Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
2008.11.18, 10:22                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

A Nemzeti Szövetség kommunista öröksége

Volt egyszer egy ‘Nemzeti Szövetség Magyarországért’ mozgalom, 1996-ban...

Tavaly ilyenkor a friss felismerések szent dühe, a hirtelen rádöbbenések rettenete - mily' optimista hevületek! - irányították a tollamat. Mi maradt mára?! Semmiből semmi. Országunkat romba döntötte a privatizáció.

A bolsevik rendszer lényege, az intézményes népbutítás változatlan hevességgel, egyre újabb statisztikai-információs trükkök bevetésével - folytatódik tovább.

Ebben kormánypártok és ellenzékiek egyaránt abszolút profinak bizonyultak. Ma ennyiben tényleg hétpárti diktatúrában élünk...

A kommunisták 1990-ben a kétséges jövőt bízták rá az Antall-kormányra, - 1998-ban azonban a nyilvánvaló kilátástalanságot készülnek örökül hagyni a nemzeti ellenzéknek (szövetségnek). Mily' hívogató, reményteli távlatok ígérete ez!

Az ellenzék fékevesztett hatalomvágyában - készülnek már nagyon a revánsra! - se lát, se hall. A még érintetlen, s a már bepiszkolt egyformán vakon menekül - előre...

Harmadik út (Gidai), magyar út (Csurka), és/vagy konszolidált polgári fejlődés alternatíváját (Fidesz), végigjárhatóságát ígérik, - miközben a fenekük is kilóg a (bő-)gatyájukból. Az MDF, a KDNP, az MDNP - sőt, már az FKgP sem! - nem ígérnek semmit. Nincs koncepciójuk, amire ígéreteket lehetne alapozni.

Álmodik hát a nyomor! Ugyanis sem az ígéreteket, sem a koncepció-nélküliséget nincs már miből finanszírozni.

Nincsenek külön utak. Nem lehet utólag (!) előre okosnak lenni, mint ahogyan a Fidesz próbálja velünk elhitetni. Nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba.

Csak a becsülettel vállalható, újabb évtizedes tisztes szegénység következhet, - vagy a hirtelen nemzethalál. Egyaránt óvakodjunk a demagógoktól, de az önjelölt forradalmároktól is: egy tőről fakadnak mindannyian!

Öntsünk tiszta vizet a pohárba, nézzünk bátran szembe a nyers valósággal!

Katasztrofális privatizációs csődtömeg

Nagyjából mindenünk ott és akkor siklott ki végzetesen, amikor Antall József az Állami Vagyonügynökség létrehozásával (1990.) szentesítette, intézményesítette (tehát legitimálta) a bolsevikok, és a velük az 1980-as évek közepétől szorosan összefonódott multinacionális tőke szabad rablását, amit fennkölt-tudományosan állami privatizációnak kereszteltek el. Az ezt megelőző ún. spontán privatizáció kismiska - és egész jó üzlet! - volt ahhoz a vad orgiához képest, ami az ÁVÜ, majd az ÁPV Rt. vezényletével kibontakozott.

Az egyébként hagyományosan rossz tulajdonos állam a társadalmi tulajdon (TT) magánosítása során még gondatlanabb gazdának bizonyult.

A csillagászati javadalmazással - vö.: harminc ezüstpénz! - örökös hallgatásra ösztönzött középszerű-tehetségtelen ÁVÜ-hivatalnokok az évek leforgása alatt valóságos tudományos módszertant és bürokratikus rendszert fejlesztettek ki a társadalmi tulajdon szemérmetlen szétlopásának tökéletes elkendőzésére és saját tevékenységük teljes titkosítására, a valóságos történések bármikori feltárásának eleve lehetetlenné tételére. Közben súlyos milliárdokat fizettek ki a KPMG-nek, a Deloitte/Touché-nak - vagy éppen természetben és pénzben a Co-Nexus-nak! - és egyéb tanácsadó cégeknek, többnyire valós egyenérték nélkül. Hacsak a jogilag szabályozott lopás és rablás technikájának elsajátítását nem tekintjük annak...

Ne beszéljünk valós vagy alaptalan feltevésekről, mindent elborító korrupcióról, az áron aluli eladásokról, a képtelen reorganizációkról, a titkos záradékokról, a falból kiírt vagy ki sem írt szánalmas tenderekről, a nemzetközi pénzmosásokról, a gyanús (ál)szerződésekről, a nyilvánvaló vesztegetésekről, mindenestül eltűnt iratokról és szándékos irateltüntetésekről, - beszéljenek ezúttal inkább számok, a száraz statisztikai adatok: az ÁPV Rt., a KSH, valamint az MNB saját adatai.

A Fidesz "Gazdaságpolitikai korlátok és lehetőségek" című kongresszusi (1997.) kiadványa lapjainak sarkaiban a szimbólum atavisztikus Conexus-embléma után-érzés (!), - ám amíg amaz az eredeti KAPCSOLAT, emez már csupán stílszerűen egy picinyke LABIRINTUS. De ez a lényeg: az egykori tudatos és totális össze-fonódásból mára csak az ösztönös rémület és az eszmei zűrzavar maradt meg a számunkra. Mára már majdnem minden szimbólum is értelmét vesztette...

