Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Rendszerváltás és visszarendeződés
2008.11.23, 18:05                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

Rendszerváltás és visszarendeződés

Az 1980-as évek végén a Hungarocamion nemzetközi közúti árufuvarozó vállalat közgazdasági főosztályvezetője voltam, amikor a rendszerváltó szellők elkezdtek egyre hevesebben fújni, fújdogálni.

Munkatársaimmal igyekeztünk magunkba fogadni az új ideákat, melyek rendkívül zavarosan, összefüggéstelenül, megmagyarázatlanul a szakminisztériumunkból, és valamivel összeszedettebben a szaksajtóból szállingóztak...

Mi bátrabbak HITELT és KAPUT olvastunk, ami vakmerőség s eretnekség volt egy olyan szocialista nagyvállalat felsőbb vezetésében, mely ‘közismerten’ vizet prédikált, noha bort ivott. Akkor már a pártbizottságot is egyetlen cél érintette, mozgatta meg komolyabban: a megszerezhető ‘profit’ mennyisége...

Jól emlékszem például, amikor vállalat-szerte elterjedt a gonosz hír, hogy vezér-igazgatónk egy olyan menedzseri forgószéket vásároltatott magának, amely ÁFA

nélkül 128 ezer forintba került (1989-ben)! A számvitel furfangos, ‘szabad szájú’ könyvelőleányai persze - nagy fantáziáról téve tanúbizonyságot - legott elkezdték

találgatni, vajon miféle ‘titkos funkciókkal’ is lehet felszerelve az a vezetői szék, amiért ‘megéri’ ennyi állami pénzt kifizetni? Végül ‘megállapodtak, hogy való-színűleg automata fingelszívóval látták el, ami értekezleteken nélkülözhetetlen, - hiszen nem lehet ‘kirohangálni’, ha valaki töltött káposztát ebédelt a vállalati menzán. Munkaidő után vizsgálatnak vetették alá, de a Laokoón-csoportszerű, összefonódó vertikális csőrendszere szétszerelhetetlennek bizonyult, így örökre megőrizte titkát.... Ez már a közelgő kapitalizmus magyar előszellentése volt!

Olvasgattuk, lapozgattuk hát Sárközy Tamás doktor friss társasági és átalakulási törvényeit; s nem azt mondom, hogy egy árva kukkot sem értettünk belőle, de azt feltétlenül, hogy a lényegi okokat illetően, amiért az új törvényeket bevezették, - tájékozatlanok maradtunk... Ámde igyekeztünk elébe menni a várható gyakorlati következményeknek, mert aki előbb átlátta az állam ‘szabályozási törekvéseit’, az gyorsabban felkészülhetett a megújuló minisztériumi kísérletezések kivédésére. Az állam manipulált; a vállalatok és ‘autonóm’ vezetőik védekeztek. A rendszer végnapjai, a ‘80-as évtized utolsó évei vidám, össznépi társasjátékkal teltek...

Főnökünk folyton nyúzott, lépjek be a Pártba, mert a jó kis pártcsoportjába „már csak egyedül én” hiányzom. Hiába válaszoltam Hérakleitosz örökbecsű szavaival: „Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba!”; - csak tovább győzködött, mert sehogy sem tudta megérteni, ‘hogy lehet valaki a saját sorsa makacs ellensége’... Aztán ‘egyszer csak nagyot változott’ a világ!

Történt egyszer, hogy az MSZMP csak úgy, egyik napról a másikra bejelentette, hogy kivonul a munkahelyekről, és egyidejűleg meg is szünteti magát. No persze nem úgy, hogy jogutód nélkül felszámolódik, hanem egy igazán szemfényvesztő trükkel. Az állampárt titkos előkészítés után szinte egyik napról a másikra újjá alakult: a Magyar Szocialista Munkáspárt ‘a történelem szemétdombjára’ dobta a régi nevét és párttagságát, ám ugyanakkor, mint afféle politikai főnixmadár fel is ‘támadt’ - nevéből a ‘munkás’-t elhagyva, Magyar Szocialista Párttá avanzsált...

