Rovat: Frigyesy Ágnes
Cikkek száma: 368
 
Tartalom:
Nagysikerű Néptánctalálkozó Kolozsvár főterén
Nagysikerű Néptánctalálkozó Kolozsvár főterén
Nagysikerű Néptánctalálkozó Kolozsvár főterén
Sis honestus! Légy becsületes! - Szent István szakrális királyunkra emlékeztek Verőcén
Sem magasság, sem mélység nem rettent - 2010. augusztus 9-én eltemettük Apámat
Az amerikai közönség elé kerül A lyukas zászló c. dokumentumfilm producereinek újabb közös alkotása a "Panic Nation"
"Senkit sem fogunk az út szélén hagyni" - Megszületett a nemzeti centrum
Az egykori besúgók magas körökben, nagy fizetésekkel és/vagy nyugdíjakkal komoly klientúra-építést folytatnak ma is
Arany-gyűrű keresi gazdáját
Erdélyi alapítványok a köz szolgálatában
Utazás a Felvidékre, Zoboraljára
Emlékképek Balogh István tábori lelkész kálváriájáról
Árpádházi Magyar Szentek Napjai Csíkrákoson, 2010. június 24-27.
Felavatták a Kárpát-Haza Templomát Verőcén - A történelmi egyházak püspökei szerint csak emlékhely
Meghívó a Kárpát-Haza Templomának felszentelési ünnepségére, 2010. június 4.
Tőkés László és az EMNT minden magyar közösségben számít az átvilágításra és a megtisztulásra
Cseppben az élet - Kötet Béres József életútjáról
Magyar zarándokút Krisztus lepléhez - Padova: Szent Antal nyomában járunk, I. rész
Kötet gróf Esterházy János életéről és mártírhaláláról
Második rendkívüli itáliai utazás a torinói lepelhez
"Új idők, nagy vágyak nyúlnak felétek" - Gergely István, Tiszti üzenete
Mától Magyarországon a magyar emberek érdeke az első - Orbán Viktor beszéde
Most Bethlen Farkas a jó választás!
Ilyen az én papom
Ötvenhatért 56+1-et! - A Civil Összefogás Fórum sajtóközleménye
Tőkés László EP-képviselő közleménye a Dalai Láma romániai látogatásával kapcsolatban
Szavazzunk Bethlen Farkas független jelöltre, a történelmi erdélyi család sarjára
A Dalai Láma elfogadta Tőkés László meghívását Erdélybe
Legyen jó magyarnak lenni Magyarországon - Tőkés László sajtótájékoztatót tartott Budapesten
Jobbik - Fidesz levélváltás
Főpásztori szentmise a lengyel tragédia áldozataiért
A Civil Összefogás Fórum(CÖF) sajtóközleménye
Kéri Edit feljelentést tett az LMP-vel kapcsolatos választási csalás miatt
Kéri Edit feljelentést tett az LMP-vel kapcsolatos választási csalás miatt”
Szent László Király Napjai Erdélyben
Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, metropolita részvéttávirata Wadowicébe és Krakkóba
Rendkívüli utazás Olaszországba, a torinói lepelhez
Befejezetlen forradalmainkat be kell fejeznünk! - Az EMNT közleménye
A CÖF a rabló kormány helyett nemzetet szolgáló kormányt támogat
Holesch – 100 / Tipikus magyar sors: a világot meghódította, itthon alig ismerik
A Magyar Katolikus Püspöki Komferencia közleménye: Jézus az igazi húsvéti bárány
Gergely István húsvéti levele Csíksomlyóról - Először a szívbe, aztán kőbe!
Teleki Pál halálára emlékezünk
Nagypénteken a megváltásra emlékezünk
Nagycsütörtök a papság és az Oltáriszentség ünnepe
Nagycsütörtök a papság és az Oltáriszentség ünnepe
Nagycsütörtök a papság és az Oltáriszentség ünnepe
XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE AZ IFJÚSÁGHOZ
Az MKPK körlevele az országgyűlési választásokra
Az Európai Parlament határozottan lépjen fel a délvidéki magyarellenes terrorizmus leállítása érdekében!
A Civil Összefogás Fórum sajtóközleménye
Magyar alkotásnak számíthat A lyukas zászló című legsikeresebb ’56-os dokumentumfilm, amit a Los Angeles-i Főkonzulátus és annak főkonzulja ismét diszkriminál
Csángó tavasz a Vármegye Galériában
Makovecz Imre Tőkés László díjat kapott Kisvárdán
A rendszerváltozás befejezéséhez elengedhetetlenül szükséges a jóvátétel és az igazságszolgáltatás
Tőkés: A besúgók védelme erkölcstelen bűnpártolás
Fekete márciusból a Szeretet márciusába - Az EMNT elnökének meghívója Marosvásárhelyre
A Fidesz-KDNP választási szövetség területi listái
Fricz Tamás: A szétrohadó rendszer arca
Rendkívüli előadás a torinói lepelről, valamint rendkívüli utazás Torinóba
Az EMNT állásfoglalása a második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés tárgyában
A Székely Székek Fórumának közleménye
A magyar bor dícsérete itthon és Svájcban
Itáliai út a torinói lepel megtekintésével
Hantó Zsuzsa: Kitiltott családok -1-3. rész
Tőkés László a stuttgarti magyarok vendége
Feljelentést tett a CÖF ismeretlen tettes ellen - Kik kezelték hűtlenül és hanyagul a nemzeti vagyont?
A múltat be kell vallani, a felelősséget meg kell állapítani - Tőkés László újabb besúgókat leplezett le
Megjelent a Társadalmi Szerződés - A Civil Összefogás Fórum új kötete
A Magyarországi Unitárius Egyház közleménye
A ciánügy nem etnikai, hanem európai, nem román-magyar, hanem környezetvédelmi kérdés
A történelmi egyházak közös közleménye a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatban
Az igazságot nem lehet felakasztani, mert az igazság a lelkünkben él
2010. június 4-én, 16.30-kor, a trianoni döntés 90. évfordulóján szentelik fel a Kárpát-Haza Templomát
A kommunizmus százmilliónyi áldozatára emlékeztek Csömörön
Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Tanácsa
Orbán Viktort támogatják a torontói magyarok
A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja Nagyváradon
Bethlen Farkas képviselőjelölt
Utazás a Piramisok völgyébe, Boszniába
Elsőosrban Bayer Zsoltnak küldöm, másodsorban olvasóimnak!
Az egész magyar értelmiséget lefejezték - A Hit pajzsa díjátadó ünnepsége
Törvényes elszámoltatásra készül a CÖF
Tőkés: Az átvilágítást folytatni kell!