A konferencia-füzetecske a 70. oldalon fontos adatokat közöl. Az ÁVÜ-ÁPV Rt. összes bevétele 1990. és 1996. között kb. 1000 milliárd forint volt. Összesen mintegy 300 milliárd forintot fordítottak a privatizáció "intézményes" és egyéb ki-adásaira, ami nagyrészt a tanácsadó cégek zsebébe vándorolt. No comment.

A vizsgált időszak 7 évében az állami privatizációs ügynökség a magánosítás bevételeiből összesen 723 milliárd forint költségvetési befizetést teljesített.

A füzet adatai szerint - forrás: az ÁPV Rt. - az 1990-ben eredetileg mintegy 3600 milliárd forint összértékű állami vagyon 50 %-a egyszerűen elveszett (értsd: ez vagyonvesztés). A megadott vagyonérték (melynek valós összege ennek legalább a duplája! - Cz. L.) 20 %-ára rúgó privatizációs-értékesítési bevétel pedig a mai árfolyamon számítva mindössze 4 milliárd USD-nak felel meg! Vagyis 7 év alatt összesen maximum 4 Mrd USD-vel csökkenhetett a bruttó államadósság az állami vagyon értékesítéséből származó privatizációs bevételek eredményeként, amennyiben a teljes bevételt adósság-csökkentésre fordították. (De azt is látjuk, hogy nem. - Cz. L.) Az ÁPV Rt. kezelésében még megmaradt vagyon névértéke cca. 1000 milliárd forint, amelynek legalább a fele csőd-portfolió.

Elvtársak, - érdemes volt?! The answer is blowin' in the wind. Vagyonunkat is.

Hullámzó inflációval és fizetésimérleg-deficittel terhes stagfláció

A Magyar Nemzeti Bank 1997. évi (2) havi jelentése szerint - a Fidesz-füzet adataival megegyezően - 1989. és 1996. között a folyó fizetési mérleg összesített egyenlege 12,2 milliárd USD deficitet mutat. A legnagyobb fizetésimérleg-hiány 1993-ban (3,5 Mrd USD), 1994-ben (3,9 Mrd USD) és 1995-ben (2,5 Mrd USD) keletkezett. Ugyanezekre az évekre esik a forint erőteljes devalválódása is. Ami amiatt is érdekes, mivel a fizetésimérleg-hiány mértéke - miként az adósság-állomány nagysága is! - bizonyos összefüggésben elsősorban a mérési árfolyam kérdése. Az árfolyam (és annak változása) pedig hosszabb távon mindenekelőtt a belső infláció mértékétől (és annak változásaitól) függ. A nemzeti valuta (a forint) paritás-változása, árfolyamának romlása elsősorban annak következménye, hogy a magyar nemzetgazdaság (a GDP) növekedési üteme messze elmarad a fejlett tőkés országokétól. Termelékenységünk színvonala relatíve növekvő mértékben romlik, de miért? Külkereskedelmi cserearányaink romlása miatt. Mit jelent ez? Azt, hogy a tőkés partnerek ugyanúgy bánnak el velünk a kereskedelmi forgalom export-import tranzakcióinak árarányai tekintetében, akárcsak a multinacionális privatizátorok a magyar állam vagyonának magánosítása során. Mélyen ár alatt exportálunk, - és relatíve túl magas árakon importálunk. Gondoljuk csak meg! A privatizáció során a külföldi befektetők komplett gyárakat, vállalatokat kaphattak 20 %-os áron, vagy éppen feltőkésített bankot 1 forintért, - miközben ezekért az árakért a teljes magyar piac is az övék lett. A magyar munka, a magyar termék, a magyar vállalat, a magyar piac mérhetetlenül olcsó azon a nemzetközi piacon, ahonnan pedig elképesztően magas árakon vásárolunk meg (immár nyolcadik éve begyakorlott rendszerben) minden európai-úniós vagy éppen amerikai cikket. Az iparcikkek nem sokkal jobbak a magyaroknál, viszont tíz-húszszor annyiba is kerülhetnek. Az élelmiszerek pedig kifejezetten gyengébb minőségűek is...

Ez a folyamat, ez az ok-okozati összefüggés-lánc - a külkereskedelmi cserearány-romlás, a relatív és látszólagos termelékenység-csökkenés, a hullámzó mértékű belső infláció, a forint-devalváció - a halmozódó fizetésimérleg-hiány s így végső soron az államadósság növekedésének eredeti-valós magyarázata. Bármilyen más fejtegetés szemenszedett hazugság, demagógia: népbutítás.

