A magyar érték életerő, gyógyító balzsam
Hungarikumok a Parlamentben konferencia - másodszor
– A magyar értékekben és az értéket teremtő emberekben olyan erő van, mely a nemzetközösséget és a nemzet külföldi megítélését egyaránt segíti. A hungarikum életerő, gyógyító balzsam – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke köszöntőjében azon a konferencián, melyet a hungarikumokról tartottak a Magyar Parlament Főrendiházi termében 2010. január 23-án Budapesten. A Hungarikumok a Parlamentben címet viselő tanácskozáson felszólalt több neves vállalkozó, őstermelő, művész, képzőművész, köztük Széles Gábor nagyvállalkozó.
Az Echo tévé és a Magyar Hírlap tulajdonosa hangsúlyozta: – Átadta Orbán Viktornak az Egymillió új munkahelyet teremtő programját, melyben jelentős szerepet és védelmet kapnak a hungarikumok. Széles szerint meg kell erősíteni a kis- és közép-vállalkozásokat, s egy stabil gazdasági háttér megteremtésével a hungarikumok helyükre kerülhetnének belföldön és külföldön egyaránt.
A világhírű Bartók Vonosnégyes, igazi hungarikumok muzsikálása után Rubovszky András, a patinás és nagyhírű Gellért-Szálló volt igazgatója, a Magyar Szállodaszövetség tb. elnöke hangsúlyozta: – Minden hungarikum, amit a magyar szellem hozott létre, és Magyarországra jellemző. A Gellért Szálló, mely első vértanúnk nevét viseli valódi hungarikum thermál-vizével együtt. Államfők, királyok, művészek, politikusok és halandó emberek élvezték és élvezik ma is e szálloda nagyszerűségét, és vitték/viszik hírét a világba.
A magyar operett világhírű, a népszerű dallamok évente több millió emberhez jutnak el e világban, s nincs olyan hely, ahol ne csendülnének fel Kálmán Imre dalai – mondta Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója, aki kijelentette, Puskás Öcsi után a második legismertebb magyar személyiség a világban Kálmán Imre magyar operett zeneszerző.
Megyesi Zsolt, a Koppány Hungaricum Kft. ügyvezetője kijelentette: – A gazdák jelentős része magyar honban magyar boltjával kiszorult a piacról, s ez tarthatatlan. A 400 marha szürkeállomány tulajdonosa hangsúlyozta, a magyar szürkemarha igazi hungarikum, s a Koppány Nemzeti Boltja bolthálózattal szeretnék visszaszerezni saját piacukat.
A 100%-ban magyar tulajdonban lévő Szentkirályi ásványvíz igazi hungarikum – állapította meg Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonos, ügyvezető igazgatója, aki szerint ásványvízünk folyékony arany, magyar örökség, melyet óvnunk kell. A magyaroknak az ásványvíz azt jelenti mint az araboknak az olaj. A világban már tisztelik ezt a csodát, Közép-Európában található a természetes ásványvízek 70 %-a. A Szentkirályi ásványvíz a palackba zárt örökség, mely mára piacvezető az ásványvízek sorában. A vállalkozás 200 családnak biztosít megélhetést – mutatott rá a nagyvállalkozó.
E körhöz tartozik a 200 éve Jedlik Ányos által felfedezett szikvíz, közérthető néven szódavíz, melyet ma már 1200 helyen töltenek újra. De igazi hungarikumként könyvelhetjük el a magyar mézet, Magyarország gazdag akác-erdőkben, s világviszonylatban első helyen állunk a rendkívül finom és egészséges mézzel – mutatott rá Barkó Árpád, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület megyei szaktanácsadója. Ma a méhészet tizenötezer családnak biztosít megélhetést – hangsúlyozta a szakember.
Lázár Vilmos fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség elnöke hozzászólásában feltette a költői kérdést: – Lovas nemzet vagyunk-e? S hungarikum-e a magyar ménes? Igenlő válaszában hangsúlyozta, mintegy nyolc védett magyar lófajtánk van, s a világversenyeken megszerzett 65 érem közül 35 magyar aranyérem!
Kiss Dénes költő, a Trianon Társaság elnöke a trianoni tragédia egyediségéről szólt, hisz mint mondta, egyedülállóak vagyunk a trianoni diktátum terület-rablásával. Vélemény szerint ma legfőbb feladatunk a haza védelme. L. Simon László, a Magyar Írószövetség titkára a magyar irodalmi művek jelentőségéről, mint hungarikumokról szólt, Mészáros László pedig, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület alelnöke, a Kecskeméti Lapok Kft. ügyvezetője pedig a magyar anyanyelv, az édesanyanyelv védelmére és ápolására hívta fel a figyelmet. Kárpát-hazánkban csak ama népnek van létjogosultsága, aki megtartja és megőrzi anynyelvét – mondta.
A felkért előadók hozzászólása után Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: – Az Országgyűlés korábban már elfogadta a hungarikumok védelméről szóló határozatot, következő lépésként támogatják, hogy a jellegzetesen magyar értékek, hungarikumok védelmére törvény szülessen.
Végezetül e cikk szerzője sajnálatosnak tartja, hogy e sokféle nemes hungarikumok (méz, ásványvíz, szikvíz stb.) kostolóját nem tartották meg e kiváló és elsőrangú méltó helyen: a Magyar Parlamentben.
Frigyesy Ágnes
A szerző felvételeivel |