Levelet hozott a posta? Pontosabban, egy barátom küldte el számomra , aki felismerte, hogy milyen nagydolog, ha a magyarság kezébe kerül egy alapvető fontosságú és a reánk váró közjogi küzdelmekhez elengedhetetlen segédanyag, egy szellemi muníció.

Az augusztusban megjelent "Nyeretesek, vesztesek" c. könyvem minden példánya elfogyott, s éppen a második kiadást készítem elő. A levél, amelyet most - megjegyzéseimmel közreadok - egy tisztességes magyar ember levele. Nem azok közé tartozik akiket (ironikusan) szellemi túlművelteknek mondunk, s nem is a "kiválasztottak" vagy "felsőbbrendűek" csoportjából való.

Egy igaz magyar ember, akinek soraiban ott rejlenek az igazságok. "Átrágta magát" a könyvemen. Nem volt egyszerű olvasmány, pedig azzal a szándékkal írtam, hogy közérthetővé váljanak olyan jogi, politikai, társadalmi, politikai filozófiai fogalmak, amelyeknek az értelmét kicsavarták, vagy az ellentétébe fordították a XX. század legmegátalkodottabb szellemgyilkosai.

Meg kell köszönjem a levelét, mert megéreztette velem, hogy bár jó úton járok, de mégsem sikerült a céljaimat maradéktalanul elérnem a könyvvel. Nem elég jó a könyv!

Dolgoznom kell még rajta, hogy a magyar társadalom minden szegmense kapjon valami biztatást belőle. Kapjon hitet a jövő megéléséhez, a reá váró kötelességszerű feladatok felvállalásához szükséges erőt és önbizalmat a középosztály is, de a lecsúszott rétegeket se hagyjuk elveszni! Azt hiszem átírnom a könyvet, hogy a magyar néplélek rezdüléseihez, a szegény panellakók igényeihez is el tudjon jutni és őket is legyen képes az igaz ügy mellé állítani!

Köszönöm tehát Rompos Károly sorait, amit most - megjegyzéseimmel megtűzdelve – megosztok önökkel, mert még a jogosnak látszó kishitűségéből is erőt meríthetünk!

Tisztelt Dr. Bene Gábor S.!

Átrágtam magam a könyvén. Minden mondata nagyon súlyos igazságokat mond ki, csak a kivezető út homályos. Jó a felsőházi elképzelés, csak a megvalósítása lehetetlen az elképzelt tisztakezű, becsületes emberekkel. Hol vannak, hol voltak?

Ne legyünk ennyire pesszimisták, mert nagyon sok jó és áldozatkész magyar ember van, akik tisztakezűek és becsületesek. Csak merítés kérdése az egész, s én Rácz Sándort tartom legalkalmasabbnak arra, hogy ezt a merítést megrostálja. Bene Gábor S.

Ha egy kis lehetőség adódna, annyi önjelölt lenne, hogy Dunát lehetne rekeszteni velük. A baj csak az, hogy nem az igaziak tolonganának, mert azoknak nem ez a stílusuk.

Ez igaz, de nem is az önjelölteket kellene rostálni, hanem azokat, aki letettek már valamit a nemzet asztalára. Ha ennek az értékrend szerinti kiválasztódásnak nem találjuk meg a módszereit, akkor soha nem jön létre a „közjó nemessége”, akkor nem lesz magyar érzelmű, Szentkoronás lelkületű vezető rétegünk soha. Bene Gábor S.

Változás: Ehhez egy szikra, egy katarzis kell minimum. Sajnos akkor az: vérrel jár!

Az legyen az utolsó, hogy ismét vért áldozunk az alkotmányosságuk helyreállításáért! Ám ha nincs más út, akkor nem lehetünk gyávábbak, mint őseink! Nemzeti történelmünk során minden joghelyreállító szabadságharcunk bukása után, a jogrend helyreállt. 1711-ben a Szatmári béke, 1867-ben a kiegyezés állította helyre (ha nem is teljesen tökéletesen) a hagyományos alkotmányosságot! Csak 1956 szabadságharca után nem állították helyre az 1989-es „rendszert váltók”, de 2010-ben sem fogják. A nemzetnek tehát, komoly közjogi küzdelmet kell folytatni, mert nekünk nem kell a másé (vigyék innen!), nekünk a magyar alapokon nyugvó, hagyományos jogfejlődésünk folytatása kell, s nem új alkotmány, hanem az ősi továbbfejlesztése. BG.

A második lehetőség sokkal lassabb. Az óvónőkben, tanítókban, a papokban látom a lehetőséget. Ha őket sikerülne megmozdítani és egyre több óvodában, iskolában, templomban, művelődési házban mesélnének a csodaszarvasról, honfoglalásról, törökről, tatárról, 48-ról, akkor talán felnőne egy új generáció.

Sajnos nekem nem sikerült teljesen ezt megvalósítanom. A gyermekkoromban olvasott könyveket nem találom. A hamupipőke mellett mutasson nekem valaki egy gyönyörű, képes, rövid mesét pl. a csodaszarvasról. A 4 éves unokám kívülről fújná. A betűk még most kezdik érdekelni. Hősi múltunkat rövid, olvasmányos, színes novellákban kellene terjeszteni az újságárusoknál. Sajnos ez igaz, ám én a lányaimnak csak Benedek Elek könyvekből olvastam a magyar népmeséket, s mégis érezhető a társadalmi hatás rontása rajtuk, pedig még egyházi iskolába is járnak. Nagyon fontos lenne tehát a nemzeti TV, és a nemzeti nevelés. Ám ezt, csak a hatalomban lévők tudnák arra felé irányítani. BG

Ha már a TV-mesékbe nem lehet beférkőzni. Rá kell szorítani a 2/3-os kormánytöbbséget, hogy legyen nemzeti TV és ténylegesen nemzeti nevelés, hogy térjünk vissza a Szentkorona állameszme továbbfejlesztéséhez, vegye komolyan a sajátos magyar népszuverenitást, ne nyugatot majmolja azokban a kérdésekben, ahol a mi közjogi felfogásunk sokkal előbb jár! BG

A legeslegfontosabb pedig a nemzeti érzelmű leánynevelés! Egy család legmeghatározóbb tagja a feleség, az anya. Ha majd az anyák itt is úgy adják át a pajzsot harcba induló fiaiknak, hogy ezen vagy ezzel gyere haza, akkor majd újra lesz magyarság. Ez pedig a mai leánynevelésen múlik. Egyetértve minden gondolatával arra kérem, hogy a könyvemben található tényeket és érveket terjessze, mert én ezt egy szellemi muníciónak szántam az elkövetkezendő idők közjogi harcaihoz. A politikusok, jogászok agyát már az egyetemen kilúgozzák, tehát rájuk csak akkor lehetne számítani, ha szembesülnének egy felkészült, erkölcsileg támadhatatlan, a joghagyományainkhoz szigorúan ragaszkodó tömeggel.

Egy Albert Camus idézettel búcsúzom: „A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.”

Üdvözlettel: Rompos Károly és az észrevételeit megköszönve: Dr. Bene Gábor S.