A legsúlyosabb magyarázat azonban még hátravan. A cserearány-romlás, a belső infláció, a forint-értéktelenedés, a fizetésimérleg-hiány s a növekvő adósság csak tüneti jelenségek, illetőleg szükségszerű következményei valaminek! Valaminek, amiről soha nem esik szó. Miért van az, hogy a magyar munka egyre kevesebbet ér a nemzetközi piacon? Miért van, hogy eladni csakis veszteséggel tudunk, - mi-közben a nekünk eladók rendre ‘degeszre’ gazdagodnak?

Miért van az, hogy bármit veszünk, másnap csak a felénél is kevesebbért tudjuk eladni? Miért van, hogy áron, béren, tébén, vámon, adón, vételen és eladáson - munkán vagy semmittevésen -, egyszóval minden akciónk vagy reakciónk által: mindig mindenen, mindenért mi járunk rosszabbul?!

Mindezeknek az az egyszerű oka, hogy országunkat, nemzetgazdaságunkat, munkánkat és értékeinket, VÉGÜL MINKET MAGUNKAT IS a kommunista karanténból "kiszabadítva" (lásd: 1990. = rendszerváltás) egyenesen a szintén vörösen izzó multinacionális olvasztótégelybe dobtak (lásd még: az Európai Únióhoz, valamint a NATO-hoz való csatlakozás sikerével való hitegetés), ahol az árakat, a béreket, stb. már évtizedek óta kollektív, "demokratikus-többségi" politikai döntések határozzák meg, mely döntésekbe nincsen beleszólásunk.

NEM KÉRDEZTÉK, HOGY ELFOGADJUK-E A JÁTÉK-SZABÁLYAIKAT, EGYSZERŰBB MEGOLDÁST VÁLASZTOTTAK: LEFIZETTÉK NEMZETI ELITÜNKET, AKIK SZOLGAIAN ENGEDELMESKEDTEK... Országunk el-adósítása tehát tudatos nemzetközi politikai döntés volt, amelynek a végre-hajtásához a saját áruló elitünket használták fel kollaboránsként. A többi már egyszerű következmény...

Kísértetiesen cseng a fülünkbe a klasszikus lenini tétel, miszerint: "A politika és a gazdaság kapcsolatában a politikának van primátusa." Hazugság, hogy "gyenge gazdasági teljesítményünk", illetve növekvő eladósodásunk következménye, hogy a nemzetközi politika "ferde szemmel" tekint ránk. Sokkal inkább igaz, hogy a nemzetközi és nemzetek feletti pénzvilág tönkretette gazdaságunkat, hogy olcsón elorozhassa értékeinket és ránk sózhassa töménytelen bóvliját. Az elitünket pedig megtanította "jogilag tisztán" lopni és folyamatosan hazudni, mint a vízfolyás...

Áruló pénzügyeseink szájából szüntelenül áradnak a gyarmatosítók hazugságai.

Sajnos öngerjesztő hatású, hogy nemzetgazdaságunk főbb szereplői, a dolgozó és termelő lakosság, a vállalkozók - hiszen annyit hallják! - lassanként maguk is elhiszik, hogy buták, ügyetlenek, rosszul és drágán dolgoznak: ezért a nemzetközi piac "igazságos értékítélete" lassú kínhalálra veti őket.

A folyó fizetési mérleg 1996. évi tényleges hiánya 1,7 Mrd USD-t tett ki, ami az előző évekhez viszonyítva kétségtelenül némi javulás. Ennek érdekében azonban az egész társadalom olyan kényszer-áldozatokat hozott, ami - egyebek mellett - a termelési, az értékesítési (kereskedelmi), a vállalkozási és a beruházási kedvet is olymértékben visszavetette, minek következtében gazdasági növekedés nincs.

E tények már megmutatkoznak a külkereskedelmi mérleg folyamatos romlásában is, ami a fizetési mérleg újbóli hiány-növekedéséhez, felborulásához vezethet már 1997-ben is, de 1998-ban egészen biztosan. Ismét a jövőnket áldozták fel.

Reménytelenül fokozódó külső (és belső) eladósodás

Az adóssághelyzetünk javulása vagy romlása azon múlik, hogy’ alakul a nemzet-gazdaság jövedelemtermelő képessége, a GDP, a gazdasági növekedés. A kérdés nyilvánvalóan az: képes-e országunk továbbra is kitermelni az évtizedek óta reá nehezedő adósságszolgálati terheket, képes-e olymértékű GDP-növekedést elérni (többletjövedelmet realizálni), amiből a kamatok fizetése s a hiteltörlesztés össze-omlás veszélye nélkül finanszírozható. Az eladósodás eme történeti trendvonalán nyilván létezik egy inflexiós pont, amin túllépve a folyamat megfordíthatatlanná válik, és gyorsuló zuhanással a teljes összeomláshoz vezet...

Vajon túlhaladtuk-e már ezt a holtpontot, vagy sem?

