Emberiség Ellen Elkövetett Bűncselekmény

Eredeti cím: Dr. Reiner Fuellmich - Crimes against Humanity

Hello, Dr. Reiner Fuellmich vagyok. Tagja vagyok az ügyvédi kamarának Németországban és Kaliforniában 26 éve. Elsősorban bírósági ügyvédként tevékenykedtem olyan csaló vállalatok ellen, mint például a Deutsche bank, amely korábban a világ egyik legnagyobb és legelismertebb bankja volt. Ma a világ egyik legmérgezettebb bűnszervezete. A Volkswagen a világ egyik legnagyobb és legelismertebb autógyártója, ma hírhedt az óriási dízel csalásairól, vagy Kehne&Nagel, a világ legnagyobb szállító vállalata. Több millió dolláros vesztegetési ügyben pereljük őket. Úgyszintén tagja vagyok a négytagú Corona Vizsgáló Bizottságnak.

 

2020 július 10. óta ez a bizottság számos nemzetközi tudós és szakértő vallomását hallgatta meg, hogy választ kapjon a Corona válsággal kapcsolatban felmerült kérdésekre, amelyeket egyre többen tesznek fel világszerte. A fent említett német vállalatok által elkövetett korrupció és csalás esetei elhalványulnak a Corona válság által okozott kár mértékéhez képest, ami a mai napig növekszik. Ezt a Corona válságot, ahogy mára megismertük Corona botránynak kell átneveznünk és a felelősök ellen büntetőeljárást kell indítani és perelni kell őket polgári kártérítésért.

Politikai szinten mindent meg kell tenni annak biztosítása érdekében, hogy soha többé senki ne kerülhessen olyan hatalmi helyzetbe, hogy képes legyen becsapni az emberiséget, vagy megkísérelni manipulálni minket korrupt céljaikért. Ezért most elmagyarázom önöknek hogyan és hol vitatják meg az ügyvédek nemzetközi hálózata ezt az eddigi legnagyobb kártérítési esetet. A Corona csalási botrányt, amely időközben az emberiség ellen elkövetett valószínűleg a legnagyobb bűncselekményévé alakult ki.

Az emberiség ellen elkövetett bűncselekményt először a második világháború utáni nürnbergi perek kapcsán határozták meg, amikor a harmadik birodalom háborús főbűnöseivel foglalkoztak. Az emberiség elleni bűncselekményeket ma a nemzetközi törvénykönyv 7. szakasza szabályozza. A Corona botrány, bírói megközelítés keretében megválaszolandó 3 fő kérdése:

1. Valóban Corona járvány van, vagy csak kifejezetten PCR teszt járványról van szó? Pontosabban a pozitív teszt azt jelenti, hogy a vizsgált személy fertőzött a Corona 19-el (Sars Cov-2), vagy egyáltalán semmit nem mutat a Corona 19 fertőzöttséggel kapcsolatban?

2. Az úgynevezett korona ellenes intézkedések, mint például a kötelező bezárások, az arc maszkok, a társadalmi távolságtartás és a karanténra vonatkozó előírások a világ lakosságának a védelmét szolgálják a vírustól, vagy ezek az intézkedések csak arra szolgálnak, hogy az emberek pánikba essenek és kérdés nélkül elhiggyék, hogy az életük veszélyben van? Így végül a gyógyszeripar és a technológiai ipar hatalmas hasznot húzhasson a PCR tesztek, antigén és antitest tesztek és oltások értékesítéséből, valamint a genetikai lenyomataink információinak begyűjtéséből.

3. Igaz-e, hogy a német kormányt az úgynevezett Corona pandémia főszereplői jobban lobbizták, mint bármely más országok? Christian Drosten úr a jótékonysági kórházban Berlinben, Wieler állatorvos úr a CDC német megfelelőjének RKI (Robert Koch Institude) vezetője és Tedros úr az egészségügyi világszervezet, WHO vezetője. Merthogy Németország fegyelmezett országként ismert és ezért a világ többi részének példaképévé kellett válnia a Corona rendelkezések szigorú és sikeres betartásával.

Erre a három kérdésre sürgősen választ kell találni, mert az állítólagosan új és rendkívül veszélyes Corona vírus nem okozott túlzott elhalálozást sehol a világon. Itt Németországban semmiképp. Viszont a Corona ellenes intézkedések miatt, melynek egyetlen alapja a német Drosten PCR teszt, számtalan ember vesztette életét és világszerte megszámlálhatatlan vállalat és magánszemély gazdasági életét tette tönkre.

Például Ausztráliában az embereket börtönbe vetik, ha nem viselik, vagy nem megfelelően viselik a maszkot úgy, ahogy a hatóságok helyesnek ítélik. A Fülöp-szigeteken azokat, akik nem viselnek maszkot vagy nem megfelelően viselik, azokat fejbe lövik.

Először hadd adjak összefoglalót azokról a tényekről, melyeket máig megismertünk. Egy perben, a legfontosabb a tények megállapítása, vagyis annak kiderítése, hogy mi is történt valójában. Ez azért van, mert a törvény alkalmazása mindig a szóban forgó tényektől függ. Ha valakit csalás miatt akarok bíróság elé állítani, akkor ezt nem tudom egy autóbaleset tényének bemutatásával megtenni.

Tehát mi történt itt az állítólagos Corona vírus járvány kapcsán?

Az alábbiakban felsorolt tények nagyrészt a Corona Vizsgáló Bizottság munkájának eredményei. Ezt a bizottságot 2020 július 10-én alapította négy ügyvéd, hogy nemzetközi tudósok és szakértők tanúvallomásait meghallgassa.

1. Mennyire veszélyes a vírus valójában?
2. Mekkora jelentősége van a pozitív PCR tesztnek?
3. Mekkora károkat okoztak a Corona elleni intézkedések, figyelembe véve a világ lakosságának egészségét és a világ gazdaságára nézve.

