Rovat: Czike László
Cikkek száma: 190
 
Tartalom:
Intelem a magyarokhoz a végidőkben
JOBBIK IGAZSÁGOK és HAMIS ILLÚZIÓK
Fekszem az ágyon
Levél Vona Gábornak
Kényszerpályák, tévutak
A betiltott esszé utóélete
Míg a Nobel...
A lányaimat
Rendszerváltó szabadkőművesek
Az eredeti bűn II.
A megkísértés lélektana
Mit kíván a magyar nemzet? (magyarázatokkal)
Tizenkét pont
Vádirat a "tudásalapú" társadalom ellen
A meg nem alkuvók hite
Keresztények és demokraták
A pokol legmélyebb bugyra (könyv)
Szakértői jelentés az 1998. évi zárszámadásról
Államadósság és privatizáció összefüggései (könyv-2.)
A rendszerváltás politikai gazdaságtana (könyv-1.)
A szeretet törvénye (könyv)
Orbán Viktor újjászületése
Csillagközi mag a földi grálban (könyv)
Szállunk alá a poklokra (könyv)
Magyarország globalizációja (könyv)
Népi demokráciából részvényköztársaság
Átalakulás és rendszerváltás a Magyar Erdőben (állatmese)
A világállam gyarmati kasztrendszere
A jóléti rendszerváltás
A nem legitim hatalom
A magyar nép körkörös megvezetése
Népesedés és család
Magyarország újrafelosztása (könyv)
A Sátán füstje az Úr házában
Fityiszt a hebefrén hablatyolónak!
Ismeretterjesztés vagy dezinformáció?
A Magyar Televízió köszolgálatisága
Szelid identitás
A pánik és a remény világrendje
Jézus, mint esszénus beavatott
Modern Ábrahám és Izsák: A vírus
De vajon melyik róka farka?
Pénteken egésznapos BKV-sztrájk
Ki és mi jöhet még Gyurcsány után?
A templomosok története
Az utolsó idők prófétája
KARÁCSONYI IMÁDSÁG
A hamis rendszerváltás
Demiurgosz, a szabadkézműves
Krisztus meghamisítói
Kinek a bulija?
Istentelen karácsonyok évadján
Távol a medanszétól
A rajnai mormon
Az özvegy fia
Az Apokalipszis lovasai
Miért nem legitim a magyar állam?
A magyar jogállam és a globalizáció
A mérgezett egér
Digitális sarlóval, kalapáccsal az Európai Únióba!
A Frigyláda és a Szentkorona-tan
Gondolatok a Gondolából
A sumér Annunaki
Az Apokalipszis lovasai
Emmerich Katalin látomásai
Magyarország globalizációja
Mancika keresztje
Elitek milliárdokkal szemben
A húsosfazék népe
A szeretet (világ)egyetemessége
Az okkult apriori
Krisztus második eljövetele (könyv)
Szegény gazdagok
Az elbeszélő történelem
A szervezett aknamunka
A süllyedő hajóról
Liberális problémáim
A mesebeli királyfi legendája
Orbán Viktor aggodalmai
Az igazság az államadósság keletkezéséről
Alkotmányellenes privatizáció
Az ötvös tüze
A rómaikori főtér romjai
A gyári hibások rémuralma
A polgár hite
Pengeélen táncoló közszolgáltatások
Szabadkőműves hiszekegy
Templomosok és szabadkőművesek
Vérlázító tízparancsolat
Magyar Köztársaság Rt.
A gyűlöletbeszéd kibeszélése
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
A bolsevik semmi halott üressége
Rózsalevél és búzakenyér
A szeretet törvénye
Önvallomás és tanúságtétel
Karácsonyi gondolatok
A pénz, vagy az ember?
Vizitdíj a pokolba
A kommunizmus gyermekbetegsége
A hazugság atyja
A forradalom még ráér
Karácsony vagy forradalom?
A magyarországi szabadkőművesség
Gyümölcséről a fát
A megkísértés lélektana
A nemzetrontás stratégiája
A vörös cégér
Az összeesküvés elmélete és gyakorlata
Világ magyarjai, egyesüljetek!
Az Antikrisztus
A fény árnyékának őrzői
A fényhozó hatalmi piramis
Bitang, kinek hazája nincs!
Felszámolók és koporsók
Genezis és degeneráció
Hatalom és pénzmosás
Bazi nagy magyar lagzi
Kicsinyhitűeknek a kifürkészhetetlenről (könyv)
Rendszerváltás és visszarendeződés
Amazonas, Sargasso és Bermuda
A sivatagi hadművelet
Boldog jövőnk: a kamatrabszolgaság
Szállunk alá a poklokra
A korgó gyomrok forradalma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Lopózva jövök el, mint a tolvaj
Ki kit győz le?
Államadósság és privatizáció
Igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás
Proletárszendvics
A hiteles magyar állam rendje és szervezete
A rendszerváltás utáni államrend kérdései
Kiáltvány a soronkívüli választásokért
Nettó hazaárulás
Visszatekintés - Botcsinálta közgazdászok
Visszatekintés: Magyarország gazdasági tényszámai 1996-ban
Orbán Viktor adósság-teóriája
A hasonmások
Rendszerváltás és globalizáció
Orbán Viktor szupersztár
Mítosz, legenda és a szomorú valóság
Maradandó és múló értékek
Kiáltvány - az államadósságról
Csillagközi mag a földi grálban
Éntőlem lett e dolog
Orbán Viktor hitelrontásának mesterterve
A legkisebb közös nemzeti rossz
Hány millió magyar miniszterelnöke Orbán Viktor?
Gyermekkori emlékeim 1956-ról
Sándor András, a szabadgondolkodó (könyv)
Mi a teendő?
Mi kell a forradalomhoz?
Imádkozzunk!
A Jezowski-testamentum
Az építési tervrajz
A spontán találkozó
Megbízás különleges feladatra
Az Arany Rózsakereszt (könyv)
A hepiend balladája
Rekviem az ügynök apákért
Verseim Boross Péter születésnapjára
A sokszereplős sakkjátszma
A miniszterelnök dán udvaroncai
Preventív levél a magyarokhoz
Államadósság és privatizáció
A magyar Agartha templomai
Magyarország esete 2000 éves papírusztekercsen
Sándor András próféciái
Petőfi Sándor magyar világszabadsága
Széchenyi, Kossuth, Petőfi és Deák
A rózsadombi paktum
Felzárkóztatás helyett kivéreztetés
A Drábik-egyenlet mélységei
Tönkretételünk története szakaszokban
Nemzeti katasztrófánk mozaikokban
Katolikus templomosok
Magyarország újrafelosztása
El Quro, az Antikrisztus apródja
A múlt hamis, a jövő bizonytalan
A szabadkőművesség és a francia forradalom
Családi coming out
A szigorúan titkos jegyzőkönyv
Áloé és mirha
Vérgőzös adózás
Álnevek és gúnynevek
Pályázati szemét
A klónozott madonna fia
Ellentámadás önvédelemből
Egy őrült napblogja

