Programjaink 2012-ben


Rovat: Frigyesy Ágnes
Cikkek száma: 2
 
Tartalom:
2013.03.06  Az MSZP ismét idegen tollakkal "ékeskedik"
2013.03.05  Utazz velünk a csíksomlyói búcsúba - az össznemzeti zarándokvonat fővédnöke Böjte Csaba testvér

Az MSZP ismét idegen tollakkal \"ékeskedik\"
2013.03.06, 08:25                    Tartalomjegyzékhez               Egyszerű

Bartók Béla zeneszerző jogutódja tiltakozik Bartók Béla nevének használata miatt Az MSZP megint idegen tollakkal "ékeskedik"

VÁSÁRHELYI GÁBOR
Bartók Béla zeneszerző jogutódja

Magyar Szocialista Párt
Mesterházy Attila pártelnök úr részére
Budapest
Jókai utca 6.
1066

Nyílt levél
Tisztelt pártelnök úr!
Mély megdöbbenéssel és felháborodással vettem tudomást arról, hogy az Ön által vezetett pártnak a napokban megjelentetett politikai kampányfilmjében (Magyarország ma) Bartók Béla nevét és fényképét napi politikai érveik alátámasztására használták fel. Nem tudom ki az, aki e fényképet a rendelkezésükre bocsátotta, és nem tudom ki az, aki engedélyt adott erre illetve Bartók Béla nevének felhasználására, de az biztos, hogy nem az ez ügyben kompetens személy tette.
Az a politikai csoportosulás, mely a közeli múltban nyíltan hangoztatta azt a véleményét, hogy a Bartók Bélával azonos településen élőket nem tekinti automatikusan magyar állampolgárnak, azok a politikusok, akik ezzel azt mondták ki, hogy, ha Bartók Béla ma születne ott, ahol született 1881-ben, Nagyszentmiklóson, Magyarországon, akkor az MSZP szerint nem lenne magyarnak tekinthető, nos egy ilyen politikai csoportosulás akkor se nyúljon a mai határainkon kívül született valóban NAGY MAGYAROK nevéhez, ha ez éppen a mai politikai céljainak megfelelne.
Bartók Bélát életében több alkalommal is próbálták belerángatni a napi politikai élet csatározásaiba. Így történt ez a második világháború után és a tanácsköztársaság idején is, de Ő maga mindig távol maradt a tevőleges részvételtől és távol tartotta magát a napi politikától. Bartók Béla hamvait két fia mindaddig nem hozta haza Magyarországra, amíg hazájában az önök felvállalt politikai elődpártja által fenntartott diktatúra uralkodott, és a hamvakat, kifejezett szándékukkal, nem a munkásmozgalmi panteonban, hanem a Farkasréti Temetőben helyezték végső nyughelyére. Ne bolygassák békés nyugalmában azzal, hogy saját céljaikra a politikába rángatják!
Határozottan követelem, hogy azt a kampányfilmet, melyben Bartók Béla szerepel, azonnal vonják vissza a nyilvánosság elől!

Üdvözlettel:
Budapest, 2013. március 4.
Vásárhelyi Gábor

Most szólj hozzá!                    Válaszok itt


Váradi Tamás honlapja

Rudi Tanya

StarBus 2000



Mátyás Vendégház

Magyar Ékszer



ZÖLD KAPU VENDÉGLŐ



Havonta félmillió virtuális szórólap!
Az Ön reklámhelye
Hívjon:
+36-70/223-8667
vagy írjon




HUN TV

Vihar előtt válaszúton

Magyar címerekkel díszített kerámia

HUMINIQUM

Hargita Panzió

Attila Hotel



FELIRATKOZÁS
Világ Királnyője Kápolna
HUN TV
Nomád Étel
Hírháló rádió:
Nincs | Nem szól | Szól

Locations of visitors to this page
Szüreti bál - Tabajd
A reménység temploma
Tiltott találmányok 1.
Legfrissebb írások:
Pünkösd a Szövetség ünnepe
2013-05-20 -- Kásler Árpád: A Haza Nem Eladó
2013-05-19 -- Kásler Árpád: Gyulai Tanácskozás
Stoffán György: Önkiszolgáló temetés, avagy ásson Józsibá’
Óvakodj az \"antiszemét\" országoktól!
Fáy Árpád:Tisztelt magyar parlament!
Meghalt Herczeg László
Tovább >>
Új hozzászólások:
Kedves Kepli Lajos úr,, a Jobbik országgyűlési képviselője,...
Tovább >>
Társoldalak:
Égi Patróna
Magyarok Világszövetsége
Statisztika:

 
© Nemzeti Hírháló 2003-2012