A fizetési mérleg legfontosabb meghatározó tényezői:

- a külkereskedelmi (export-import) mérleg, a külkereskedelem cserearányai;

- az infláció mértéke, amely determinálja a cserearányokat és a valutaparitást;

- az adósságszolgálati terhek (kamat + törlesztés) aktuális kondíciói;

- a külföldiek tőkebefektetéseinek és profit-repatriálásainak egyenlege, továbbá

- az adott-kapott hitelek egyenlege, valamint

- a valuta-tartalék változása, illetőleg a privatizációs bevételek összege.

Az elmúlt közel 8 év során a korábbi alapképlet nem sokat változott. Az 1980-as években már az adósságszolgálat teljesítésére vettünk fel újabb és újabb külföldi kölcsönöket a Világbanktól vagy a Nemzetközi Valutaalaptól. Az utóbbi 2 évben (1995-1996.) a hitelfelvétel mérséklődött, az adósságszolgálat teljesítésének leg-főbb forrásává a privatizációs bevételek (lásd pl. az energia-szektor értékesítését) váltak. A külföldi tőkebefektetésekből származó valutabevételek jelentős hányada az ország valuta-tartalékait növelte.

Az MNB-tájékoztató adatai alapján vizsgáljuk meg a fizetési mérlegre ható főbb tényezők alakulását, és állapítsuk meg: folytatható-e tovább - 1998. után is - az elmúlt 2x4 év kormányzati külgazdaság-politikája?

1. A külkereskedelmi mérleg az 1988-1991. közötti években közel egyenletes, minimális aktívummal zárt. Az 1992. évi passzívum még elhanyagolhatóan kicsi. Az 1993-1995. közötti 3 évben viszont felborult az egyensúly. A külkereskedelmi passzívum értéke évi 3 Mrd USD körül tetőzött, illetve a 3 év összegeként 9,324 Mrd USD-t tett ki, - miközben a gazdasági növekedés éppen ezekben az években volt a legmagasabb! Azt hihetnénk, hogy a GDP erőteljes növekedése okozhatta a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának a megbomlását, ámde ennek ellentmond a folytatás. A külkereskedelmi mérlegünk 1996-ban - még állítólagos stabilizációs sikereink ellenére is - ismét 2,645 Mrd USD passzívummal zárt, a GDP viszont 0,6 %-kal csökkent, vagyis hát az ország gazdasági teljesítőképessége szemernyit sem javult. Az áruforgalmi mérleg romlása 1997-ben várhatóan folytatódik, ami a fizetési mérleg újból növekvő deficitjében is kifejezésre juthat majd. A gazdaság pedig változatlanul stagnál.

2. A belső infláció 1997-ben továbbra is 20 % feletti mértékű, ami pedig a csere-arányaink folytatódó romlását, a forint folyamatos leértékelődését idézi elő. Az USD árfolyama már 180 forint felett jár, és közelíti a "bűvös" 200 forintos határt. Csak történeti emlékeztetőül: 1 USD 1988-ban még csak mindössze 50 magyar forintot ért! A magyar valuta (HUF) romlásának átlagos mértéke így az elmúlt 8 évben 15 %/év volt. Érdekes módon az évi romlás mértéke eleinte hullámzott - "jó év, rossz év" -, ám 1993-tól évi 17-20 % közötti mértékben "stabilizálódott"...

3. A külső adósságszolgálat összegének növekedése szintén 1992-1993-tól vett drámai fordulatot. A ténylegesen teljesített adósságszolgálat (kamatfizetés + tőke-törlesztés) összege az 1990. évi 4 Mrd USD-ről 1996-ban 10,3 Mrd USD-re emelkedett, miközben a nettó kamatkiadás mértéke 8 év óta évi 1,2-1,4 Mrd USD körül stagnál! A kiugróan magas tőketörlesztést a privatizációs bevételek, első-sorban az energia-szektor 1995. évi értékesítése - mint soha vissza nem térő, egyszeri "lehetőség"! - tette lehetővé. A nagy összegű (4 Mrd USD) "soron kívüli tőketörlesztés" eredményeként az USD-ben kifejezett bruttó adósságunk trendje "megfordult": az eddigi "stabil" növekedés most diszkrét csökkenésbe váltott át. A hangsúly az "USD-ben kifejezett" és a "diszkrét csökkenésbe" kifejezéseken van. Az adósság efféle csökkentése ugyanis egyszeri, "mesterségesen előidézett" lépés, s mint ilyen, megismételhetetlen (!), mert nem a nemzetgazdaság teljesítő-képessége növekedésének a valós eredményéből, hanem csak az energia-szektor ‘hirtelen felindulásból elkövetett’ értékesítéséből származik.

Mindemellett az államadósság forintban kifejezett összege így is tovább nőtt, ha más miatt nem, hát a folyamatos árfolyam-romlás következtében...

A bruttó külső államadósság összege 1990-ben 21,27 Mrd USD volt, ami (USD = akkor 63,2 forint) 1.344,2 Mrd forintnak felelt meg. Ugyanez 1995-ben már 31,655 Mrd USD-t, - illetve (USD = akkor 125,7 forint) 3.978,7 Mrd forintot tett ki. Egy évvel később, 1996-ban pedig az adósság összege 27,646 Mrd USD - dollárban tehát csökkent -, ami (USD = akkor 152,6 forint) már 4.218,3 Mrd forintra rúg! Adósságunk tehát forintban kifejezve a rendszerváltás éve (1990.) óta 3,14 (pi-)szeresére, illetőleg 214 %-kal - folyamatosan - növekedett!