Mesél egy volt szekuritátés
A kisebbségpolitika terén előrelépésre van szükség
A Kanadai Magyar Kultúrközpont válasza a Duna TV 2010. február 8-án elhangzott – alább olvasható - híradására
A Molnár Méz Kft nem azonos a vizsolyi Molnár Méhészettel
Fekete Gyula temetése
Morvai Krisztina követeli a koncepciós eljárások lezárását, a fogvatartottak szabadon bocsátását
Az igazság fáklyás menetével a "fekete márciusért” - Az EMNT kétnapos rendezvénnyel emlékezik az 1990. márciusi eseményekre
Az emberek legyőzték magukban a félelmet - "Húsz évvel a temesvári népfelkelés után – Románia útja a demokratizálódás felé”
Tőkés László a verespataki bányaügyről
A magyar érték életerő, gyógyító balzsam - Hungarikumok a Parlamentben konferencia - másodszor
Itáliai utazás a torinói lepel megtekintésével
Szenzációs itáliai utazás a torinói lepel megtekintésével
Keresztényüldözés a világban? - Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodájának közleménye
Erdélyi EP-képviselők összefogása az Európai Parlamentben
Ringbe száll a magyar emberek szabadságáért - Gaudi-Nagy Tamás jogvédő a Jobbik képviselőjelöltje
Az autonómiát csak magyar összefogással érhetjük el! - Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács üzenete az RMDSZ 20. születésnapján
A magyar szabadságért mindhalálig - Eltemették Pongrátz Ödön 1956-os szabadságharcost
Magyarnak lenni büszke gyönyörűség - Kiosztották a Szervátiusz Jenő díjat
A magyar összefogás közös célokért való összehangolt cselekvést jelent
Nem vagyunk a meghátrálás emberei… - Ünnepi istentisztelet a marosvásárhelyi vártemplomban
Az erdélyi írófejedelemre emlékeztek Verőcén - Wass Albert tiszta emberségre, haza- és népszeretetre tanít
A CÖF követeli a közszolgálati média normáinak európai szintű betartatását
Pörzse Sándor a Jobbik (média-sztár) képviselőjelöltje
Wass Albert ünnepség Verőcén - Meghívó
Menyői zarándoklattal zárult a Forradalmi Emlékév
Tőkés: Az RMDSZ megbocsáthatatlan hibát követett el
Milliárdos magyar vállalkozó önéletrajzi vallomása üzletről, szerelemről, családról - Megjelent: Klapka, az élet koreográfusa című kötet
Szíved a kezemben tartottam - Megjelent Papp Lajos szívsebész legújabb kötete
Robert Schuman-díjjal tüntette ki az Európai Néppárt Tőkés László európai parlamenti képviselőt
Tőkés László kiáll Tóásó Előd védelmében
Ítéljék el a kommunizmus ideje alatt elkövetett bűnöket!
Békepárosok felállítását kezdeményezi a CÖF - Két és félmillió magyar ember szegénysége égbe kiált
A nemzeti összetartozás szolgálatában - Teleki Pál Érdemérmet kapott Lezsák Sándor
Megjelent a nemzet naptára, 2010
Óvoda bővítés és tornacsarnok átadása Verőcén - Isten éltesse Verőcét!
Húsz év Temesvár igézetében - Tőkés László a közép-kelet európai rendszerváltás utolsó aktív mohikánja
Életképek a reneszánsz korból a Vármegye Galériában
Európában még nincs egységes kisebbségvédelmi rendszer
Alapítványt hoztak létre a tömeges délvidéki magyar vérengzések feltárására
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állásfoglalása a romániai elnökválasztás második fordulója előtt
Magyarok Brüsszelben, 3. rész
A lyukas zászló nem vehet részt a 41. Magyar Filmszemlén
Kicsoda ő? A magyarság lélekben elfáradt – templomot épít Bethlen Farkas
Magyarok Brüsszelben - 2. rész
Magyarok Brüsszelben
A temesvári forradalmi emlékév tervezett rendezvényei
A berlini fal leomlásának húszéves évfordulóján
Épül a Kárpát-Haza Temploma a Katalin-völgyben - Megálmodója: Bethlen Farkas
Tőkés: A népek, nemzetek és kultúrák közötti választófalak nem tűntek el
Népi és Iparművészeti Bolt Budapest belvárosában
Eltitkolt múltról a MFHN Alapítvány konferenciáján - Az 1944-es délvidéki magyar tömegirtásról
"Megtettem mindent, amit megtehettem…” - Dsida-est Temesváron
Krisztusnak és Pilátusnak egyformán szolgálni nem lehet
A lyukas zászló / Torn from the Flag - '56 a világ körül
Ne engedjünk ‘48-ból, de ‘56-ból és ‘89-ből sem
Kiosztották a "Nemzeti Újságírásért” kitüntetéseket a Hazatérés templomában
Több kell, mint kormányváltás! - Új nemzeti kormányt, tiszta közéletet követeltek a Hősök terén
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács állásfoglalása a romániai államelnök-választás tárgyában
Az ‘56-os forradalom a miénk, civileké! - A CÖF - Kormorán koncerttel - a Hősök terén ünnepel
Az ‘56-os forradalom a miénk, civileké! - A CÖF - Kormorán koncerttel - a Hősök terén ünnepel
Az Erdélyi Magyar Ifjak nyílt levele Ivan Gasparovic felvidéki köztársasági elnöknek
Báró Jósika Miklósra emlékeztek Brüsszelben
Börtönből nem lehet párbeszédet folytatni - Tőkés László válasza Tabajdi Csabának
Társadalmi Szerződés a magyar nép érdekében
Önkormányzatok képviselői tüntettek a Kossuth téren
Tőkés László a temerini magyar fiatalok kiszabadítása érdekében emelt szót az EP-ben
Ki vagy, Vukics? - Kötet és DVD a Magyarok Szövetsége alapító-vezetőjéről
Hírek A lyukas zászló '56-os filmről Hollywoodból
Margaret Thatcher a vasfüggöny lebontása- és Németország egyesülése ellen agitálta Gorbacsovot 1989-ben
Szemben a globalogazdi és a magyar nemzet érdeke - Bogár László: Az elmúlt évezred legsúlyosabb válságát éljük
Tőkés László levele a Székely Nemzeti Tanács tagjainak
A Jobbik megkezdte felkészülését az országgyűlési választásokra
Épül a Kárpát-Haza Temploma Verőcén
Orra bukva az avaron, / és menni tovább mégis - Újvárossy Ernőre emlékeztek
Tőkés László tiltakozik Stefan Gusa tábornok, tömeggyilkos szobrának felállítása miatt