Hadd kezdjem egy kis háttér információval arról, hogy mi történt 2019 májusában, majd 2020 elején és mi történt 12 évvel korábban a sertés influenzával kapcsolatban, amelyről sokan már talán megfeledkeztek.

2019 májusában a Németországban koalícióban kormányzó két párt közül az erősebb CDU kongresszust tartott a globális egészségügyről. Nyilvánvalóan a gyógyszeripar és a techipar fontos szereplőinek ösztönzésére. Ezen a kongresszuson a szokásos mondhatnánk gyanúsítottak is elmondták beszédjüket. Ott volt Angela Merkel és a német egészségügy vezetője Jens Spahn, de ott volt néhány más ember is, akitől nem feltétlen várná az ember, hogy megjelenik egy ilyen összejövetelen.

Drosten virológus professzor a berlini jótékonysági kórházból, Wieler professzor RKI (Robert Koch Institude) vezetője, Tedros úr filozófus és az egészségügyi világszervezet WHO vezetője, akik ott mind beszédet tartottak. Jelen voltak és beszédet mondtak a világ két legnagyobb egészségügyi támogatóinak fő lobbistái is, nevezetesen Bill és Melinda Gate és a Wellcome Trust.

Kevesebb, mint egy év múlva ugyan ezek az emberek tanácsolják a világméretű járvány kihirdetését ás a védőintézkedéseket meggyőződve arról, hogy a PCR teszt lesz használva az egész világon a tömeges fertőzés bizonyítására. És most a védőoltások feltalálását szorgalmazzák világszerte.

Ezek a fertőzések, v agy inkább pozitív teszt eredmények hatása adta az indoklást a globális lezárásokra, a szociális távolságtartásra és a kötelező maszk viselésére. Ezen a ponton fontos megjegyezni, hogy a járvány definícióját 12 évvel korábban megváltoztatták.

Addig a világjárványnak olyan betegség minősült, amely világszerte elterjedt és sok súlyos megbetegedéshez vagy halálhoz vezetett. Hirtelen és soha senki nem adott magyarázatot, hogy miért, már elég a világméretű megbetegedés. Sok súlyos megbetegedésre és sok halálesetre nincs szükség egy világméretű járvány kihirdetéséhez.

Ezzel a módosítással a WHO, aki a gyógyszeriparral szorosan összefonódott, már ki tudta hirdetni 2009-ben a sertés influenzajárványt, amelynek eredményeképp világszerte védő oltásokat gyártottak és adtak el olyan szerződések alapján, melyeket mai napig titokban tartanak. Ezek az oltások teljesen feleslegesnek bizonyultak, mert a sertés influenza végül enyhe influenzának bizonyult és soha nem lett az a szörnyű pestis, mint ahogy a gyógyszeripar és a hozzá kapcsolódó egyetemek folyamatosan terjesztenek mondván, hogy egész biztos, hogy milliók halnak bele, ha az emberek nem lesznek beoltva.

Ezek az oltások súlyos egészségügyi problémákat okoztak. Körülbelül 700 gyermek Európában gyógyíthatatlanul megbetegedett narkolepsziában és örökre súlyos fogyatékossággal él. A több millió adófizető pénzéből vásárolt oltásokat még több adófizetői pénzből kellett megsemmisíteni. Már akkor a sertés influenza idején, a német Drosten virológus egyike volt azoknak, akik pánikot keltettek a lakosságban, újra és újra ismételve, hogy a sertés influenza sok százezer, sőt millió halálesetet fog követni világszerte.

Végül főleg Dr. Wolfgang Wodarg-nak aki a Német Bundestag tagjaként és aki úgyszintén tagja az Európai Tanácsnak, az ő erőfeszítésének köszönhető, hogy annak a hamisításnak véget vetett mielőtt még súlyosabb következményhez vezetett volna.

2020 márciusban amikor a Német Bundestag országos méretű járványhelyzetet jelentett be, amely a 2020 márciusi pandémia a német és ennek alapján, minden alapvető alkotmányos jog előre nem látható időre történő felfüggesztésével járt. Csak egyetlen vélemény volt, amelyre szövetségi kormány Németország alapozta a döntését.

Az általánosan elfogadott "audiator at altera pars" felháborító megsértésében ami azt jelenti, hogy hallgattassék meg a másik fél is. Az egyetlen ember, akire hallgattak Drosten úr volt. Éppen az a személy, akinek a szörnyű pánikot kiváltó prognózisa 12 évvel ezelőtt katasztrofálisan hamisnak bizonyult. Ezt azért tudjuk, mert egy David Sieber nevű whistleblower (visszaélést feltáró személy) aki a zöld párt tagja, elmondta nekünk. Először 2020 augusztus 29-én tette ezt Berlinben egy olyan esemény kapcsán, amelyen Robert F Kennedy jr. is részt vett és amelyen mindketten beszédet tartottak.

Később a Corona Vizsgáló Bizottság egyik ülésén is megtette. Az ok amiért ezt tette, mert egyre szkeptikusabbá vált azok után, amit a politikusok és a mainstream média (fő sodrású) terjesztett. Ezért erőfeszítéseket tett más tudósok véleményének megismerésére és megtalálta azokat az interneten. Rájött, hogy számos elismert tudós létezik, akik egész más véleményen vannak, melyek ellentmondanak Drosten úr borzalmas prognózisának.

Feltételezték és feltételezik, hogy nem létezett olyan betegség, amely meghaladta volna a szezonális influenza súlyosságát, hogy a lakosság már megszerezte a kereszt- vagy a t-sejt immunitást ezen állítólagosan új vírus ellen és ezért semmi ok nincs különleges intézkedésekre és semmiképp nem a védőoltásokra.