Legmagasabb főnökeink már napokkal korábban, ‘a síri csend’ titkolózó idejében is fontoskodó arccal, a tekintetükben belső töprengéssel jártak-keltek, mintha egy nyomasztó, súlyos titkot ismernének, amelyet pártutasításra nem oszthatnak meg soha, senkivel. Persze, hogy tudták, mert mindent megmondtak nekik. A rituális átváltozás rettenetes titkát. Hogy eltemessék, majd kihantolják magukat, s hogy ‘újjá’-szülessenek, már egy más személyiséggel, a szabadkőműves szertartás ősi előírásai szerint. Ha már betelt a mértéke előző életednek, meghalsz és rögtön reinkarnálódsz, mert a szocialisták sosem halhatnak ki. De hogy új porhüvelyben tovább létezhess, meg kell tagadnod előző életedet; sőt, el is kell felejtened mind-azt, amit korábbi életeidben valaha megcselekedtél. Ez a főnixek titkos törvénye!

Az MSZMP utolsó korszakában (cca. 800.000 párttaggal) végig jellemző volt az ún. ‘ebzárlat’ vagyis az, hogy gyakorlatilag tilos volt új párttagként nem munkás-származásúakat felvenni, nehogy még tovább híguljon a magát makacsul csakis a munkásosztály élcsapataként deklaráló Párt származás szerinti belső összetétele. Ezek után épp az a szó, az a rétegképviselet, az az osztály maradt ki az új párt új nevéből, amely a marxi-lenini alapelvek szerint a világ felforgatására született és szerveződött meg az ún. ‘osztálynélküli társadalom’ felépítéséért. Az újjászületett állampárt neve Magyar Szocialista Párt, amely már nem küzd elődje magasztos, ám megvalósíthatatlannak bizonyult radikális elveiért; - ez a párt már csak a túl-éléséért harcol, kapaszkodik, és megélhetési okokból törli nevéből a ‘munkás’ meghatározottságot, ami pedig korábban látszólag a lényege volt...

Mi, be nem avatottak - az egészből nem tudtunk semmit. Az MSZMP megszűnt, kivonult a munkahelyekről. Nálunk is megszűnt, - egyik napról a másikra. Majd jött a tétova, suttogó hír - nehogy elterjedjen: ‘hivatalos köröktől’ származik, mint burkolt, titkos felkérés! -, hogy aki akar, beléphet a Magyar Szocialista Pártba a volt MSZMP tagok közül...! Mindössze hárman léptek ‘át’ a régi-új pártba: a vezérigazgató és a két vezérigazgató-helyettes. Főnököm immár nemcsak engem agitált, hanem többünket; azokat is, akik néhány héttel korábban még - ‘a klassz kis pártcsoportjában’ - a tagtársai voltak. Senki nem állt kötélnek: elegük lett a vállalati pártpolitizálásból. Megpróbáltak még ‘hitegetni’ bennünket, hogy ‘úgyis visszarendeződik minden’; - harsányan elkezdtünk hahotázni, mint egy soha nem hallott jó tréfán... Nem is sejtettük: az nevet, aki a végén nevet!

Valamirevaló ‘értelmes’ vezető - rangjától, lehetőségeitől függően - tanácsadókat tart maga körül, hogy ameddig ő ‘csak’ vezet, elvégezzék helyette az ún. ‘háttér-szakmunkákat’. Főnökünk ilyen felsővezető volt; fantasztikus érzékkel válogatta ki nálánál barázdáltabb agyvelejű munkatársait. ‘Több szem többet lát’ - alapon kikérte véleményünket mielőtt döntött volna. Ez a mechanizmus biztosította, hogy az adott lehetőségekből mindig kiválasszuk a legjobb vagy a ‘legkevésbé rossz’ megoldást. A rendszerváltás és a Párt ‘megszűnése’, sőt, munkahelyi illegalitásba vonulása után mind türelmetlenebbül kérdezgetett minket, tanácsadóit, mikor lesz végre teljes visszarendeződés, mert szerinte ez az ‘anarchia’ nem tarthatott (már) túl sokáig. Szép dolog a demokrácia, de így „szétzüllik az ország” - mondogatta.

Mindannyian a vadkapitalizmus bevezetésétől, a szabályozatlan (önszabályozó) piac rejtelmeitől rettegtünk, veszélyben érezve saját kiharcolt egzisztenciánkat. A felettes minisztérium nem tudott stratégiai ötleteket, javaslatokat adni a vállalat-vezetésnek, mert mindenki csak saját maga átmentésével volt elfoglalva. Azelőtt is meghirdettek mindenfajta ‘átalakulásokat’, ámde minden maradt a régiben; - a legrosszabb esetben átfestették a cégtáblát, amit aztán később ‘nagy reformnak’ kereszteltek el s a szokott módon ivászattal plusz KISZ-orgiával ünnepeltek meg, - „Ezt is megúsztuk!” jelszóval. Ha főnökeink kérdőre vonták a szakhatóságot - Sto gyélaty? -, azok csak annyit mondtak dodonai bölcsességgel: „Alakuljatok át részvénytársasággá, abból nem lehet baj; előbb értékeltessétek fel a vállalatot, mennyit is ér a tőkés módszerek szerint!”