Beszámoló A lyukas zászló '56-os film eredményeiről
Temesvárról Európába - Pályázatot hirdetett a MIT és az EMI a temesvári forradalom 20. évfordulóján
Mindenkinek saját érdeke, hogy a mások érdekeit szolgálja - Az Európai Parlament őszi ülésszakáról
A megmaradás és összetartozás jegyében - 2. Svájci Magyarház Nap Zürichben
A székely önrendelkezés minden magyar ügye
Turulszobrok a Kárpát-medencében - Rendkívüli kiállítás az ősi magyar totem-állatról
Olyan népből születtem, mely bízik a feltámadásban - Beszélgetés László Váradi Gyulával
Tőkés László: Felhívás közös cselekvésre az erdélyi magyarság autonómiájáért
Szlovákia leeresztette a vasfüggönyt - Budapesten tüntettek a szlovák nyelvtörvény ellen
A Szegedi Dómban követelték a szlovák nyelvtörvény visszavonását!
Civilek tüntetnek a szlovák nyelvtörvény ellen - A szlovák nyelvtörvénnyel Szlovákia részéről támadás érte a magyar kisebbséget
Negyedmillióan vettek részt a Magyarok Szövetsége Országos Gyűlésén Bösztörpusztán + kiáltvány
XI. Szent István-napi Néptánctalálkozó Erdélyben
140 éves a Kecskeméti Lapok
Hantó Zsuzsa: Kitiltott Családok - Itt csak az fog történni, amit a kommunista párt akar - 2. rész
Új Könyv/Hantó Zsuzsa: Kitiltott Családok - Itt csak az fog történni, amit a kommunista párt akar 1. rész
Hová tűntek történelmi családjaink?
Kárpát-Medencei Ökumenikus Nagytalálkozó Szegeden - Tőkés László és Kiss-Rigó László felhívása
A Kárpát-Haza Temploma a magyar nép erejéből és hitével épül
Tőkés: Az európai jobboldali fordulat előkészítésére összpontosítsuk erőinket!
Egy hétre ismét leomlanak a határok - Indul a IX. Magyar Sziget Verőcén
Ima Magyarországért - a Kárpát-Haza Nemzetőrség meghívója
A szabadság minden előtt - Első alkalommal mutatták be A lyukas zászlót hazánkban
Ki vagy Vukics?
Nemzeti kerekasztal, nemzeti rock – két hét múlva EMI-tábor
Az Erdélyi Magyar Ifjak válasza Eckstein Kovács Péternek
Önálló magyar küldöttség létrehozása a cél
Mindörökké, Erdély - Beszélgető-kötet a Kossuth-díjas Szervátiusz Tiborral
Személyes gondolataim Orbán Viktornak - konklúzióval
Partiumi Híd Fesztivál Kökényesden
Az ország legnagyobb szabadtéri találkozóját szervezi a Magyarok Szövetsége
Erdélyi magyarságunk számára elengedhetetlenül fontos - Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodájának közleménye
Személyes gondolataim Orbán Viktornak
Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács nyilatkozata a szlovákiai államtörvény tárgyában
Indul a Partiumi Híd Fesztivál Kökényesden
Kirívóan súlyos jogsértés-sorozat történt a Gárda-tüntetés szombati feloszlatásakor
Tőkés László díjat kapott Koncsol László
Tőkés László az Európai Néppárt tagjaként politizál tovább
Tőkés László lemondott a püspökségről
Tőkés László átvette a Truman-Reagan Szabadság-Emlékérmet Washingtonban
Utolsó figyelmeztetés a kormánynak - Ismét utcán a CÖF tüntetők
Együtt a vidékkel a Katalin völgyben
A magyar emberek érdekeit képviseli a Jobbik
Újabb demonstrációt szervez a CÖF!
Partiumi HÍD Fesztivál – Kökényesd programja
Gondos gazdaként alázattal szolgálni - Új beszélgetőkötet Bethlen Farkassal
A "Székely gyors” immár másodszor az ezeréves határnál
Partiumi Híd Fesztivál Kökényesden a nemzeti tudat erősítéséért!
Kárpát-Haza templom épül Verőcén, a Lósi völgyben
Szabadságot, demokráciát, autonómiát Erdélynek!
Többszázezer zarándok a Csíksomlyói búcsún 2009-ben
Tőkés László pünkösdi üzenete
Innen már nincs hová hátrálni - Tőkés László a magyarországi vezetőket tájékoztatta Budapesten
A nemzet életveszélyes helyzetben van - A Civil Összefogás Fórum I. Konferenciájáról
Rendszerváltó hangulatban készül a CÖF az I. Országos Nagygyűlésre
A Szent Lélek érkezik, hogy megújítsa a Kárpát-medencét - Tiszti levele
A magyarság autonómia törekvése a határon túli magyarok szabadságharca
Truman-Reagan Szabadságérem Tőkés Lászlónak
Tiszták, hősök, szentek - A XVII. Szent István Könyvhétről
Összefogás a Partiumi Keresztény Egyetem javára
Tőkés László EP-képviselő kortesnaptára, 2009. május 12.
Keresztény-nemzeti érdekérvényesítés a társadalomban – és Európában
A lyukas zászló, (Torn from the Flag) történelmi dokumentumfilm küzdelmeiről
A "Homage to 1956, LLC” amerika-magyar produkciós cég közleménye
Hogyan tovább civil összefogás?
Magyarországon élő erdélyiek találkozója - Tőkés László a Reménység szigetén
Magyar értékek védelmében - Kárpát-medencei palóc találkozó a Budai Várban
A Magyar Összefogás történelmi szükségszerűség - Tőkés László levele az RMDSZ Kongresszusához
Szent László király napok az erdélyi Csíkrákoson
Tolnay Tibor Nagyvárad ihletett festőjének kiállítása Budapesten
Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás Csíkszeredában
Állítsák le a verespataki bánya fejlesztését! - Tőkés László EP-képviselő közleménye
Újjáalakul az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
A civilek forró hangulatban tüntettek Budapesten 1-2 rész
Juhász Gyula megzenésített versei nyomában a fiatalokból álló erdélyi Osztováta Együttes
Próbaút a Székely gyors előtt
Újabb kormányellenes tüntetést szerveznek a civilek - Döntsön a nép: 2009. április 14-én 12 óra
Koszovó nem Erdély - EP-képviselők vitája Pristinában
Valamennyiünknek a kommunizmus visszahúzó örökségét kell leküzdenünk
Döntsön a nép! - Előre hozott választást követelt több százezer magyar hazafi
Európa legnagyobb Kaszinó-központja, vigalmi negyede épül 1500 játékautomatával a Velencei-tó partján?
Hazánk elidegeníthetetlen és eladhatatlan! - Dokumentumfilm készül az elprivatizált, kifosztott és szétlopott magyar vagyonról