Ezek a tudósok közén tartozik a kaliforniai Stanford Egyetem professzora John Ioannidis, a statisztika és az epidemológia, valamint a közegészségügy szakembere, ugyanakkor a világ legtöbbet idézett tudósa Michael Levitt professzor, Nobel-díjas vegyész, valamint a Stanfordi Egyetem biofizikusa, a német professzorok, Karin Mölling, Sukharit Bhakdi, Knut Wittkowski, valamint Stefan Homburg és még sok más tudós és orvos világszerte köztük Dr. Mike Yeadon, Dr. Mike Yeadob, a Pfizer volt alelnöke és tudományos igazgatója, a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari vállalata, beszélek még róla később.

Március végén, 2020 április elején Sieber úr az új ismeretekkel fordult zöld pártja vezetéséhez és javasolta, hogy ismertessék ezeket és a többi tudományos véleményeket a nyilvánosság előtt és magyarázzák el, hogy ellentétben Drosten úr végítélet próféciájával, a közvéleménynek nem volt oka pánikba esni.

Véletlenül Lord Sumption, aki 2012 és 2018 között a brit legfelsőbb bíróság bírója volt, ugyanezt tette, ugyanakkor és ugyanarra a következtetésre jutott, hogy a pániknak nincs ténybeli alapja és nincs jogi alapja a Corona intézkedéseknek.

Hasonlóképpen a német szövetségi alkotmánybíróság egykori elnöke - bár óvatosabban - komoly kétségeit fejezte ki, hogy a Corona intézkedések alkotmányos volt-e. De a zöld párt vezetése ahelyett, hogy tudomásul vette volna ezeket a más véleményeket és megvitatta volna őket, Dacvid Sieber-rel, a zöld párt vezetősége elfogadhatónak találta Dr. Drosten pániküzeneteit (ne feledje, hogy ők nem a kormánykoalíció tagjai, hanem az ellenzék) és ez elég volt számukra is éppúgy, mint a szövetséges kormány számára a lezárásra vonatkozó döntés alapjaként. Mondták.

Később a zöld párt vezetése összeesküvés-elmélet gyártónak hívta David Sieber-t anélkül, hogy valaha is fontolóra vette volna információinak tartalmát, majd megfosztotta tőle mandátumát.

Vessünk egy pillantást a vírusveszély jelenlegi helyzetére, a fertőzések kimutatására szolgáló PCR-tesztek teljes használhatatlanságára és a nem létező létezésen alapuló lezárásokra. Ma már tudjuk, hogy az egészségügyi ellátórendszereket soha nem fenyegette annak veszélye, hogy elárasztják őket a Covid 19 betegek. Éppen ellenkezőleg, sok kórház a mai napig üres maradt és néhányuk most csőd alatt áll.

A kórházak biztonságosan ahogy akkor álltak, New Yorkban ezer beteget tudott volna fogadni, soha nem volt több mint 20 beteg. Sehol nem volt túlzott elhalálozás. Ioannidis professzor és mások által végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a Corona halálozás egyenértékű a szezonális influenzával. Még azok a bergamoi és New York-i képek is, amelyeket arra használtak, hogy megmutassák a világnak, hogy pánik helyzet van, bebizonyosodott, hogy szándékosan félrevezetőek voltak.

Ezután kiszivárgott a német belügyminisztériumból egy úgynevezett pánik papír. Titkosított tartalma minden kétséget kizáróan megmutatja, hogy valójában a lakosságot politikusok és a mainstream média szándékosan pánikba sodorta.

Egybehangzóan az RKI vezetőjének felelőtlen kijelentéseivel - emlékeznek a CDC Wieler úr, aki többször és izgatottan jelentette be, hogy a Corona intézkedéseket megkérdőjelezés nélkül, feltétel nélkül követnie kell a lakosságnak. Ami azt mutatja, hogy nyilvános nyilatkozataiban szó szerint követett egy forgatókönyvet, folyamatosan közölte, hogy a helyzet nagyon súlyos és fenyegető, bár a saját intézete által összeállított adatok pont az ellenkezőjét igazolták.

A pánikpapír többek között arra szólítja fel a gyermekeket, hogy érezzék felelősségüket, - és idézem - szüleik és nagyszüleik fájdalmas és kínlódó haláláért, ha nem tartják be a Corona szabályokat, vagyis ha nem mosnak folyamatosan kezet és ha nem maradnak távol nagyszüleiktől. Tisztázásképpen Bergamoban egészen pontosan a 94 százaléka a haláleseteknek nem a Covid 19 eredménye, hanem annak a következménye, hogy a kormány úgy döntött, hogy betegeket átszállít valószínűleg megfázás vagy szezonális influenzával a kórházakból az idősek otthonába annak érdekében, hogy a kórházakban helyet biztosítsanak minden várható betegnek, akik végül soha nem érkeztek.

Ott az idősek otthonába ők akkor és ott fertőzték meg a már egyébként erősen legyengült immunrendszerrel rendelkező idős embereket, a már meglévő orvosi ellátás eredményeként. Ezenkívül a korábban beadott influenza elleni oltás szintén gyengítette az idősek otthonában élő emberek immunrendszerét.

New Yorkban néhány, de messze nem minden kórház volt elárasztva. Sokan akik többsége megint idős volt és súlyos, már meglévő egészségi problémái voltak, ha nem esett volna pánikba, többségük csak otthon maradt volna, hogy felépüljön, ehelyett a kórházakba rohantak. Ott közülük sokan egyrészt egészségügyi ellátással járó fertőzések vagy kórházi fertőzések, másrészt a műhiba előfordulásának áldozatává váltak például azzal, hogy légzőkészülékre helyezték őket, nem pedig oxigénmaszkon keresztül ismét oxigént kaptak volna.

Annak bizonyítása érdekében, hogy a Covid 19 miatt ez a jelenlegi helyzet. A betegség veszélyes, akárcsak a szezonális influenza, természetesen a Covid 19 is, akárcsak a szezonális influenza néha súlyossá is alakulhat és komoly klinikai beavatkozást vehet igénybe, néha meg is halhat a beteg.