Hatalom és pénzmosás
2008.11.25, 14:49                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Czike László

Hatalom és pénzmosás

Titkon mindig is érdekelt, izgatott a hatalom láthatatlan működése, valódi természete. Vajon milyen titkos kapcsolatok szerveződnek a háttérben?

Mi a zsarnokság? Mi a diktatúra? Mi a diplomácia? Hogyan szövődnek a titkos paktumok? Mit jelent a demokrácia: valóban létezik is, vagy csupán egyezményes szimbólum; - afféle műetalon, amihez a valóságot mérik?!

Sándor András írja „A történelem elmezavara” című agyonhallgatott könyvében, hogy: „A globális struktúrának a hormonja a pénz, oxigénje pedig az információ.” Drábik János könyörtelen logikájú tanulmányaiban a globális pénzügyi világhatalom működési struktúráját és mechanizmusát vázolja fel, illetve elemzi minden részletre kiterjedően. Bencsik András elő-adásaiban informacionizmusról, információs társadalomról beszél és ír.

Úgy tűnik, mintha a mai modern világot kettős hatalom irányítaná: a pénz és az információ. De hiszen mindkettő csak egyfajta technikai eszköz!

Létezik-e valójában a hatalom (eszközeinek-) kettőssége, vagy csupán ugyanannak a valaminek a két arcáról, kettős természetéről van-e szó?!

És vajon nem így volt-e mindig, a történelmi idők legelejétől, amióta ember embernek farkasa, pénze és információja, hatalmának megnyilvánulásai?

Valami kimond(hat)atlan ősi titok lappang itt, amit végre meg kellene fejteni ahhoz, hogy a hatalom igazi természetét megismerjük és leleplezhessük.

Az egyiptomi fáraók idejében a fáraó, a király személye volt a legfőbb evilá-gi hatalmasság, - miközben a háttérből őt is a főpapok irányították.