Az Európai Parlament elítélte a kommunizmus bűneit
Íme az Ember – Egy pápa arcai Kiállítás nyílt II. János Pál pápa rendkívüli életútjáról
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és Szolgálat összefoglalója
Európai szembenézés a kommunista múlttal Strasbourgban
A parlamenti pártok frakcióvezetőihez fordulnak a magyar nyelvhasználatért az Erdélyi Magyar Ifjak
Kedves Olvasóim! Helyzet van! Fricz Tamás: Mit követel a magyar nemzet
Kárpát-Haza templom épül közadakozásból Hazánk fennmaradásáért
Március idusa Kolozsváron - Mit kíván az erdélyi magyar ifjúság?
Morvai Krisztina bántalmazását követően is kiáll a magyar emberek jogaiért
Jakab Antal a székely föld, a székely nép fia
Fejezzük be az elmaradt rendszerváltást! - A Polgári Körök II. Országos Konferenciája és a Gazdakörökkel közös találkozója Püspökladányban
A lyukas zászló (Torn from the Flag) című film produkciós vállalata nemzetközi fórumon emelt panaszt a Népszabadság ellen
A bajban orvosság kell! - Nemzetközi konferencia létkérdéseinkről
Húsz éve alakult a POFOSZ - Abban, hogy Magyarország független, minden Gulágon, Recsken, börtönben, siralomházban töltött percnek része van, s osztozik a dicsőségben
Itt a nagy világosság, a szellemi honfoglalás ideje - Tormay Cécile írói hagyatéka 90 esztendős agyonhallgatás után ismét felfedezésre vár
A Polgári Körök Zászlajának átadása Jászberényben - A verbális gazemberség naponta üt arcul mindannyiunkat
A csángómagyarok védelme nemzetstratégiai ügy
Csángó Nap Nagyváradon
Az újra visszatérő magyarellenesség veszélyérzete összefogásra készteti a megosztott erdélyi magyarságot
Csángó Nap Nagyváradon
Folytatódik a csángómentő mozgalom - Tőkés László püspök levele Petru Gherghel megyéspüspök úrnak
Csak együtt sikerülhet… - Tőkés László és Schmitt Pál közös sajtótájékoztatót tartott
Az autonómia ügye mindennél előbbre való - Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közleménye
Nyílt levél Románia elnökéhez
Tőkés László svájci útjáról
Halló itt Gyurkovics, hívj, keress, szeress! - Gyurkovics Tiborra emlékeztek a Polgárok Házában
Legterhesebb örökségünk a kommunizmus és Trianon - Tőkés László svájci útjáról
A legnagyobb Leonardo da Vinci kiállítás Budapesten
Tőkés László nyilatkozata az EP-választásokról
Ideje volna, hogy Románia, eddigi többségi elvű, diktatórikus kisebbségpolitikáját felülvizsgálja
Szervezik az V. EMI-tábort
Hamis ügynöklisták a jobboldal lejáratására? - Beszélgetés Kiszely Gábor történésszel, a Terror Háza szakmai igazgatójával
Tőkés: Magyar Összefogás Listára van szükség
Erdélyi magyar fiatalok felkérték Tőkés Lászlót: vállaljon újabb mandátumot az Európai Parlamentben
A román igazságszolgáltatás korrupciógyanús? - A Királyhágómelléki Református Egyházkerület állásfoglalása
A könyv – Európai Biblia-kiállítás Nagyváradon
Sólyom-Tőkés találkozó Budapesten
Hungarica koncert a nemzeti jogvédelemért - Közös sajtótájékoztatón a Hungarica frontemberei és a Nemzeti Jogvédő Szolgálat jogászai
Ria- Ria- Hungária, Gyurcsány takarodj! - Gőbl Györgyöt öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik
Ezért mondom néktek: ne aggódjatok! - Köszöntjük az 50 esztendős Csaba testvért!
Imalánc Orbán Viktorért
Az EMNT továbbra is szorgalmazza az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum felállítását - Tőkés László EP-képviselő nyilatkozata
Világszínvonalú európai kutatási rendszer létrejöttét szorgalmazza Tőkés László
Hazát, hitet nem cserél az ember, miként arcot sem! - Sinkovits Imrére, a nyolc éve elhunyt Nemzet színészére emlékeztek
Hóka Ernő, a Magyar Október 23 Mozgalom elnökének közleménye
Az emberi jogok és a múlt megítélésében nincs helye kettős mérce alkalmazásának
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodájának közleménye
Megalakult a Polgármesterek a Változásért Szövetség – a hanyatlás és romlás megállítása érdekében
Tőkés László felszólalása a hagyományos magyar szőlő- és borkultúra védelmében
Az erdélyi írófejedelemre emlékeztek Verőcén
Tőkés László levele Markó Bélához, 2009. január 11.
Tőkés László Kárpát-medencei Újév-köszöntője
Morvai Krisztina Izrael állam vezetőinek felelősségre vonását kezdeményezi
A lyukas zászló című független dokumentumfilm első helyezést nyert a Beverly Hills-i HD Filmfesztiválon
Ébredj Magyarország, 2009! - Add tovább!
Wass Albert év zárásaként
Wass Albert-ünnepség Verőcén - "Adjátok vissza a hegyeimet
Tizenkilenc éve Temesvár szellemében - Tőkés László 2008. december 20-án elhangzott beszéde
Mindszenty Emlékérmet kapott Olofsson Placid atya és Schirilla György
Kiosztották a Polgári Magyarországért díjat
Gergely István: Karácsonyra készülőben
A kard megszerezte, a kereszt megtartotta a hazát - Két egyházi személyiség a Kölcsey Kör rendezvényén
Szaharov-Díjat kapott Hu Csia kínai emberjogi harcos - Tőkés László EP-képviselő felszólalása
Kik akadályozták a rendszerváltozást húsz évvel ezelőtt? - Horváth Béla kötete az 1988-1990-es történelmi időkről
Romániából Temesváron át vezet az út Európába - Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodájának közleménye
A román versenypártoknak – akárcsak a szlovákoknak – pártállástól függetlenül legfőbb közös jellemzőjük a magyarellenesség - Tőkés László nyilatkozata az újonnan alakuló kormány kapcsán
Karácsonyi Szeretethimnusz
Boldog Karácsonyt kívánok Olvasóimnak
Pest Megye Közgyűlése támogatja a csángókat
A Lyukas zászlót meghívták a Beverly Hills-i Hi-Def Filmfesztiválra
