Szent János napja

A Jelkép-kalendárium szerint: János apostol és evangélista (dec. 27.) Zebedeus fia, az id. Jakab apostol fivére. Halász õ is, mint testvére és sokan mások a tanítványok közül.

Õ a negyedik evangélium feltételezett szerzõje, és a hagyomány szerint az „Apokalipszis” (Jelenések könyve) írója. Az elsõk között követi Krisztust, s mint az „a tanítvány, akit szeret vala” a Mester, jelen van minden fontos eseménynél. Mint a tanítványok „benjáminját” lányos képû ifjúként ábrázolták, mint evangélistát idõs férfiként, végezetül, mint az Apokalipszis látomásos szerzõjét élemedett aggastyánként.

Az Arany legenda szerint a Domitianus-féle üldöztetések idején János is „vértanúságot” szenvedett. A római Porta Latina mellett zubogó olajba dobták, de õ csodálatos módon sértetlenül került ki a tûzre tett üstbõl, mi több, ifjúságát is visszanyerte (mint a mesékben). Domitianus ezután Patmosz szigetére számûzte, ahol egy viharos éjszakán Isten, hatalmas látomásban megnyitva elõtte a menny ajtaját, föltárta elõtte a jövõt. Domitianus halála után Epheszoszba ment, s itt is halt meg matuzsálemi életkorban - írja Jankovics Marcell.

Bálint Sándor szerint: János áldások és imádságok szószólója, templomok és oltármesterségek patrónusa, céhek védõszentje. Az Utolsó Vacsorán és a passióban való teljes szerepénél fogva mintegy a népi, devocionális jámborság megalapítója és benne az emberiség képviselõje. Most mindezeket elsõsorban hazai vonatkozásban egyenként is szemügyre vesszük.

János evangélista tiszteletének egyik legsajátosabb fejleménye és megnyilatkozása a Szent János áldása, vagyis a borral való köszöntés, eláldás, áldomás, amely Hedwig Schommer legújabb kutatásai szerint már a XI. században felbukkan. A XII. században már a lovagi udvarokban búcsúzkodásnál, csatába indulás elõtt isszák. Itatták halálraítéltekkel is.

Jeles Napok, Felvidék Ma