Nagyon érdekes és tanulságos a római hatalom belső természetének, mű-ködésének tanulmányozása. Gyakori konfiguráció az ún. triumvirátus, amelyben három jeles férfiú köt (akkoriban még nem titkos!) szövetséget, paktumot egymással. Egyiküké a jog (a legitimitás), másikuké a hadsereg (a nyers erő), a harmadikuké pedig a pénz (és többnyire vele), az információ. Aztán amikor már minden információt felhasználtak, a pénzt pedig felélték; - a jog és a hadsereg megvív egymással, hogy valamelyikük győzel-me ismétcsak létrehozza a stabil egyszemélyi hatalmat.

Még érdekesebb a hatalom működése a római provinciákban, például az ókori Palesztinában, ahol - Krisztus mondta! - meg kellett adni Istennek, ami az Istené, de a császárnak is, ami a császáré. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy Júdeában és Palesztinában a legfőbb világi hatalmat ugyan Róma és császára (a megszálló hadsereg, illetve a helytartó) képviselték, ám a zsidó társadalmat belülről mégiscsak a saját főpapsága szervezte és irányította, Róma egyetértésével, illetve ellenőrzése alatt. Máig nem tisztázott, hogy például Krisztus keresztre feszítésében kié volt a halálos ítéletet kimondó végső döntés joga: a zsidó főpapoké, vagy Pilátus, római helytartóé? Ki uralkodott: a pénz, az információ, vagy a diktátor hadserege?!

A sötét középkorban a hatalom valódi működési mechanizmusait végképp sűrű homály fedi, a hátsó mozgató erőkről nem szólnak a történelemkönyvek. Az ismeretlen erők rejtélyes paktumairól, kiegyezéseiről semmi használhatót nem tudunk. A teljességgel átláthatalan felszíni történések (csaták, hódítások, békék, dinasztiák, cselszövések, tündöklések és bukások) szövevénye mögött felsejlik valamilyen sötét erő: a pénz és az információ.

De vajon kié, kiké? Hogyan, mikor (mitől) válhat végre külön-külön és teljes összefüggéseiben is érthetővé a középkori Spanyolország, Portugália, Franciaország, Poroszország és Anglia, valamint a Pápaság történelme, Európa és az Újvilág kialakulása, ami máig csupán egyszerű cselekmény, de nem történelem?! Ki vállal(hat)ja a selyemfátyol fellebbentését?

A sötét középkor jezsuiták és szabadkőművesek harcának története.

Magyarországon 1990-ben megtörtént az ún. rendszerváltás, amikortól is a totális diktatúrát állítólag felváltotta a liberális polgári demokrácia. Mégis, a kultúra bizonyos területein (például: a történelem-szemléletben, illetve a történelem oktatásában) nem történt semmi; sőt, a helyzet - ti. a tisztánlátás esélye - jelentősen tovább romlott. Történet van, történelem nincs.

Ha valaki, egy egyszerű naív, profán állampolgár meg szeretne tudni valami lényegeset az ugyebár sohasem politizáló szabadkőműves-mozgalomról, akkor mindössze két forrásra támaszkodhat: a szabadkőművesek önvallomásaira, könyvekre és tévéműsorokra, amelyek célja a páholymunka, a vakolás népszerűsítése, semmitmondó információk célzatos kiszivárogtatása egy jámbor társaságról, amely nem vallás, de nem tudni, hogy mi.

A titok deklaráltan mindössze annyi, hogy ki szabadkőműves.

A II. Világháború végétől (1945.) kevés a név, magyar név pedig egy sincs.

A másik ismeretszerzési forrást azok a könyvek képezik, amelyeket furcsa módon még az átkos kommunista rendszerben (1970-es évek) adtak ki, és amelyek a könyvtárakban szűk választékban hozzá is férhetők.

Hogy miért furcsa módon?! Hát azért, mert meglehetősen megalapozott a kommunisták és a szabadkőművesek titkos történelmi együttműködésé-nek (Francia Forradalom, Párizsi Kommün, Októberi Szocialista Forrada-lom, - Marx, Lenin, stb.) gyanúja, noha ezt mindkét tábor következetesen és hevesen tagadja. A hivatkozott könyvek pedig mind elítélő hangvételűek.

A pénzügyi világhatalomról pedig semmilyen „szakirodalom” nem létezik.

Miből eredhet vajon a hatalomnak a történelem során mindvégig tapasztalható kettős természete? Nyilvánvalóan onnan, hogy látszólag más erők kezében van a pénz, mint az információ, - miközben a politikai hata-lom mintha mindkettőtől függetlenül működne, ettől demokrácia.

