A trutymó szétkenése

(Elhullottak legjobbjaik a hosszú sarc alatt)

A lesepert hatalom híveit a bukás megviselte. Nyugodt helyen eltöltött csoportterápia javulást hozhat, meglehet: némely politikusuk valóban élvezhetné minden „kényelmét”, ha nem is önszántukból vonulnának oda „meditálni” az élet dolgairól. Az utóbbi idõszak maszatoló önigazolásokkal, önsajnálattal, álkritikákkal teli írásokat olvasva úgy tûnik: Háry János és Münchausen Báró ma is verhetetlen érték. Az alább közölt néhány gyöngyszem is ezt igazolja.

„A korrupciónak nevezett köztörvényes bûnök sem jégverésként szakadtak e politikai tábor nyakába. Törpe lelkû ember az, ki azzal áltatja magát, hogy e bûn nem az egész hazai közélet fertelmessége. Áthat ez minden pártot, s lényegéhez tartozik, hogy megkísért mindenkit, kit anya szült. Bizony, e nagy tömegben tartását vesztett és kollektív bûnelkövetésre sarkallt nép fiai és leányai közül került ki az a politikai elit, amelyet a bírvágy, a nyerészkedés és az önzés normaszegésre bírt.” Jól van! Pártja siralmas, harmatos választási szereplése után láthatóan jól felkészült, leülhet! Szerecsenmosdató technikából: jeles! De hogyan lehet még tisztábbra mosni a szoclib küblit? És a Párt? Milyen lett a szocialistának mondott Párt?

„Kisemberek politikai hajlékának tûnt a kilencvenes évek elején, de az elmúlt nyolc évben már nemcsak arról mondott le, hogy újrafogalmazza lényegét és feladatát, hanem arra sem riadt fel, ha valamely tagja a hatalom bástyájától védettnek gondolva magát, durván megsértette a szocializmus eszméjét. Ami 1994-ben az elsõ bal alibi kormány regnálásával kezdõdött, annak annyi. Mondták a magukét a nép nevében és megszedték a magukét saját nevükben. (1919-ben például a szoci hordószónok megkérdezte: Mi legyen a nagygazda borával? Megisszuk! Mi legyen a disznajával ? Megesszük!) Immár üres a kamra, az ország csupa nulla és politikai hulla. A bili és rosszkedvünk tele. Íme a leltár, most a templom egere az új magyar nábob. Az országnak csaknem vége! Roló le, záróra? Sok volt, ami volt, elhulltanak legjobbjaink a hosszú sarc alatt. A kevesebb több lett volna, ha kevesebb hitványság és szégyen lett volna. A közösségek, testületek is felelõsek? Mert nem kértek számon? Milyen számon? Csak nem a rendõrségi 107-es számon? „Hamarosan kiderül, mi tévõk lesznek a szocialisták súlyos veszteségükkel. Ha van éltünk még, az éppen a kritikus újat akarással veszi majd kezdetét. A kisemberek nyomorúsága izgat most is, a halálra válóké, akiknek meg kell tanulniuk veszíteni, a bukásból újra felállni, s ha kell, alulmaradni. Nagy mûvészet ez. A vesztés fájdalommal jár. Szenvedve éljük meg a hiányt, s ebben a magunk elõvételezett elmúlását is. De aki megértette, hogy sorsunk végsõ és kikerülhetetlen eseménye, hogy elveszítjük önmagunkat, akkor sem esik kétségbe, ha most éppen a vesztés ideje van. Megérti, micsoda szabadság van abban, ha a másikért kényszer és számítás nélkül odaadja azt, amire annak szüksége van. Ha kell, az életét is.”…” A fasiszták, nácik, nyilasok azok, amik. Sem a Medgyessy-, sem a Gyurcsány-, sem a Bajnai-kormány nem tudott olyan gazdasági és társadalmi viszonyokat teremteni, melyek között a szélsõjobboldali gyûlölet ne kapott volna lángra. És arra sem voltak képesek, hogy érvényt szerezzenek a törvénynek.”