A nemzetgazdaság teljesítményét pedig - elvtársak! - egyelőre forintban mérjük, hisz saját bérünket, fizetésünket ma még HUF-ban kapjuk. Tetszetős statisztikai hazugság a dollárban kifejezett adósság jelentős csökkentéséről hencegni, ami közben a dollár kitermelése országunknak - hála Surányi úrnak, illetve a csúszó leértékelésének! - évente automatikusan 20 %-kal többe kerül.

Bruttó külső adósságunk ma is a GDP 63,6 %-át teszi ki. A GDP viszont 1996-ban - 0,6 %-kal - ismét csökkent, az adósság pedig 1997-ben újra csak nőni fog...

Itt említem, hogy a KSH Gazdaságelemzési és Informatikai Intézete tájékoztatója az 1997. évi gazdasági folyamatokról (1997/1-2.), a 2. oldalon "Mérséklődő külső adósság" címmel ellentmondásos, az MNB-adatokkal nem teljesen egyező, félre-vezető adatokat közöl: "Az elmúlt évben (értsd: 1996-ban) is jelentősen csökkent az ország külső adóssága." Aztán: "Az 1995. márciusában még 20-21 milliárd dolláros külső nettó adósság 1996. végére 14,3 Mrd USD-ra mérséklődött." Az MNB-tájékoztató adatai szerint a nettó külső adósság 1994-ben tetőzött (18,9 Mrd USD), majd 1995-ben 16,8-, illetve 1996-ban 14,3 Mrd USD-re csökkent. Mindeközben a bruttó külső adósság 1994-ben 28,5-, 1995-ben pedig 31,7 Mrd USD-re növekedett, ami aztán 1996-ban - az ismert okok miatt - 27,6 Mrd USD-re csökkent. Minden adat értékelése kizárólag politikai beállítás kérdése!

Mellesleg: az MNB adatai részben önmagukkal sem egyeznek, - vö.: egymással a 105. és a 106. oldalnak az 1995. évi bruttó és nettó adósságra vonatkozó adatait. Mindazonáltal: a nettó és a bruttó adósság változásának tendenciája "mindössze" amiatt tér el egymástól, merthogy a kintlévőségeink (követeléseink) az 1994. évi 9,6 Mrd USD-ről 1995-ben 14,8 (!) Mrd USD-re emelkedtek, ami ugye bagatell! Ami egyébként az államadóssággal kapcsolatos számadatok, tájékoztatások vala-mint a sajtóbeli közlések megbízhatóságát illeti, arra talán megfelelő illusztráció az alábbi idézet a KÁPÉ április 30-iki számában közzétett, Fekete Jánossal - a folyamatos eladósodásunk ‘atyjával’ - készített interjúból. KÁPÉ: "De tény az is, hogy amikor 1989-ben átadta ezt a kulcsot (ti. az MNB kulcsát), hazánk bruttó adósság-állománya 18-19 milliárd dollár volt, ami az elmúlt 8 évben 35 milliárd dollárra nőtt, vagyis csaknem megkétszereződött." Mire Fekete János: "A tények makacs dolgok. Ha arra kell választ adni, hogy vajon eladósodott ország lett-e Magyarország, és ártott-e a sok hitelfelvétel, akkor egyenesen és világosan azt kell mondanom, ez hasznos volt, ez nem ártott. Olyan vagyont, értékeket hoztunk létre, amelynek egy részét most értékesítettük, és több pénzt kaptunk érte, mint amennyi 40 év teljes felhalmozott adóssága."

Csupán emlékeztetőül: az egész privatizációból mindösszesen 4 Mrd USD valuta-bevételt (723 Mrd HUF) sikerült realizálni, miközben a bruttó államadósság már 1990-ben meghaladta a 21 Mrd USD-t. Ma privatizálható vagyonunk már szinte nincs is, az adósság pedig lassan újból eléri a 30 Mrd USD-t. Vagy a statisztika, vagy az újság téved nagyot, - Fekete János viszont bizonyosan. Olyan látszatot is kelt, mintha felhalmozott (és most privatizált) társadalmi tulajdonunkat kölcsönök felvételéből építettük volna fel, hoztuk volna létre. Ebből semmi nem igaz!

4. A külföldiek közvetlen tőkebefektetéseinek összege az 1989. és 1996. közötti

7 év alatt összességében 13,4 Mrd USD-t tett ki. Ezek az összegek - mivel "jog-folytonosan" a külföldi befektetők tulajdonát, tőkebetétjét képezik! - adósság-szolgálat céljára, kölcsöntörlesztésre igazából nem használhatók fel, viszont az ország valuta-tartalékát kétségtelenül jótékonyan növelik.