Az 1970-es években több olyan kvázi szakkönyv, történelmi tanulmánykötet is napvilágot látott, amely feladatának tekintette a titkos társaságok meghatározását, keletkezésük és működésük vázlatos bemutatását, aminek a szocialista rendszer titkos társaságoktól való ösztönös undora és hivatalosan kötelező elhatárolódása lehetett a magyarázata. De az is lehetséges, hogy a cenzor nem volt beavatott, így nem rendelkezhetett átfogó és perspektívikusan is dialektikus történelemszemlélettel. Ez később jóvátehetetlen hibává nőtt. Ezek a könyvek - bár az írói jószándék nem vitatható - egytől-egyig összemossák a szabadkőműves titkos társaságokat a különböző maffiákkal, egyformán bűnszövetkezetként aposztrofálják mindkettőt. Ez is mutatja a kommunizmus közfogyasztásra szánt hivatalos nézetrend-szerének primitív bornírtságát, - ám akkoriban legalább léteztek nézetek...

Azóta eltelt közel 30 év, a valóság egyre színesebb, - a többi néma csend.

Az idézett „szakirodalom” naív/álnaív álláspontja szerint tehát minden exklu-zív szervezkedés, társaság, szövetkezés (paktum) eleve bűnös, amennyi-ben titkos, hiszen az exkluzív titokzatoskodás, a szűkkörű elitizmus szöges ellentétben áll az ún. demokráciával. Kivétel persze a PÁRT apparátusa!

És ugyebár: aki titkolózik, másokat (tömegeket) eleve kizár bizonyos infor-mációkból, annak sanda/hátsó szándékai vannak, - tehát nyilván bűnöző...

A dolog ennél természetesen sokkal bonyolultabb. És egyre bonyolódik!

Mert mi is lehet bármely titkos társaság alapvető célja?
A hatalom, - a pénz és az információ koncentrálása, zárt körben.
Másfajta, más célú titkos társaság létrehozásának nincs értelme.

Titkos társaság = azonos célt szolgáló emberek szigorúan zárt közössége.

A már hivatkozott primitív felfogás szerint a titkos társaságok elrettentő, tipikus formája a maffia, - korábban szinte kizárólagosan az olasz, illetve az amerikai „Cosa Nostra”, ma pedig hozzájött még az ukrán és az orosz.

A vulgáris - eléggé el nem ítélhető! - rasszista népfelfogás megemlékezik még ún. „cigány-maffiáról”, sőt, Csurka István 1992-es hírhedt tanulmánya ún. „zsidó-világösszeesküvést” feltételez, ami szintén gyűlöletkeltő ökörség.

A titkos társaságok egyáltalán nem etnikai alapokon szerveződnek.

Lényegük éppen az, hogy szerveződésük célja, algoritmusa a legfőbb titok.

Ma a legkülönbözőbb titkos társaságokat sorolhatjuk fel, hiszen a liberális demokrácia globalizációja (Francis Fukuyama nyomán) éppenhogy a titkok elszaporodását, differenciálódását, valamint harcukat hozta és szította fel.

Eszerint ma a következő titkos társaság-típusok léteznek:

Maffiák: más és más céllal (olaj, drog, leánykereskedelem, szervkereske-delem, pornó, bérgyilkosság, terrorizmus, stb.) működő bűnszövetkezetek.

Szekták: valódi vagy hamis vallási fanatikusok gyülekezetei.

Multik: multinacionális társaságok, vállalatbirodalmak, bankárok (tehát ipa-ri, kereskedelmi és pénzügyi szervezetek) vezetőinek exkluzív klubjai.

Titkosszolgálatok: nemzetállamok belbiztonsági, hírszerző és katonai (kémelhárító) szervezetei, amelyek világszerte „önálló életet” élnek.

Szabadkőműves páholyok: személyiségfejlesztő, ön-és világegyetem-felépítő, többnyire a kultúra (pl.: a média) legkülönbözőbb területein tevé-kenykedő misztikus (elmisztifikált) szerveződések, exkluzív társaságok.

Főfeladatuknak a társadalmi konfliktusok oldását (paktumok) tekintik.

A különféle vallási szekták (pl.: a Hit Gyülekezete) létét valamiféle külön, az általánostól eltérő „isteni kinyilatkoztatás”, illetve egyfajta fanatikus hitvallás „legitimálja”. A multik klubjainak létjogosultsága a kataklizmaszerűen globalizálódó világot rohamosan elborító káoszból, a pénzügyi anarchiából ered.