Azonban amint azt a boncolások kimutatták, amelyeket Németországban hajtottak végre, főleg a törvényszéki tudós professzor Klaus Püschel Hamburgban, az általa megvizsgált haláleseteket szinte minden esetben súlyos már meglévő állapotok okozták és az elhunytak szinte mindegyike nagyon idős korban halt meg, csakúgy, mint Olaszországban, vagyis átlagosan várható élettartamukat túl éltek.

Ezzel kapcsolatban a következőket is meg kell említeni. A német RKI - ami ismétlem megegyezik a CDC-vel - kezdetben furcsa módon azt javasolta, hogy ne végezzenek boncolást és számos hiteles jelentés szól arról, hogy világszerte orvosoknak és kórházaknak fizettek pénzt azért, mert elhunytat Covid 19-nek nyilvánították. Ahelyett, hogy a halotti anyakönyvi kivonatba a halál valódi oka került volna, például egy szívinfarktus vagy egy puskalövés seb.

Boncolás nélkül soha nem tudhatjuk, hogy az állítólag Covid 19 áldozat elsöprő többsége teljesen más betegségekben halt meg, de nem a Covid 19-től. Az az állítás, miszerint a lezárásra azért volt szükség, mert a SarsCov-2 féle vírussal nagyon sok fertőzés volt és mert túlterheltek lennének az egészségügyi rendszerek. Három ok miatt helytelen. Mint a Corona Vizsgáló Bizottsággal folytatott meghallgatásokból és az időközben elérhetővé vált egyéb adatokból megtudtuk

A) a zárlatot akkor vezették be, amikor vírusfertőzöttség már csökkenőben volt. Mire a lezárást elrendelték, az állítólagos fertőzési arányok már ismét csökkentek

B) a kereszt vagy a t-sejtek immunitása miatt a lakosságnak már védelme volt a Corona vírus ellen, eltekintve attól, hogy a zárlatot akkor alkalmazták, amikor a fertőzési arány már csökkent, az általános populációban kereszt- vagy t-sejtes immunitás is megvan az egyes influenza hullámokban található corona vírusok ellen.

Ez akkor is igaz, ha ezúttal a Corona vírus kissé eltérő az előzőekétől, az azért van mert a szervezet saját immunrendszere emlékszik minden vírusra, ha a szervezet valaha is küzdött vele a múltban és ebből a tapasztalatból felismeri a Corona család állítólagosan új, de még mindig hasonló vírustörzsét is. Mellesleg így találta ki a fertőzés kimutatására szolgáló PCR tesztet a mára hírhedt Drosten professzor.

2020 január elején ezen alapvető ismeretek alapján Drosten úr kifejlesztette a PCR tesztjét, amely állítólag a SarsCov-2 fertőzést észleli anélkül, hogy valaha is látta volna az igazi Wuhan vírust Kínából. Miután a közösségi média beszámolóiból megtudta, hogy valami történik Wuhanban, elkezdett bütykölni a számítógépén, hogy lehetne ezt a PCR tesztet felhasználni ehhez. Régi Sars vírust használt, remélve hogy az kellően hasonló lesz a Corona vírus állítólagosan új törzséhez, amelyet Wuhanban találtak.

Aztán elküldte számítógépének bütykölését Kínába annak megállapítására, hogy az állítólagos új koronavírus pozitívok-e. Azok voltak és ez elegendő volt az egészségügyi világszervezet számára a világjárvány riasztásához és a Drosten PCR teszt világszerte történő használatának ajánlására a ma SarsCov-2 (Covid19) nevezett vírus okozta fertőzések kimutatására Drosten véleménye és tanácsai voltak - ezt még egyszer ki kellett emelni.

A német kormány egyetlen forrása, amikor bejelentették a lezárásokat, valamint a társadalmi távolságtartást és a kötelező maszkok viselésének szabályait és ezt is ki kell hangsúlyozni újra, nyilvánvalóan Németország ismét a gyógyszeripar és a techipar különösen hatalmas lobbijának központjává vált, mert a világnak "állítólag fegyelmezett németekre" hivatkozva a járvány túlélése érdekében a németeket kell követni hogy túléljük a járványt.

C) és ez a tényfeltárás legfontosabb része. A PCR tesztet hamis állítások alapján használják, nem a fertőzésekkel kapcsolatos tudományos tényeken alapulva. Ma már tudjuk, hogy ezek a PCR tesztek - ellentétben a Drosten, Wieler és a WHO állításával - nem tudnak semmilyen vírusfertőzésre, beleértve a SarsCov-2 fertőzésre sem.

Ne feledje, hogy a PCR-teszteket kifejezetten nem legalizálták diagnosztikai célokra, ahogyan ez a készülékkel járó használati utasításon is helyesen szerepel és amit azt Kery Mullis a PCR-teszt feltalálója többször hangsúlyozta, egyszerűen képtelen diagnosztizálni bármely betegséget. Ellentétben Drosten, Wieler és a WHO állításával, amelyet a világjárvány kihirdetése óta állítanak, a pozitív PCR teszt nem jelenti azt, hogy egy fertőzés van jelen.

Ha valaki pozitív eredményt mutat, az nem azt jelenti, hogy bármivel meg lenne fertőzve, nemhogy a Covid vírussal, még az amerikai CDC is egyetért ezzel és közvetlen tőlük idézek az egyik Corona vírusról és a PCR teszt vizsgálatokról szóló 2020. július 13-i publikációjának 38. oldaláról.

Első pont azt mondja: a vírusos RNA kimutatása nem jelezheti a fertőző vírus jelenlétét, vagy hogy a Covid 2019 a kórtünetek kórokozója.
A második pont szerint: ennek a tesztnek az eredménye nem elfogadott alkalmazás a Covid 2019 fertőzés felismerésére.
A harmadik pont ezt mondja: a teszt nem zárhatja ki más bakteriális vagy vírusos kórokozók által okozott betegségeket.