Ezzel összefüggésben felhívom a figyelmet Orbán Viktornak, a Fidesz M.P.P. elnökének egy súlyos "szakmai" (bár ő nem is közgazdász!) tévedésére, amely a Demokratában 1996. május 2-ikán megjelent interjújában látott napvilágot. Orbán Viktor kijelentése így hangzik: "Évi nyolcszázmillió-egymilliárd dollár külföldi tőke beáramlása szükséges ahhoz, hogy Magyarország jobban járjon, ha fizet (ti. adósság-törlesztést), mintha nem fizet. Ha ez alá a szint alá esik vissza a beáramlás mértéke, akkor el kell gondolkodnunk az adósság nem a szokásos eszközökkel való kezelésének kérdésén. A most beáramló mintegy évi két- milliárd dollár egyelőre azonban lehetővé teszi Magyarország számára, hogy összeroppanás nélkül teljesítse az adósságszolgálatot."

Az idézett vélekedés alapvetően téves, mert:

- a külföldi tőke beáramlásának mértéke újabban csökken;

- a fizetési mérleg hiányát átmenetileg és formálisan, mintegy mérlegtechnikailag

"finanszírozhatja" a külföldiek tőkebefektetése, de valójában és ténylegesen:

- csak valós privatizációs valuta-bevételek fordíthatók adósságszolgálati célokra,

a külföldiek közvetlen tőkebefektetései nem;

- privatizálható állami vagyonunk már gyakorlatilag nincs, így ez a valuta-bevételi

forrás lényegében tökéletesen kiapadtnak tekinthető. Egyébként:

- a privatizációs valutabevételek sohasem fedez(het)ték az adósságszolgálat (vagy

csak a tőketörlesztés) valuta-kiadási fedezetét; kivétel ez alól a soha vissza nem

térő 1996. év, a komplett energiaszektor eladása miatt. Másik energiaszektorunk

viszont nincs. Végezetül:

- önmagában kalandor, képtelen elképzelés az adósságszolgálat esedékes terheit a
külföldi tőkebefektetőkkel, azok pénzéből fizettetni meg és ki. Egy ilyesfajta
gondolat eleve hátsó szándékú, kvázi: "Fizessenek a gazdagok, úgy kell nekik, -
minek jönnek ide befektetni!"
Ennél sokkalta egyenesebb megoldás halasztást,
vagy átütemezést kérni, esetleg a kommunista hitelfelvételekre hivatkozással,
kerek perec megtagadni a kölcsönök egy részének visszafizetését.

5. Magyarország külső követelés-állománya 1990-ben 5,3 Mrd USD volt, majd elkezdett növekedni - 1993-ban közel 10 Mrd USD-t tett ki -, és 1995-ben már 15 Mrd USD-re rúgott. Adósaink - kik is lehetnek? - 1996-ban komoly összeget törleszthettek, ugyanis "kintlévőségeink" közel 2 Mrd USD-vel csökkentek, ami a fizetési mérlegünket - szinte "véletlenszerűen" - jelentősen javította. Az 1996-ban eszközölt soron kívüli hiteltörlesztésünk eredményeként a bruttó külső adósság-állomány 4 Mrd USD-vel, - a nettó külső adósságállomány pedig 2,6 Mrd USD-vel csökkenhetett.

Magyarország 1988. és 1996. között összesen mintegy 36 Mrd USD közép-és hosszúlejáratú hitelt vett fel, míg 30 Mrd USD tőketörlesztést hajtott végre.

Így a hitelállomány 8 év alatt 6 Mrd USD-vel növekedett, - minden privatizációs, illetve adósság-törlesztési erőfeszítésünk ellenére.

6. Magyarország valuta-tartalékai 1990-ben mindössze 1,2 Mrd USD-t tettek ki, ami 1991-ben már 4 Mrd USD-re emelkedett. A tartalékok 1992-től 1995-ig folyamatosan növekedtek, - 1995. végére meghaladták a 12 Mrd USD összeget.

Valuta-tartalékaink 1996-ban jelentősen, - 2,3 Mrd USD-vel csökkentek. Ez feltehetőleg összefüggésben lehet a teljesített adósságszolgálat 1996. évi kiugró összegével, ami (1,7 Mrd USD előtörlesztéssel együtt) 12 Mrd USD-t tett ki!

Felmerülhet az olvasóban, miért is van szüksége Magyarországnak 10 Mrd USD nagyságrendű valuta-tartalék képzésére és állandó fenntartására, miközben közel 30 Mrd USD bruttó külső adósság után fizetünk minden évben növekvő adósság-szolgálatot?! Nem valami kapitális örültség ez? Természetesen ‘világhíres’ pénz-ügyeseink is követnek el nagy néha hatalmas hibákat, tévedéseket, - ám ekkorát úgyszólván sohasem. Tehát nem hibáról lehet szó!