Megjelent a Nemzet Naptára, 2009
Magyar Biblia-kiállítás, valamint Kereszténység és Európa – nemzetközi konferencia az Európai Parlamentben
Méltó ünnephez, méltó borok járnak! - Tokaji Borbarátnők Társaságának Luca napi üzenetei
Találkozunk a paradicsomban - Szenzációs kötet II. János Pál pápa életútjáról
Tőkés László: Az ezeréves Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség millenniumi ünnepségeinek felvételéről
A Dalai Láma az Európai Parlamentben - Tőkés László levele a Dalai lámához
Itthon Erdélyben és otthon Ausztriában - Beszélgetőkötet Vencser László életútjáról
Jakab Antal Centenárium - 2009
A lyukas zászlót meghívták a lengyelországi Plus Camerimage Filmfesztiválra
Mentsük meg 2009-ben Magyarországot! - A Polgári Körök Országos találkozója Tapolcán
A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság állásfoglalása
Gandhi – fotókiállítás az Iparművészeti Múzeumban
A katolikus plébános agyonveréssel fenyegetőzött - Nyilvánosságra kerültek Rózsa Gáspár katolikus plébános az erdélyi Magyar Polgári Pártot becsmérlő kijelentései
Nem állíthattunk emléket nagyjainknak hosszú évtizedeken át - Beszélgetés a 75 esztendős Hunyadi László szobrászművésszel
A köszönetnyilvánításon túl eljött a bocsánatkérés ideje - Rehabilitálták Tőkés István teológiai professzort
A szépség a legáthatolhatatlanabb sötétségében is az erkölcsi tartás negyven napon túl tartó fényözöne - Kiosztották a Szervátiusz Jenő díjat
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: Európai szembenézés a kommunizmus örökségével
A Lyukas Zászló (TORN FROM THE FLAG) A STARZ DENVER Filmfesztiválon
A küzdelem folytatásához nélkülözhetetlen a magyarok öszefogása - Ötéves az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Korunk legnagyobb építésze Makovecz Imre
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács sajtótájékoztatója az Európai Parlamentben
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: Templom és iskola - Ökumenikus tanügyi Konferencia Nagyváradon
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület körlevele
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: "Hídépítés" az Európai Parlamentben
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: Kárpátaljai református püspök a reformáció emlékünnepén Nagyváradon
Mindenkinek joga van a békés célú gyülekezés szabadságához - A Független Rendészeti Panasztestület sajtótájékoztatójáról
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: "…Nem vagyunk a meghátrálás emberei” Tőkés László Kárpátalján járt
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: Népünk hazugságtűrő-képessége elérte végső határát
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: 1956-1989 - Sólyom László köztársasági elnök találkozója Tőkés László EP-képviselővel
Újratemették Janus Pannonius humanista költőt, Pécs 26. püspökét - "János volt a nevem, Janus lettem, amint a Múzsa megkoszorúzta fejem.”
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: Az erdélyi magyarok mindig békés úton, a demokrácia szabályait tiszteletben tartva folytatták jogküzdelmüket
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: Nemzetközi ökumenikus konferencia Nagyváradon
Közös utunk a jövőben - A Katolikus Munkavállalói Mozgalom hetedik közép-európai konferenciájáról
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: A román állam is támogassa a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet!
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: A keresztény értékek védelmében
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: Nemzeti kisebbségek és a kommunizmus elleni harc az EP-ben
Közös utunk a jövőben - a Katolikus Munkavállalói Mozgalom meghívója
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: Tőkés László az EB-hez fordult a felvidéki magyarellenes megmozdulások miatt
Hol vagy magyarok tündöklő csillaga? Az NJA tagjainak és baráti körének emberjogi megfigyelő útja Kárpátalján 4. rész
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája jelenti: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezető testületei elkötelezték magukat az egyházi titkosszolgálati múlt átvilágítása mellett
Hol vagy magyarok tündöklő csillaga? Az NJA tagjainak és baráti körének kárpátaljai kirándulásáról 3. rész
Hol vagy magyarok tündöklő csillaga? Az NJA tagjainak és baráti körének kárpátaljai kirándulásáról 2. rész
Hol vagy magyarok tündöklő csillaga? Az NJA tagjainak és baráti körének kárpátaljai kirándulásáról 1. rész
A magyar mesevilág a nemzeti tudatot erősíti - Beszélgetés Józsa Judit kerámiaszobrásszal
Kárpát-medence értékei a magyar hungarikumok
Morvai Krisztina az emberi jogok védelméről
A "Benes-dekrétumok"-ról őszintén - Törvénybe iktatott magyarirtás és üldözés folyt a Felvidéken
A csángómagyar kultúra őrzője - Beszélgetés Nyisztor Ilonával
A magyarság fennmaradásáért - Bethlen Farkas templomépítésbe kezdett
A hazáért mindhalálig
Vissza kell nyernünk megtaposott önbecsülésünket - Morvai Krisztina a Jobbik EP-képviselőjelöltje
A magasszintű hazaszeretet képviselője - Beszélgetés Bethlen Farkassal
A magyar nemzet nagyszerűségéről és féltéséről Magyarország kifosztása idején - Beszélgetés Patrubány Miklóssal
Vissza kell nyernünk megtaposott önbecsülésünket - Morvai Krisztina a Jobbik EP-képviselőjelöltje
Isten gyertyája - In memoriam Babits Mihály
A Polgárok Háza négy éve a nemzet szolgálatában
A magasszintű hazaszeretet képviselője - Beszélgetés Bethlen Farkassal

