Sis honestus! Légy becsületes!
Szent István szakrális királyunkra emlékeztek Verőcén
„Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét” – olvashatjuk a fenti nemes gondolatokat Szent István király intelmei Imre herceghez című ma is aktuális remekművében.
Megfontolandó intelmei közül Papp Lajos szívsebész professzor az alábbi gondolat fontosságára hívta fel hallgatósága figyelmét 2010. augusztus 20-án délután Verőcén, a Kárpát-Haza Templomának kertjében. – A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Örömmel fogadd a vendéget, aki az ország érdekeit elfogadja és annak törvényeit megtartja. Csak egységes ország tud fennmaradni! Papp Lajos professzor Szent István szakrális királyunkról hangsúlyozta: Sok hamis dolgot kell lefejteni történelmünk részbeni igazságairól. Veszélyesnek nevezte, ha az igazság keveredik a hazugsággal, mert ez sok embert megzavarhat történelmi ismereteinek elmélyítésében.
Papp Lajos hangsúlyozta: – Mindaz, amit István király tett, Isten segítsége nélkül elképzelhetetlen lett volna. Kijelentette, a jó vezető, mindig népe előtt jár, (és nem mögötte), aki munkájával és nem rangjával vívja ki népe tiszteletét. A Koppány-hívőkhöz is szólt az előadó, Szent István királynak köszönhetjük, hogy Magyarország 1010 év óta létezik.
Bethlen Farkas, a Kárpát-Haza templomának megálmodója köszöntő beszédében Wass Albert író gondolatát elevenítette fel, mely szerint a rossz elmúlik, ám a jó megmarad… Aki tehát jót cselekszik, élni fog…
A Kárpát-Haza templománál megtartott ünnepségen Maczkó Mária népdalénekes emelte a találkozás fényét, aki egy ír áldással búcsúzott hallgatóságától: „Legyen előtted mindíg út, Fújjon mindíg hátad mögűl a szél,
Az eső puhán essen földjeidre, A nap melegen süsse arcodat
S amíg újra találkozunk, Hordozzon Téged tenyerén az Isten!”
Végezetül álljon itt Szent István király intelme a katolikus hitről: „Ez a katolikus hit, melyben, ha akárki híven és erősen nem hisz, semmiképp sem üdvözül. Ha valamikor uralmad alatt akadnának olyanok – távol legyen! –, kik az így egységbe fűzött Szentháromságot megosztani vagy kisebbíteni, vagy nagyobbítani próbálják, tudd meg: az eretnekség fejének szolgái azok, és nem a szentegyház fiai.” Frigyesy Ágnes
A szerző felvételeivel