Még mindig nem világos, hogy a Wuhan-vírust tudományosan megfelelően izolálták-e, így senki sem tudja pontosan, mit keresünk, amikor tesztelünk különösen azért, mert ez a vírus csakúgy, mint az influenzavírusok gyorsan mutálódik. A PCR teszt minta vesz egy vagy két olyan molekularészt, amelyek láthatatlanok az emberi szem számára, ezért sok ciklusban kell erősíteni, hogy láthatóvá váljon. A 35 cikluson túl minden, amit a New York Times beszámolói és mások tudósítanak, teljesen megbízhatatlannak és tudományosan igazolatlannak számítanak.

Azonban a Drosten teszt úgyszintén a WHO az ő példáját követi és ajánlotta, ami 45 ciklusra van beállítva. Lehet ennek oka az, hogy a tervezetnek megfelelően minél több pozitív eredményt érjen el és ezáltal megalapozza azt a téves feltételezést, hogy nagyszámú fertőzést észleltek? A teszt nem képes megkülönböztetni az inaktív és a reproduktív anyagokat. Ez azt jelenti, hogy pozitív eredmény jelentkezhet, mert a teszt például egy darab törmeléket, egy molekula fragmentumot észlel, ami nem jelent semmi mást, mint azt, hogy a vizsgált személy immunrendszere már vívott csatát közönséges megfázással a múltban.

Még maga Drosten is nyilatkozott egy német üzleti magazinnak adott interjúban 2014-ben az abban az időben a felmerült vírusfertőzés állítólagos kimutatásáról mondta a PCR tesztről, hogy ezek a PCR tesztek annyira érzékenyek, hogy még nagyon egészségesek és nem fertőző emberek is adhatnak pozitív eredményt. Akkoriban nagyon is tisztában volt a pánikot és félelmet terjesztő média hatalmas szerepéről is, amint az a következő idézet végén látható.

Azt mondta ebben az interjúban, ha például egy ilyen kórokozó körülbelül egy napig kering egy nővér orrnyálkahártyáján anélkül, hogy megbetegedne vagy bármit is észre venne, akkor ő hirtelen egy felmerült eset. Ez magyarázhatja az esetek számának robbanását Szaud-Arábiában is. Ezenkívül az ottani média hihetetlen szenzációvá tette ezt. Elfelejtette ezt? Vagy csak szándékosan leplezi ezt a Corona vírussal kapcsolatban, mert a Corona vírus nagyon jövedelmező üzleti lehetőség a gyógyszeripar egészének és Alfred Lund úrnak? Társszerzője számos tanulmányban, valamint PCR teszt producer. Véleményem szerint teljesen valószínűtlen, hogy 2020-ban elfelejtette, amit tudott a PCR tesztekről és amit 2014-ben elmondott az üzleti magazinnak.

Röviden: ez a teszt nem képes fertőzést kimutatni, ellentétben minden hamis állítással, amely azt állítja, hogy képes. Az úgynevezett aktív fertőzés feltétele, hogy a vírus, vagy inkább egy molekula azon része, amely lehet, hogy vírus, ne csak valahol, például egy személy torkában legyen megtalálható anélkül, hogy bármilyen kárt okozna. Ez nem minősül fertőzésnek. Az aktív fertőzésről akkor beszélhetünk, ha a vírus behatol a sejtekbe, ott szaporodik és olyan tüneteket okoz, mint fejfájás vagy torokfájás. Csak akkor beszélhetünk igazán fertőzött emberről, ha a fertőzés aktív, mert csak akkor képes megfertőzni másokat, addig teljesen ártalmatlan, mint hordozó az összes többi ember számára, akikkel kapcsolatba kerül. Ez azt jelenti, hogy a pozitív teszt eredmények nem jelentenek semmit ellentétben, amit Drosten és Wieler vagy a WHO állít, amit azt a CDC is pontosan tudja, mint már fentebb időztük.

Eközben világszerte számos elismert tudós feltételezi, hogy Corona járvány soha nem volt, csak PCR teszt járvány. Erre a következtetésre jutott sok német tudós, például professzor Bhakdi, Reiss, Mölling, Hockerts, Wallach és még sokan mások, köztük a fent említett professzor John Ioannidis és a Stanford egyetemről a Nobel-díjas Michael Levitt professzor. A legfrissebb ilyen vélemény a fent említett Dr. Mike Yeden, a Pfizer volt alelnökének ls tudományos kutatás vezetőjének a véleménye, aki 16 évig töltötte be ezt a tisztséget. Ő és társszerzői mind ismert tudósok, publikáltak egy tudományos cikket 2020 szeptemberében, ő pedig ezután hasonló magazincikket írt 2020. szeptember 20-án.

Többek között kijelentik - idézem: kormányzati politikánkat, gazdaságpolitikánkat és az alapvető jogok korlátozásának politikáját feltehetően teljesen téves Corona vírus adatokra és feltételezésekre veszünk alapul és hozzuk a szankciókat. Ha nem lennének a médiában folyamatosan közölt vizsgálati eredmények, akkor járványon túl lennénk, mert valójában semmi sem történt. Természetesen vannak súlyos egyedi megbetegedések, de vannak ilyenek minden influenzajárványban is. Márciusban és áprilisban valóságos betegséghullám volt, de azóta minden normalizálódott. Csak a pozitív eredmények emelkednek és süllyednek vadul újra és újra, attól függően, hogy hány vizsgálatot végeznek, de a valós megbetegedéseken túl vagyunk, nem lehet beszélni egy második hullámról.