Az emberek legyőzték magukban a félelmet - "Húsz évvel a temesvári népfelkelés után – Románia útja a demokratizálódás felé”
2010.01.29, 01:39                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Az emberek legyőzték magukban a félelmet

„Húsz évvel a temesvári népfelkelés után –

Románia útja a demokratizálódás felé”

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája az alábbi közleményt jelentette meg 2010. január 28-án Brüsszelben:A Konrad Adenauer Alapítvány brüsszeli székházában szerdán, 2010. január 27-én megemlékező rendezvényt tartottak, amelynek díszvendége Tőkés László európai parlamenti képviselő volt. Németország egyik legerősebb politikai alapítványának új elnökévé legutóbb Hans-Gert Poettering német néppárti képviselőt, az Európa Parlament volt elnökét választották.

Megnyitó szavaiban Peter R. Weilemann alapítványi igazgató Tőkést a forradalom kulcsfigurájaként nevezte meg annak elindításában játszott szerepéért.

Monica Macovei néppárti EP képviselő, volt igazságügyi miniszter mutatta be a hallgatóságnak az est fő előadóját. Az életrajzi adatok ismertetése rendjén – egyebek mellett – hangsúlyozta: Tőkés László lelkipásztorként már fiatal korában fellépett a rendszer elnyomó gépezete ellen, ő az, aki elindította a forradalmat, éppen ezért őt elsősorban szabadságharcosnak tartja.

Tőkés László Temesvárról-Európába című előadásában (lásd mellékelve beszédét) „Temesvár” szellemét az európai keresztény szellemiséggel azonosnak nevezte. Beszédét követően többen kérdéseket intéztek hozzá. Ezekre adott válaszában az előadó kifejtette: a temesvári népfelkelés azért robbant ki, mert a rendszert már nem lehetett elviselni. Az emberek legyőzték magukban a félelmet, így indult el minden. A szlovák nyelvtörvényről és a felvidéki magyarokról szóló kérdésre adott válaszában pedig azt emelte ki: szégyen, hogy egy európai országban ilyen megtörténhet, ez nem tekinthető szlovák belügynek, európai szolidaritásra van szükség a diszkrimináció megszüntetésére. Több kérdés érkezett a forradalmi események sajtóhíreiről, illetve arról, hogy miben állt a nyugati nyilvánosság, a sajtóorgánumok szerepe. Erre adott válaszaiban Tőkés újból megerősítette: a magyarországi és nyugati sajtó beszámolói, tudósításai védelmet jelentettek számára, ezek segítsége nélkül elképzelhetetlen lett volna az ellenállás. A diktátor-házaspár kivégzésére vonatkozó válaszában pedig elmondta, jogilag nehezen védhető az ellenük lefolytatott per, viszont érthető, hogy az új vezetők gyorsan meg akartak szabadulni tőlük.

Erre a kérdésre adott kiegészítő válaszában Monica Macovei hozzátette: az igazi bűnösök perét mindmáig nem folytatták le, az igazságszolgáltatásban pedig mind a mai napig sokan vannak, akik a kommunizmusban elkövetett cselekedeteikért vagy a forradalom során elkövetett tetteikért büntetést érdemelnének.

Szájer József, a néppárti frakció alelnöke az est összegzéseképpen azt mondta: az Unió jó keretet biztosít az egyébként egyáltalán nem problémamentes magyar-román kapcsolatok terén a közös fellépésre. Habár az autonómiáról, kisebbségi jogokról, regionalizmusról vitatkoznak a román és a magyar politikusok, az energiaellátás, az agrárpolitika, a közös Duna-stratégia ügyében viszont adott a közös fellépés lehetősége. A forradalom nem az ún. dominóelv automatizmusa alapján indult el:az emberek egyéni kiállása és részvétele nélkül elképzelhetetlen lett volna a kommunizmus megbuktatása. „A Havelek, Walesák, Tőkések és az őket támogatók bátor kiállása nélkül nem lett volna változás” – mondotta a politikus.

A rendezvény a nemzetközi vendégek számára adott fogadással zárult.

Temesvárról – Európába

Tőkés László előadása

Berlin, Brüsszel, Ljubljana, Budapest, Bukarest, Strasbourg – csupán néhány európai főváros és politikai központ, melyekben az elmúlt év során kiemelkedő rendezvényeken emlékeztünk meg a „vasfüggöny” leomlásának és kontinensünk újraegyesülése kezdetének 20. évfordulójáról.