Valószínűsíthető, hogy a valamirevaló külföldi tőkések csakis akkor eszközölnek jelentős összegű befektetéseket Magyarországon, ha megfelelő (esetleg titkos) garanciákat kapnak, hogy bármilyen nekik nem tetsző politikai fordulat esetén maradéktalanul kimenthetik (repatriálhatják) befektetett tőkéjüket. Valamirevaló bank csak akkor nyújthat nagy összegű középlejáratú hitelt, ha szintén megfelelő garanciát kap a kölcsön visszatérülésére. Ilyen biztosítékot jelenthet, ha a Világ-bank és a Nemzetközi Valutaalap kötelező mértékű tartalékképzést ír elő az adós Magyarország számára. A horribilis összegű valuta-tartalék (10 Mrd USD) tehát elsősorban "garanciális kötelezettség" vállalása lehet az aggódó tőkés befektetők és hitelezők kvázi megnyugtatására.

Ismét Orbán Viktornak szánom megjegyzésemet: a külföldiek tőkebefektetései, a kötelező valuta-tartalék semmiképpen nem használható - még átmenetileg sem - adósság-szolgálati célokra. Az adósság-szolgálat minden normális esetben a külkereskedelmi mérleg aktívumának valuta-bevételi többletéből teljesítendő, - ami csak erőteljes és stabil gazdasági növekedés, évi legalább 4-6 %-os GDP-növekedési ütem megvalósulása mellett biztosítható. Végszükség esetén (ritkán) persze az adósság-szolgálat teljesíthető a rendkívüli valuta-bevételeket produkáló privatizációs tranzakciók révén is. Épp ez történt 1996-ban, amikor is az MSZP-SZDSZ koalíciós kormány értékesítette a komplett stratégiai energiatermelő-és szolgáltató szektort francia, német és olasz - jórészt állami - vállalatoknak, csak azért, hogy fizetési mérlegünk egyensúlya helyreállításának, valamint az adósság-állomány csökkentésének hamis látszatát keltse a tőkés pénzvilágban. E tranz-akcióval azonban minden profitképes eladható vagyonunk el is fogyott, - több privatizációs bevételre pedig a továbbiakban már nem számíthatunk.

Az adósság-szolgálat ideig-óráig teljesíthető újabb hitelek felvételéből is - éppen ez történt 1982. és 1992. között -, de ez egyáltalán nem normális. Mindazonáltal sajnos nagyon valószínű, hogy a továbbiakban Magyarország újból abnormális megoldásokra kényszerül...

Adósság-ügyben ez már a kommunisták második rettenetes öröksége

Az 1970-es és 1980-as években reménytelenül eladósították Magyarországot, - a belsőleg nem legitim, csupán a tőkés Nyugat-Európa és az USA számára szalon-képes kommunista kormányaink 20,5 Mrd USD adósságot halmoztak fel.

A felvett hiteleket döntő részben gazdaságtalan, megalomániás nagyberuházások megvalósítására, illetve a nemzetközi kommunizmus támogatására (pl.: "guruló dollárok"), a saját pártjuk, az MSZMP és tagsága jólétének finanszírozására, a kommunista elit fényűző életmódjának megteremtésére és állandó fenntartására fordították. A 20 Mrd USD adósságot 1990-ben békés rendszerváltás jogcímén ‘stande pityere’ ráterhelték az Antall-kormányra, amely zokszó nélkül átvette azt, - majd merész fordulattal ‘ráterhelte’ a népre, illetve a társadalmi tulajdonra. A spontán privatizációt szabályozott mederbe terelték, és minden korábban létre-hozott állami vagyont átlag 20 %-os áron értékesítettek a külföldieknek, azzal a megtévesztő indoklással, hogy a privatizációs bevételekből fizetik majd vissza a korábban felvett - nem legitim - adósságot. Ebből, mint tudjuk - nem lett semmi... A privatizálható vagyon eltűnt, a valuta-bevételek belefolytak a "nagy kalapba", - Magyarország bruttó adósság-állománya 30 Mrd USD-hez közelít. Az adósság-szolgálat évről-évre nő, a gazdaság stagnál, a külkereskedelmi mérlegünk megint romlik, a fizetési mérleg továbbra is deficites.

Az állam csillagászati összegű, meredeken növekvő belső adóssága a bankoknál halmozódik, az állami költségvetés egyre növekvő hányada improduktív kamat-kiadás; miközben a bankok virulnak, a felpumpálásukra csak az elmúlt 4-5 évben 600 milliárd forintot költött az állam.

Magyarországot távlatilag lényegében tönkretette az átgondolatlan magánosítás.

A Horn-kormány által végrehajtott totális privatizáció, az időzített bombaként ketyegő "garancia-vállalások" (500-600 Mrd forint értékben) nullára redukálták a következő kormány lehetőségeit, és valósággal megbénították az államot. A lét-fontosságú közművck (energiaszektor, vízművek, stb.) átgondolatlan eladásával teljesen kiszolgáltatták a lakosságot a multinacionális társaságok önző, profitéhes árpolitikájának.