A vezetőink tudták, hogyha elhajítják a malomkövet, hát ki tudja, hol áll meg - ezért a ‘legjobb’ most sem csinálni semmit, mert a semmittevésből még soha nem lett baj... Gondoskodtak látszattevékenységről, amit tanulmányaim szolgáltattak. „A témát nagyon alaposan körül kell járnunk, nehogy elhamarkodjuk, és valami visszacsinálhatatlant cselekedjünk!” Terjedelmes elemzéseket írattak velem, - ki kellett fejtenem a részvénytársasággá alakulás minden szubjektív előnyét és főleg hátrányát. Az egyik héten megírtam, miért ‘szükségszerű’ az átalakulás, - a másik héten bebizonyítottam, hogy ez teljesen értelmetlen. Sikerült annyi időt nyernünk, hogy a fél minisztérium kiürült, már mindegyik vállalat túl volt 3-4 felértékelésen, és átalakult állami tulajdonú, ún. ‘egyszemélyes részvénytársasággá’, - mi viszont magányos cédrusként álltunk a nagy magyar pusztában és nem alakultunk juszt se át, semmivé. Valamikor ezt nyilván imperialista szabotázsnak tekintették volna és a komplett vállalatvezetést elküldik a Gulágra ‘nyaralni’, de az a világ már elmúlt.

Ha bárki ilyesminek csak ‘a felemlítésére is’ vetemedik, mi küldjük el ‘melegebb éghajlatra’: éppen az említett imperialista térnyerés ellen harcolunk, konspirációs eszközökkel...! Főnökeink egyre csak a visszarendeződést várták; mikor jelentik be már végre: „Elvtársak, ez csak egy vicc, egy titkos kísérleti gyakorlat volt, - mindenki visszakapja a piros könyvét, és mehet vissza a korábbi helyére; a személyzetin pedig készítsenek átfogó értékelést a pártkáderek viselkedéséről: ki, hogyan állta ki a ‘próbát’!”

Ahányszor megkérdezték tőlünk - Katitól, Piroskától, Lacitól, Sicitől meg tőlem -, hogy: ”Nos, fiúk, lányok: mikor lesz a visszarendeződés?”, - mindannyiszor csak nevettünk: „Visszarendeződés, itt - soha többé nem lesz!”.

******

Az 1990-es ‘első szabad’ választásokat már másik cégnél éltem meg; - sajnos éppen egy olyannál, ahová egyes fő-szocik ‘illegalitásba’ menekültek, mint utóbb kiderült: vagyont kimenteni, az állami vagyonból magán-portfolióra ‘szert tenni’. Vagyis: lenyúlni... Nem izgatta őket, hogy átmenetileg most rejtőzködniük kell - készültek az éppen ‘elvesző-félben’ lévő hatalom mielőbbi visszaszerzésére, meg ‘az elveszett hatalom’ monopóliumának működő tőkére váltására. Át is váltották hatalmukat vagyonra pénzre, üzletrészekre, vissza nem fizetendő bankhitelekre; - kinek mihez ért közelebb a keze. A kormány készségesen kiszolgálta igényeiket, mintha érvényben lett volna egy tikos megállapodás, miszerint hatalom és pénz konvertibilisek egymással: ezt nevezték el aztán spontán privatizációnak. Ezek a fő-szocik meg voltak győződve róla, hogy már az első ‘szabad választásokon’ is újból győzni fognak, mert a magyar nép jól tudja, hogy a Németh-kormánynál szakértőbb nem volt, s nem is lesz Magyarországon; - ‘kutyaütők’ nem juthatnak a kormányrúdhoz...

Mivel a kutyaütők mégiscsak hatalomra jutottak - a visszarendeződés ‘lekerült a napirendről’. A kutyaütők kormányoztak, a szakértők pedig elprivatizálták a nép társadalmi tulajdonát; s hogy olajozottan menjenek az ügyek: jó pénzért és siker-díjért ‘jó tanácsokkal’ látták el a kutyaütőket, hogy milyen törvényeket hozzanak, illetve mit, kinek adjanak el, vagy ‘oda’... E ciklusban el is tűnt a népvagyon fele.

