Amit eddig is tudtunk: itt a reformdiktatúra!

(Elõrehozott választást! Alkotmányozó Nemzetgyûlést! Talán még nem késõ!)

A Magyar Közlönybõl, az egyik kormányrendeletbõl tájékozódott a nagyérdemû, hogy a felelõtlen Gyurcsány-kormány még márciusban, mint egy kopott kabátot leadta a kormányzást Brüsszelnek. (Jóllehet: már a lisszaboni szerzõdés aláírásával is nagy lépést tett ez ügyben.) Az átlagember az alig olvasott lapból, meg a Népszabadságból tudhatta meg a "tutit".
Nevezetesen, hogy bárki lett Gyurcsány Ferenc után a soron következõ miniszterelnök (vagy lesz 2010 után: Orbán Viktor? Morvai Krisztina? Netán Páva Zsolt száll az Ország Házára, vagy Bajnai Gordon után és Bokros Lajos helyett: Kivágó Iván Györgyné vágja ki a rezet), már egy aláírt, az EU-val bevállalt és április 3.-óta hatályban lévõ megszorítási csomag rendelkezései szerint kell irányítania Magyarországot... Ezeknek azért fontos most az EU-s voksok megszerzése, mert tudják: 2010-ben (a már aláírt kötelezvény miatt is) bohóckodássá silányulhat az országgyûlési választás tétje és az azt követõ kormányzás.

Itt már legfeljebb csak a képviselõk költségtérítésérõl, gépkocsi használatukról, egymás közötti kispályás focigálájuk idõpontjáról dönthetnek, vagy talán még arról sem, a törvényhozásba emelt nagyok. Mostantól fogva tehát (és ki tudja meddig?) nem itt, Budapesten dõlhet el, hogyan kerülhetjük el a totális pénzügyi összeomlást, a valutaválságot és a 400 forintos eurót. Nincs egy centiméternyi mozgásterünk sem: miként teljesítjük a valutaalap és az Európai Unió keretfeltételeit az államháztartási vagy a fizetési mérleg egyensúlya érdekében.

Brüsszel és Washington mondja meg: emelkedhet-e a közalkalmazottak bére, hogy oda-vissza kell-e vonni a 13. havi nyugdíjat, hány évesen lehet nyugdíjas a magyar, és egyéb mást. Az említettekhez képest a magyar édesvízkincs megtartása vagy piacra dobása, a gázkincs elrablása csupán bagatell ügy! (Ezek szerint az elvonások visszavonásának mostani ellenzéki ígérete is annyit ér, mint a hámozott lufi...)

Immár világossá vált Gyurcsány Ferenc lemondásának elõzménye is.
Éppen az MSZP-kongresszus elõtti külföldi útjait járta (Brüsszel, Frankfurt), egyébként Putyinnál is volt, Dobrev Klára pedig Washingtonban vendégeskedett, megtudhatta, hogy a pénzügyi összeomlás miatt szíveskedjen eddig is eléggé megtépázott nemzeti szuverenitásunkat a brüsszeli kijáratnál leadni. Úgy lõn. Felmérte helyzetét: kiáll az emberek elé, tájékoztatja õket, vagy sunnyog. Az utóbbi mellett döntött.
Óriási, elterelõ zajjal, saját lemondásával tömte tele médiát, majd amikor
már megtalálták Bajnait (a libaügy miatt lehetett talán zsarolható) aki elvitte a balhét, Gyurcsány pedig az intézkedéscsomagot beletetette a Magyar Közlönybe. A magyar törvényhozás szocialista képviselõinek pedig, mint egyszerû statisztáknak, bohózatba illõ körülmények között kellett aláírásukkal hitelesíteniük azt, amit a pénzügyminiszter már amúgy is elvállalt. Szinte bizonyosra vehetõ, hogy az elõzõ kormányrendeletet a jogfolytonosság miatt a 2010-ben hatalomba kerülõ kormány nem tudja majd „felülírni”.

Ezért fontos az elõrehozott választás mielõbbi megtétele és az Alkotmányozó Nemzetgyûlés megtartása. A prognosztizált ellenzéki erõfölénnyel most még meg lehetne tenni! Még akkor is, ha az ellenzéki pártok egyelõre ódzkodnak tõle.
Addig is: megkezdõdött tehát és tart a reformdiktatúra! Nekünk, magyaroknak ezek ismeretében pedig „már csak” az lenne a dolgunk, hogy legyõzzük a reménytelenséget? Meddig?

2010. május. 21. Wéber Tünde