A koronavírus állítólagos új törzse - Dr. Yeadon folytatja - csak annyiban új, hogy a régóta ismert koronavírus új típusa. Legalább négy olyan koronavírus létezik, amelyek endémiások és a közönséges náthát okozzák kifejezetten télen tapasztaljuk. Mindegyikük szembetűnő szekvenciával rendelkező hasonlóságot mutat a Corona vírussal és mivel az emberi immunrendszer felismeri a hasonlóságot a vírussal amelyet állítólag újonnan fedeztek fel, a t-sejt immunitás már régóta megvan ezek ellen.

A lakosság 30 százalékának már volt ilyen, mielőtt az állítólagos új vírus megjelent volna. Ezért elegendő az úgynevezett állomány immunitáshoz, hogy a lakosság 15-25 százaléka legyen fertőzött az új koronavírussal ahhoz, hogy megállítsa a vírus további terjedését és ez már rég óta megvan.

A mindent eldöntő PCR-teszteket illetően Yeadon írt egy cikket, melynek címe "Hazugságok, átkozott hazugságok és az egészségügyi statisztikák" a téves pozitív tesztek halálos veszélye 2020. szeptember 20-i írásában írja és idézem "annak valószínűségét, hogy a látszólag pozitív eset hamis pozitív 89-94 százalék között van, vagy majdnem biztos".

Dr. Yeadon egyetértésében a németországi immunológiai kamara professzoraival, Capel Hollandiából és az ír Cahill, valamint az ausztriai Dr. Arve mikrobiológussal, akik mind a német Corona Vizsgáló Bizottság előtt jelentették ki és kiemelték, hogy a pozitív teszt nem azt jelenti, hogy aktív vírust találtak. A szerzők elmagyarázzák, hogy a PCR teszt valójában mit mér. Idézem "egyszerűen csak az ép vírusban jelenlévő részleges RNA-szekvenciákat, amelyek egy elhalt vírus darabjai is lehetnek, amely nem betegít meg, nem továbbadható és senkinek nem adhat át betegséget."

Mivel a fertőzéses betegségek kimutatására szolgáló teszt teljes alkalmatlansága pozitívnak bizonyult kecskéknél, juhoknál, papyaknál és még a csirkeszárnyaknál is az Oxford, Carl Hennighan professzor, a bizonyítékokon alapuló orvoslás központjának igazgatója azt írja, hogy a Covid-vírus soha nem tűnne el, ha ezt a vizsgálati gyakorlatot folytatnák, de mindig hamis pozitívot jelezne. A lezárások, mint Yeden és munkatársai kiderítették, nem működik. Svédország a laza megközelítéssel és a Nagy-Britanniai szigorú lezárással például teljesen hasonló betegség- és elhalálozási statisztikát mutat.

Ugyanezt találták az amerikai tudósok, amikor az amerikai államokat vizsgálták. A betegség előfordulása szempontjából nincs különbség, függetlenül attól, hogy egy állam lezárás hajt-e végre vagy sem. A most hírhedt londoni professzorról, Neil Ferguson a halálok millióira figyelmeztető, teljesen hamis számítógépes modelljei kapcsán azt mondja, hogy idézem: "egyetlen komoly tudós sem ad érvényt a Ferguson-i modellnek." Enyhén burkolt megvetéssel mutat rá. Ismét idézem: "fontos, hogy tudjátok, a legtöbb tudós nem fogadta el, hogy Ferguson modellje még halványan is helyes lett volna, de a kormány még mindig ragaszkodik a modellhez."

Ferguson májusig Svédországban negyvenezer, júniusig százezer Corona halált jósolt, de ez 5800 maradt, ami a Svéd hatóságok szerint enyhe influenzának felel meg. Ha a PCR teszteket nem használták volna a Corona fertőzések diagnosztikai eszközként, akkor nem lenne világjárvány és nem lenne bezárás és mindezt csak közepes vagy könnyű influenza hullámként fogták volna fel - állapították meg ezek a tudósok.

Dr. Yeadon "Hazugságok, átkozott hazugságok és egészségügyi statisztika"
A hamis pozitív teszt eredmények halálos veszélyben ahogy írta. Ez a teszt végzetesen hibás, ezért azonnal vissza kell vonni és soha többé nem szabad ilyen beállítással használni, amíg nem mutatják, hogy korrigálva van. A cikk vége felé "Elmagyaráztam milyen reménytelenül teljesítő diagnosztikai teszt volt és van használva, nem a betegség diagnosztizálására, hanem úgy tűnik, hogy kizárólag a félelemkeltésre.

Vessünk egy pillantást a lezárások és más intézkedések által okozott súlyos károk jelenlegi helyzetére. A közelmúltban kiszivárgott egy másik dokumentum, amelyet a német belügyminisztérium egy tisztviselője írt, aki felelős a kockázat értékeléséért és a lakosság kockázat elleni védelméért. Most hamis riasztási iratnak hívják.

Ez a tanulmány arra a következtetésre jut, hogy nem voltak és nincsenek elegendő bizonyítékok arra, hogy a lakosság súlyos egészségügyi kockázatoknak lenne kitéve, ellentétben mint ahogy azt Drosten, Wieler és a WHO állította. De a szerző szerint azonban nagyon sok bizonyíték van arra, hogy a Corona intézkedések óriási egészségügyi és gazdasági károkat okoznak a lakosságnak, amelyeket aztán részletesen leír ebben a cikkben.

Megállapítása szerint ez nagyon magas kártérítési igényekhez vezet, amelyekért a kormány felelősségre lesz vonva. Ez mára valósággá vált, de a lap íróját felfüggesztették. Egyre több tudós, de jogász is felismeri, hogy a szándékos pánikkeltés és a pánik által lehetővé tett Corona rendeletek eredményeként a demokráciát nagy veszély fenyegeti és fasiszta totalitárius modellek váltják fel.