A pengeélen táncoló egyensúly(talanság) folyamatos fenntartása - mind a lélek, mind a gazdaság területén - napi egyeztetéseket, olykor hajmeresztő bűvészmutatványok bevetését is igényli a világuralom specialistáitól.

Az állami titkosszolgálatok léte, működése az önálló nemzeti érdekkel bíró országok, a nemzetállamok lényegéből fakad. Csak hát a nemzetállamok nemzeti érdeke, s ebből következően az állami titkosszolgálatok tevékeny-sége évtizedek óta fokozódó mértékben „szemben úszik” az árral, hiszen a globalizáció, mint nemzetek feletti pénzügyi, politikai és kulturális szökőár, lassanként mindent elborít. Szerte a világban az erősödő szupranacionális világhatalom és a nemzetállamok ügynökei vívják egymással végső, élet-halál harcukat. Szabadkőművesek és hírszerzők.

A maffiák effektív bűnszövetkezetek, amelyek törvényen kívül „működnek”.

A szabadkőműves páholyok olyan titkos társaságok, amelyek - mint majd látni fogjuk! - a törvények felett állnak, amennyiben tevékenységük jelentős, ha nem a legjelentősebb társadalomformáló értelmiségi/szellemi erő.

Bármilyen furcsa: a titkos páholyokat maga az állam (!) legitimálja.

Semmi nincsen ingyen, - nincsen hatás ellenhatás nélkül!

Az emberiség 1945. után a globalizáció kényszerpályájára lépett, s ezzel (!) hallgatólagosan elfogadta a különböző titkos társaságok, szervezetek kvázi intézményes irányító/szervező tevékenységét, mintegy informális hatalom-ként a hivatalos állami hatalommal szemben. Az ún. kapitalista nemzetálla-mok kényszerűségből tettek így, hiszen a fokozódó pénzügyi globalizáció apránként minden anyagi eszközt multinacionális/szupranacionális hatás-körbe utalt, minimálisra szűkítve ezzel az önálló államok belső mozgásterét. Az ún. szocialista tömböt éppen azért kellett sürgősen lebontani, mert kon-centrált hatalmi berendezkedésével szembehelyezkedett a liberalizációval, és a felségterületein lehetetlenné tette a globalizációs erők behatolását.

A globalizáció azonban fellazította a nemzetállamok belső rendjét, kontra-szelektív pénzügyi, politikai és kulturális folyamatokat indított el. Ennek kö-vetkeztében a nemzetállamok meggyengültek, önerőből képtelenné váltak a demokratikus rendet szimbolizáló látszat-intézmények stabil fenntartására. A gyenge állam segítségére siettek a gombamódra szaporodó, a hatalom körül valósággal rajzó legkülönfélébb titkos társaságok, hogy helyrehozzák a formális hatalom tévedéseit, kijavítsák a rendszer súlyosbodó hibáit.

Az ún. szocialista rendszer nem tűrte meg az efféle titkos segítséget.

Nem véletlen, hogy nálunk Magyarországon is csak az Aczél-korszak vége felé, az 1980-as évek második felében alakulhattak újra, az állam által már újból hallgatólag eltűrt rendszerjavító céllal a szabadkőműves páholyok.

Akik most a demokrácia iránt érzett mély aggodalmukban netán dühödten felkiáltanak, vigasztalódjanak, - sosem volt ez másképp. Csupán az történt, hogy az ókor és a középkor zseniális nagymestereinek „magányos király-csinálói tevékenységét” felváltotta a modern, intézményesült vakolás.

Az alapvető probléma nem a globalizáció, és nem a szabadkőművesség!

A bajok gyökere a titkok, az ügynökök keveredése - a kontraszelekció.

Amikor a rendszerváltó magyar állam - miért éppen a III./III. kivételével? - 1990-ben legitimnek ismerte el a letűnt kommunista diktatúra állami titkos-szolgálatait (tevékenységével és ügynökeivel együtt), azzal tulajdonképpen burkolt formában elismerte, hogy a két rendszer lényege nem különbözik. Pontosabban azt, hogy nem a tárgyi különbözőség a változás lényege.

A baj az, hogy amennyiben tudományosan megalapozottan, kvázi akadé-miai szintre emelve, de legalábbis államilag/intézményesen megengedjük (az egyébként megengedhetetlen!) vegyi reakció beteljesedését, miszerint kutyából mégis lehet szalonna, azzal megengedtük, hogy bármiből lehet bármi. Lett is, - merthogy minden mindennel végzetesen összekeveredett.

