ANTISZEMITIZMUS?

Vagy kódolt zsidózás?

Sokszor felmerült már bennem a kérdés, hogy miért hallgatja agyon az oktatás, történetírás, sőt a közbeszéd is a honvisszafoglaló Árpád szerepét és az állam alapító Vérszerződést? Azt a magyar szövetségkötést, amely - mint ősi szkíta rítus - az utolsó vacsorán is megjelenik, s amely mint államalkotó akarat szabályozza a közjó érdekében működő valódi hatalommegosztást immár 1159 esztendeje!

Van-e ebben az agyonhallgatásban szerepe annak, hogy kazár birodalomból kivonuló „hétmagyar” és a velük tartó népesség nem járult hozzá többé a birodalom fenntartásához? Vagy esetleg csak annyi az ok, hogy a nyakunkra ült pénzoligarchia felismerte a Vérszerződés megújításának veszélyét, s nemigen szeretné, ha minta lenne ez számunkra, a „pénz” átkaitól való megszabaduláshoz.

Azon is sokat töprengtem, hogy a pénz miért nem csak a szabályos, a társadalmi szerepét tölti be – miért nem értékmérő –s miért lett az okoskodó spekuláció eszköze? Hisz ezzel az értékteremtés folyamatában, főleg az elosztási oldalán aránytalanságot okoz. Ha a pénzoligarchia tőke- és hatalomösszpontosítása elé, korlátokat lehetne szabni ezzel az ősi szövetséggel, s ha a tehetség, szorgalom és a teljesítmény szabná meg a határait a manapság oly „divatos” (de többnyire jogtalan) meggazdagodásnak, akkor – sok minden megváltozhatna. Ezért kellene sürgős intézkedéseket foganatosítani a jelen kormánynak, hogy a kiváltságos osztály erkölcstelen vagyonszerzését akadályozza, az eddigi gyanús ügyletek kapcsán pedig elszámoltassa.

Amikor a pénzhatalomról írok, sokszor azt a vádat kapom vissza, hogy kódolt zsidózást valósítottam meg. S ebben annyi igazság lehet is, hogy ha csak zsidóemberek tiltakoznak az írásom ellen, akkor írásom vagy félreértik, vagy egyszerűen: magukra ismertek. Nem tudom melyik a valóság, de sok-sok levelet kapok különféle stílusokban, ahol engem „kódolt zsidózással” vádolnak. Hogy ne történhessen ilyesmi a jövőben, elhatároztam: nyíltan fogok zsidózni, hiszen nincs abban semmi, ha engem valaki magyarnak nevez, netán kereszténynek, hiszen nem szégyellem én a származásomat. Remélem, a zsidó barátaim sem fogják szégyellni magukat, ha esetleg nem japánnak vagy olasznak hívom őket. Tisztázzuk, hogy én nem zsidókra és gojokra osztom a világot, mert ezt bizony éppen a zsidóság teszi! Nekem a tisztességes alkotó ember és a tisztességtelenül élősködő bűnözők kategóriái az alapmércéim, bármely rendű-rangú-fajú és színű ember megítélése szempontjából. Gyermekkoromban sok cigányzenésszel is kapcsolatba kerültem, s szeretem a művelt és megalkuvásmentes zsidó emberek társaságát. Reiner Pétert, Vámos Gyurit és barátaikat nagyra becsülöm, s nagyon tisztában vagyok azzal is, hogy létezik antiszemitizmus, de nem beszélünk róla.

Én most nem kerülgetem tovább a forrókását, s belecsapok a szemita lecsóba!

Azt az igazságot ismernünk kell, hogy a zsidóság kiváltságos osztállyá fejlődik akkor, ha korlátmentes szabadságot kap a pénzügyi-gazdasági életben. Nem biztos, hogy ez az összeesküvés. Ám az együvé tartozásuk érzése és a lelki beolvadás elleni védekezésük hihetetlenül erős. Ráadásul a gazdagság és a vele járó hatalom a többi zsidó szemében „nagyon is” tiszteletreméltó dolog, bárhogy jutott hozzá. Náluk ugyanis az ügyeskedés nem negatív cselekvési forma, mint a hun-magyar kultúrában, hanem inkább szellemi teljesítmény. Ennek vannak vallási, de más kulturális hagyományai is. Staiermann Jóska barátom egész életében becsületesen dolgozott, s nem voltak soha ügyeskedő hajlamai, de ez viszonylag ritka abban a kultúrkörben.

A keresztény körökben viszont csak akkor tisztelik a gazdag embert, ha teljesen nyilvánvaló a vagyonszerzésének tisztessége, sőt még adakozni is hajlandó az elesetteknek. Ha az utóbbit nem gyakorolja, akkor könnyen elítélik, pénzsóvár Harpagonnak mondják. A keresztény erkölcs ugyanis eredetileg nem fogadta el a hitel utáni kamatszedés jogát, s így a hitelező keresztények eleve gyanúsak is voltak a saját közösségükben. A gazdag zsidót viszont minden körülmények között nagyra becsüli a szegény zsidó, s így, a kulturális és értékrendi együvé tartozás érzése, nagyon szorosan összekapcsolja őket. A szegény zsidó feltétel nélküli tisztelete az, amely a nagy összetartásnak - egy hihetetlenül erős kötelékét mutatja a külső szemlélő számára.

A szegény zsidókat megsegítő gazdagok persze többnyire jól járnak a „segítség kapcsán”, de ezt, éppen az ősi idők óta beléjük rögzült kufár szellemiség miatt soha nem rója fel nekik a „megsegített fél”, sőt kifejezetten hálás is érte. Így érthető az is, hogy a „megsegített gojok” is hálás szívvel gondolnak vissza az őket kisegítő gazdag zsidókra, s ez a hála, éppen azért olyan erős, mert a goj évezredek óta azt hiszi, hogy a zsidóság csak egymást „segíti”! Így válik a zsidóság szilárd egésszé, s így tudják az akaratukat rákényszeríteni a gazdaságra, a politikára és a köztájékoztatásra is. Ha valahol egy kis rés támadna a belső egyetértésben, akkor viszont rögtön megjelenik az antiszemitizmus réme, amely ismét és szorosan összezárja a soraikat, s egy bevehetetlen erőddé teszi azt a ’nacionalista’ véleménydiktatúrát, amely nem látszólagos és nem érdeknélküli, hanem teljes és kíméletlen.

Sajnos minden antiszemita megnyilvánulás szolgálja ezt az érdeket, erősíti az összezárást és nehezíti a zsidóság szembenézését a saját negatívumaikkal, amely több ezer év óta mindig újra és újra az ellenük irányuló ellenszenvet táplálja és erősíti. Pedig nem lenne szükségszerű, hogy ez bekövetkezzen.

De ehhez, a gojoknak is fel kellene ismerni az antiszemitizmus haszontalanságát, sőt a zsidóknak is át kellene gondolniuk, hogy miért nem akarnak beilleszkedni az őket befogadó társadalmakba, vagy ha nem képesek rá, akkor miért nem építették fel a saját nemzetállamukat már sok évszázaddal ezelőtt?

Szeged, 2010, 07. 23. Bene Gábor S.