A Konrad-Adenauer Alapítvány jóvoltából ma sorra kerülő utórendezvény ráadásnak számít az említettek sorában. A kereszténydemokrata gyökerekre visszanyúló európai néppártok nagy családja körében méltó alkalmunk nyílik arra, hogy a tavalyi évfordulói emlékévtől kissé eltávolodva, a tudományos, történelmi és politikai természetű konferenciák szakszerű elemzéseit és következtetéseit ezúttal félretéve, az 1989-es történelmi fordulópont, annak részeként pedig kiemelten a temesvári népi ellenállás és felkelés emberi, hitbeli és erkölcsi mélységű eseményeinek emlékét felidézzük, és ezek tanulságait és üzenetét megfogalmazzuk.

* * * * *

Hálószobáinkba is „poloskákat” telepítettek; vágyainkról, álmainkról

is tudni akartak – netalán nem jelentenek-e veszélyt a társadalmi rendre?

Tunne Kelam szavaival szólva: „A kommunisták hatalma a hazugságon és az erőszakon alapul.” Ezekhez szorosan kapcsolódva: a totalitárius diktatúra másik két lélektani tartópillére a félelem és a – belőle fakadó – hallgatás. Ezekkel találta szemben magát a börtönfalnak számító vasfüggöny másik oldalán, a volt keleti tömb – a szovjet-orosz láger – országainak valamennyi állampolgára, köztük is fokozott mértékben az utolsó sztálini-bolsevik típusú kommunista diktatúra, a Ceauşescu-rezsim megfélemlített és elnémított alattvalói.

Döbrentei Kornél kortárs magyar költő Elvégeztetett – Consumatum est – című versében a korabeli Románia: „Európa dogma-mord börtöne”, melyben „a dinasztikus sátán” uralkodik, melyben „le kell bírni a szájzáras félelem hatalmát”; egy olyan rab-nemzet leigázott társadalma, melyben „fogy a tűrés halálos jámborsága,/ a hallgatás falát – végre – le kell bontani”.

A ’80-as években, a „Kárpátok Géniuszának” országában egy olyan világban adatott élnünk, melyben a rendőrállam titkosszolgálata, a hírhedt Szekuritáte – miként egykor a magyarországi ÁVO vagy a kelet-német Stasi – még a legintimebb emberi kapcsolatokba is beférkőzött. Testvér jelentette fel a testvérét, a hitves a hitvesét, élettereinket „bedrótozták”, még a hálószobáinkba is „poloskákat” telepítettek; vágyainkról, álmainkról is tudni akartak – netalán nem jelentenek-e veszélyt a társadalmi rendre? Egy olyan világban éltünk, amely a teljes szabadságot hirdette – még a szovjet megszállást és saját diktatúráját is „felszabadításként” ünnepeltette az elnyomottakkal –, és amely gondolatrendőrségével kényszerítette reánk a hazugság íratlan parancsolatát.

És hazudott mindenki – „állampolgári kötelességből”.

Hazudott – vagy nem a valót mondta.

Vagy – a jobbik esetben –: hallgatott.

Félelemből és hallgatásból raktunk magunk köré falakat, a hallgatás elefántcsont-tornyaiba húzódtunk vissza. Hallgatás béklyózta nyelvünket, cselekedeteinket – és miközben Keleten harsogott a hazug sikerpropaganda, a kiváló Nyugat-Európa is némán hallgatott.

1988-ban Ceauşescu Nicolae meghirdette az eufémikus módon „település-rendezésnek” nevezett, diabolikus falurombolási tervét. – Valóságos balkáni „tálib projektet”...

Jónás próféta, bűnös énjére hallgatva – ki tudja hányadszor? – ismét menekülőre fogta. „Nincs is itt haszna szép szónak s imának,/ csak a harcnak és a hatalom nyilának” – gondolhattuk megsemmisülten a „bűnös Ninivé” fogságában (Babits Mihály).

Miként az ateista, nacionál-kommunista pánromán diktatúra egésze, az Európát – végre – felrázó falurombolás az erdélyi kisebbségeket többszörös mértékben sújtotta és fenyegette. Nemzeti és vallási identitásukban veszélyeztette – minekutána emberi mivoltukban már eleve tönkretette őket. A kemény-valutáért kiárusított zsidók, valamint erdélyi szászok és svábok – Herta Müller népe után – mi, magyarok kerültünk a nacionál-soviniszta „Endlösung” célkeresztjébe.

Az erdélyi történelem eme végletes-végzetes időszakában kerestem meg segélykiáltó levelemmel – Jimmy Carter amerikai ex-elnök és Lech Walesa lengyel államfő mellett – Raj Tamás budapesti rabbit, egy olyan történelmi helyzetben, melyben „mi, erdélyi magyarok és keresztyének, az egykori »zsidótörvények« fokozatosságának ütemében, egyre inkább Románia „zsidóivá”minősültünk” (idézet a levélből, kelt 1989. december 8-án).

Ebben az esztendőben már saját egyházunk főpapjai is kényére-kedvére kiszolgáltattak bennünket a Szekuritáténak, amelynek maguk is kollaboránsai voltak. A kommunista rezsim velük együtt százezreket aljasított el és tett saját cinkosává a nép elnyomásában.

A budapesti rabbi nyilvános válaszlevelében megrendítő emberséggel – egyebek mellett – ezeket írta: „Az egyházi vezetés nálunk is gyakorta a kollaboráció és a kontraszelekció hálójába zuhant, s ettől még ma sem könnyű megszabadulni. Hiába, az üldöztetés nem egyszer még az üldözöttet is lealjasítja.”