Mit tesz a hatalom, ha nincsen pénze? Az államhatalom azelőtt - csinált.

Ám amióta a Világbank a gyakorlatban kivette a nemzetállamok nemzeti bankjainak a kezéből a bankjegykibocsátás monopóliumát, egyetlen meg-oldásként maradt a világbanki hitel, amelyet többszörösen kell visszafizetni. A globalizált világpénz-rendszert a Világállam központjából irányítják, s így a nemzetállamok a szó eredeti jelentése szerint nincstelenek és fizetéskép-telenek. A csőd elkerülésének záloga a globális politikai függés.

Mégis, kinek van pénze ebben a restriktív rendszerben, - kitől kérhetünk?

A Világbanktól nem kérhetünk, mert még jobban eladósod(t)unk.

A multik nem adnak, mert ők viszik a pénzt, s nem pedig hozzák.

Belföldi bankjainktól se kérjünk, mert többszörösen konszolidálhatjuk őket.

Amennyiben sok pénzre van szükségünk, - az alábbi potenciális források álltak/állhatnak rendelkezésünkre:

· az állami vagyon korrupciós privatizációja

· az állami költségvetés pénzeszközeinek korrupt újraelosztása

· adócsalás fantomcégekkel milliárdos tételekben

· direkt üzleti kapcsolat a maffiával.

Az a baj, hogy napjainkban Magyarországon nem értelmezhető tisztán az ún. pénzmosás kategóriája, mert ami sok pénz, az egyik sem tiszta. Mivel a szabad piacgazdaság mélyen lefojtva, hitelek nélkül, horribilis kamat-és adósságszolgálatot teljesítve alig-alig működik, a hagyományos szereplők egyikének sincsen felesleges pénze, - így eredeti pénztőke-, vagy kincsfel-halmozás a gyakorlatban nincs. Tekintettel arra, hogy a legjövedelmezőbb üzleti tevékenységeket kivétel nélkül multinacionális cégek végzik, nincsen olyan volumenű belföldi fizetőképes kereslet illegális szolgáltatások iránt, amelyből bármilyen maffia gyorsan és jelentősen meggazdagodhatna, - ami persze nem zárja ki külföldi maffiák, bűnszövetkezetek eredményes belső működését. A maffia és a pénzmosás így Magyarországon önmagában nem, inkább csak a fentebb említett állami összefüggésben értelmezhető.

Nálunk elsősorban nem az a „gond” tehát, hogy valamely bűnszövetkezet az illegális úton szerzett pénzfeleslegét hogyan mossa tisztára, hanem az: miként lehetne vagyont és/vagy pénzt szerezni az államtól, úgy, hogy az ügylet, a tranzakció egyébként patyolattisztának lássék.

Az állami vagyon korrupciós privatizációja

Az eredetileg állami vagyon lenyúlásának legegyszerűbb módja 1988-1989-ben az ún. spontán privatizáció volt, melynek keretében a volt állampárt, az MSZMP tisztségviselői egyszerűen rátették a kezüket egy-egy zsírosabb vagyonrészre: üzemre, gyárra, üzletre, bolthálózatra, újságra, ingatlanra.

Ennél egy fokkal bonyolultabb ügylet volt az 1990-es évek első harmadában a korrupciós hitelfelvétel, amelynek során politikailag fontos (?!) személyek bizonyos kereskedelmi bankoktól egyszerűsített eljárással tíz-és százmilliós összegű hiteleket vehettek fel, rendkívül kedvező feltételekkel, fedezetiga-zolás nélkül. Ez az önfeledt hitelosztogatás hatalmas csődportfoliót halmo-zott fel a Budapest Banknál, az Országok Kereskedelmi és Hitelbanknál, a Magyar Hitelbanknál és a Postabanknál, ami több lépcsőben összessé-gében cca. 600-800 milliárd forintos bankkonszolidációt tett szükségessé.

Különös jelentőségre tett szert az ún. privatizációs bankhitel, amelynek lé-nyege szerint valamely állami vállalat első vezetője megpályázta saját gyára vagy vállalata privatizációját, majd a megfelelő banktól úgy vett fel hitelt a „privatizációs vételár” kifizetésére, hogy a hitel fedezetét a vállalat pénzesz-közeiből különítette el. A vállalat megvette saját magát a vezetője számára.

E trükk különböző variációi képezték az önprivatizáció (MBO) összességét.

A privatizációs pénzmosás speciális válfajaként fogható fel, amikor is a ki-vételezett magyar vezető a könnyen szerzett pénzét (pl. a bankhitelét) kül-földre kiajánlva, önmagát valamely fantomcég külföldi befektetőjének álcáz-va pályázta és nyerte meg az állami vagyonra kiírt privatizációs tendert.

