A forradalom érintetlen ékszerkirakatai

A forradalom érintetlen ékszerkirakatai

1956. október 28.-án úgy tûnt: gyõzött a forradalom, ám a Nagykörút ekkorra jobban szét volt lõve, mint a második világháború négy hónapig tartó ostroma után. Holttestek, kiégett tankok mellett összeégett, összezsugorodott alakok feküdtek az utca kövezetén. Szemtanúja voltam ennek 12 esztendõsen, mert a Margit-híd közeli Pannónia utcából, ahol akkor laktunk, nagybátyám meglátogatására indultunk gyalog, másnap édesanyámmal a Szent István körút - Lenin körút – Rákóczi út – Thököly út útvonalon.

Egy emlékezetes pillanat: vidékrõl almát és krumplit szállító teherautó öntötte rakományát a járda szélére, ahol egy nagy vértócsa volt. A sárga almák és krumplik színt váltva gurultak a tócsán, vörös csíkokat vonva maguk után további útvonalaikon! Az érdekes az egészben az volt, hogy nem ijesztõ és undorító, inkább valami különös, meg nem nevezhetõ hatást tett rám ez az egész, talán, mert egy gyermek még fel sem tudja fogni a történet lényegét. Azt, hogy mi lehetett ott, a teherautó jövetele elõtt! Tovább mentünk: az egyik ékszerbolt kirakata betörve és az ékszerek ott voltak érintetlenül! Ilyesmit, ilyen forradalmat azóta sem látott Európa! A mai napig hálás vagyok a sorsnak, és sosem felejtem el, hogy ezt is saját szememmel láttam. Mert késõbb hallottam és olvastam olyan véleményt, hogy a forradalom érintetlen ékszerkirakatai csupán összevágott, hamisított képek.

A Baross-tér olybá tûnt, mint egy holdbéli táj. Leomlott, kiégett házfalak és az ezekhez közel osonó, néma emberek! Mi, ahol lehetett igyekeztünk az úttesten menni, nehogy valami fentrõl ránk zuhanjon. Kísérteties nyugalom volt. Olyan, mint a vihar elõtti csend. Ismeretlen járókelõk csapódtak hozzánk, akik átélték a borzalmakat a szétlõtt házakban, és akik talán mostanra megnyugodtak, mert a hírekben a rádióból megtudták, a szovjet fegyveres erõk elhagyják a fõváros területét. Remélték, hogy újból kezdõdhetnek a dolgos hétköznapok. Ez a nyugalom azonban nem volt felhõtlen és teljes, mert minket, magyarokat megtanított a történelem arra, hogy minden csepp szabad percért iszonyúan meg kell szenvednünk. És ez, mint késõbb, november 4.-én nyilvánvaló lett: beigazolódott.

Akkor én mindezt nem értettem, csak figyeltem a felnõttek beszédét, láttam a megváltozott körülményeket. Október 28.-án azonban még Nagy Imréék elfogadták, és bejelentették a forradalom gyõzelmét. Még volt egy hét, amely sokaknak gyõzelmi mámort, másoknak félelmet, menekülést jelentett. Ettõl kezdve nem volt tovább statáriumra, fegyverletételre felszólítás és fenyegetés. Nagy Imre miniszterelnökségét a forradalmárok is elismerték.

2009. október 28. Wéber Tünde