Amint fentebb említettem Ausztráliában azok az emberek, akik nem viselik a maszkokat, amelyek egyre több tanulmány szerint veszélyesek az egészségre, vagy aki állítólag nem megfelelően viseli őket, letartóztatják, megbilincselik és börtönbe vetik. A Fülöp-szigeteken a főbelövés kockázatával jár. De még Németországban és más korábban civilizált országokban is a gyermekeket elveszik szüleiktől, ha nem tartják be karanténra, a távolságtartásra és a maszk viseletre vonatkozó előírásokat. A Corona Vizsgáló Bizottság előtt vallomást tett pszichológusok ás pszichoterapeuták szerint a gyermekeket tömegesen traumatizálják, közép- és hosszú távon súlyos pszichológiai következményekkel lehet számolni.

Csak Németországban 500-800 ezer csőd várható ősszel a kis- és középvállalkozásokra, amelyek a gazdaság gerincét jelentik. Ez kiszámíthatatlan adóveszteségeket és kiszámíthatatlanul magas és hosszú távú társadalombiztosítási pénzátutalásokat eredményez többek között a munkanélküli ellátásokra. Mivel időközben nagyjából mindenki kezdi megérteni a teljesen megalapozatlan Corona intézkedések pusztító hatását. Ezt majd tovább részletezem.

Engedjék meg, hogy most összefoglaljam a jogi következményeket. Az ügyvéd munkájának legnehezebb része mindig az igaz tények megállapítása, nem pedig a jogi szabályok alkalmazása ezekre a tényekre. Sajnos egy német ügyvéd ezt nem tanulja meg a jogi egyetemen, de anglo-amerikai kollégái megkapják az ehhez szükséges képzést az egyetemen. Az iskoláikban és valószínűleg amiatt is, mert az amerikai anglo-amerikai igazságszolgáltatásban sokkal hangsúlyosabb a bírói függetlenség. Az anglo-amerikai bizonyítási törvény sokkal hatékonyabb a gyakorlatban, mint a német. A bíróság csak akkor tud helyesen eldönteni egy jogvitát, ha korábban helyesen határozta meg a tényeket, ami nem lehetséges minden bizonyíték áttekintése nélkül és ezért olyan fontos a bizonyítási jog.

A fent összefoglalt tények alapján, különösen azok segítségével, akik fontos bizonyítékokkal segítették a német Corona Vizsgáló Bizottság munkáját, a jogi értékelés valójában egyszerű. Minden civilizált jogrendszer esetében egyszerű, függetlenül attól, hogy ezek a jogrendszerek polgári jogon alapulnak-e, amely jobban követi a római jogot vagy anglo-amerikai közjogon alapulnak, amely csak lazán kapcsolódik a római joghoz.

Először vessünk egy pillantást az intézkedések alkotmányellenességére: számos német jogprofesszor, köztük professzor Kingreen, Morswig, Youngblood és Foskarau, akik vagy írásbeli szakértői véleményekben vagy interjúkban nyilatkoztak, összhangban a szövetségi alkotmánybíróság volt elnökével a Corona korlátozások alkotmányossága tekintetében. Miszerint ezek az intézkedések kellő ténybeli és egyben megfelelő jogi alap nélkül hozták, ezért alkotmányellenesek és haladéktalanul hatályon kívül kell helyezni.

Nemrégiben egy bíró, - a neve Thorsten Schleife - aki nyilvánosan kijelentette, hogy a német igazságszolgáltatás csakúgy, mint a nagyközönség annyira pánikba esett, hogy már nem volt képes az igazságszolgáltatás megfelelő végrehajtására. Azt mondja, hogy a bíróságokon - idézem: "túlságosan gyorsan söpörtek át olyan kényszerintézkedések, amelyek Németországban az emberek milliói számára alkotmányos jogaik jelentős felfüggesztését jelentették". Rámutat arra, hogy a német állampolgárok - ismét idézem: "alkotmányos jogaik legsúlyosabb megsértését tapasztalják a német szövetségi köztársaság 1949-es alapítása óta. A Corona járvány megfékezése érdekében a szövetségi és az állami kormányok beavatkozása azt mondja, szerinte súlyosan és helyenként ország létét fenyegeti, mivel ez az emberek alkotmányos jogait sértik."

Mi a helyzet a szándékos csalás és károkozás az emberiség ellen elkövetett bűncselekménnyel? A büntetőjog szabályai alapján hamis tényeket állítva a PCR tesztekkel, vagy a szándékos veszélyre való félrevezetéssel kapcsolatban, melyeket Drosten, Wieler valamint a WHO követett el csakis csalásként értékelhető. Polgári kártérítési jog Schwab ezt a megállapítást egy nyilvános interjúban mintegy 180 oldalas átfogó jogi véleményben támogatja. Megismerkedett a témával úgy, mint eddig egyetlen más jogtudós sem és különösen részletesen beszámolt arról, hogy a mainstream média teljes mértékben elmulasztott beszámolni az úgynevezett járvány valódi tényeiről.

Drosten, Weiler, Tedros urak és a WHO, akik valamennyien tudták saját vagy intézményeik szaktudása alapján, hogy a PCR tesztek nem képesek információt szolgáltatni a fertőzésekről, de ennek ellenére újra és újra azt állítják a nagyközönségnek, hogy a teszt hiteles. Az egész világon ezt terjesztve. És mindannyian tudták, hogy ajánlásaikat a világ kormányai elfogadják és ez alapján döntenek a társadalmi távolságtartás és a kötelező maszkok viselésének szabályairól. Ez utóbbi nagyon súlyos egészségügyi veszélyt jelent, amint azt egyre több független tanulmány és szakértői nyilatkozat mutatja be.

A polgári kártérítési törvény szabályai szerint mindazok, akiket károsítottak ezek a PCR-tesztek által kiváltott lezárások, jogosultak teljes kártérítésre a veszteségeikért. Különösen kompenzációs kötelezettség áll fenn, amely kártérítés kötelessége a társaságok és az önálló vállalkozók által a bezárás és egyéb intézkedések következtében elszenvedett nyereségkiesésért.