Igazán különleges, és teljességgel egyedi megoldás a vagyonkezelési-, és/ vagy direkt felszámolási privatizáció esete, melynek során a Co-Nexus Rt. 4 milliárd forint eredeti értékű állami portfolió elkezelésével „sikeresen” felélt cca. 8 milliárd forintot, úgy, hogy a vagyont készpénzre (vételárra + hitelek-re) konvertálta, majd a pénzt elköltötte. E történetről külön tanulmány szól.

Mindamellett nyilvánvaló, hogy a magyarországi privatizáció igen jelentős hányadában (cca. 25-30 %-ban) piszkos milliárdok is beáramlottak, mint-egy kihasználva a tisztára mosásra kínálkozó ragyogó alkalmat. A korabeli szakcikkek a külföldről érkező gyanús befektetéseket szemérmesen az ún. „karvalytőke (challanger-)” sajnálatos térhódításának nevezték, mely ellen nem volt mit tenni. Az ún. karvalytőke-kifejezés a maffia-pénz szinonimája.

Az állami költségvetés pénzeszközeinek korrupt újraelosztása

Nagyon sok pénze Magyarországon ma is csak az államnak van, ráadásul az állam jó fejőstehén, mert tisztviselői - tisztelet a kivételnek! - ostobák és korruptak. Bizonyos százalékért lehetségessé válik, ami másnak lehetetlen.

A pénzteremtés igen hatékony módja bizonyos tevékenységek, ingatlanok, portfoliók, részvények, üzletrészek többszörös/sokszoros túlértékelése, s olyan megállapodások, szerződések kötése, amelyekben a túlértékelés „kü-lönbözete” effektíve elkölthető készpénzé válik. A Co-Nexus-sztori éppazért egyedülálló, „szépségdíjas” privatizációs produkció, mert az elköltött milliár-dokat egy olyan képzetes, fiktív portfolióval (részvénycsomaggal) állította szembe, melynek értéke egyszerű könyvszakértői túlértékelés szüleménye. Tetejébe az ügyletet mintegy megkoronázta a bennfentes részvénykeres-kedés, mert az önprivatizátor túlértékeltetett saját tulajdonú Déli Autópálya részvényeit adta el saját magának, ámde „a vételárat” az ÁPV Rt. állta.

Valamely tevékenység (munka) túlértékeltetésének bevált módja, ha a szer-ződésben munkadíj helyett sikerdíjat kötünk ki. Így sikerülhetett Tocsik Már-tának egyszerű betanított szellemi (zugfirkászi) munkájáért 805 millió forint sikerdíjat inkasszállnia szintén az ÁPV Rt.-től, amelyet azután fiktív alvállal-kozói (esztéta, taxisofőr, stb.) között terített széjjel. Ezzel megvalósította a pénzmosás tényállását is, hiszen a sikerdíj pl. taxis magánbevétellé vált.

Hogy a 805 millió forint végül is hol mindenhol kötött volna ki, ha részben nem csaklizzák vissza, - nem tudható. Nyilván tiszta pénzzé alakult volna.

Még „szépségdíjasabb” túlértékelési trükk volt „az Űrgammák” esete a Ma-gyar Televízióval. A készítő Félix Film Kft. (producere/ügyvezetője: Czégé Zsuzsa) közel 1 milliárd forintot kasszírozott egy olyan filmsorozatért, amely az összeg negyedét sem érte volna meg, s az ötödébe sem került.

Szponzorálta Máté László WÉS Rt.-je, a bevétel sorsa pedig ismeretlen.

Az állami költségvetés pénzeszközeinek könnyed kezelésére csak kirívó példák: a Tocsik-ügy, a Co-Nexus-sztori, a bankkonszolidáció, az MTV Rt., az Űrgammák, - aki részletesen áttanulmányozza az 1990-es évek magyar állami költségvetéseinek fejezeteit, számos olyan tételre bukkanhat, amelyek mögött bizony többszörös túlértékelés, magyarán effektív pénzki-dobás foroghat fenn (lásd pl. a társadalombiztosítás, az oktatás számítógé-pesítését, az ÁPV Rt. tanácsadói kiadásait, tartozáselengedéseket, stb.).

Az állami költségvetés ráfordításainak „liberális kezeléséhez” kapcsolódik az egész többlépcsős, körkörös bankkonszolidáció, amely összességében sokszáz-milliárd forintot emésztett már fel, s ki tudja, lesz-e még folytatás.

