Nagysikerű Néptánctalálkozó Kolozsvár főterén
A Szent István-napi Néptánctalálkozót idén is megtartották immár XII. alkalommal a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes szervezésében 2O1O. augusztus 19-23 között Kolozsvár, Bánffyhunyad, Zsobok, Várfalva, Mákófalva, Magyarfenes, Kalotaszentkirály székhelyekkel.
A tizenkettedik alkalommal megrendezett ünnepség a magyar keresztény államalapításra és államalapító Szent Királyunkra emlékezett a Kárpát-medencei magyar közösségek, valamint az európai kisebbségek, népcsoportok és regionális kultúrkörök népzenei és néptánc hagyományaival karöltve.
- Szent István király nemcsak kiváló államférfi volt, hanem szent is – mondta Kovács Sándor tb. kanonok, főesperes ünnepi szentbeszédében a kolozsvári Szent Mihály templomban. Hangsúlyozta, Szent István királytól megtanulhatjuk az igaz életet, aki már 1OOO éve arra kérte elődeinket: - Ne éljetek úgy, mint a pogányok, hanem kövessétek a keresztény hitet! Nem a pogányok jellemzője-e a gyűlölködés, a becsület lábbal tiprása? – tette fel a kérdést. A Szent Mihály templom főesperese szerint ma is hódít az újpogányság. Nagy szükségünk van a keresztény lelki megújulásra! – mondta. Miben követhetjük Szent Istvánt? - Imádságban, Istenhez való hűségben, szeretetben, és jócselekedetekben. 1OOO éve ragyog felettünk Szent István tündöklő életpályája – mondta Kovács Sándor.
Az idei rendezvénysorozat programjain kilenc ország 16 kisebbségi- és regionális hagyományőrző együttese lépett fel. Az első ízben megtartott Kolozsvári Magyar Napok társrendezvényeként megtartott XII. Szent István-napi Néptánctalálkozót Szilágyi Mátyás főkonzul is köszöntötte. Külön méltatta a Pillich család érdemeit, akik alapítói és kezdeményezői e nemes Néptánctalálkozóknak.
Az utolsó napi kolozsvári záró gálán nagy feltűnést keltett a mexikói zene és táncegyüttes temperamentumos fellépésével, de különleges színfoltot jelentett a szard, a görög vagy a lengyel táncegyüttesek produkciói. A magyar néptánc nemes hagyományait őrzi és vonultatta fel műsorában a Szerbiában élő Csűrdöngölő Néptáncegyüttes, a Hargita megyei Bojzás, a kolozsvári Bogáncs- , a győri Rába- vagy a Néptánctalálkozó alapító együttese, a Szarkaláb.
A Pillich Balázs, által alapított Szarkaláb Néptáncegyüttes 1995-ben alakult a kolozsvári Apáczai Csere János Líceum diákjaiból. Ma már a Szarkaláb társszervezője a Szent István-napi Néptánctalálkozónak, s hazai és külföldi fellépéseivel erősíti a népzene hagyományait.
A Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány nyitott polgári intézménye az erdélyi - romániai magyar közösségnek, mely ugyanolyan súllyal támogatja a sajátos tradicionális kultúra értékeinek megőrzését és fejlesztését, mint a népcsoportok és kisebbségek kultúrái, az európai kis és nagy kultúrák közötti egyre sokrétűbb csereprogramok kiépítését. Olyan régiójában élünk közép-kelet Európának, ahol a történelem legfontosabb tanulsága, hogy az intolerancia, gyűlölködés és xenofóbia leépítésének, a népek közötti normális együttélés megalapozása nélkül nincs biztonságos jövő.
Tevékenységét 1992. február 15-én kezdte meg Kolozsvárott, azzal a szándékkal, hogy mintául szolgálhasson az erdélyi magyar kultúra önszerveződésében, általában az autonóm polgári önrendelkezés, civil társadalmi intézményesítés segítségére legyen, a kultúra területén.
Az alapítvány 1996-tól z angliai Embassy Educational Services képviselete, 1998-tól a FUEN (Ferderal Union European Nationalities) európai kisebbségi szervezet levelező tagja, valamint 1998 óta az angliai Pitman Qualifications első romániai vizsgaközpontja.
De visszatérve a mai kolozsvári ünepségre, emelkedett hangulatú kárpát-medencei találkozó színhelye lehetett Kolozsvár csodálatos főtere. S ne feledjük, ami évekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, a néptáncegyüttesek felvonulását a Szent Mihály térre a román rendőrség biztosította. Az európai lépték és mérték ezt is jelentheti… vagyis a békés egymás mellett élést.
Frigyesy Ágnes
A szerző felvételeivel |