Magyarországon a II. Világháború utáni külsõ katonai erõszak felturbózott egy diktatúrát. Abból nõtt ki a demokrácia helyreállítása szándékával egy végletekig korrupt, szava hihetetlen, kártékony párt, amely most, a választóknak köszönhetõen gyalázatosan leszerepelt. A magyarság befogadó nemzet, s a 99 %-a nem rasszista, s nem antiszemita, nem náci és nem fasiszta, de a fennmaradó 0,5 % gerjeszti ezt alattomos és sunyi módon a médiában és mocskolja az egész magyar nemzetet lenácizva, lefasisztázva, leantiszemitázva s lerasszistázva az ugyancsak gyógypedagógiai kezelést igénylõ másik 0,5 % miatt.
Elveszítették magukat, ez szörnyû! De hogyan tehet egy magát baloldali néppártként definiáló, a társadalomban mélyen beágyazódott szervezet, miniszterelnöknek egy D-209-est, majd egy bal szélhámos politikai Chipollát, és végül egy piti libatolvajt? Ezt magyarázza meg valaki!
”Gyurcsány Ferenc õszödi beszéde szándékában is, tartalmában is szükséges és helyénvaló szó volt. S bár mindvégig csupán kárhoztatást és gyalázkodást idézett az egykori miniszterelnök fejére, tettértékûnek bizonyult. Morális súlya messze fölülmúlja az ellene uszulók össznépivé stilizált gyûlölködését.”

Ez a tettértékû kifejezés vajon mit jelent? Talán, tetûértékût kellett volna írnia!

„Bíztam abban, hogy ötven évvel a forradalom és Nagy Imre halála után eszméi örökösei nem csupán történelmi illusztrációt csinálnak emlékezetébõl, hanem a közélet normájává teszik azt.”

Mindig újra és újra hamisítanak. Hányféle stílusban jelenik meg a pártban például a Nagy Imre álomkép? Olykor magányos nemzeti hõs, akihez némely szocialistának mondott k.und k. (kommunista és kapitalista) harcosok jobboldalira hangolt szabadságharcos mitológiájukat kötik. Mások a KGB-s bûnöktõl megtért bölcs államférfit szólaltatják meg, és vannak, akik végsõkig kommunista forradalmárt látják benne. Persze van, aki a moszkovita padlássepregetõ méltó büntetését nyugtázza. A hajdani MSZMP maradéka pedig õrzi tovább a hazaáruló ellenforradalmár történelemhamisító mítoszát.

„A turul és a gárda messze túlmutat önmagán: jelei annak, hogy ez a társadalom mindennemû erkölcsében elerõtlenedett.”

A felszín gügyög és csillog, de mitõl volt szocialista ez a szocialista párt? És mitõl demokrácia a demokrácia?

Akinek Turul kell? Legyen. Akinek Trianon búsítja szívét, a nap kegyeletét kapja meg és a könnyekhez való jogot. Legalább ennyit. Legyen Wass Albert és Árpádsáv minden mennyiségben. Dübörögjenek a motorosok, meneteljenek az életvédõk, az abortuszellenesek és a Charta hívei is. Virágozzon minden, amit a társadalmi akarat elplántál, felszínre hoz, csokorba köt. És soha többé ne taposson rendõrcsizma a csokorra, zászlókra, és a csokrot, meg a zászlót hordozókra!

A kormányok ezek után ne az egyik, vagy másik Párt kormányai, hanem az egész magyar nemzet kormányai legyenek. A Rendõrség nem valamely Párt s annak kormánya, hanem az egész magyar nemzet Rendõrsége, az igazságszolgáltatás nem a Pártok s kormányok igazságszolgáltatása, hanem az egész nemzet érdekét szolgáló igazságszolgáltatás legyen. Az állami és a nemzeti tulajdon nem valamely Párt s annak kormánya s a mögöttük álló érdekcsoportok s oligarchák tulajdona, hanem az egész magyar nemzet érdekét, a közjót, a közérdekét szolgáló köztulajdon legyen.