÁT TUDTUK…Pár sor Bayer Zsoltról
2.cikk a relativizált gumicsont
ÖMP közlemény
A "demokratikus” kényszerítés nem megoldás
Bene Gábor: NE AGGÓDJUK?
"... egy nép azt mondta, elég volt!"
Magyar az, akinek fáj Trianon!
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014