Mindenesetre a Magyar Nemzeti Bank bécsi leánybankjának (CW Bank) 100 milliárdos kárösszegű botrányügye még nincs lezárva, s bizonyos hírek szerint a hanyag pénzkifizetések jelentős része titkosszolgálatok finanszí-rozásához kapcsolódott... Istenem, ha egyszer a hatalomnak pénz kell!!

De mindezek a lazaságok, furfangos trükkök kismiska ahhoz a zseniális öt-lethez képest, miszerint valakik (Kovács Mihály és Kunos Péter bankárok?) MNB-engedéllyel „megjáratták külföldön” a forint nemesfém-fedezetét. Állí-tólag kivitték mint törtaranyat, behozták mint megmunkált ékszereket, s hová lett vajon az értékkülönbözet?! (Az újsághírekből semmi nem derült ki.)

Adócsalás fantomcégekkel milliárdos tételekben

Sok-sok éven át az ÁFA-csalás volt az uralkodó adócsalási módszer, míg-nem a Fidesz-kormány jolly-jokere, Simicska Lajos és APEH-je véget nem vetett a vidám hancúrozásnak. E műfajban - a fiktív ÁFA visszaigénylésé-ben - talán Stadler József vihette el a pálmát, amikor is „Az utolsó vacsora” ÁFÁ-ját is visszaigényelte az APEH-től. (Már ha a szent hírek hihetők...)

Ámde az adócsalás „legtökéletesebb eszközei” mégiscsak a fantomcégek!

A fantomcég lényege, hogy bejegyzett cégként létrejön ugyan, viszont valós tevékenységet sohasem végez; szerződéseket köt, kötelezettségeket gyűjt, majd nyomtalanul eltűnik, - eladják/megveszik, vagy törlik a cégjegyzékből... Nem marad utánuk semmi, csak nagyösszegű kifizetetlen tartozások.

A vevő portugál vagy török, - esetleg Kaya Ibrahim a becsületes neve.

Direkt üzleti kapcsolat a maffiával

Nem tudhatjuk, hogy mi a maffia; azt sem tudjuk, ki a maffiózó...

Robbantgatnak, orgyilkolnak, szitává lövöldöznek körülöttünk. Miért?!

A maffia afféle pótszó, amellyel az ismeretlen félelmetes erőt bélyegezzük.

Mi az, hogy szervezett bűnözés? Hol kezdődik, és hol végződik?

Óriási üzlet világszerte az olaj és származékainak kereskedelme.

Festés, mázolás, hamisítás, szőkítés, export-import, tankban csempészés, növekvő adótartalom, csillagászati árak... Hol az eleje, és hol a vége?!

Olaj-gate! Gyönyörű új félangol szavunk! Országgyűlési vizsgálóbizottság, munkáját akadályozó tiszteletreméltó személyi tényezők, furcsa lemondás és halálesetek, cáfolatok és elhatárolódások, - köd, homály és titkosítás.

Egyes képviselők szerint a szervezett bűnözés már behatolt a törvényho-zásba is, ami magyarul azt jelenti, hogy a maffia saját érdekeit képviselteti a parlamentben, részben a céljainak megfelelő törvényeket szavaztat meg.

Íme a hatalom diszkrét globalizációja.

Íme a liberális demokrácia világraszóló győzelme.

Íme a pénz, az információ, a média, a mélyülő titkok hatalma.

Íme a szabadkőművesek és a titkosszolgálatok plurális világállama.

Vác, 2000. május 5.

Czike László

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Rudi Tanya

StarBus 2000



Mag-art



Mátyás Vendégház



HUN TV

Attila Hotel

Kézi Malom az otthonában



Hargita Panzió



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel

Locations of visitors to this page
Csillagászat - Asztrozófia A titkok kertje / Magyarok csillaga 3.
Igazságot Magyarországnak
fix.tv interjú 4/5
Legfrissebb írások:
Áldás havának 22-ik napja a magyar diadalé!
A Nemzetegyesítő Mozgalomról mindenkinek
Levél Ausztráliától Kanadáig minden jó magyarnak
A 2018-as országgyűlési választás a nemzeti oldal nagy lehetősége
2017-06-27-én a Hősök terén beszéltem és....
2017-06-27-én VISSZHANG a 29 évvel ezelőtti tüntetésre!
Geri Tibor: Hogyan kezdődött? - c. írása a kiegészítéseimmel!
Tovább >>
Új hozzászólások:
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2014