Vétkesek közt cinkos, aki néma” – mondja ki kemény ítéletét Babits Mihály Jónás könyvében. Nagy költőnk ezen magvas verssora juthat eszünkbe az idézett levél olvastán, mely így folytatódik: „Az erdélyi zsidóság soha nem szemlélte idegenként más kisebbségek ügyét, magáénak érezte a magyarság sorsát. Kétszeresen is üldöztetésnek volt kitéve, az antiszemitizmus és a magyarellenesség egyazon tőről fakadó sötét árnyának. Ma az erdélyi magyarok válnak »zsidóvá«, a zsidók viszont már régen magyarrá váltak... Talán még azok sem felejtették el magyarságukat, akik utoljára a marhavagon ablakából látták a szülői tájat...” – olvassuk az üldözöttekkel közösséget vállaló zsidó főpap válaszlevelében.

Jaj azoknak, akik a vétket hazugságnak kötelein vonszák, és a bűnt, mint a szekeret, köteleken” – hangzik az igazságos ítélet Ésaiás próféta könyvéből (5,18) a csontja velejéig romlott totalitárius ateista diktatúra, valamint a csúfosan kivégzett Ceauşescu-házaspár sírja fölött.

„Eszitek a hazugság gyümölcsét” – olvassuk magunkra és siralmas helyzetünkre nézve Hóseás profétánál. (10,13).

Elvégeztetett, ki kellett mondani”! „A hallgatás falát” – mely képletes értelemben maga is a Berlini Fal szerves részét képezi – át kellett törni, le kellett bontani!

Akkor, 1989 hitet és embert próbáló viszonyai között végképp megértettük Jézus szavát: „Mondom néktek, hogyha ezek – a tanítványok – elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” (Lk.19,40).

Temesvári gyülekezetünk és testvéregyházai, a város magyarsága, többségi román lakossága és többi nemzeti közössége – hosszú adventi várakozás nyomán – 1989 szabadító Karácsonyán tűrésének határára és megszólalásának küszöbére érkezett. „A mélységből kiáltott”, Isten meghallgatta imádságát, megáldotta bátor kiállását, véget vetett „babiloni fogságának” – és megdöntötte az önistenítő diktátor személyi kultuszát.

A Ceauşescu-rezsim bukása után Temesvár egyik első vendége Hans-Dietrich Genscher akkori német külügyminiszter volt, aki a mi templomunkban rótta le kegyeletét a szabadságharc hősi halottai előtt. Ő állapította meg a tavalyi évfordulón, hogy: „a Fal lebontása olyan történelmi esemény volt, amely nemcsak Németország és Európa, hanem az egész világ megosztottságának a felszámolását segítette elő”.

Temesvár – a maga helyén – a sokféleségében megvalósuló európai egység szellemét előlegezte meg és vetítette előre, amikor is mintegy tíz nemzeti és ugyanannyi vallási közössége összefogott a közös ellenség – az istentelen diktatúra – ellen, és elindítója lett a Bukarestben kiteljesedő romániai népfelkelésnek. „Temesvár szelleme” ebben az összefüggésben egyet jelent Európa keresztény hitünkbe gyökerező, ökumenikus szellemiségével; polgári értelemben pedig: az Európai Unió alapértékeiként számon tartott toleranciával és kölcsönös szolidaritással.

Ceauşescu szelleme változatos alakban és formában ma is visszakísért. A diktatúra visszahúzó örökségétől Európa kommunizmus-sújtotta keleti része nehezen képes megszabadulni.

A volt szovjet tábor országainak csatlakozásával az Európai Unió a posztkommunizmus erkölcsi válságát, a hosszúra nyúló demokratikus átmenet problémáit is „megörökölte”. Ennél fogva – a globális válsággal együtt – a kelet-közép-európai rendszerváltozás is éppen úgy az egyesült Európa közös ügyévé vált.

A vasfüggöny által elválasztott nemzetek és országok integrációja csak úgy és azáltal valósulhat meg és válhat teljessé, hogyha Temesvár és a nemzeti közösségek közötti szolidaritás szellemében, a gyűlölet destruktív ellenkultúráját meghaladva, egy hitében és erkölcsi téren megújuló Európa szellemi-spirituális egységét sikerül megteremtenünk.

Meggyőződésem, hogy csak ezen, a kétirányú úton járva érkezhetünk meg Európába, és találhatunk egymásra.

Továbbította:

Frigyesy Ágnes

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt




Ingyenes Winamp programmal
Hírháló rádió:
Nincs | Nem szól | Szól
Előadás a Hírháló rádióban


Látogatóink a világban
Hírháló TV
filmmel
Hírháló TV Filmajánló:
Dokumentumfilm a világ legnagyobb hazugságáról 1.
Tükör által homályosan - Teremtés magyar nyelven 2. rész (www.dobogommt.hu)
Szeretem
Amikor még
Krízis az oktatásügyben. Előadó: Dr. Baranyi Károly (www.utolag.com)
Most nézett filmek:
Vezér TV
élő adás

Heti műsor
Szövetség TV
MOKSA ELIXÍR

Legfrissebb írások:
FELTÁMADÓ Szent Magyar Haza!
A piár SEMLEGES lecsó
EXKLUZÍV INTERJÚ
Kötelező-e gyökértelenül élnünk?
Kapaszkodjunk össze
EMLÉKEZETKIESÉS
Száraz Miklós György (Magyar Nemzet) cikke: "Titokzatos rovásírás"
Zsikéhez
Velemérből induló őrségi túrák
Kómában fekvő gárdista kislány megsegítésére gyűjtenek
A kínai írás magyar szemmel
MOST! Vagy soha?
Aránytalanság és átgondolatlanság a kisebbségek képviseletében
Hibás rovásírásos településtáblákat helyeztek el Budapest XVI. kerületében
Az Orbán kormány három hónapja

Új hozzászólások:
Kedves Wéber Tünde! Szívszaggatóan gyönyörű ez a tercinába...
Ez nagyon biztato uzenet es lehetne igaz is ha mai...
Tisztelt szerkesztő úr! Sajnos megjelent egy cikk a...
Ugyan nézzen már valaki utánna,hogy Draskovics honnan...

Friss hírek:

Illusztrációk:
Statisztika:
websas.hu



Visitor Map
Geo Visitors Map
 
© Nemzeti Hírháló 2003-2010 | Szerkesztő: Kovy | Grafika: v. Skodacsek András