Időközben a koronaellenes intézkedések olyan pusztító kárt okoztak és okoznak a világ lakosságának egészségében és gazdaságában, hogy a Drosten, Wieler úr és a WHO által elkövetett bűncselekmények jogi értelemben az emberiség elleni tényleges bűncselekményeknek kell minősíteni, ahogyan azt meghatározták a nemzetközi büntető törvénykönyv 7. szakaszában.

Hogyan tehetnénk valamit? Mit tehetünk? Nos a csoportos kereset a legjobb út a kártérítéshez és a politikai következményekhez. Az úgynevezett csoportos per az angol törvényen alapul és ma létezik az USA-ban és Kanadában. Lehetővé teszi a bíróság számára, hogy a kártérítési panaszt csoportos keresetként a felperes kérelmére csoportos perként tárgyalhassa meg.

1. Amikor nagyszámú ember számára okozott kár következtében azonos típusú kárt szenvednek. Másképp fogalmazva: a bíró engedélyezheti a csoportos per folytatását, ha a jog és a tény közös kérdései alkotják a per létfontosságú elemét. Itt az általános kérdés valójában a világméretű PCR teszt alapú zárolások és következményei körül forognak. Csakúgy, mint a Volkswagen dízelmotoros személygépkocsik működőképes termékek voltak, de hibásak voltak egy úgynevezett defeat device (hatástalanító berendezés) miatt, mert nem feleltek meg a kibocsátási normáknak.

Tehát a PCR tesztek, amelyek más viszonylatban tökéletesen jó termékek, viszont teljesen alkalmatlanok a fertőzés diagnosztizálásakor. Most ha egy amerikai vagy kanadai vállalat vagy egy amerikai vagy kanadai magánszemély kártérítésért bepereli ezeket a személyeket az Egyesült Államokban vagy Kanadában, akkor a vita rendezésére a bíróság külön kérésre engedélyezheti a panasz csoportos tárgyalását. Ha ez megtörténik, világszerte az összes érintett felet erről tájékoztatják a mainstream médiában közzétett kiadványok útján és így lehetőségük nyílik a bíróság által meghatározott határidőn belül csatlakozni ehhez a csoportos keresethez.

Hangsúlyozni kell, hogy senkinek sem kötelező csatlakozni, de minden károsult fél csatlakozhat a csoporthoz. A csoportos kereset előnye, hogy csak egy tárgyalásra van szükség, nevezetesen egy olyan reprezentatív felperes panaszának elbírálására, amely a csoport minden tagjára jellemző módon érint. Ez egyrészt olcsóbb, másrészt gyorsabb, mint több százezer vagy még több egyedi per. Harmadszor pedig kevesebb terhet ró a bíróságokra.

Negyedszer, általában véve sokkal pontosabb vizsgálatot tesz lehetővé a vádaknál, mint ami lehetséges lenne több százezer vagy még annál is több, ami valószínűbb ebben az esetben a Corona ügyben, amely akár több millió egyedi pert is indíthat. Különös tekintettel a jól bevált anglo-amerikai törvénynél, ahol a tárgyalást megelőző felismerések is felhasználhatóak. Ez megköveteli, hogy minden, a per meghatározása szempontjából releváns bizonyítékot le lehessen tenni az asztalra, ellentétben a strukturális egyensúlyhiányú német perek tipikus helyzetével, vagyis egyrészt a fogyasztót érintő, másrészt egy hatalmas vállalatot a bizonyítékok visszatartása vagy megsemmisítése következményekkel jár.

Sőt a bizonyítékokat visszatartó vagy akár megsemmisítő fél elveszti az ügyet ezeknek a bizonyítási szabályoknak megfelelően. Itt Németországban a kártérítési ügyvédek csoportja összefogott, hogy segítse ügyfeleit a kártérítésben. Minden lényeges információt és dokumentumot megadtunk a német felperesek számára. Mekkora felbecsült kárt szenvedtek el akik felperesek csoportjához tartoznak. Később csatlakozhatnak a csoporthoz, ahogy halad előre az ügy vagy Kanadában vagy az USA-ban.

Kezdetben ez az ügyvédek csoportja úgy ítélte meg, hogy más nem német felperesek kártérítési igényeit is összegyűjti és kezeli, de ez kezelhetetlennek bizonyult. A nemzetközi ügyvédi hálózaton keresztül azonban, amely napról napra növekszik, a német ügyvédi csoport ingyenesen biztosítja az összes többi ország kollégájának az összes lényeges információt. Beleértve a szakértői véleményeket és a szakértők tanúvallomásait is, ami azt mutatja, hogy a PCR tesztek nem képesek kimutatni fertőzést. Minden lényeges információt megadnak számukra arról is, hogy miként készíthetik el és vonhatják össze ügyfeleik kártérítési igényeit, hogy ők is érvényesíthessék ügyfeleiknek kártérítési igényeiket akár a saját országukban a bíróságokon vagy a csoportos keresetet, amint azt azt fentebb kifejtettük.

Ezek a botrányos Corona tények, amelyeket főleg a Corona Vizsgáló Bizottság gyűjtött össze és a fentiekben összefoglaltak olyan tények, amelyek hamarosan igaznak bizonyulnak, akár egy bíróságon, akár a világ számos bíróságán. Ezek olyan tények, melyek leránthatják a maszkokat azok arcáról, akik felelősek ezekért a bűncselekményekért. Azoknak a politikusoknak, akik hisznek ezeknek a korrupt embereknek. Ezeket a tényeket ezúttal mentőövként kínáljuk fel, amelyek segíthetnek a cselekvés menetének kiigazításában és a régóta esedékes nyilvános tudományos megbeszélések megkezdésében, hogy ne süllyedjenek azokkal a sarlatánokkal és bűnözőkkel.

Köszönöm.