Aztán a következő választáson csak visszafordult a jéghegy a vízben az eredeti állapotába, újra őskori bolsevik kövületeké lett a hatalom, minek következtében eltűnt a népvagyon nagyjából másik fele. Az országból 1998-ra már alig maradt meg valami, de az a legértékesebb: Magyarország földje, a magyar haza. Talán a Rózsadombi Paktum előírásaként, talán az angolszász politikai váltógazdaság majmolásaként - ki tudja? -, de most a bátor ifjú rendszerváltoztatók foghatták a kezükbe a hatalom kormányrúdját, és ezt kihasználva bevezették az országot a NATO-ba, majd a Terrorellenes Koalícióba is; és nem mellékesen előkészítették a belépésünket az Európai Únióba. S hogy nehogy az utánuk jövő szocialisták legyenek a bűnbakok, olyan jogharmonizációs törvények aláírását is megejtették, melyek biztosítják a tőke és a munkaerő szabad mozgását. Furcsa, hogy - mivel Magyarország más hozománnyal már nem tudott szolgálni?! - a szabad tőke-mozgáson a magyar termőföld megvásárlásának kicsivel (7 évvel) elcsúsztatott lehetőségét értették...

Aztán kettőezer-kettőben - amúgy ez a terminus technicus is a nagy nyelvújítónk, Orbán Viktor evergreen találmánya! - jöttek is az uralkodásra újból felajzott ős-szocik, hogy beteljesítsék a rendszerváltást: aláírták hazánk belépését az Európai Únióba. Kiderült, hogy a szabad tőkemozgás elsősorban a termőföldünkre fog vonatkozni, mert a tőkebefektetések a belépés óta elapadni látszanak. Igaz ugyan, hogy cukrászdát vagy kávézót nyugodtan nyithatunk majd például Bécsben, de dolgozónak éhbérért sem kellünk a tagországoknak, hisz náluk is vágtatóan gyors a fellendülés: nem tudnak mit kezdeni a saját munkanélküli seregeikkel sem.

Vagyis: se vagyon, se munka, sem tőke, sem bér, se föld; - se pénz, se posztó...

Majd most, 2004-ben hirtelen benarancssárgult az egész ország, sőt, Budapest, a bűnös város is több, mint félig. A Fideszesek arcára ismét kiült az önelégült mosoly; pedig kétes egy győzelem ez, amikor a választók 60 %-a otthon maradt... S ugyan mi változott meg ettől? A sarokba szorított, hatalomra és portfolióra éhes rágcsálók felgyorsított ütemben tömik a pofazacskójukat. Két év a szerepcseréig!

Magyarok! Honpolgárok! Vigyázzatok, ébredjetek fel, amíg nem késő, mert most elveszni látszik minden, ha nem vagytok elég okosak! Most kellene ütni a vasat, amíg meleg, mert az ellenfél ugyan elgyengült, de valami újabb, monstre trükkel fog előállni! Hogyha nem vigyázunk, még az anyaföldet is kiráncigálják alólunk, a tőke szabadságáért! Ha nem vigyázunk, - nyakunkon a végső visszarendeződés!

Ezt írtam 2004. június 19-én...

Szeptemberre meg is jött a ‘válasz’ a Fidesz EU-parlamenti választási sikerére.

A visszarendeződést Gyurcsány Ferencnek (és Hiller Istvánnak) hívják...

Aki most faltörő kosként megy neki Orbán Viktornak.

Meg a maradék egzisztenciánknak és a polgári szabadságjogainknak.

Vác, 2004. október 2.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
Beszélgetés a Szent Koronáról - Varga Tibor, Molnár V. József, Kocsis István (www.szentkoronaorszaga.hu)
A tél dala
A szerelem fáj
Legfrissebb írások:
Devizahitelesek helyzetének végleges megoldási lehetőségei
2018 Mátyás király emlékéve lesz!
KÖVETELEM AZ IGAZSÁGOT!
November 4. Az 1956-os szabadságharc hőseire kell emlékezünk
A ténytagadás, a zsidóellenesség aktív gerjesztése
Egy kapitány, aki nem hagyja el a süllyedő hajót
Mi minden vezetett '56 októberéhez? 70 éve zajlott a hírhedt "kékcédulás választás"
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014