A vállalt nemzetközi kötelezettségek, az Európai Únióhoz, valamint a NATO-hoz való csatlakozás előkészítése elképesztő kiadásokkal jár, amelyek finanszírozása ma éppolyan megoldhatatlannak látszik, akárcsak a mezőgazdaság egészének át-alakítása az európai úniós kívánalmak szerint.

A gazdaság felélénkítése azonban - minő paradoxon! - kizárólag a költségvetés kurtításával lehetséges. A vállalkozókra nem róhatók újabb adóterhek, mert egy ilyen intézkedés szükségszerűen a feketegazdaságot bővíti és hizlalja.

Új típusú szociálpolitika megvalósítására megint csak nincsen pénz. Az állami költségvetés, az ún. nagy elosztási rendszerek reformja el sem kezdődött, csupán módszeres szétverésük és spontán szétlopásuk folyik. A társadalombiztosításunk 1000 milliárd forintos nagyságrendű költségvetése immáron éppúgy a korrupciós szabadrablás játszótere (vö.: Simsa Péter Cser Ágnes ellen), miként az állami büdzsé egyes tételeinek (pl. iskolai oktatás számítógépesítése) jelentős hányada... A választások előtti összkép lehangoló és reménytelen. Az is bolond, aki politikai felelősséget vállal magára 1998-tól! Minden téren átfogó (vissza-)változtatások szükségesek, ami viszont megfelelő pénzforrások hiányában lehetetlenség.

A gazdaságpolitikai, a politikai mozgástér beszűkült, az új kormányt a cselekvés-képtelenség réme fenyegeti. A társadalmi tulajdont a pártállami lobbyk lopták szét, illetve nagyrészt bagóért kiárusították a külföldnek. Már semmink sincs. Hitel-képességünk is odaveszett, hiszen nem tudunk cserében jelzálogot ajánlani.

Az államot "kilóra" eladósították a bankoknak, emellett a konstrukcióját tekintve ‘fű alatt’ megvalósult az állami költségvetés és a társadalombiztosítás részleges, improduktív és rabló privatizációja. A lakosság életszínvonala immár kizárólag az önző nemzetközi profitérdekek kénye-kedvétől függ.

A belső és a külső eladósodás, a kamatrabszolgaság állandósításával "sikerült" konzerválni az "örökös bérmunka" intézményét, aminek az a lényege, hogy a magyar ember svéd jövedelem-adót és magyar tébé-adót köteles fizetni albán béréből, miközben európai-úniós és amerikai kacatokat kénytelen vásárolni, az eredetinél is sokkal magasabb árakon. Miközben megszokott, jó minőségű termékeink egyre olcsóbban, egyre nagyobb mennyiségben áramlanak külföldre, - adósságszolgálat címén... (Akár ha még mindig ‘háborús jóvátételt’ fizetnénk.) Az új kormány nem emelhet adót, le kell építenie az államot, a költségvetést, - noha pótlólagos források bevonására lenne szükség a vállalkozások, a gazdaság élénkítésére. Újabb hitelek kellenek, de ki fogja ezeket nyújtani, - ki és miből fogja ezeket visszafizetni? Hogyan lehet a semmiből aranyat csinálni?!

Vajon mi lehet a kommunisták hátsó szándéka, a valódi célja, hogy másodszor még szörnyűbb örökséget készülnek hagyni a minden bizonnyal következő újabb nemzeti kormánynak?! Nyilván a bázis-teremtés...

Arra apellálnak, hogy a nemzeti ellenzék kormánya - mivel ilyen örökséggel nem tudnak majd megküzdeni! - úgyis rövid úton megbukik.

Ezután pedig - a szokott módon - ismét előléphet egy új, nyíltan bolsevik tirannus, aki majd megzabolázza és becsületes munkára fogja ezt a lusta népet, mint tette ezt egykor a felejthetetlen Rákosi Mátyás!

Rövidebb-hosszabb "konszolidáció" után aztán majd megint elkezdődik az áldott liberalizáció s ha jól viselkedünk, hát majd jutalmul ismét mehetünk Bécsbe hűtő-ládát vásárolni.

És folytatódhat a "húzd meg, ereszd meg!", forog a kaleidoszkóp, meg nem áll a bolsevik csiki-csuki: kommunista diktatúrából liberális demokrácia, illetve vice versa, - az idők végtelenjéig.

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
Agykontroll - Villámolvasás
Veszélyben az én hazám
Gondos gazdaként alázattal szolgálni (www.utolag.com)
Legfrissebb írások:
Áldás havának 22-ik napja a magyar diadalé!
A Nemzetegyesítő Mozgalomról mindenkinek
Levél Ausztráliától Kanadáig minden jó magyarnak
A 2018-as országgyűlési választás a nemzeti oldal nagy lehetősége
2017-06-27-én a Hősök terén beszéltem és....
2017-06-27-én VISSZHANG a 29 évvel ezelőtti tüntetésre!
Geri Tibor: Hogyan kezdődött? - c. írása a kiegészítéseimmel!
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014